[Tajfutas] Hosszútávú OB - Pontbegyűjtő CSB: időpont-, helyszín- és rendezőváltozás

Marosffy Dániel Marosffy at interface.hu
2022. Sze. 22., Cs, 15:07:32 CEST


Meg kell mondjam, én úgy érzem, már most többet tudtam meg erről a félresikerült versenyről, mint ami feltétlenül érdekelt. Az odamondogatós afterlife, amiben oly szépen kirajzolódik a felelősséghárítás minden szokásos, mocskos kis mozzanata, már túlmutat ezen – bár bulvárnak kétségtelenül szórakoztató. A lényegről az MTFSZ Elnöksége már nagyon határozottan intézkedett: hogy a sportágunkban újításnak számító könnyű testi sértés lehetőleg ne váljék a kultúránk részévé, illetve hogy az egyéni bajnokság színvonala biztosított legyen.

Az eset szakmai tanulsága azt juttatta eszembe, amit a hegyi balesetek kapcsán tanultam anno, hogy apró, önmagukban nem feltétlenül problémát jelentő hibák sorozata szokott vezetni a katasztrófához (hát még az akkora ziccerek, mint a két egymás melletti 55-ös pont). Ezt a vonalat esetleg lehet elemezni, de egymás torkát most már eresszétek el.

D.

From: Tajfutas <tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> On Behalf Of Tüskés György
Sent: Thursday, September 22, 2022 10:52 AM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] Hosszútávú OB - Pontbegyűjtő CSB: időpont-, helyszín- és rendezőváltozás

Kedves Teodóra!

Nem tisztem a szövegértési problémáidat helyre tenni, akik olvasták a témában korábban írt megszólalásokat, azok el fogják tudni dönteni, mit hova tegyenek.
Amiben igazad van, az a felvezetés utolsó pillanatos kapkodása. Kérdezem, mit tegyen a felvezetés vezetője, ha az emberei nem érkeznek meg időre, vagy a megbeszélt kezdési időpontban még a másik oldalukra fordulnak, és még utána is le kell gurítani egy korsó fröccsöt? Nyilván hibázott az emberei kiválasztásakor, de hát az kiindulási alap az volt, hogy mindenki csinálja önállóan és saját felelősségre a rá kiosztott feladatot.(Ő hangoztatta leginkább, hogy az "én dolgom, ne szóljál bele".)
A pontok jobb megkülönböztetésének érdekében tényleg lehetett volna még mást is tenni a színeken és a szalagokon lívül, de nem gondoltuk, ennyi ne lenne elég.

A taplóság vádját vállalom. Mentségedre szolgáljon a fiatalságod, hogy nem talált  humorodnál a megjegyzésem, mely egy '70-es évekbeli kabarétréfára utalt:
https://www.youtube.com/watch?v=ZoL73fchiJQ

Szerintem Tamás tudja kezelni a "belerángatást", nem szorul a védelmedre.

Üdv.   kistüsi
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20220922/aaf1a9fa/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról