[Tajfutas] Ripszám Henrik életútja - 1912 évi Olimpia

Kelemen János (netquick) nemelek at netquick.hu
2011. Ápr. 10., V, 11:50:57 CEST


Kedves Öcsém!

Képzeld, Zimmermann Karcsival, egykori osztálytársaddal a polgáriból, futottam össze a Hungáriában az imént. Megdöbbenve hallotta, milyen szerencsés résztvevője voltál az éppen három hónappal ezelőtti nagy-nagy tragédiának, a Titanic hajó expedíciójának. Meséltem neki, hogy az április 15-i, csodálatos megmenekülésed után most Angolhonban lábadozol, s hogy a szanatóriumi estéken mily nagy örömmel olvasod Budapestről érkező soraimat.

Karcsi legnagyobb meglepetésemre kijelentette, ma este indul neki vonata a Keletiből, mert mérnöki teendői most Londonba szólítják, s éppen még valami finom magyar ízt bekapni ugrott be a Hungáriába. Kaptam az alkalmon, s amíg ő elkölti it,t a kávéházban az estebédet, én rögvest papírra vetem Neked a következő levelet. S minthogy ifjú-ifjú korodban tenmagad is nagy rajongója, sőt magas mércéjű művelője voltál a sportok olyikának, mai levelemben a stockholmi olimpiai versenyek küzdelmeiről és künn lévő honfitársaink szerepléséről számolok be Neked. Könnyű a dolgom, mert Márton - tudod, Márta nénéd fogadott fia - minden napon egyenesen a nyomdából hozza nekünk a friss Népszavát, sőt, ha szerencsénk lesz, még e levél befejezése előtt befut majd ide, hogy a táviratilag érkezett legújabb híreket is megossza velünk.


Az előzményekről némi híradást adtam már, most az utolsó napjaiba fordult a világ sportolóinak nagy versenye. A máskülönben ravasz és előrelátó rendezőség a program gyöngébb számait a végére helyezte. A kíváncsiság azonban alig csökkent valamit, mert a 32 fokos, rekkenő hőségben is majdnem tömve volt a stadion rengeteg padsora. A legnagyobb érdeklődés a maratonfutást kísérte.

A 40 km-es és 200 méteres távra a benevezett kilencvenkét futó közül az indítást jelző sípszóra 67 erős lábú és tüdejű atléta jelentkezett, még japáni versenyző is a startvonalra állt. Közöttük két magyar is készülődött, Kárpáti (Kraml) Ödön és ifjú Ripszam Henrik, az utóbbi saját költségén van künn, Stockholmban. A városban a katonák húztak sorfalat, a mögött sorakozott sűrű sorokban az érdeklődők serege.

Az első beérkező a dél-afrikai McAthur volt (ideje 2 óra 36 perc 54,8 mp), kit részint lelkesedésből, részint rossz kondíciója miatt vállukon vittek ki földijei a stadionból. A második és a többiek aránylag igen jó állapotban értek célhoz.

Birkózóink fájdalmasan áldozatául estek a fondorlatos svéd rendezőség becstelenségének. A döntőbe került nehézatlétáink (Radványi és Varga) alaposan megdolgoztak a svéd bíráskodás mellett teljesen reménytelen győzelemért. Varga 2 óra 10 percig dolgozott a svédek reménységével, Ahlgren-nel. Ez idő alatt kétszer is érintették a svéd vállai a szőnyeget, a bírák azonban nem vettek erről tudomást. Mint ahogyan arról sem, hogy a küzdelem végén Ahlgren meg nem engedett torokfogást alkalmazott, ennek köszönhette a svéd a "győzelmét". A kimerült Varga a továbbiakban már nem is tudott kiállni a második helyért.

Az addigi győzteseknek július 15-én, hétfőn, egy ceremónia keretében adták át a díjakat. Az első díjat és az azzal járó babérkoszorút a király, a második díjakat a trónörökös, a harmadik díjakat Károly herceg adta át.

És hát akkor most következzék a legörömtelibb esemény, amit oly sok kudarcunk után már annyira vártunk, s amelyet a hős vívóink értek el ismét, tegnap, 1912. július 16-án:

Kardcsapatunk megnyerte a világ bajnokságát az olimpián!

De hogyan, drága Öcsén, hogyan?! Arra nincs is méltó szó. A magyar vívók mindvégig nagy fölénnyel végeztek ellenfeleikkel. A döntőbe jutásért az olaszokat 11-5 tusarányban, a németeket 13:3 arányban győzték le. A nyolccsapatos döntőben a hollandokat is nagy fölénnyel verték meg. A csehek csapata a biztos vereséget elkerülvén visszaléptek ellenünk. A különös szabályok ezt lehetővé teszik egy alkalommal minden csapatnak, és korábban így tettek a mieinktől megrettent görögök is.

A legnagyobb harcot az osztrákokkal kellett vívnunk. Az olimpiai szabályok szerint Stockholmban már oly mesterek is versenybe állhattak, akik a vívást főállásban katonáknak oktatják. Az osztrákoknál több ilyen mester is vívott, 5:5-ös állásig szorosan küzdöttek a felek. Ekkor már egész álló nap álltak helyt hős fiaink a teniszcsarnokban, 35 fokot meghaladó hőségben, vívóruhába beöltözve, hatalmas erőfeszítéssel.

Verderber következett, a friss osztrák bajnok és a mi legnagyobb reménységünk, Fuchs Jenő. Tudod, Öcsém, ő az 1908-as olimpiai cím kivívása után már-már visszavonultan élt a sportolástól (igaz, sokakat meglepve, egypárevezésben, a Sirály SE színeiben indult néhány futamon), mígnem az 1912-ben meghirdetett olimpiai közös edzésen egyszerre csak megjelent, és a nagyszerű teremformája alapján már nem lehetett kihagyni az indulók sorából.

Annyi bizonyos, valóban óriási formába jött ez a 30 esztendős Fuchs mostanra, biztosan legyőzte a magabízó Verdebert, és ez után a nagyszerű magyar vívók már 11:5 tusarányban mértek vereséget az elkeseredett osztrák csapatra.

A nyolcas döntőben is egyenesen meneteltek fiaink, és ott még egyszer megütköztek az osztrákokkal; 11:6 tusarányban vereséget mértek rájuk megint. Fuchs egész nap alatt 16 csapatcsörtéjéből csak egyet veszített el, a magyarok összesen 80 csörtében vívtak és 70-szer győztesen.

Dicsőséges viadal ez, olyan, amit, Édes Öcsém, száz év múltán is büszkén emlegetnek majd utódaink. Beh' szívesen beülnék a Hungáriába, mondjuk 2005-ben is, végignézvést az akkori lapokat, könyveket, mit is írnak majd akkor erről a fényes győzelemről!

De, Kedves Öcsém, most érkezett asztalomhoz vissza Karcsi, jelzi, hogy indul a Keletibe hamarost. Be kell fejeznem levelemet, de mint azt a Népszava tudósítója táviratozta Stockholm városából (Márton futva hozta most a hírt), még egy magyar jutott tovább az egyénikard-küzdelmekben, a künn lévő valamennyi magyar (tizenkettő), bejutott így az elődöntőbe. Itt, a kávéházban, a hatalmas formát mutató Fuchsot és Mészárost tekintjük favoritnak, a következő levelemben beszámolok Neked a végkifejletről.

Gyógyulj, lábadozz, várjuk itt nagyon már a viszontlátásodat. Margitka sokat kérdez súgva felőled!


Ölelő nagybátyád:

Harle Tamás


Budapesten, 1912. július 17-én.

Forrás: http://margaretlea.nolblog.hu/archives/2010/10/


Az igazán szenzációs oldal a következő E-mail-ben érkezik.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110410/485fef06/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról