[Tajfutas] Tekenye és Zalaszentgrót Kupa

Oszlovics Ádám oszibkv at freemail.hu
2011. Aug. 15., H, 22:48:54 CEST


Kedves mindenki!

Azt kérte Feri, hogy ne válaszoljunk rá, de mégsem hagyhatom szó nélkül a dolgot, hiszen ismét megkérdőjelezhető szándékkal dobta fel a "Zala megyei tájfutók köztöt" a listára:

Az áthelyezés oka egyszerű. A GOC nem tudna egyszerre két helyen rendezni és részt is venni egy-egy versenyen, így úgy döntöttünk, hogy keszthelyi versenyünket egy még általam elkészítendő új térképre, Zalaszentgrótra tesszük át, közel a terepfutóversenyhez, ami ugye Tekenyén lesz, amin mind rendezőként, mind résztvevőként terveztük részvételünket. Szerintem logikus lépés.

A 3 napos rendezvény alacsony nevezési díj mellett csupa extrával szolgál, mint pl. az ingyenes termálfürdőzés...ideális ráhangolódás/kikapcsolódás az októberi OB dömping előtt. A kiírásból persze ez ki is derül.

Ha már így belejöttem a "népszerű" szappanopera nyári össezfoglalójába, megosztanék még egy-két dolgot a nagyközönséggel:

A "már megint" szerkezetet nem értem, az RR versenynaptár még tavasszal megjelent, már akkor lehetett tudni, hogy két verseny is lesz egy időben zala megyében. Az, hogy miért lehet így azt ugye mindenki tudja az országban: semmilyen kérdésben nem lehet megyegyezni odalent!
A GOC egyébként előbb adta le az időpontot. Nyugodtan tessék megkérdezni az illetékes bizottságot.
A felelősség szerintem azt terheli, aki a hierarchiában magasabban áll. Legalábbis elvileg.
Megjegyezném még, hogy nekem azért fura, hogy 17-én sprint lesz Nagykanizsán, és egy héttel később normáltávú ugyanott. Miért nem 18-án vasárnap lesz? Akkor persze a két klub tudna egymás versenyén indulni...Mekkora kár lenne egymás zsebébe tenni a lóvét, mi? Persze, ha megyei bajnokságot csak az egyik klub rendezhet, azesetben egyoldalúvá válik a pénzforgalom.
Úgy tűnik visszanyal a fagyi és feltehetem Feri kérdését: "Miért így kell?"

Szerintem nem volt szerencsés, hogy átfedéssel edzőtáboroztatott a két klub, főleg, hogy nem a GOC tábor időpontja változott, avagy lett később kihirdetve...és hát Kerecseny, Gelse és Zalakaros is közelebb van Nagykanizsához, mint Csöde. Így sajnos aki onnan esetleg akart volna se tudott eljönni edzeni, szocializálódni, stb.
Persze tökmindegy, mert a ki hogyan ér rá nyáron szabival, erőforrással stb. dolgok mögé csak az lát bele szándékosságot, akinek ez a célja.
Én inkább kedvezőtlen körülmények összejátszásának tekintem, de hát kommunikációval ezt is jó előre nyertes-nyertes játékká lehettt volna alakítani. Majd legközelebb :-)

Az viszont nem szép dolog, hogy a GOC a felkérés után elvállalta a Főiskolás buliOB rendezését, nem keveset szervezett rajta, Szombathelyen és környékén, majd a többszöri süket fülek után Zalakaros tárt karokkal várt bennünket, ott lett volna a váltó és szerettük volna Nagykanizsán a normáltávot ugye. Még a térkép .jpg-ről is megegyeztünk Ferivel, hogy megkapjuk és majd a visszaküldött pályákat ő kinyomtatja, természetesen költségtérítés mellett. Legalább megegyeztünk és egy nyertes-nyertes játszma rajzolódott ki, de hát ezután Feri a hátunk mögött felajánlotta, hogy akkor megrendezné inkább a ZTC az egész banzájt...

Aki úgy gondolja, hogy ez rendben van, annál valami nagyon nincs rendben!

Akkor most mi a kedvező és mi a kedvezőtlen körülmény? És főleg kinek???
Ezeken mindenki el tud gondolkodni maga is...

Ki-ki döntse el hova teszi a leírtakat, már ha elolvasta egyáltalán...

Egyébként mivel az október 1-2. nem jó a válogatott egyetemistáknak, így még nem biztos, de valószínűleg az Eger Nagydíj kísérőversenye lesz a buliOB.

béke
Oszi



  <zala.ztc at zalaszam.hu>, ezt írta: 
  
  Kinek kedvező az a körülmény?

24.-én rendezi a Zala Megyei Szövetség a normáltávú egyéni bajnokságát!!!!
http://www.mtfsz.hu/versenyinfo/6135_i_Zm_Bajn_kiiras2011.pdf


Miért így kell? (ne válaszoljatok rá!)
Már megint!


Üdv
Fehér Ferenc
ZMTFSZ elnöke



From: Mézes Tibor Sólyom 
Sent: Monday, August 15, 2011 2:38 PM
To: LISTA 
Cc: keszthelyi-tajfutas ; Tájfutásért élők 
Subject: [Tajfutas] Tekenye és Zalaszentgrót Kupa

Sziasztok!

Ha szeretsz tájfutni, futni.
Ha szereted a jó bort.
Ha szereted a jó sört.
Ha szeretsz termálfürdőzni.
Ha szeretsz új helyeket megismerni.
Ha szereted a jó társaságot.
Ha szereted, hogy jól érzed magad.
Ha érdekel a hagyomány.
Ha mindezt egy helyen keresed.

Itt a helyed:
2011. szeptember 23-25.
Tekenye, Zalaszentgrót

(A versenynaptár módosulás a körülmények kedvező összejátszása miatt történt.)

-- 

Üdv:
Sólyom

további infók:
www.balatonkupa.gocsejtajfutas.hu
www.gocsejtajfutas.hu
www.gocsejtajfutas.blogspot.com



--------------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


------------------------------

        
*HTML levéltartalom
    

------------------------------

      _______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról