[Tajfutas] múlt

miklos mets miklos.mets at gmail.com
2010. Dec. 30., Cs, 21:30:30 CET


Csak az hibázik aki dolgozik, mondják a bölcsek, és egyetértek, fátylat rá,
a hibákat el lehet felejteni, de azt sosem felejti el az ember, ha a kódokat
a rendezők szándékosan, nem hibából, mindig az érkezéssel ellentétes irányba
forgatják, vagy több, összetéveszthető befutópontot tesznek ki arról nem is
beszélve amikor hasonló kódokat egymás melletti hasonló pontokra, és van,
legalábbis volt ilyen. Ezek sokkal súlyosabb bűnök, mint a felcserét
térképek vagy elrakott pontok. azt mondaná az egyszerű ember : no Gentleman

2010/12/30 Pavlovics György <pavlovics at smtfsz.hu>

>  Én sajnos benne voltam ebben az ügyben. (akiket még az edzésnaplóm alapján
> azonosítani tudtam: Molnár Tibi és Knuth Ábel, mint póruljárt versenyzők)
> A 2.-és 9. hely között (3 percen belül)  kifutott "taknyos" emberekből 6
> futott rossz térképpel. Valószínűleg mindannyian "tévedtünk a
> térképfelvételnél", utána viszont már senki sem tévedett, és a többi
> kategóriában sem.......
> Szóval nonszensz. Igaz, hogy nekünk kellett volna megnézni, hogy mi van a
> térképre írva ahelyett, hogy futni kezdünk, de az is igaz, hogy a 17-es
> kategória fakkjába nem kellett volna belerakni a 19-es térképeket...  :-)
> Hogy a célban milyen hangnemben beszéltünk, arra már nem emlékszem, de
> valószínűleg Medo bácsinak abban igaza volt, hogy nem voltunk
> szalonképesek...
>
> Fátylat rá, azóta már számtalan hibátlan Mecsek- kupán voltunk- és ez az
> emlék is már megszépült.
>
> Pavlovics György
>
> Molnár Attila írta:
>
> Én nem akarom megbántani Lacibát ... (a többieket viszont nem biztos!)
>
> De azt tudni kell, hogy ebben az időben (+-2 év) sok megyei és budapesti
> vezetésben olyan emberek ültek, ill. olyanok rendeztek versenyt akik azt
> hitték magukról, hogy fedhetetlenek.
> Rengeteg (magyarul ku..sok!) versenyrendezési hibákat követtek el, amit
> rendszerint eltussoltak, vagy ránk kenték, hogy mi vagyunk bénák (az akkori,
> nem éppen szájukat befogó 16-20 évesekre)!
>
> Én ugyan ebben az ügyben nem voltam benne (de több hasonló incidens ért!)
> - és nem csodálkoznék azon, ha itt is ez történt volna!
> Az írás tipikusan azt a megrovást tükrözi ami ebben az időszakban jellemző
> volt az "öregekre".
> Eltiltás, megrovás, stb. ...
> Egyszerűen nem voltak hozzászokva, hogy megmondtuk "hibáztak" - mondjuk
> néha kicsit erős stílusban ... :)
>
> Annak idején pl. végtelenül örültem amikor Aurél bácsiék visszavonultak a
> rendezésektől ... egyből kevesebb hasonló eset történt az emberrel!
>
> Mozsár
>
>
>
> ----- Original Message -----
> *From:* Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>
> *To:* tajfutas at lazarus.elte.hu
> *Sent:* Thursday, December 30, 2010 12:04 PM
> *Subject:* Re: [Tajfutas] Kósd
>
>  Sziasztok,
> Medovarszky László (Medo) nagyon sok versenynek volt a rendezője, úgy mint
> pályakitűző vagy ellenőrzőbíró.
> Fotóját megtekinthetitek az alábbi albumban:
> http://tajfutaspecs.hu/content/view/404/1/
> pl. 16, 22, 32 képeken.
> A 22. képen látható MAFC-s úriembereket nem ismerem.
> Lacó!
> A képek között felfedezheted Gyenis Zolit, akivel sok csatát vívtál
> (vívtunk).
> A 60-s években készült felvételeken megtekinthetitek a PVSK akkori fazonra
> igazított bozótruháit is.
>
> A www.tajfutaspecs.hu honlapon a legfrissebb híreknél meg lehet tekinteni
> egy Megyei EB 1974 és egy Mecsek Kupa 1988 tervezési fázisait. (Medotól
> kapott anyagok.)
> Akkor még nem voltak szöveg és táblázatkezelő szoftverek, OCAD programok, a
> maguk által készített automatikus statisztikáikkal és szimbol készítő
> táblázataikkal. Így maradt a manuális feldolgozás. (A házinyomdás
> "pályaberajzolásról" nem is beszélve
> Sportágunkban sok "tabu" téma van. Pl. versenyek költségvetése, térképezési
> jogok stb.
> A kiírások, értesítők, eredményjegyzékek publikusak, de miért rejtjük el a
> szemek elől az ellenőrzőbírói jelentéseket? (Lehet, hogy ezek III/III
> ügyiratnak minősülnek -:))))
> Álljon itt (mellékelten) Laci bá Mecsek Kupa 1988 évi jelentése.
> Olvasóink között itt lehetnek a jelentésben megemlített 17 éves
> fiatalemberek (és hölgyek)?
> Janó
>
> ----- Original Message -----
> *From:* László Pap <paplaco56 at gmail.com>
> *To:* miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
> *Cc:* tajfutas at lazarus.elte.hu
> *Sent:* Wednesday, December 29, 2010 10:25 PM
> *Subject:* Re: [Tajfutas] Kósd
>
>  Nekem is tetszett Ábel gyors és precíz tájékoztatása.
> Körül is nézek a szekrény alján lévő mappáimban. Hátha én is tudom bővíteni
> a gyűjteményt
> Lacó
>
> 2010/12/29 miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
>
>> ne aggódj Ábel, leveleidet biztosan eggyel több ember olvassa, mint az
>> enyémeket, jómagam:-) és a térkép elvileg minden tájfutót érdekel, úgyhogy
>> ha van mit, írd /szerintem/
>> MM
>>
>> 2010/12/29 Hegedüs Ábel <abel.terkep at chello.hu>
>>
>>  Sziasztok
>>>
>>> A többség tán már únja, ezért ezzel befejezem:
>>> A mecseki térkép alapja (mellékelve):
>>> Vigyázó János-féle Mecsek (50e), 1926, ezt az ÁTI csak nyomtatta.
>>> Sajnos az én példányom össze van firkálva, de látszik mi az eredeti rajz.
>>> Turistautak nélküli!
>>> A másik térkép pontos azonosítását csak bent a Múzeumban tudom megejteni
>>> január elején.
>>>
>>> Tájfutásban bővelkedő új évet mindenkinek!
>>>
>>>  Ábel
>>>
>>>    ----- Original Message -----
>>> *From:* péter kovács <kovacsp969 at gmail.com>
>>> *To:* Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>
>>> *Cc:* tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> *Sent:* Wednesday, December 29, 2010 6:08 PM
>>> *Subject:* Re: [Tajfutas] Kósd
>>>
>>>  Szia Janó!
>>>  Ez meg a hatvanas években készült 1:25 000-es polgári topográfiai
>>> térképsorozat másolatának tűnik, egy kiadós s.ggberúgás ezért is járt volna
>>> a "szervektől"!
>>> A térkép pontos beazonosítását most is Ábeltől várhatjuk.
>>> Ha van még ilyen a gyűjteményedben, szívesen fogadjuk!
>>>
>>>  kovacsp
>>>
>>> 2010/12/29 Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>
>>>
>>>> Szia Zetor,
>>>> Akkor küldök is egy csemegét.
>>>> Villányi-hegység 1969
>>>> A térképen minden más adat fellelhető.
>>>> A vékony papírra készült fotó fel van ragasztva egy keretes kemény
>>>> lapra. Gondolom ezt is fotózták és nem egyenként írták meg betűsablonnal.
>>>> Az 1974-s gépiparis kezdetemnél csak pár tanulónak volt Rotring
>>>> csőtolla. Én nem tartoztam közéjük.
>>>> Janó
>>>> ... folyt. következik
>>>>
>>>> ----- Original Message ----- From: "Zentai László" <
>>>> lzentai at caesar.elte.hu>
>>>> To: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>>> Sent: Wednesday, December 29, 2010 4:39 PM
>>>> Subject: [Tajfutas] Kósd
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Sziasztok!
>>>>
>>>> Nem Kósd, hanem Kosd (legalábbis ez a mai helyesírás).
>>>> Ami a furcsa térképet illeti, tippelek, de valószínűleg közel járok az
>>>> igazsághoz (HÁbel biztosan tudja a választ).
>>>> A 60-as évek elejének tájfutó térképei általában úgy készültek, hogy a
>>>> két
>>>> világháború között kiadott "angyalos" turistatérképeket fényképezték le
>>>> s
>>>> erre rajzolták rá az aktuális pályát tussal (vagy a pályával együtt
>>>> fotózták).
>>>> Tehát valószínűleg ez egy 1930-36 között (esetleg kicsit később) kiadott
>>>> Börzsöny turistatérkép ÉNy-i sarka, ahol az eredeti turistatérképen a
>>>> helykitöltés érdekében elhelyezték a Naszály kivágatot, s ebből látszik
>>>> Kosd
>>>> (a mai turistatérképeken is előfordulnak hasonló módon kivágatok).
>>>> Természetesen a turistatérkép eredetileg színes volt, de a versenyhez
>>>> otthoni körülmények között csak fekete-fehér fotót lehetett csinálni
>>>> (nem is
>>>> beszélve a költségekről). Aki készítette a fotót, nem akart bajlódni
>>>> azzal,
>>>> hogy leszedi az érintett részbe belelógó felesleges kivágatot a bal
>>>> felső
>>>> sarokban.
>>>>
>>>> Aki szeretne hasonló térképeket nézegetni:
>>>> http://lazarus.elte.hu/tajfutas/omaps/bw/bw.htm
>>>> (a gyűjteményben megvan a most említett térkép is)
>>>> Szívesen fogadok bárkitől "új" régi térképeket, ami nem találnak meg az
>>>> oldalon!
>>>>
>>>> Zetor
>>>>
>>>>
>>>> ----- Eredeti üzenet ----- From: Kelemen János (netquick)
>>>> Sent: Wednesday, December 29, 2010 2:48 PM
>>>> To: Viktor Morandini ; tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> Subject: Re: [Tajfutas] Pre-O játék
>>>>
>>>> Köszi. Én arra nem is gondoltam, hogy ez egy fotómontázs.
>>>> janó
>>>>
>>>> ----- Original Message ----- From: "Viktor Morandini" <
>>>> vik.poeta at gmail.com>
>>>> To: "Kelemen János (netquick)" <nemelek at netquick.hu>
>>>> Sent: Wednesday, December 29, 2010 2:35 PM
>>>> Subject: Re: [Tajfutas] Pre-O játék
>>>>
>>>>
>>>> Kósd már egy másik térkép. A vastag fekete vonal választja el őket.
>>>> Valójában Vác mellett van, tehát ettől a helytől nem messze.
>>>> Felmerül a kérdés, hogy miért van ez a két térkép egymás mellé téve?
>>>> Erre már nem tudom a választ.
>>>>
>>>> Üdv
>>>> Viktor
>>>>
>>>> 2010/12/29 Kelemen János (netquick) <nemelek at netquick.hu>:
>>>>
>>>>> Sziasztok,
>>>>>
>>>>> Játékos kedvű társaimnak egy honlap ajánlat.
>>>>> Tervezz Pre-O pályát:
>>>>> http://preoliten.blogspot.com/2010/12/romjulssyssel-finn-lypa.html
>>>>>
>>>>> És egy kis nosztalgiázás (számomra történelem). Medovarszky Laci bácsi
>>>>> egyidős a PVSK-val, tehát 1919 születésű. Készül a WMOC
>>>>> megmérettetésre.
>>>>> Tőle kaptam a mellékelt 1963 évi OB térképet.
>>>>> Mi történhetett azóta Kósd településsel?
>>>>> Menetidő: 416 perc. Éjszaka mivel világítottak abban az időben az
>>>>> erdőben?
>>>>>
>>>>> Üdv és BUÉK
>>>>> Janó
>>>>> _______________________________________________
>>>>> Tajfutas mailing list
>>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 5741
>>>> (20101229)
>>>> __________
>>>>
>>>> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>>>>
>>>> http://www.eset.hu
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>  __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 5742
>>>> (20101229) __________
>>>>
>>>>
>>>> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>>>>
>>>> http://www.eset.hu
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>
>>>  ------------------------------
>>>  _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>  ------------------------------
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 5742
> (20101229) __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>
> http://www.eset.hu
>
>   ------------------------------
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - V�rusdefin�ci�s adatb�zis: 5743
> (20101229) __________
>
> Az �zenetet az ESET NOD32 Antivirus ellen�rizte.
>
> http://www.eset.hu
>
> ------------------------------
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 5743 (20101229) __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
> http://www.eset.hu
>
>
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 5747
> (20101230) __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenõrizte.
>
> http://www.eset.hu
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20101230/66a34b63/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról