[Tajfutas] HOB

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2012. Ápr. 6., P, 21:07:32 CEST


Szia Kálmán, 

 

Amit írtál az alapvetően szakmai oldalról történő megközelítése a nemzetközi
eredményességünknek. A korábbiakban pedig inkább az anyagi oldala került
"elemzésre" a dolognak. Mindenképpen elgondolkodtató, amit írtál és biztos,
hogy igazság is van benne. Ugyanakkor nem gondolnám, hogy Martin fiad pl.
április közepéig nem indult pl. mezei futóversenyeken annak idején 1989-ben.
Ennyi "tét" versenye persze nem volt. 

 

Szerintem alapvetően az nagy (szakmai?) feladat egy edzőnek, hogy olyan
komoly edzésmunkára rávegye a fiatalokat, ami a nemzetközi eredményességhez
kell, ugyanakkor ez alapvetően nem pénz kérdése szerintem, mert 1989-ben sem
hiszem, hogy nagy anyagi perspektívákat jelentett elit tájfutónak lenni. A
versenyzés és a felkészülés finanszírozása ugyanakkor már komoly
egzisztenciális kérdés, miközben 1989-ben valószínűleg sokkal kevésbé volt
az.

 

A sok verseny ellenére, egy tehetséges, jól felkészült versenyzőnek
szerintem még a jelenlegi versenynaptár és válogatási rendszer mellett is
meg lehet oldani, hogy biztosított legyen a ciklikus felkészülés, és
biztosítható legyen a tétversenyre történő formába hozás, persze ehhez nagy
összhang kell edző és tanítvány között, és nagyon komoly tudatosságot
igényel már fiatalabb versenyzőtől is, ami sokszor nagy kihívást jelenthet.
Egy ilyen versenynaptár finanszírozása viszont megint csak komoly kihívás
szülőnek, edzőnek egyesületi vezetőnek egyaránt.

 

A HOB eredményeket megnézve, az a gyanúm, hogy Szása fiadnak nem jól
érkezett a "vonatot", ha sikeresebben "választ szerelvényt" talán még
előrébb is végezhetett volna.

 

Sok  sikert és kitartást kívánok ezúton is Szásának az edzésekhez és a
versenyekhez.

 

üdv. Viktor

 

  _____  

From: Hajdu Kálmán [mailto:hmarcell at startadsl.hu] 
Sent: Friday, April 06, 2012 9:43 AM
To: Hites Viktor ; 'vellner gabor ' ; 'Kelemen János ' ;
tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: Re: [Tajfutas] HOB

 

Én máshol látom a gondot.

A múlt héten lomtalanítás volt a környékünkön és kirámoltunk egy pincében
lévő szekrényt ahonnan előkerült a nagyobbik fiam 1989-telén készült
felkészülési terve. (az 1990-es junior VB-re). A kisebbik fiam első féléves
versenynaptára meg itt van kitűzve a falra szemben velem. 

Csatolom a a felkészülési terv alapfelosztását amit beszkenneltem. A lényeg
1990-ben április elejéig nem volt a felszülési tervben egy verseny sem. Az
első versenyszezon kezdete április eleje, és az június végéig tart. Az első
félévben mindössze 2 bajnokság van (júni. 14. és júni 22.) . Magyarul
lehetett a felkészülést tervezni, a makrociklusokat normálisan ki lehetett
alakítani. A monoton, terheléses kontrasztos és lökésszerű ciklusok
tervezhetők voltak. Meg lehetett oldani a fontos versenyre történő
formábahozást (Ráhangoló mikrociklus) és mivel júni végétől augusztus
közepéig nem voltak versenyek a levezetés és a pihenés is biztosított volt..

A legkisebb fiam versenynaptára, csak a pirossal jelölt fontos kiemelt
válogató versenyeket felsorolva, így néz ki: 

márc 31 HOB (hosszútáv), 

ápr 6. Junior válogató (középtáv) -erről sikerült lebeszélni!- 

ápr. 28 ifi válogató (normál), 

máj 12 ifi válogató (sprint) máj 13 ifi válogató (közép), 

május 19/20 Diákolimpia (közép/sprint), 

juni 1. ifi válogató (közép), 

juni 9 ÉOB, 

juni 23 KOB, (közép), 

juni 24 VOB. Megnézem, azt aki ide formába hozó ráhangoló periódust tud
tervezni!

És végül juni 28-30 IFI EB.

Tessék tudatosan tervezni, edzeni, és eredményesnek lenni! 

Tudom, hogy időközben eltelt 22 év és az akkori edzésmódszerek lehet, hogy
elavultak. De az ember fiziológiai lehetőségei nem változtak, és 16-17 éves
korban fokozottan indokolt a szervezet adottságait és lehetőségeit
figyelembe véve alakítani az elvárásokat és a versenynaptárt, mert szerintem
elsősorban nem a pénzhiány hanem ez a verseny és vállogatási rendszer az ami
garantálja az eredménytelenséget.

Egyébkén a leányok mindig kevesebben, voltak, és miután korán érnek, hamar
mutatnak jó teljesítményt. Mint minősítési bizottság elnöke emlékszem, hogy
pl. Oláh Katinak 15 éves korában kértek korengedélyt, hogy N21-ben
indulhasson!

Ja mind a két gyermekem indult a HOB-on eredményüket ott keresse az akit
érdekel. 

 

-- Eredeti üzenet --

Feladó: Hites Viktor  <mailto:tajfutas at freemail.hu> <tajfutas at freemail.hu>

Címzett: vellner gabor  <mailto:gabor899 at citromail.hu>
<gabor899 at citromail.hu>, vellner gabor <gabor899 at citromail.hu>, Kelemen
János <kelemen.janos111 at t-online.hu>, tajfutas at lazarus.elte.hu

Elküldve: 2012. április 6. 6:55

Tárgy : Re: [Tajfutas] HOB

 

Sziasztok,

Hát az biztos, hogy mások az anyagi feltételek, mint mondjuk Janóék
idejében, de sajnos most ilyen körülményekkel kell megküzdeniük azoknak a
fiataloknak, akik nemzetközi szinten is komoly eredményt akarnak elérni.

üdv. Viktor

-----Original Message-----
From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of vellner gabor 
Sent: Thursday, April 05, 2012 9:54 PM
To: Kelemen János ; tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] HOB


Hogy hogyan lesz ütőképes a junior és ifi válogatott? Ez a kérdés tényleg?
A válasz: SEHOGY
Ennyire egyszerű az egész! Sajnos.
A pénztelenség a rengeteg befektetett munka "díjazatlansága" pontosan ide
vezet!!!
Minden tiszteletem Kovács Ádámé, Lenkei Zsolté, Kerényi Mátéé és még egy két
emberé, akik időt, pénzt és rengeteg energiát nem sajnálva feccőlnek bele
ebbe a soha ki nem fizetendő projektbe!
A támogatások szinte a nullával egyenlők ahhoz képest, amennyit kéne kapniuk
a ráfordított munka és idő arányába. Sőt..... Még meg vannak revolverezve a
helyezésekkel, (juniorok ifik stb) mert ha nem leszel 20-ba 30-ba stb. akkor
ennyit meg annyit kell majd fizetni az egyesületnek vagy a szülőnek!!!! Hát
ez nagy perspektíva tényleg.
Akkor mit várunk tőlük egyáltalán.
A háromnegyede abba hagyja , mert fontosabb a tanulás és nincs értelme
szétszakítania magát a semmiért!!!!
Persze hobbi szinten tovább csinálja, mert a sport maga amit csinál
csodálatos és nehéz elszakadni tőle,de már nem motiválják a kihívások, mert
tudja, ha meg akar neki felelni, rengeteg lemondással és küzdelemmel jár a
semmiért!!!
Válogatók alapján bekerül a válogatottba és ha nem úgy sül el a dolog, mert
mondjuk nincs 30-ba ami egy junior VB-n simán összejöhet (akár az 50 is)
akkor pagare pregó!!!!
Akkor minek a válogató? Kérdezzük meg, ki tudja kifizetni és ki akar menni..
Hát tömören ennyi. 
Lehetne még oldalakat írni a témával kapcsolatban, de felesleges:(
Szép napot Mindenkinek id. Vellner Gábor
-- Eredeti üzenet --
Feladó: Kelemen János <kelemen.janos111 at t-online.hu>
Címzett: lazarus <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Elküldve: 2012. április 4. 9:53
Tárgy : Re: [Tajfutas] HOB


"hol vannak a 17-18 évesek az N18-askorosztályból (!?)"
Hogyan lesz így a későbbiekben ütőképes junior és felnőtt válogatott?
HN
----- Original Message ----- 
From: Ferenc Varsanyi 
To: Viniczainé Kovács Ildikó 
Cc: lazarus 
Sent: Tuesday, April 03, 2012 12:38 PM
Subject: Re: [Tajfutas] HOB


Sziasztok,
Mivel én még kint szenevedtem a pályán, a holtversenyről csak az eredmény
hírdetés elött lett tudomásom, de arról, meg, hogy ezt nem szabályos
kihírdetni nem is tudtam illetve egy teljesen elmebeteg szabálynak tartom.
Gyakorlatilag a Vinicznek teljesen igaza van mindenben ami leírt s
gartulálok a lányoknak, megmondom őszintén nekemolyan kérdéseimlennének, a
Vinicztől kapott levél után, hogy hol vannak a 17-18 évesek az
N18-askorosztályból (!?) és ha simán leverik őket itthon fizikailag, akkor
minek van N18-as válogatottunk s visszük őket világversenyekre, mit várunk
tőlük, ha itthon 14-15 éves kislányok elverik őket? 
Ez most nagyon durva kérdés, már azért is mert családi oldalról érintett
vagyok a témában, de a nemzeti válogatottba úgy lehet szerintem bejutni,
hogy a válogatott versenyzőnélnincs jobb az országban, most ezek a lányok
bebizonyították, hogy rommá tudják verni a magyar mezőnyt N18-ban is,
akkornem ők az ország legjobbjai....?
Üdv,
Feri



2012. április 3. 9:13 Viniczainé Kovács Ildikó írta,
<ildiko.kovacs at profood.hu>:

Gratulálok a véleményekhez!
Gondolom két más egyesületbeli esetében is így reagálna mindenki!
De, hogy ezt még ki is teszitek ide ezért szégyellhetnétek magatokat!
Gondolom sokat mérlegeltetek!
A versenybíró feladata az hogy döntsön! Ők döntöttek! Nem tudom kik
voltak!
Jól tették!
Volt holtverseny már olimpián is!
Kinek fáj ez!?
Ez egy játék!
El kell rontani két gyerek örömét ilyen véleményekkel!

Mit kellett volna tenniük? Valamelyiknek lassítani kellett volna
befutón? Ha nem egy klubból vannak és ezt a döntést hozzák akkor is
egyetértenék vele! ( Az F20 is szoros befutót hozott, a lányok náluk
csak 1 illteve 2 mp futottak lasabban!!!! Ezek után mondja bárki hogy
összebeszéltek!
Ők egész télen készültek edzettek! Napról napra! Sárban szélben hóban!
Havi 200km-ket futottak!

Kikérem a két versenyzőnk nevében azt a hangnemet amit itt megengedtek
magatoknak!

Két sportszerető gyerekről állítotok valótlant és akiket úgy engedtem ki
a versenyre, hogy a pályán nincs barátság és küzdjetek a végéig!

Ezt is tették!

Egy megyei versenyen is mindegyik azért küzd hogy jobb legyen a
másiknál!


Büszke vagyok MINDKETTŐRE!
Ha megnézed a részidőket egyáltalán nem futottak együtt csak a pálya
végére kerültek össze!

Ja és N18-ról beszélünk!
Egyikük 14 éves és 340 napos a másik 15 éves 233 napos volt a versenyen!
Erről talán többet kellene beszélni. Hogyan elehet az, hogy két ilyen
korú versenyző tud így versenyezni? Ilyen eredményt elérni? Ebben a
kategóriában!

Csak vegyétek már észre ez nem politika és ŐK még gyerekek!
De már felnőttként tudnak küzdeni!
Remélem sokáig itt lesznek ebben a sportágban, ha nem rontjuk el Őket!
Mi TÁJFUTÓK!
Tájfutók?

Nem engedem, hogy besározzátok Őket!

vinicz

----- Original Message ----- 
From: Kinde Kálmán 
To: 'lazarus ' 
Cc: 'Mathe Istvan ' 
Sent: Monday, April 02, 2012 4:32 PM
Subject: Re: [Tajfutas] HOB


Sziasztok,

Ha a részidők azt mutatják, hogy tökéletesen egyforma képességű
sportolókról beszélünk, akkor hogyan lehetséges az, hogy - én is
szemtanúja voltam az esetnek - az egyik leányzó, aki a
"befutón" a 100-as ponttól előbb jött el és több méter
előnyre tett szert, a célig "hagyta magát utolérni"?
Szerintem ez sajnos nem volt sportszerű és igen kicsi lett volna az esély
arra, hogy ha külön azaz nem tömegrajtos rendszerben indultak volna, akkor
is tökéletes holtversenyt értek volna el. 

Üdv.,
Kálmán

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Nagy Lajos 
Sent: Monday, April 02, 2012 4:21 PM
To: Zoltan Szlavik ; Mathe Istvan ; lazarus 
Subject: Re: [Tajfutas] HOB



Üdv Mindenkinek!
én már vasárnap végig néztem a részidőket,és a következő
jött ki (nekem).

A 6. pontig teljesen eltérő részidők vannak,utána viszont
gyakorlatilag egy és ugyanaz.Miután két szinte azonos képességű
leányzóról van szó,senki ne vessen követ rájuk.Még ha akartak volna akkor
sem tudtak volna el szakadni egymástól (én meg nem akartam volna).

Summázva:IGY JÓ AHOGY VAN!!!!!



lujipapa
-- Eredeti üzenet --
Feladó: Zoltan Szlavik <z.szlavik at gmail.com>

Címzett: Mathe Istvan <mathepista at gmail.com>, Mathe Istvan
<mathepista at gmail.com>, lazarus <tajfutas at lazarus.elte.hu>

Elküldve: 2012. április 2. 16:4

Tárgy : Re: [Tajfutas] HOB


Sziasztok,



szerintem amit Skuló ír a jelentésében, az teljesen
korrekt. Ha nem lehetett szabad szemmel eldönteni, csakcélfotóval,
akkor ez így van rendjén, jól döntöttek. Ennek tükrében a szabályzatot
kellene inkább módosítani.

(Az egy más kérdés, hogy az SI részidőket megnézve el
lehet-e dönteni, hogy mennyire volt az erdőben is ennyire sportszerű a
küzdelem, de ez messzire vezet.)



zka

2012/4/2 Mathe Istvan <mathepista at gmail.com>
Kedves Gerzson!

Nem kell találgatni, hogy hogyan. A VSZ 5.1.6, és a 22.2.2 kimondja:
tömegrajtos verseny esetén holtverseny nem lehet, a célbírói döntés
határozza meg a sorrendet.

Persze nem vagyok abban biztos, hogy a szabályzatnak bárki érvényt
szerez ez esetben, erre jó néhány példa van. A Versenybizottság nem
nagyon lép ilyen ügyekben. Sem.

Máthé Pista

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas






_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20120406/f5df4925/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról