[Hallgato] AR mobilapp fejles ztés Kutatók Éjsza?==?ISO-8859-2?Q?kájára

Gede Mátyás saman at map.elte.hu
2016. Júl. 1., P, 11:45:52 CEST


Kedves Hallgatók!

Ha esetleg valaki fejlesztett már mobil eszközre és ráér kicsit a nyáron,
akkor van egy jó feladat: egy kiterjesztett valóságos kincskereső alkalmazást
kellene csinálni az őszi Kutatók Éjszakájára, de aztán még akár szakdolgozat
is lehet belőle.

A feladat nagy vonalakban:
- Van néhány pont földrajzi koordinátákkal megadva (szélesség, hosszúság,
magasság). Ezeken a pontokon el lesznek helyezve valamilyen kis jelek, dobozok
még nem tudom, mik. A program célja, hogy segítse a felhasználót a pontok
megtalálásában, és rögzítse a megtalálás tényét.

- A felhasználói felületet úgy képzeltem el, hogy a kamera képét látjuk a
képernyőn, és amennyiben a látómezőben látszik egy (vagy több) pont, akkor
azok helyét is valami kis ikon jelzi. A pontok mellé célszerű kiírni azok
pillanatnyi távolságát is.

- A pontoknál a helyszínen lesz valami azonosító kód (akár számsor, akár
qr-kód), amit a megtaláláskor rögzíteni kell a felhasználónak; ezzel igazolja,
hogy az adott pontot felkereste. A megtalált pont ikonja változzon meg.

- A program jelezze, hogy hány pont van kész, mennyi van még vissza.

- A pontok adatait célszerűen a weben kéne tárolni, a programban lehessen
megadni egy címet, ahol a fájl van. Így egyszerűen fel lehet később, más
eseményeken is használni.

Akit érdekel a téma, keressen meg.

üdv,

GEDE Mátyás
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest

---------- Original Message -----------
From: ELTE IK assistant <assistant at inf.elte.hu>
To: Gede Mátyás Extern <saman at map.elte.hu>
Sent: Thu, 9 Jun 2016 12:05:05 +0000
Subject: RE: Kutatók Éjszakája 2016 - első egyeztetés

> Szia Mátyás!
> 
> Beszéltem Csizmazia Anikóval: Gergó tanár urat kell majd 
> megkérdeznem, hogy tud-e hallgatót, aki az app-t elkészítené. Ő 
> ezzel teljesítene egy szakmai gyakorlatot, ha jól értettem.
> 
> Le tudnád írni részletesebben, hogy pontosan mit is várunk tőle, 
> milyen app-t?
> 
> Köszi.
> Üdv,
> Szilvi
> 
> -----Original Message-----
> From: Gede Mátyás [mailto:saman at map.elte.hu] 
> Sent: Thursday, June 09, 2016 10:50 AM
> To: ELTE IK assistant
> Subject: RE: Kutatók Éjszakája 2016 - első egyeztetés
> 
> Kedves Szilvi,
> 
> Igen, célszerű lenne egy prog.inf.es hallgatót keríteni rá. A 
> földgömbkészítés mindentől függetlenül mehet idén is.
> 
> GEDE Mátyás
> ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest
> 
> ---------- Original Message -----------
> From: ELTE IK assistant <assistant at inf.elte.hu>
> To: Gede Mátyás Extern <saman at map.elte.hu>, "ungvarizs at map.elte.hu"
> <ungvarizs at map.elte.hu>
> Sent: Thu, 9 Jun 2016 07:37:08 +0000
> Subject: RE: Kutatók Éjszakája 2016 - első egyeztetés
> 
> > Kedves Mátyás,
> > 
> > Ez szuper ötlet! Mindenképp kivitelezni kellene!
> > Szerinted a HÖK-ön keresztül keressek hallgatót,aki az app-t 
> > megcsinálja hozzá? Gondolom prog. inf.-es hallgató csinálná és nem a 
> > ti tanszéketekről (vagy tévedek)? Ettől függetlenül még lehetne a 
> > Vizualizációs Centrumos látogatás és/vagy földgömbkészítés is. Van 
> > ennyi mindenre kapacitásotok?
> > 
> > Üdv,
> > Szilvi
> > 
> > -----Original Message-----
> > From: Gede Mátyás [mailto:saman at map.elte.hu]
> > Sent: Thursday, June 09, 2016 9:26 AM
> > To: ELTE IK assistant; ungvarizs at map.elte.hu
> > Subject: Re: Kutatók Éjszakája 2016 - első egyeztetés
> > 
> > Sziasztok!
> > 
> > Szerintem mindenképpen jó lenne valami GPS-es program is. Lehet a 
> > hagyományos "kincskeresés" (az egyetem környékén 5-6 elrejtett pont, 
> > ismert koordinátákkal). Ha esetleg lenne egy ráérős ügyes hallgató,  
> > össze lehetne addig dobni egy olyan app-ot, ami augmented reality- ben 
> > mutatja a felkeresendő pontok helyét, regisztrálja a megtalálást 
> > (mondjuk a pontokon le kell olvasni egy QR kódot), és a teljesítők 
> > kaphatnak valami repi apróságot.
> > 
> > üdv,
> > 
> > GEDE Mátyás
> > ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest
> > 
> > ---------- Original Message -----------
> > From: ELTE IK assistant <assistant at inf.elte.hu>
> > To: Gede Mátyás Extern <saman at map.elte.hu>, "ungvarizs at map.elte.hu"
> > <ungvarizs at map.elte.hu>
> > Sent: Wed, 8 Jun 2016 13:57:02 +0000
> > Subject: Kutatók Éjszakája 2016 - első egyeztetés
> > 
> > > Kedves Zsuzsi és Mátyás!
> > > 
> > > Felvettem a kapcsolatot az Ericssonnal és a BME-vel az idei Kutatók 
> > > Éjszakája szervezése ügyében. Valószínű, hogy már a jövő héten 
> > > összeülünk egyeztetni (IK, EIT, Ericsson, BME), addig szeretnék 
> > > érdeklődni, hogy számíthatok-e arra, hogy részt vesztek az eseményen 
> > > idén is. És ha igen, akkor milyen programot tudtok elképzelni? A 
> > > földgömbkészítésnek nagy sikere volt mindig a gyerekek körében.
> > > Lehetne folytatni, de ha tudtok valami mást (is), akkor annak is 
> > > nagyon örülünk. Arra kell törekednünk, hogy interaktív, játékos 
> > > programokkal várjuk az érdeklődőket, és többféle korosztály is 
> > > találjon az érdeklődésének megfelelő programot. Zsuzsi esetleg a 
> > > Vizualizációs Centrumba lehetne látogatást szervezni, ha már úgy is 
> > > belejöttél, illetve ha van rá lehetőséged, időd. De minden ötletre 
> > > vevők vagyunk.
> > > 
> > > Ha jól tudom, a Kutatók Éjszakáját szeptember utolsó péntekén 
> > > szervezik minden évben, azaz idén szeptember 30-ára fog esni.
> > > 
> > > Köszönöm előre is a válaszotokat.
> > > 
> > > Üdvözlettel:
> > > Szilvi
> > > ________________________________
> > > Ducerf Szilvia
> > > tudományszervezési és nemzetközi referens
> > > 
> > > ELTE Informatikai Kar
> > > 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.
> > > (2.316-os szoba)
> > > 372-2500/8138, 381-2238
> > > assistant at inf.elte.hu<mailto:assistant at inf.elte.hu>
> > ------- End of Original Message -------
> ------- End of Original Message -------
------- End of Original Message -------
------- End of Forwarded Message -------


GEDE Mátyás
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest




További információk a(z) Hallgato levelezőlistáról