[Tajfutas] DOL nevezési díj

ZTC / Fehér Ferenc zala.ztc at zalaszam.hu
2019. Május. 14., K, 15:10:08 CEST


Sziasztok!

 

Veszem a bátorságot és így második megszólításra lejegyzek néhány dolgot!

Mint többszörös diákolimpia rendező, mint egykori diáksportos, mint egyesületi vezető/edző, mint MTFSZ elnökségi tag (aki látja mit dolgoznak a vezetőségünk tagjai), egy nagyon kevéske rálátásom van…

 

A felvetés, hogy központilag kellene tenni valamit, nem új keletű. Voltak korábban lépések, eddig nem sikerült magasabb szinten olyan változtatásokat elérni, amelyek az egyesületek munkáját is könnyítik. Ha már újra lépünk, akkor már elnézést, de ne az önként jelentkezőknek adjunk felhatalmazást  az ügy intézésére… Azt hiszem  vannak a Szövetség vezetésében kompetensebb és hitelesebb személyek is.

Ide tartozik, hogy az MDSZ-nek nincs mit értenie, hiszen tud mindent. Nem is nagyon fog foglalkozni minden sportággal külön-külön. Miért is tenné? Sem humán erőforrása, sem anyagi lehetősége nincs ebben bármit is tenni. A licensz szerződésért is több százezer forintot fizet az MTFSZ, azért, hogy ott lehessünk a többi diákolimpiai sportág között. A kért feltételeknek megfelel a sportágunk, a diákolimpiai versenyrendszerünk, Ők meg adják a jogot. Nem tart ott a sportágunk a magyar sportéletben (világviszonylatban sem), hogy ennél többet elérjünk.

 

A másik javaslatban pedig benne van a megoldás is! Vagyis az UP támogatást igen, lehet a diákolimpiára is költeni az egyesületeknek! Ha az kell, akkor a pályázatban meg kell címkézni. 

Amúgy az „állam” mi alapján is támogatná a mi rendszerünket?

 

 

A megoldás viszont él! Sok helyen működik is, itt Zalában is!

Igaz, minden iskola (lásd pécsi suli), sőt minden területi KLIKK máshogy támogat, máshogy értelmez, éppen nehéz eredményt elérni.

 

Az idei megyei diákolimpiára a zalaegerszegi KLIKK egy nagy busz szervezett (Zalaegerszeg-Lenti-Zalaegerszeg), köszönhető annak az iskolának (testnevelőknek, igazgatónak, gazdaságisnak), amelyikből országos szinten talán a legtöbb gyerek (29) indult megyei versenyen, ahonnan biztosan a legtöbb jutott tovább (20 fő a megyeiről + 1 fő kérelemmel) az döntőbe. 

Ugyan az a zalaegerszegi KLIKK az országos döntőre szintén egy buszt finanszíroz (Zeg-Tatabánya-Zeg), valamint fizeti a szállás költségeket is! Valamennyi diák számára, vagyis valamennyi klub sportolója számára! (Kanizsán a nevezési díjat is!)

Mi kell ehhez? Korrekt kapcsolat a testnevelőkkel, az igazgatókkal és a KLIKK-el egyaránt! Igen és valaki(k), aki veszi a fáradtságot és elkezd trappolni, kilincselni!

Vagyis az előző levélben inkább hamis vád van mint sem konstruktív javaslat! Mert kinek, mi a katasztrófa? 

Igen, tenni kell érte, nem csak hőzöngeni, nem a vezetőséget támadni, nem légből kapott zagyvaságot a világba kiáltani, nem csak vádaskodni…

 

A tájékozódási futás is lehet egyenértékű az adott iskolában szinte bármelyik más sportággal! Rajtunk múlik, ott közvetlen a helyszínen. Tényleg csak rajtunk!

 

Én egyesületi vezetőként itt is megköszönöm a zalaegerszegi KLIKK-nek, hogy támogatja a zalai tájfutó diákolimpikonok részvételét utazással és szállás költséggel! (bár a klubunk van olyan helyzetben, hogy e nélkül is elindítottuk volna a továbbjutott 28 főt)

 

 

 

üdv

Fehér Ferenc

ZTC

elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

From: mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com [mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com] On Behalf Of Mézes Tibor Sólyom
Sent: Tuesday, May 14, 2019 10:22 AM
To: Jusztina Szerencsiné Csamangó <szerencsi.jusztina at gmail.com>
Cc: Károly Mészáros <ttt.tata.2004 at gmail.com>; Tájfutó egyesületek <mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>; info at mtfsz.hu; LISTA <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: DOL nevezési díj

 




Sziasztok!

 

8 nappal ezelőtt írtam az MTFSZ elnökség új címére (info at mtfsz.hu <mailto:info at mtfsz.hu> ) ezzel kapcsolatban. Talán megkapták, reakció nem érkezett.

A megoldás a mostani DO előtt már nem lehetséges. A jövő évire kellene megtalálni. Meglátásom szerint nem csak az MDSZ nem érti a kialakult helyzetet, hanem nagyon más sem. Az edzők és a klubok a rendezőkkel karöltve kinlo kapcsán. Én már kezdem elveszíteni a hitemet ezzel kapcsolatban. Szerezhetne az országos elnökség pár piros pontot, ha megoldást találna.

 

"A legnagyobb baj az, hogy a "kiemelt" sportágaknál nincs nevezési díj az iskolák felé.

Egyébként is nagyon nehéz a klubok élete, mert az iskolák elenyésző százaléka intézi magától a táj(ékozódási)futás diákolimpia ügyeit. 

A tanítványok szanaszét járnak iskolába .... Ha egy iskolába több klubból is jár gyermek még nagyobb a katasztrófa. (Főleg itt Zalában.)

 

Megoldási javaslatok:

 

A) Az MTFSZ szerződést köt az állammal, hogy az MTFSZ számláz minden diák után a Központi Iskola Fenntartó felé és ők majd kiköltségelik minden iskolájuknak. 

B) Az UP támogatás egy részét az Országos Diákolimpia nevezési díjra fordítjuk. Ennek finasnszírozását az MTFSZ megszerzi az államtól, külső szereplőktől. Természetesen ebben az esetben a mindenkori diákolimia rendezők nem az extra profitra törekednek."

 

Valahol nem normális a kialakult helyzet. Összehasonlítva a többi sportág DO versenyrendszeréhez.

 



Üdv:
                            Sólyom 

+3620/472-0056

 

1% Neked kicsi figyelmesség, nekünk nagy lehetőség! 1%

18967975-1-20

Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület

 



 

 

 

további infók:

Keresd az egyesületet a facebookon! <https://www.facebook.com/gocsejktfe/?fref=ts> 

 

 

Jusztina Szerencsiné Csamangó <szerencsi.jusztina at gmail.com <mailto:szerencsi.jusztina at gmail.com> > ezt írta (időpont: 2019. máj. 13., H, 21:15):

Szia!

 

Szerencsére az én gyerekeim nincsenek a listán, ezért is írok. 

Nem irigyellek benneteket, hiszen a legtöbb országos diákolimpia rendezőkre ez a sors vár. Mindenesetre nem az edzők, sőt még csak nem is a tesi tanárok a vétkesek!!!! Sziszifuszi munkával próbálnak egyeztetni, kérvényeket írni, több csatornával kommunikálni.

 

Nem tudom, mit lehet tenni a rendszer bonyolultsága ellen, mert így csak elmegy a kedve a maradék "lelkes" közreműködőnek is.

Gondolom, ha az MDSZ is meglátná ezt a listát, nem is értené, mi lehet itt a probléma.......

 

Üdv: Juszti

 

 

Károly Mészáros <ttt.tata.2004 at gmail.com <mailto:ttt.tata.2004 at gmail.com> > ezt írta (időpont: 2019. máj. 13., H, 17:25):

Üdv!

Csatoltan küldöm azt a listát, amelyiken csak azok az egyesületek vannak felsorolva, ahol egy kis tartozás keletkezett 2019. május 13-ig

Az egyéni versenyeken 71 iskolának összesen 161 tanulójának van tartozása.

A 71 iskolából 65 iskola még a számlaadatait sem adta meg.

 

A legutolsó határidő is május 08. volt.

Most 13. van.

A meglepetések megelőzése érdekében kérjük az egyesületeket, hogy hassanak azokra, akiknek tartozásuk van.

 

A váltóval kapcsolatban sem jobb a helyzet.

Jelenleg 5 egyesület még nem átutalta át nevezési díjat, azokat is még várjuk.

 

Az idő egyre fogy.

 

...............................

Mészáros Károly
elnök


 <mailto:meszkaroly54 at gmail.com> meszkaroly54 at g <mailto:meszkaroly54 at gmail.com> mail.com 
Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület
 <https://ttt-tata.hu> https://ttt-tata.hu
 <mailto:ttt.tata.2004 at gmail.com> ttt.tata.2004 at gmail.com

-- 
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com <mailto:mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com>  címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>  címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CAEiJm-ArscXvURwAT05_V-5ybaeJHbKrqt%3D8s1VkPqn20y8-Hg%40mail.gmail.com <https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CAEiJm-ArscXvURwAT05_V-5ybaeJHbKrqt%3D8s1VkPqn20y8-Hg%40mail.gmail.com?utm_medium=email&utm_source=footer> .
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

-- 
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com <mailto:mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com>  címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>  címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CAKECznOPVHkYLuw-PMEwG6QnV5ZN_XiaXsmwbnuEJZotZ1DSBA%40mail.gmail.com <https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CAKECznOPVHkYLuw-PMEwG6QnV5ZN_XiaXsmwbnuEJZotZ1DSBA%40mail.gmail.com?utm_medium=email&utm_source=footer> .
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

-- 
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com <mailto:mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com>  címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>  címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CAJ2NhrF%3DPaYdaYpSfwM8n-KKWDCpSLTZmh8GiKy_RUR-_e6kKg%40mail.gmail.com <https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CAJ2NhrF%3DPaYdaYpSfwM8n-KKWDCpSLTZmh8GiKy_RUR-_e6kKg%40mail.gmail.com?utm_medium=email&utm_source=footer> .
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190514/31fbad5d/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image001.jpg
Type: image/jpeg
Size: 594 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190514/31fbad5d/attachment.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image002.jpg
Type: image/jpeg
Size: 440 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190514/31fbad5d/attachment-0001.jpg>


More information about the Tajfutas mailing list