[Tajfutas] MTFSZ Alapszabály - névváltoztatás

Sandor Talas sandor.talas at gmail.com
2011. Feb. 4., P, 21:04:00 CET


"Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos."


Sziasztok,

A sportág elnevezése (s így Szövetség neve is) véleményem szerint igen lényeges pont a továbblépés szempontjából. 

Ennek egyik pontja a külső kommunikáció, másik pontja pedig a belső szemléletmód. A "Futó" megnevezés nehezíti kifelé a szakági sokszínüség megjelenítését, a belső szemléletben pedig könnyen csőlátást eredményez.

A sportág és a Szövetség neve az amivel nem sportágbeliek először találkoznak - különösen hivatalos (pl szponzori) minőségben. Nem természetes számukra, hogy futáson kívül más szakágak is tartoznak a sportágba. Sokkalta nehezebb azt elkezdeni magyarázni, hogy mi minden tartozik még ide, mint elhárítani az esetleges túlértelmezést.  Pedig a szponzorok szemében minél nagyobbnak kell érződnünk, ha komolyabb (nullánál nagyobb ;-)) támogatásra pályázunk.

Belső szemléletben is fontos lépés lenne ha a sportág megnevezéséből kikerülne a futásra szűkítő alak. Kisebb valószínüséggel fordulna elő, hogy pl. öt éves "Sportági stratégia" úgy íródik, hogy abban a nem futó szakágak nem kerülnek említésre azon túl, hogy elvárjuk az eredményességüket. Nem kellene újra meg újra nekirugaszkodni a Janó által is említett párhuzamos és egyenlő kezelésének a szakágakat illetően akár az elnökség, a nem-szakági bizottságok, vagy a területi szövetségeket illetően. Természetesebb módon merülne fel, hogy nem csak futással kell foglalkozniuk - még ha nyilvánvalóan a futó szakág kapja a legnagyobb figyelmet népessége okán.


Persze értem, hogy benfentes vén rókáknak minden úgy jó ahogy megszokták.

Csak akkor nem kell azon problémázni, hogy miért nem kapunk több figyelmet kívülállóktól és hol marad az evolúció. ;-)

Üdv,
Sün 





On  3 Feb, 2011, at 10:12 AM, péter kovács wrote:

> Sziasztok!
> A Janó által felvetett vitaindító kérdés már jó régen és jó sokszor felmerült, és eddig (szerintem) szerencsére még maradt az eredeti név.
> 
> Az első próbálkozás a Tájékozódási Futó helyett a Tájfutó névalak lett volna.
> Ezt mindenki használja, meg is gyökeresedett, de ha elkezdjük boncolgatni a szó értelmét, akkor szerintem nem találjuk meg azt (bár nem vagyok nyelvész).
> 
> A következő lenne a Tájékozódási Sportok Szövetsége?
> Amikor aktív és lelkes tájbringás voltam, akkor sem éreztem soha semmi szükségét, hogy ne a Tájékozódási Futó Szövetség, hanem valami már keretein belül űzzem azt. Ugyanígy éreztem amatőr sítájfutóként. Én teljesen egyenértékűnek tekintem a szakágakat, de nem hiszem, hogy ennek a Szövetség nevében meg kellene jelennie.
> 
> Lehet, hogy a régi név patinája miatt? Vagy hagyománytiszteletből?
> Vagy azért, mert valószínűleg sokkal több olyan tájékozódási sportág van, amihez az MTFSZ-nek nincs köze, mint amennyi szakágunk magunknak van?
> 
> csak néhány, amiről én tudok:
> -hőlégballonos
> -lovas
> -búvár
> -tájékozódási túraversenyek
> -túlélőversenyek
> -talán kicsit a Geocatching is
> és mintha a motorosok is csinálnának valami ilyesmit
> 
> Ezek mind tájékozódási sportok, amikhez nincs közünk. Őket is integrálni akarjuk? Vagy kisajátítani előlük a nevet? :-)))
> 
> Szóval én név szintjén maradnék Tájékozódási Futó, még ha erősen szimpatizálok is a különféle szakágakkal.
> Persze ez csak egy élő kövület magánvéleménye.
> 
> És attól függetlenül, hogy fog-e változni a név, továbbra is szeretni fogok minden tájékozódási futót, tájfutót és tájékozódási sportolót!
> 
> Kovács Péter
> BBB
> 
> 
> 
> 
> 2011/2/3 Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>
> Sziasztok,
> Mivel nem vagyok a Szövetség tagjának tagdíjfizető tagja (Kivéve egy örökös tiszteletbeli tagságot) és Területi Szövetséget sem képviselek, ezért kértem a levelem továbbítását az egyesületi listára. Mivel ott nem látom, hogy ez megjelent volna, ezért megküldöm megtekintésre, elolvasásra, gondolat és vitaébresztőnek a mellékletben olvasható Alapszabály módosító javaslataimat.
> Még mielőtt nyakamat szegnétek a Szövetség névváltoztató javaslatán, azt azért leírom, hogy nem ez a sarkalatos kérdés. Régi nevünk alatt is megvalósulhat a Szakági párhuzamos, és egyenlő megítélés alá eső működés.
> Üdv,
> Janó
>  
> Szia Áron,
> Bizonyára mindenki, aki egy kicsit belemélyed az Alapszabály módosításba, az egyre több apró javaslattal fog előállni.
> Itt van máris részemről egy újabb:
> 13. §
> 
> A Közgyűlésen tanácskozási joggal vehetnek részt: (4) az ÖM Sport Szakállamtitkársága, az NSSZ és a MOB képviselője,
> Javasolnám ide egy általánosabb szöveg elhelyezését, mert pl. ma már nincs ÖM Sport Szakállamtitkárság
> 
> Üdv,
> 
> Kelemen Janó
> 
> ----- Original Message -----
> From: Kelemen János (netquick)
> To: Áron Less
> Cc: Dr. Bíró Alma ; Gyalog László ; Ferenc Fehér
> Sent: Wednesday, January 26, 2011 12:02 PM
> Subject: Re: MTFSZ Alapszabály módosítása a 2011. évi Közgyűlésen
> 
> Szia Áron,
> Köszönöm a megtiszteltetést, hogy részemre is megküldted az Alapszabály módosítási tervezetét.
> Elolvastam, gondolkodtam rajta és a mellékelt dokisban bejelöltem a javaslataimat.
> Egyetlen koncepció vezetett és ezt remélem sikerült mindenhol az Alapszabály tervezetben megjelölnöm.
>  
> Az alapelv pedig az, hogy van a Szövetség, aki a tájékozódási sportokat fogja össze és irányítja. A tájékozódási sportok a Szövetségen belül Szekciókat alkotnak. (A futó szakágat nem képviselheti az Elnökség (pl. elfogultság miatt), az Ő részükről is önálló szakág felállítása szükséges.) Köztük mellérendeltségi jogviszony van.Támogatásukat, egymás közti prioritásukat a minden évben megtartott közgyűlésen elfogadott költségvetés és gazdasági terv határozza meg.
>  
> A gondolataim legeretnekebb része, hogy meg kellene változtatni a nevünket.
> Mivel én nem vagyok az egyesületi listának regisztrált tagja, ezért megkérlek, hogy gondolataimat küld tovább az Ő részükre is.
> (Területi Szövetségek önállóbbá válását elősegítő gondolatokra én nem tértem ki, mert jogi kérdés, így a megválaszolásához Jogász szükségeltetik.)
>  
> Üdvözlettel,
> Kelemen János
> versenybíró
> ----- Original Message -----
> From: Áron Less
> To: egyesuletek at orienteering.hu
> Cc: Dr. Bíró Alma ; Gyalog László ; Ferenc Fehér ; Kelemen János (netquick)
> Sent: Tuesday, January 25, 2011 12:05 AM
> Subject: MTFSZ Alapszabály módosítása a 2011. évi Közgyűlésen
> 
> Tisztelt Tagszervezetek, Megyei Szövetségek!
> 
> Mint azt minden bizonnyal Ti is olvastátok, az MTFSZ soron következő, 2011. március 5-i Közgyűlésén szeretnénk foglalkozni az Alapszabály megváltoztatásával. Ennek gyakorlati oka leginkább az elfogadott Sportágfejlesztési Tervből  adódik, ott ugyanis megjelöltük szabályzataink egyszerűsítését, praktikussá tételét.
> 
> Mellékelten küldöm az első munkaanyagot, melyben a változtatások melletti rövid magyarázatok is szerepelnek. Kérem, akit érdekel, nézze át az Alapszabály módosítási javaslatait, tegyen új javaslatokat az Alapszabály pontjait illetően (itt kiemelten gondolok a Területi Szövetségek önállóbbá válását elősegítő gondolatokra). Kérem, szövegszerű javaslataitokat 2011. február 5-ig juttassátok el e-mail címemre (aron.less at mtfsz.hu), az Egyesületi levelezőlistát ilyen jellegű levelekkel ne terheljük! Terveink szerint a tagi, ill. szövetségi javaslatokat figyelembe vevő Alapszabály-módosítási javaslatot a február 14-i MTFSZ elnökségi ülés terjesztheti a Közgyűlés elé.
> 
> Kérdéseiteket, észrevételeiteket tehát magánlevél formájában várom,
> 
> Előre is köszönettel,
> 
> Less Áron
> főtitkár
> Magyar Tájékozódási Futó Szövetség
> Tel.: 30/3074856
> Fax: 1/4606801
> E-mail: aron.less at mtfsz.hu
> 
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
> 
> 
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110204/9596aa8f/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról