[Tajfutas] HOB

Gillich György gillich.gyorgy at telekom.hu
2013. Már. 25., H, 08:34:54 CET


Sziasztok!

A mi szakosztályunk (TTT) tagjai is, SI 10-es dugókával futottak. A rajtban már se a törlés, se az ellenőrzés nem sikerült.
A rajtszemélyzet megjegyezte, hogy már a 3. új dugókás vagyok, akinek nem működik, és szóltak, hogy a szúróbélyegzőket
tudom használni, de a célban ne felejtsek el időt kérni. A pálya elején még próbálkoztam a dugókával, de a 3-as ponton
meguntam, mert addig nem működött egy sem. A szúróbélyegzéssel amúgy is több időm megy el, ezért pluszban még ezzel,
nem is kísérleteztem tovább. Egy kis fejszámolással minden ponton elment 5-10 másodpercem, a 18 pont alatt, ami az én pályámban volt,
ez kb. 2-3 percet jelentett. Ez már el is vette a kedvemet a versenyzéstől. Lendületesen végigfutottam, de már nem küzdöttem . A bátyám indult
mögöttem 4perccel, a befutó ponton ért utol. Innen előre engedtem, és kb. 5m-rel futottam be utána. A hidegtől és a futástól
nehezen tudtam elmagyarázni, hogy adjanak egy célidőt. Végül kaptam egyet, ami szerint 45másodpercbe került nekem ez az
utolsó 5m. Ezek után már nem terveztem megvárni az eredményhirdetést, de a versenyről nem akartam úgy elmenni, hogy ne
tudjam meg, hogy elfogadták-e az eredményemet, vagy nem.
2,5 óra múlva sikeresen megtörtént az ellenőrzés, kiderült, minden pontot megfogtam. A szakosztályból másik két tagjának is
akkor ellenőrizték az eredményét, nekik is mind megvolt, és elfogadták, de az előzetesben még mindig disq-val szerepelnek.
Egy kicsit bepöccentem, amikor az ellenőrző sporttárs hihetetlen precizitással fél óráig bogarászta a pontfogásaimat, nehogy véletlenül
áteresszen egy csalót a rostán. Nem tűnt fel neki, hogy ezen az ob-n már eleve sérült az egyenlő esély elve?
A nyírségi terepeket szeretem, továbbra is szeretnék errefelé versenyezni, de ez a terep talán nem volt a legjobb választás.
A tájékozódás itt nem nagyon számított, a verseny egy nagy mezei futásra hasonlított. Ha a pályát kiszalagozzák,szerintem a győztesek max.
1-2 perccel tudtak volna jobb időt futni. Gratulálok a győzteseknek, a későbbi versenyek rendezőitől kérem, az SI-n a szoftver frissítést
végezzék el, hogy a jövőben elkerülhető legyen a hasonló malőr.

üdv
ggy



From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Tamas TOTH
Sent: Monday, March 25, 2013 7:21 AM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] HOB


Szerintem csak együtt lehet feltölteni az adatokat - már ha egyáltalán kapott térképet és pályákat.
Ráadásul személyes vitába is keveredett a rendezőkkel az eredmények tekintetében és gyanítom, hogy addig nem is lesz hivatalos végeredmény amíg az nem tisztázódik.
Személyesnek azért nem nevezném a vitát, mert nem csak engem érintett.
Személy szerint egyik rendezővel sincs semmilyen vitám vagy problémám és remélem, hogy ez kölcsönös.

A problémát 'mindössze' az jelenti, hogy egyes dobozok előzetes jelzésünk ellenére sem voltak felkészítve az
SI 10-es és 11-es dugókák fogadására. Pl. az egyik céldoboz, ahol még a lyukasztás sem segített. :-)

TT



Mozsár
----- Original Message -----
From: Kéri Gerzson<mailto:gfkeri at gmail.com>
To: tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>
Sent: Monday, March 25, 2013 1:27 AM
Subject: Re: [Tajfutas] Szabolcs Kupa

Kedves TT

Az útvonalainkat nem rajzolhatnánk be addig is, amíg a részidők váratnak magukra? Lejátszani nyilván nem lehet részidők nélkül, de pontosabban tudnánk berajzolni kevéssel a verseny után, mint az idő múltával.

Üdv:
KGF
________________________________
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




_______________________________________________

Tajfutas mailing list

Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>

http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




--


--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130325/0f8acc10/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról