[Tajfutas] Múlt századi tájékozódási versenyek relikviái a lazaruson

Péter Gombkötő oldgombi at gmail.com
2022. Jan. 7., P, 23:12:18 CET


Sziasztok!
1962-ben - először és utoljára - elindultam a Páli Tivadar elméleti
versenyen, ami turista jellegű verseny volt. Januárban, vagy februárban
lehetett, ami még nem főszezon a túrázásban. Mivel én akkor már a Vörös
Meteor Központi Szakosztályában tájfutottam, de volt korábbi túravezetői
képzésem és gyakorlatom, elindultam rajta. (Hogy magamtól, vagy unszolásra,
azt már nem tudom.)
A verseny olyan volt, mint egy kiadós, kétrészes írásbeli vizsga. Az első
részben túravezetői ismeretekről kellett számot adni, ez nem sikerült túl
jól, de a második részben térképpel, térképhasználattal kapcsolatos
feladatok voltak, ez jól sikerült, így középfokon országos 3. helyet
sikerült elérnem. Az akkor kapott érem képét mellékelem.
A térképes rész legnehezebb feladatára még most is jól emlékszem. Ehhez
kaptunk egy akkor használatos oktató térképet, amit valószínűleg a
honvédség is használt. A feladat így szólt:
Egy 600 nm-es tisztás közepén két szarvas áll. Eldörren egy puskalövés, a
szarvasok megijednek és futni kezdenek. Az egyik kelet felé, a másik nyugat
felé, de mindig úgy, állandó adott lejtéssel lefelé fussanak. Addig futnak,
míg el nem érnek egy patak partjára, ahol isznak és megpihennek.
Hány méterre iszik egymástól a két szarvas?
Ha az indulásra rájött az ember, onnantól kezdve már csak a lejtésnek
megfelelő távolsággal kellett a szintvonalakon lépegetni, ezt a táv a
térképen rajta volt.
Az induláshoz pedig az kellett, hogy találj egy szabályos alakú tisztást,
aminek meg tudod határozni területét. Egy ilyen volt a térképen, egy
téglalap alakú, 20m x 30m-es oldalakkal.
Valószínűleg ezen feladat gyors és jó megoldása segített a jó eredményhez.
Ha valaki rendelkezik egy ilyen térképpel, örömmel veszem, ha elküld egy
beszkennelt képet, hadd nosztalgiázzak egy kicsit.

Üdv
Oldgombi

Kelemen János <kelemen.janos111 at t-online.hu> ezt írta (időpont: 2022. jan.
5., Sze, 19:54):

> Sziasztok,
>
> Ezen a linken látható az egyik jelvény:
>
>
> http://lazarus.elte.hu/tajfutas/magyar/jelveny/torok/1963_vm_vii_pali_elmv_ti.jpg
>
> VII. Páli Tivadar elméleti verseny. Mi a manó lehetett ez?
>
> Egy kis kitérő: Sokkal nehezebb és furmányosabb volt, mint a TORUS
> felületen javában tartó Swedish Forest Cup II sorozat.
>
> http://torus.yq.cz/ Második napja "nyomatok jobbat", mint a tavalyi
> e-TempO magyar bajnok. Erik, szedd össze magadat. :)
>
> (Ha ma, vagy legkésőbb január 7.-én belépsz a közdelembe, akkor még lesz
> összetett eredményed.)
>
> A mellékletben lévő doksik alapján (feladatlap és térkép) megítélhetitek
> az 1963 évi elméleti verseny nehézségét.
>
> No, mit szóltok hozzá?
>
> Még csak a 2. feladatot oldottam meg.
>
> Üdv,
>
> Janó
>
> Ui:  Medovarszky László (PVSK) relikviái a feladatlap és a térkép
>
> 2022.01.05. 17:05 keltezéssel, Bozán György írta:
> > Valamikor finom művű tűzzománc jelvényekkel igyekezték vonzóvá tenni
> > a tájékozódási versenyeken való részvételt.
> Boxi_______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20220107/5bf30518/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Páli_ Tivadar.jpg
Type: image/jpeg
Size: 202298 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20220107/5bf30518/attachment.jpg>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról