[Tajfutas] Az év tájékozódási versenyzői

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2010. Nov. 20., Szo, 09:42:45 CET


Szia Miki!

 

Hát ezt máshogy látjuk. 

1.	Én egyáltalán nem éreztem úgy, hogy Veszprémben lezárult volna a
vita, sőt kifejezetten azt éreztem, hogy nagyon sok kérdés maradt abban a 25
emberben is, akik ott voltak, de akkor annyi időnk volt.  
2.	Valóban így-úgy beépültek a javaslatok az anyagba, én viszont úgy
érzem, hogy nagyon sok életképes megvalósításra érdemes javaslat, nem került
beépítésre az anyagba. 
3.	Én pl. kifejezetten úgy emlékszem, hogy csak bizonyos klubok
(szakosztályi első húsz + megyei szövetségek) lettek meghívva a veszprémi
megbeszélésre, én ezt ott kifejezetten sérelmeztem is a többiek nevében!
Mert egy sportág stratégiai terv szerintem nem szólhat 20 klubról, annak az
egész magyar tájfutásról kell szólnia.
4.	Valóban szavazhat a tervről az a pár ember Pécsen, aki most vállalja
a leutazást, nekem előzetesen úgy tűnt kevesen lesznek ott.
5.	Az utolsó mondat gondolom poén, de a magam részéről ebben a
helyzetben nem tudom a helyzetre értelmezni.

 

üdv. Viktor

PS: Bízom benne olvashatósági kereteken belül maradtam:-).

 

  _____  

From: miklos mets [mailto:miklos.mets at gmail.com] 
Sent: Friday, November 19, 2010 5:07 PM
To: Hites Viktor
Cc: Kelemen János (netquick); Nemesházi László; tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] Az év tájékozódási versenyzői

 

ha jól emlékszem a sportágfejlesztési terv volt az első MTFSZ anyag, mely a
litsán közzéadatott (meg is lepődtem rajta), adott határidőig mindenki
véleményezhette, és a vélemények javaslatok így-úgy beépültek az
anyagba,(ezen mégjobban meglepődtem) a vita a veszprémi megbeszéléssel,
ahova minden clubbot hívott Csonti -én is azért mentem- lezárult :-)
Pécsen lehet szavazni erről, úgy tudom.
Persze azt is lehet még véleményezni, hogy annak idején miért vált el a
tájfutás a turistáktól, de nem aktuális (és sajnos nem meglepő).
MM

2010/11/19 Hites Viktor <tajfutas at freemail.hu>

Sziasztok!

Az egyszeri felhívást egyértelműen kevésnek érzem. Valakinek ezzel a
feladattal tudatosan foglalkozni kellene szerintem. Minél több helyen
megjelentetni, akár személyesen megkeresni lehetséges támogatókat a
sportágon belül, aki jó néven veszi annak valóban közzétenni a nevét, hogy
támogatója a sportág utánpótlás nevelésének. Akciókat szervezni a
figyelemfelhívásra stb.

A tagdíjemeléssel az a probléma, hogy azt annak is meg kellene fizetnie, aki
esetleg nem annyira elkötelezett a sportág iránt a maga évi 1-5
versenyindulásával, plusz az sem biztos, hogy különösebben tehetős. Így a a
jelentősebb tagdíjemeléssel fenyeget a versenyengedélyes versenyzők számának
akár jelentősebb csökkenése, ami szerintem nem szolgálja a sportág érdekeit.
Támogatni akár nagyobb összeggel is támogathatná az utánpótlás nevelést az
aki ezt megteheti, akár több részletben is egy évben. A lányeg szerintem
abban van, hogy a felhasználása az így befolyt összegnek minél hatékonyabb
legyen az elérendő célok érdekében.

üdv. Viktor


-----Original Message-----
From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu

[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János
(netquick)
Sent: Thursday, November 18, 2010 7:23 PM
To: Nemesházi László; tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas]Az év tájékozódási versenyzői

A VB előtt egy felhívás lett közzétéve, amiben különböző fokozatú támogatói
címeket lehetett elnyerni a támogatás fejében.
50.000,- Ft volt az Arany fokozat. Arra is volt ígéret, hogy a támogatók
nevei megjelennek az MTFSZ honlapján.
Laci észrevételére a támogatói lista közzététele adná meg a választ. Biztos
vagyok benne, hogy Laci nem maradt egyedül a felajánlásával. (Papírom van
róla.)
(A támogatói listánál fontosabb dolgok sem találhatók meg az MTFSZ
honlapján: pl. az ez évi rendes közgyűlés és az elnökségi ülések
jegyzőkönyvei és azok mellékletei)
Janó


----- Original Message -----
From: "Nemesházi László" <laszlo.nemeshazi at elmu.hu>
To: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Sent: Thursday, November 18, 2010 6:34 PM
Subject: Re: [Tajfutas]Az év tájékozódási versenyzői


Sziasztok!

........."hogy induljon egy belső szponzori támogatási program utánpótlás
nevelésre, és fel is ajánlottam indulásként erre a célra 5000 Ft-ot. Remélem

sokan csatlakoznak
hozzám, és nem kell a tagdíjemelés miatt elveszíteni esetleg 5-600
versenyengedélyes tájfutót a sportágnak."

Remélem emlékeztek 2008-ra, mikor volt egy hasonló kezdeményezés, csak akkor

a magyarországi VB- n induló válogatott szponzorálása volt a cél! Akkor én
javasoltam, hogy akik tehetik a VB időpontjáig havonta egy bizonyos
összeggel (kinek mennyire telik) támogassuk a VB-n induló esélyes
versenyzőinket. Azt hiszem egyedül maradtam ezzel a felajánlással, így
valószínűleg a Viktor fenti javaslata sem fog  sajnos áttörést hozni!
Remélem kellemesen csalódok a tájfutó társadalomban és most nem így lesz!
Én minden esetre csatlakozok a Viktor felajánlásához!

Üdvözlettel!

Nemesházi László



-----Original Message-----
From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Hites Viktor
Sent: Thursday, November 18, 2010 5:16 PM
To: 'Scultéty Márton'; tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] Az év tájékozódási versenyzői

Ilyen a statisztika.:)
Viszont az általad írtakról jutott eszembe, hogy a stratégiai listára írt
levelemből kifelejtettem, amit egyszer korábban már írtam, hogy induljon egy
belső szponzori támogatási program utánpótlás nevelésre, és fel is
ajánlottam indulásként erre a célra 5000 Ft-ot. Remélem sokan csatlakoznak
hozzám, és nem kell a tagdíjemelés miatt elveszíteni esetleg 5-600
versenyengedélyes tájfutót a sportágnak.

-----Original Message-----
From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Scultéty Márton
Sent: Thursday, November 18, 2010 5:09 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas]Az év tájékozódási versenyzői

> SZJA -val kapcsolatban tett megjegyzése, melyik évjáratra vonatkozhatott?

A 2011-esre. amikor is megszűnik a felső sáv.

Popey megjegyzése jó példa volt egyébként arra, hogy mindenki azt olvas ki a
számokból, amit akar. Leosztva az engedélyesek számát a három korcsoport
(ifi, felnőtt, szenior) által lefedett életkor-tartomány hosszával, az ifik
vezetnek toronymagasan. Akkor lehet, hogy a gyerekek tartják el a
sportágat?!

Az év tájékozódási versenyzője címet meg már így is borzasztóan sikerült
devalválni a sok osztódással. Én csak egyet adnék ki, kortól, nemtől és
szakágtól függetlenül.

Üdv,
Skuló Marci


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 5630 (20101118)

__________

Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

http://www.eset.hu




_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20101120/523a3dda/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról