[Tajfutas] Hosszútávú OB - Pontbegyűjtő CSB: időpont-, helyszín- és rendezőváltozás

Tamás Egei egei.tamas63 at gmail.com
2022. Sze. 25., V, 17:26:50 CEST


Akkor a folytatás folytatása Ádám-Évától?

"a korábbi évek sikeres rendezéseire alapozva megpályáztuk a Hungáriát. Ezt értékelték azok, akik végül nekünk adták a rendezés jogát. A kevés rendelkezésre álló időben össze tudtunk hozni egy elég sikeres versenyt, amiben persze voltak zökkenők, de ezeket leginkább csak mi láttuk belülről"

A 2021-es Hungária Kupán személyesen rész vettem, erről azért van/lehet véleményem.

Egyik nap több kategória  eredményeit törölni kellett, mert a színek a térképen fel lettek cserélve! ( a sárga és a fehér)
Az egyik pályakitűző, miután jelezte, hogy kiszáll a verseny rendezéséből, az általa megtervezett pályákat 99 százalékban felhasználtátok a megkérdezése nélkül, persze a munkájáért semmit nem fizettetek.
A másik pályakitűző pályáiba a verseny előtt egy héttel próbáltatok belenyúlni amit ő nem hagyott.
Az a térképkészítő, akit a mai napig nem fizetttek ki, pontosabban a neki járó összeg kétharmadát,  – most jogi úton próbálja behajtani a tartozást.

Úgy könnyű új térképeket készítésével fényezni magadat, hogy a térkép készítője nincs kifizetve.

Az OB területtel kapcsolatban ezt írod:
Igen "kellemes" meccseket vívtunk a területről korábban lézerszkennelt anyaggal rendelkező egyesülettel. Olyan feltételeket próbáltak ránk erőltetni, melyek józan ésszel nem voltak elfogadhatók. Kénytelenek voltunk újra repültetni, aminek időpontja nem rajtunk múlott, a belőle készített anyagot pedig újrabontatott részletekben március végén tudtuk megkapni.

A lézerszenelt anyaggal rendelkező egyesület több szerződést is ajánlott nektek, amire nem válaszoltatok, nem reagáltatok. Persze lehet ingyen vagy ár alatt gondoltátok megkapni az anyagot.

A másik gondolatodban ezt írod:

Bár az OB-ra nekem sok feladatom egyébként se maradt, legfeljebb masni lehettem volna a gárda élén, én a tapaszalt méltánytalanságok és szinvonal alatti fröcsögések miatt kiszálltam.

Nem tudom itt mire gondolsz? Talán arra, hogy a Dunántúl Kupán az egyik rendezőt kétszer kellett volna nyakon vágni, – írtad te! Na ez a színvonal alatti! Ha jól tudom senki nem kért még tőle bocsánatot a mai napig.

Üdvözlettel,
Egei Tomi

> 2022. szept. 21. dátummal, 2:14 időpontban Tüskés György <sunsc at vnet.hu> írta:

> 
>  

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20220925/35f4fd02/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról