[Tajfutas] A Dunántúl kupa margójára

Ivan Lux ilux0807 at gmail.com
2022. Aug. 15., H, 19:09:59 CEST


Tisztelt Egei Tamás!

Csak néhány gondolat a leveleidhez!

A Dunántúl Kupa 1. és 4. futamának ellenőrzőbírója voltam, mint ilyen
alkalmam volt látni azt a hatalmas munkát, amit a rendezők a versenybe
fektettek. Ez természetesen nem menti az elkövetett hibákat (beleértve az
ellenörzőbíró felelősségét is), de kissé árnyalja a kevéssé árnyalt leveled
mondandóját. Konkrét kifogásom a következő állítással van:
" Ezen a futamon 2 pontot elfelejtettek kirakni a rendezők, amit az első
beérkező versenyzők jelzése után gyorsan pótoltak. Emiatt 3 kategória
eredményét törölték, de jóval több kategóriát érintettek ezek a pontok,
csak ott a versenyzők nem ragaszkodtak a törléshez"
A második mondat második fele, (ami itt az inszinuáció lényege) tényszerűen
nem igaz, javaslom olvasásra az erre vonatkozó ellenörzőbírói jelentést,
ami a verseny adatlapján elérhető.

Bár vannak információim arra nézve, hogy az OB rendezése érdekében milyen
lépések és összefogások történtek, de nem én vagyok a legalkalmasabb ennek
kifejtésére, pusztán megjegyzem, hogy ebben az esetben is szebben festett
volna ha a tények megismerése megelőzte volna a feltételezéseket és vádakat.

Végül pedig, amiért igazából az írás mellett döntöttem, az egy határozottan
személyeskedő ok: egyetlen esetet sem tudok felidézni, amikor te bármilyen
erőfeszítést tettél volna ennek a sportágnak az előmozdítása érdekében,
viszont nagyon sok esetet tudok felidézni, amikor előnyszerzés céljából
kiskapukat kerestél, vagy szabályokat sértettél. Ezért aggódó szavaid
számomra hiteltelenek.

Üdvözlettel
Lux Iván

Tamás Egei <egei.tamas63 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. aug. 15., H,
14:59):

> Tisztelt Kovács Balázs! Tisztelt Listatagok!
>
> Csak néhány gondolat a leveledhez!
>
> Igaz azt írod, hogy több egyesület nyerte el a rendezés jogát, de azt nem
> írtad mellé, hogy a három pályázó egyesületből az egyik egyesület egy aktív
> főből áll, a másik, a Szombathelyi Haladás VSE vezetője ,meg írt a
> szövetségnek 2021.01.14-én egy levelet, melyben elhatárolódik attól, hogy
> őket megnevezték a HOB és POCS rendezői között!!
> Erről te nagyon jól tudtál Balázs! Talán ezt kellett volna jelezned a
> levelező listán és nem azt írni, hogy több egyesület!
> Magyarul, két egyesület kapta az OB-k rendezését, mely egyesületek közül
> az egyik egy aktív főből áll! Akkor talán ez áll közelebb az igazsághoz?
> ( Dr. Kiss-Geosits Bea levele mellékelve, a tudtával)
>
> A bírálás szempontjai az általad átküldött linkről vettem le:
>
> 2. Rendező csapat erőforrásai,
> tapasztalata, referenciái, a
> kulcsterületekre bevont
> szakemberek
> 5 A rendezési képesség szempontjából alapvetően
> fontos, hogy megfelelő létszámú és megfelelően
> felkészült kulcsemberekkel (vezető szervező (elnök),
> pályakitűző(k), kapcsolattartó) rendelkező csapat
> pályázzon. Szükség esetén több egyesület közös
> rendezése bővítheti az erőforrásokat.
>
> Ezt szerintem a bíráló bizottság nem járta körül kellően, ami szerintem
> igazán nagy hiba!
> Balázs!
> Nem írtam egy szóval sem, hogy el kell venni az OB-k rendezését ezektől az
> egyesületektől, aggályaimat írtam le.
> Azt csak most tudtam meg, hogy ugyanez a rendezői csapat a jővő évi
> Diákolimpiát is elnyerte!
>
> A fizikai kontaktust már régen meg kellett volna tárgyalni, állást
> foglalni, határozatot hozni, szerintem!
>
> Üdv
> Egei Tamás
>
>
>
>
>
> Rendben, az MTFSz honlapon átvezettem a változásokat.
>
> Üdvözlettel,
> Less Áron
>
> Beatrix Geosits <geosits.beatrix at gmail.com
> <https://app.getdoubletick.com/v3/track/62fa384ae46bba5c7a45d4bb?link=mailto%3Ageosits.beatrix%40gmail.com&uid=60f7babef51ff8b9ede64b53>>
> ezt írta (időpont: 2021. jan. 24., V, 21:14):
>
>> Tisztelt Elnökség,
>> Kedves Tájfutó Vezetőink!
>>
>> Hivatalosan írom nektek a levelet. Kérem, hogy juttassátok el az elnök
>> úrnak és a többi döntést hozó alelnöknek is.
>> Köszönöm.
>>
>> *Kérjük, vegyék le a 2021-es Hungária kupa és a 2022-es HOB és POCS
>> rendezői listájáról a Szombathelyi Haladás VSE Tájfutó Szakosztályát.*
>>
>> Ennek az az oka, hogy a KTT képviseletében eljáró Verebélyi Zsolttal még
>> 2020. novemberében megállapodtunk, hogy egy új, a Nyugat-dunántúli régióban
>> rendezendő regionális/országos verseny megrendezésében részt veszünk,
>> pályakitűzést és további rendezési feladatokat vállalunk a Haladás VSE
>> részéről ez lett volna a Pannónia kupa - erre szerződtünk.
>>
>> Majd említette telefonon és személyesen is Verebélyi Zsolt a KTT
>> részéről, hogy a 2021-es Hungária kupát megpályázza, és már össze is állt a
>> stáb. Határozottan elleneztem a pályázat beadását szakmai szempontok miatt.
>> A Hungária Kupa pályázata beadásra került.
>> A következő évi HOB pályázatról már csak a döntésből értesültünk.
>> A Szombathelyi Haladás VSE ezt így nem támogatja.
>>
>> A bíráló grémiumnak szeretném jelezni, hogy az egyesületünk meg van
>> nevezve a pályázatban, de minden konkrét feladatra megvan a megfelelő ember
>> jelölve, és egyik szakmai feladatot vállaló személy sem a Haladás VSE
>> sportolója/versenybírója. Innen látható, hogy egyesületünkkel nem történt
>> hivatalos egyeztetés. Jó lenne, ha a pályázatban megnevezett pályakitűző,
>> és a többi rendező egyesülete adná a versenyrendezésben a jogi hátteret.
>> Továbbá a későbbiek során javaslom, hogy azon versenyrendezés pályázatai
>> esetében ahol konzorciumban vállalkozik több egyesület, ott a jogi
>> személyek együttműködési megállapodása is szerepeljen a pályázati anyagban.
>>
>> Magánszemélyként természetesen megpróbálunk segíteni Verebélyi Zsoltnak a
>> versenyek rendezésében, a sikeresség érdekében, a további személyes
>> kapcsolatfelvétel és egyeztetés után.
>>
>> Köszönöm előre is az intézkedést.
>>
>> Dr. Kiss-Geosits Beatrix
>> Szombathelyi Haladás VSE
>> Tájfutó Szakosztálya nevében
>>
>>
>
>
> 2022. aug. 14. dátummal, 15:10 időpontban Kovacs Balazs <
> Balazs.Kovacs at answare.hu> írta:
>
> Sziasztok!
>
> A HOB-PCSB kapcsán:
> A rendezést pályázaton nyerte el a rendező, egy több egyesületből
> összeálló csapat.
> A nyertes OB pályázatok nyilvánosak, megtalálhatók az MTFSZ Adatbankban:
> http://adatbank.mtfsz.hu/dokumentum/lista/dokkategoria_id/27
>
> Ugyanott megtalálható a páyázatok elbírálási rendszere. Elég sok
> figyelembe vett szempont van.
> Abban talán egyetértünk, hogy ne csak a rendezésben legerősebb szűk kör
> kaphasson mindig bajnokságot, legyen lehetőségük feltörekvő pályázóknak.
>
> Olyan szabályunk nincs, hogy egy kupaverseny rendezési hibái miatt
> elvennénk már odaítélt OB-t.
> Két hónappal a verseny előtt a Szövetség részéről azt tudjuk tenni, hogy
> ráerősítünk a verseny ellenőrzésére. Két jól felkészült ellenőrzőbíró
> mellett a minőségbiztosításban részt fog venni a Versenybizottság vezetője
> is.
>
> A "fizikai kontaktus" ügyében a jelzésed és mások jelzése alapján lesznek
> folyományok.
>
> üdv,
> Kovács Balázs
>
> -----Original Message-----
> From: Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of
> Tamás Egei
> Sent: 2022. augusztus 11., csütörtök 13:46
> To: tajfutas at lazarus.elte.hu
> Subject: [Tajfutas] A Dunántúl kupa margójára
>
> Verebélyi, aki verébnek nézi a versenyzőket, avagy a Dunántúl kupa
> margójára.
>
>
>
> Az idei Dunántúl Kupára nagy várakozások közepette neveztem, elsősorban a
> kiváló terepválasztás miatt, de úgy gondoltam, hogy megtapasztalhatom az
> októberi HOB és PCSB rendezőgárda munkáját, tapasztalatot szerezhetek a
> térképjavítás szemléletéről, milyenségéről.
>
> Azonban nem kívánok foglalkozni a térképjavítás minőségével, mert ugyan
> voltak apró hiányosságok a térképen, de ez szubjektív megítélés, és a
> rendező gárdának nem ez a fő versenye idén.
>
> Az első futam péntek délután 35-40 fokos hőségben a kislődi Sobri Jóska
> kalandpark területén és a környező hegyoldalban került megrendezésre. A
> pályák a park területén kezdődtek, majd a park feletti erdős, ligetes,
> néhol élvezetes, technikás részen folytatódtak, majd ismét a parkterületén
> fejeződtek be. A saját pályám szerintem rendben volt, az extrém meleget
> leszámítva, de arról nem a rendezők tehettek. Arról viszont igen, hogy a
> frissítést környezettudatosságra hivatkozva próbálták megúszni. A
> versenykiírásban benne volt ugyan, hogy mindenki vigyen poharat, ha inni
> akar, (senki nem vitt, mert valahogy nem az járt a versenyzők fejében
> rajtba menet, hogy elhelyezzék a célban a poharukat) de azt nem gondoltuk
> egy árva pohár sem lesz a célban csak a két kanna víz, és leüvöltik a
> fejedet, ha megpróbálsz a kezedből inni pár kortyot- mondván, legyél már
> környezettudatos. Ebben az extrém melegben inkább arra kellett volna
> törekedni, hogy segítsék a versenyzők beérkezés utáni frissítését, akár egy
> ásványvíz vagy egy poharak kihelyezésével és nem a környezettudatosságról
> kiabálni.
>
> Ezen a futamon 2 pontot elfelejtettek kirakni a rendezők, amit az első
> beérkező versenyzők jelzése után gyorsan pótoltak. Emiatt 3 kategória
> eredményét törölték, de jóval több kategóriát érintettek ezek a pontok,
> csak ott a versenyzők nem ragaszkodtak a törléshez.
>
>
> A szombati- vasárnapi versenyek Városlőd mellett erdőben lettek kijelölve.
> A verseny második futamán a rajt után az én pályám a 3. pontnál egy
> felhagyott bányaterületen ment keresztül. A térképen volt pár pontatlanság,
> a bánya egyik kijáratára rányomták a lila vonalat, emiatt nem volt futás
> közben kivehető, ettől eltekintve élvezetes pályák voltak. Probléma az
> volt, hogy nyolc kategóriában itt is törölni kellett az eredményeket (de
> több pályát érintett) mert két azonos jellegű pont, melyek egymástól 20-30
> m-re voltak azonos kódú stekket kapott. A felvezető nem arra a stekkre
> tette a pontot, ahova kellett volna. Sok versenyző csak a jó stekket
> találta meg pont nélkül, így tovább ment.
>
> A kihelyezett cél a versenyközponttól 1100 m-re volt. Frissítési
> lehetőségről, akár tiszta vízről, itt sem gondoskodtak a nagy meleg
> ellenére a rendezők.
>
> A verseny után az egyik felvezetőt, aki rossz helyre vezette fel az
> ominózus dupla stekkes pontot (ellenszolgáltatás nélkül, szívességből
> dolgozott), a főrendezőtől fizikai kontaktus érte, aki nem akarta ezt a
> konfliktust rossz irányba terelni, ezért hazament.
>
>
> Ezt a történést nem kívánom kommentálni, de azt azért leírom, hogy az
> ilyen rendezők, szerintem nem valók a magyar tájékozódási futás
> közösségébe. Ez a saját véleményem és meg is lepett, hogy senki nem
> említette ezt eddig nyilvános fórumon, aki ezt a helyszínen látta,
> tapasztalta!
>
>
> A szombati nap második futamán, a rajtba történő kiindulásom előtt, két
> beérkező versenyző azzal jött, hogy két pont újra hiányzik, nincs kint!
> Négy kategória eredményei törölve lettek!!
>
> Hát erre már én is azt gondolom kicsit sokk!!  Három futam, három nem
> kicsi hiba?
>
> Sokan már tényleg annak szurkoltunk, hogy a vasárnapi, negyedik futam baki
> nélkül sikerüljön.
>
> A negyedik futamra sikerült megugrani a nem túl magas lécet!
>
> Hiba nélkül, pontok kirakva és helyükön. Térkép megfelelő minőségben,
> pályák szerintem jól tervezettek, negyedik futam hosszútávnak megfelelő
> vonalvezetéssel, igaz néhol már az előző napi futamokból ismerős részekkel.
>
>
>
> Az elején írtam, azért mentem erre a versenyre, hogy tapasztalatot
> szerezzek a HOB- PCSB-ra.
>
> Ha ezzel a rendezőgárdával ezt a két versenyt meg lehet rendezni az egy
> csoda lenne, szerintem nincsenek csodák. Ez az egyesület, ez a rendezőgárda
> nem alkalmas ilyen szintű feladat megoldására. Azt sem igazán értem, kik
> voltak azok, akik megszavazták, hogy ez az egy aktív tájfutóval rendelkező
>  egyesület OB-t rendezhessen. Hogy kerülhetett ez egyáltalán szóba! Talán Ő
> is írt pályázatot? Meg kellett volna nézni, a döntés előtt, hogy ez az
> egyesület milyen rendezőgárdával, kikkel kívánja megrendezni ezeket az
> OB-kat! Mert a Dunántúl Kupa rendezőgárdája szerintem, ezekhez a
> versenyekhez nagyon kevés lessz!
>
> Az ő felelősségük mellett se mennék el.
>
>
> Várom a hozzászólásokat, várom a hibamentes OB-kat.
>
> Egei Tamás
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20220815/bdebed5d/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról