[Tajfutas] Thierry Gueorgiou tudása

Szabolcs Tornai tornai.szabolcs at gmail.com
2020. Jan. 29., Sze, 21:35:39 CET


Thierry Guergiou tudását csak egy minimum 150 oldalas szaktanulmányban
lehetne feltárni. Dióhéjban a technikai tudását ő maga két alapelvre
építette, mindkettőt ő fogalmazta meg és alkalmazta:
1. Ne azt tudd, hogy hol vagy, hanem azt tudd és főleg lásd, hogy merre
kell továbbmenned. Egyértelműen ennek az alapelvnek a felismerését jelölte
meg fordulatként a tájékozódásában és a sportkarrierjében, innentől kezdve
szerezte meg az aranyérmeket azután, hogy fél évre mély válságba került,
mert nem tudott győzni, és nem értette, miért nem, ha teljesen felkészült
volt. Ez a válság préselte ki belőle ezt az új alapelvet.
2. "Full speed, no mistake." Vagyis teljes sebesség, semmi hiba. Ez a
röhejesen banálisnak tűnő, de számára halál komoly alapelv technikai
tudásának másik alappillére.
Ezenkívül Gueorgiou rendkívül fontosnak tartotta a tájolóhasználatot.
Szemben azzal a mítosszal, hogy a profik már alig használnak tájolót. Ezt a
mítoszt Pasi Ikonen duzzasztotta nagyra azzal, hogy tüntetően tájoló nélkül
versenyzett, és 2001-ben Finnországban világbajnok lett középtávon bravúros
módon tájoló nélkül, aztán ő is belátta, hogy ez rossz irány a mai egyre
gyorsuló tájfutásban.
Sz.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200129/6d1a82c2/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list