[Tajfutas] HOB

Honfi Gábor honfig at szuperinfo.hu
2013. Már. 26., K, 13:21:41 CET


Kedves Sporttársak,
Petya lentebbi leve és Laci ráerősítése a rendezők védelmében még 
előcsalt belőlem egy gondolatot, amit szintén azért írok le, hogy jobbá 
tegyük az elkövetkezendőket, ugyanis ami megtörtént, azon már nem 
változtathatunk, de okulhatunk belőle.

Kedves Petya, kedves Laci,
tisztellek, becsüllek Benneteket, de a baráti megközelítéseitek nem 
segítik elő azt, hogy színvonalas, korrekt versenyek keretében mérhessük 
össze felkészültségünket, melyért rengeteg szabadidőt és anyagiakat is 
hajlandóak vagyunk áldozni hosszú évek óta.

Mindenkinek jogában áll tévedni, mint ahogy ezzel a kedves elnézéssel 
tovább léptek a HOB hiányosságain, pedig nem a rendezőkkel való 
együttérzés a fejlődés mozgatója, hanem az elvárható igényesség 
érdekében az egzakt hibákra történő azonnali és határozott rámutatás.

Én semmiképpen sem "fröcsögésnek, leszólásnak, eltaposásnak" nevezném 
azt a véleményalkotást, amit azért tesznek meg sporttársaink, mert nem 
azt kapták, amit jellemzően megszoktak, és jogosan várnak el egy 
országos bajnokság megrendezésének lehetőségével megtisztelt rendező 
gárdától, akik - mint írtad - "hosszú évek után ismét rendezhettek 
OB-t". Véleményem szerint épp ez indokolta volna a rendezők számára azt, 
hogy fokozott szakmai kontrollal bizonyítsák azt, hogy érdemesek voltak 
erre a felkérésre.

Végül még egy szubjektummal erősítem meg egy korábbi levelemben 
leírtakat, amikor Hozzátok hasonlóan a sík terepek és a gyors 
tájékozódás rajongójának vallom magamat (sokakkal egyetemben), de ezen 
az OB-n aránytalanul nagy jelentőséget az eredmények alakulásában inkább 
a gyors futás, mintsem a gyors döntések egymásutánisága jelentette.

Ha lehet kérni az MTFSZ elnökséget, akkor a terepek kiválasztásánál 
tegyen azért, hogy a sportág nevéhez méltó arányban igényelje a két 
képesség, úgy a tájékozódás, mint a futás felvonultatását a bajnokságok 
során.

Változatlan barátsággal,

Fifi


2013.03.25. 22:18 keltezéssel, Szieberth Péter írta:
>
> Sziasztok!
>
> Olvasom a hozzászólásaitokat (HOB kapcsán). Én úgy gondolom, hogy a 
> rendezőség mindent megtett a maguk módján, hogy egy emlékezetes 
> (pozitív értelemben) verseny legyen a HOB. Talán ott kezdeném, hogy 
> hova mozdul ki a tájfutó mezőny? Csinálhatok én, vagy más az ország 
> legjobb pályáit itt a Mecsekben...ha nem töbrös, akkor meg lehet 
> nézni, hányan jöttök el?! Így van ez szabolcsiakkal is. Nem volt rossz 
> terep, ez ilyen, a Mecsek olyan, a Mátra meg más. Ha valaki csak egy 
> félén akar versenyezni, akkor (ez is a demokrácia) oda megy ahová 
> akar. Csak egy OB-ra lehet rávenni (Titeket), hogy ezen a rohadtul 
> nagy Magyaro. a széleihez kimozduljatok. Főleg a Bp.ek ne sírjanak. 
> Szinte minden versenyt úgy rendeznek meg, hogy nekik jó legyen. Én 10 
> szakaszt nyertem a 18-ból, és lehetett hibázni, ezért is lettem 
> második. Nem volt rossz terep, én csak egy-két hosszú átmenetet 
> hiányoltam. A dugóka problémáját talán elsimíthatták volna (volt ilyen 
> verseny) a rajba lévő dugókákkal. A versenyző kötelessége, hogy jó 
> térképet vegyen fel. 1978-as Egyéni OB Skerlecz adott kézbe rossz 
> térképet Nagy Mártonnak...., mint edző is megéltem, hogy csapatomat 
> kizárták, mert egy rendező által kézbe adott térképpel ment ki az 
> utolsó váltásunk. A felelősség a versenyzőé, és a balfácánok miatt 
> kell több térképet nyomtatni. De ha van kapacitás, arra a pár magas 
> korúra jobban kellene figyelnünk.
>
> Az eredményhirdetést elhúzta volna a fogatos bevonulás, de szerettek 
> volna valamit adni. Az elgondolás nagyon tetszett, de talán elég lett 
> volna a király kategóriáknál! Ellentétben sokakkal, én szeretnék 
> szabolcsban versenyezni. A OB versennyel térképet, és lehetőséget 
> adunk egy közösségnek, hogy fejlődjön. Sokan ezt Bp-ről talán nem 
> látják, de próbáljanak meg a végeken lakni, csak pár évre is akár..... 
> Ez a leszólás, fröcsögés, eltaposás, csak a rossz meglátása sértő 
> azokra, akik hosszú évek után ismét rendezhettek OB-t. Remélem lesz 
> egyszer egy olyan statisztikánk, ami azt is mutatja, hogy ki, és azt 
> is mutatja, hol voltak 1970-től OB-k. Csak segítségül annak aki 
> megtenné szívesen segítek.
>
> Baranyában 1970 óta a következő bajnokságok voltak rendezve:
>
> 1972 OÉBMisina
>
> 1976 OVBSzuadó
>
> 1977 OEBMelegmány
>
> 1979 OEBSzarvaskút
>
> 1996 OÉBFehérkút
>
> 1999 OHBSzuadó-Vöröshegy
>
> 2004 OCSB-EVBSzuadó
>
> 2005 KOB-VOB Fehérkút
>
> 2009 OPCSB-ROB    Komló-3-asBükk
>
> 2012 OEBSzarvaskút
>
> 2013 OÉB(Vízfő)
>
> *Összesen 11 OB és 1 Diák O. (1989)*
>
> Pl. *Borsod 27 db OB*
>
> *2000-tól2013*-ig
>
> Baranya:5
>
> Veszprém :7
>
> TTE:6
>
> Szeged:7
>
> Borsod:6
>
> Természetesen Diák O. nélkül, és hiányos adatokkal ((2005-2006 év nagy 
> része homály, hol vannak az adatok(?) mert én nem találom)
>
> A szóban forgó Sz-Sz-B
>
> 1981 HOB Nyíregyháza
>
> 1981 OCSB Tokaj hegy
>
> 1995 OVBKisvárda
>
> 1995 OEBPincehegy
>
> Ki tartja ezt soknak?, főleg ha megnézitek, hogy egyetlen egy verseny 
> van csak a Nyírségben!!!!
>
> SzieberthP.
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


-- 
Honfi Gábor
hálózati igazgató

Szuperinfó Média Kft.
3300 Eger, Csiky S. u. 19.
Tel.: 06-36/312-701
Mobil: 06-30/4711-593
honfi.gabor at szuperinfo.hu
www.szuperinfo.hu

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130326/a23600ae/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról