Thierry Guergiou tudását csak egy minimum 150 oldalas szaktanulmányban lehetne feltárni. Dióhéjban a technikai tudását ő maga két alapelvre építette, mindkettőt ő fogalmazta meg és alkalmazta:
1. Ne azt tudd, hogy hol vagy, hanem azt tudd és főleg lásd, hogy merre kell továbbmenned. Egyértelműen ennek az alapelvnek a felismerését jelölte meg fordulatként a tájékozódásában és a sportkarrierjében, innentől kezdve szerezte meg az aranyérmeket azután, hogy fél évre mély válságba került, mert nem tudott győzni, és nem értette, miért nem, ha teljesen felkészült volt. Ez a válság préselte ki belőle ezt az új alapelvet.

2. "Full speed, no mistake." Vagyis teljes sebesség, semmi hiba. Ez a röhejesen banálisnak tűnő, de számára halál komoly alapelv technikai tudásának másik alappillére.

Ezenkívül Gueorgiou rendkívül fontosnak tartotta a tájolóhasználatot. Szemben azzal a mítosszal, hogy a profik már alig használnak tájolót. Ezt a mítoszt Pasi Ikonen duzzasztotta nagyra azzal, hogy tüntetően tájoló nélkül versenyzett, és 2001-ben Finnországban világbajnok lett középtávon bravúros módon tájoló nélkül, aztán ő is belátta, hogy ez rossz irány a mai egyre gyorsuló tájfutásban.

Sz.