[Tajfutas] HK F70-es résztvevők figyelmébe (rangsorpontok)

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2014. Aug. 25., H, 17:04:10 CEST


Sziasztok!

Kiszámítottam a HK 1-4. napján szerzett rangsorpontokat, csak erre az egy
kategóriára, a mellékelt táblázatban az utolsó oszlopba írtam a számításom
szerint járó rangsorpontokat. Természetesen ez nem hivatalos. Az 5. napon
véletlenül kihagytam egy ellenőrző pontot, ezért annak eredményével nem
foglalkoztam. Ahol valaki történetesen csak 0 rangsorpontot tudott elérni,
az ilyen eredményeket kivettem a táblázatból. Ezenkívül a svéd és 2 magyar
résztvevőnek tudomásom szerint nincs érvényes versenyengedélye, ők emiatt
maradtak ki a számításból, és emiatt nem is kaphattak rangsorpontot.

Viszont az 1. napi rangsorpontos eredményhez Muszély György eredményét az
összetett eredményből átvettem, mivel a napi eredményből valamilyen ok
miatt kimaradt - feltételezhetően tévedésből. MGy eredményét a Tm-be is
beszámítottam.

Az 1., 2,, és 4. nap tehát több, látszólag igen jó rangsorpontot futottunk,
60-70 közötti pontokat, sőt a 4. nap Jelinek kicsivel 75 fölöttit. De ne
áltassuk magunkat, hogy ilyen jók vagyunk, mert a 3. napra felborult a
megszokott rangsorpontos számítás.

Az erre (vagyis a 3. napra) vonatkozó számítást szándékosan hagytam a
táblázat végére. Ezen a napon az F45Br kategória velünk azonos pályán
futott, ezért a rangsorpontokat a szabályzat szerint e két kategóriára
összevontan kell számítani. A 3 ponthozó olyan gyors futók, mint Szebeli
István, Pataki Gábor és Domán Gábor, bár az utóbbi ezen a futamon nem volt
a legjobb formájában, a legjobb idők 24:13, 24:58 és 26:21. A 3. legjobb
időt futott Győri Lajosnak nincs érvényes versenyengedélye az adatbázis
szerint. Ezek alapján a Pm nagyon jó lett (az első 3 napi 35,507 helyett
18,513), de természetesen a Tm is jobb (35 helyett 25 perc - kerekítve). Az
Fa pedig az F45-ös kategóriákra érvényes Fa=60, nem pedig 35, mint a többi
napon, ahol nem futottunk más szenior férfi kategóriával azonos pályán.
Mindez együtt az F70-esek számára nagyon kedvezőtlenül módosította a
rangsorpontos eredményeket a 3. napra.

Sajnos, be kell azonban látnunk, hogy a HK 3. napi futamában elért
rangsorpontjaink vannak a reális tartományban. A rangsoroló
versenyek többségében, amikor nincs összevont értékelés, az utóbbi
években kapott F70-es rangsorpontok (és az ehhez közeli más kategóriák
versenyzőinek a rangsorpontjai) már régóta túl szépek ahhoz, amit ebben a
korban reálisan el lehet érni.

Ám nehogy bárkinek elmenjen a kedve emiatt, nyugodjunk meg, hogy nem a
rangsorpontok a fontosak. Büszkék lehetünk, hogy egy sorozatverseny ilyen
nehéz pályáin végig tudjuk küzdeni magunkat jó vagy esetleg kevésbé jó
eredménnyel.

Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne a különböző szenior kategóriák
rangsorpont számítását közös nevezőre hozni, és arra a következtetésre
jutottam, hogy sehogy nem lehet. Abban az egy esetben lehetnének csak
reálisan összemérhetőek a különböző kategóriákban szerzett rangsorpontok,
ha valamennyi szenior kategória ugyanazon a pályán futna. Ez pedig több
okból is kivitelezhetetlen. Kivételesen néha előfordulhat, pl. a 3x3-as
rendszerű váltók esetén, hogy mindenki ugyanazt futja, csak esetleg az
átmenetek más sorrendjében. Azt nyilván nem szabad kikötni, hogy csak ilyen
versenyek számítsanak bele a szenior rangsorok számításába. Egyszer
Salgótarjánban lefutottam egy ilyen váltóverseny pályáit, és természetesen
ott is az átlagosan megszokottnál jóval kisebb rangsorpontot értem el.

Üdv:
Kéri Gerzson
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140825/d1c80e30/attachment.html>
--------- következő rész ---------
1. nap

    1 Lindblom Ingemar        XIFK IFK Göteborg                 37:41    0:00 
    2 Horváth Béla            EK Egyesületen kívüli             44:58    7:17  
    3 Bányai Attila           ZTC Zalaegerszegi Tájékozódás     45:16    7:35  66,81
    4 Muszély György          BEA Budapesti Egyetemi            47:28    9:47  63,50
    5 Kéri Gerzson Ferenc     SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó     47:41   10:00  63,17
    6 Vass Tibor              VHS Veszprémi Honvéd Sportegy     48:58   11:17  61,24
    7 Gombkötő Péter dr.      TTE Tipo Tájfutó és Környezet     51:13   13:32  57,85
    8 Hargitai István         TTE Tipo Tájfutó és Környezet     53:01   15:20  55,14
    9 Wengrin István          VTC Veszprémi Tájfutó Club        57:32   19:51  48,33
   10 Perényi János           GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub        61:15   23:34 

2. nap

    1 Lindblom Ingemar        XIFK IFK Göteborg                 22:03    0:00 
    2 Vass Tibor              VHS Veszprémi Honvéd Sportegy     27:59    5:56  67,80
    3 Gombkötő Péter dr.      TTE Tipo Tájfutó és Környezet     28:16    6:13  67,12
    4 Horváth Béla            EK Egyesületen kívüli             28:53    6:50  
    5 Bányai Attila           ZTC Zalaegerszegi Tájékozódás     31:50    9:47  59,92
    6 Kéri Gerzson Ferenc     SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó     33:29   11:26  54,59
    7 Szecsődi Ákos           BEA Budapesti Egyetemi Atléti     35:11   13:08  50,51
    8 Hargitai István         TTE Tipo Tájfutó és Környezet     38:45   16:42  41,95
    9 Wengrin István          VTC Veszprémi Tájfutó Club        43:12   21:09  31,26
   10 Perényi János           GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub        43:42   21:39 

4. nap

    1 Jelinek István          PSE Postás Sport Egyesület        45:38    0:00  75,85
    2 Hargitai István         TTE Tipo Tájfutó és Környezet     53:52    8:14  65,18
    3 Lindblom Ingemar        XIFK IFK Göteborg                 56:19   10:41 
    4 Bányai Attila           ZTC Zalaegerszegi Tájékozódás     58:03   12:25  59,75
    5 Gombkötő Péter dr.      TTE Tipo Tájfutó és Környezet     60:51   15:13  56,12
    6 Kéri Gerzson Ferenc     SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó     65:08   19:30  50,57
    7 Szecsődi Ákos           BEA Budapesti Egyetemi Atléti     69:56   24:18  44,35
    8 Muszély György          BEA Budapesti Egyetemi Atléti     93:47   48:09  13,44
    9 Perényi János           GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub        97:26   51:48 
   10 Wengrin István          VTC Veszprémi Tájfutó Club       100:17   54:39   5,01

3. nap

    1 Lindblom Ingemar        XIFK IFK Göteborg                 32:57    0:00 
    2 Hargitai István         TTE Tipo Tájfutó és Környezet     34:15    1:18  53,20
    3 Gombkötő Péter dr.      TTE Tipo Tájfutó és Környezet     35:02    2:05  50,75
    4 Bányai Attila           ZTC Zalaegerszegi Tájékozódás     35:45    2:48  48,52
    5 Horváth Béla            EK Egyesületen kívüli             41:13    8:16 
    6 Kéri Gerzson Ferenc     SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó     44:20   11:23  21,75
    7 Wengrin István          VTC Veszprémi Tájfutó Club        50:12   17:15   3,46
    8 Perényi János           GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub        56:35   23:38 








További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról