[Tajfutas] time lost

Scultéty Márton marton.scultety at mtfsz.hu
2019. Május. 8., Sze, 12:37:00 CEST


Sziasztok!

Ez a MeOS nevű versenyrendező szoftver extra szolgáltatása, amit én 
először próbáltam ki a tegnapi versenyen élesben.

http://www.melin.nu/meos/en/

Amellett, hogy ingyenes, számos dologban többet tud, mint a 
Krämer-programok. Az egyik ilyen a részidő-elemzés: számol valamiféle 
saját tempót mindenkire, és figyeli az eltéréseket ahhoz képest mindkét 
irányban. A 'time lost' tehát egy becsült idő arra, hogy mennyit hagyott 
az illető a pályában hibázásokkal.
Magában a programban le lehet kérni olyan megjelenítést, ahol színezi is 
átmenetenként a teljesítést (lásd a csatolt képet), de olyan lehetőséget 
nem találtam, ahol a teljes mezőnyre egy ilyen részidős listát lehetne 
kimenteni.

Ennél lényegesebb a versenyrendezők számára, hogy nem feltétlenül kell 
előre berögzíteni a résztvevőket, felismeri a versenyzőt dugókaszám 
alapján a versenyzői adatbázisból, a pályát pedig a fogott pontokból.

Terepfutó versenyekhez pedig az a jó, hogy el is lehet nevezni az 
ellenőrzőpontokat, és a részidős eredményeket azzal együtt lehet közzétenni.

Viszont úgy tűnik, a vezeték/keresztnevek sorrendje itt sem állítható 
át, úgyhogy ha a magyar megjelenítést szeretnénk, akkor fordítva kell 
mindenkit bevinni.

Üdv,
Skuló Marci

2019.05.08. 7:31 keltezéssel, Kéri Gerzson írta:
> Sziasztok!
> 
> Eddig még nem láttam ilyet, ezért kérdezem, mondja meg valaki, aki 
> tudja, mit jelent a time lost az eredményeknél?
> 
> Üdv:
> Gerzson

--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: ZB_reszidok.jpg
Type: image/jpeg
Size: 70026 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190508/c6bca5a5/attachment.jpg>


More information about the Tajfutas mailing list