[Tajfutas] MTFSZ alapszabály módosítás

Gy�rgy Boz� bozan.gyorgy at gmail.com
2019. Feb. 23., Szo, 21:55:29 CET


" most a kis egyesületeknek, versenyzőre vetítve,  ötszörös szavazati joguk
van"

Ez a bődületes aránytalanság könnyen megszüntethető, a demokratikus
érdekérvényesítés helyreállítható.
Egyszerűen csak azt a pragmatikus állapotot kell megteremteni, hogy minden
egyesületnek annyi szavazata legyen, ahány versenyengedélyt váltott ki az
adott évben.

Ez nem újdonság így volt ez sportágunk hajnalán. Ezt akkor tagsági jegynek
nevezték.
Ez a szisztéma persze azt is megengedi, megengedheti, hogy egy klub maga
döntse el, hogy mennyire akar beleszólni a Szövetség munkájába, a Közgyűlés
döntéseinek alakulására. Vásárolhat magának a szükségesnél több
versenyengedélyt is, hogy nagyobb tekintélye, súlya legyen.
Ez a modern-kori tőkés demokrácia.

Aki több pénzt ad be, annak a véleménye jobban érvényesül. Tnk. ma is így
működik az MTFSz. Ha szponzorként beadok egy millát, akkor megmondhatom,
hogy ezt az utánpótlás nevelésre kérem fordítani. Ha a szponzor klubhoz
kötődik, mert hová máshová tartozna, akkor a szavazásnál jobban
érvényesítheti a klubérdekeket. Ma a világ így működik. Aki a pénzt adja,
az mondja meg, hogy mi legyen a pénzéből. Ld. pályázatok. Ettől persze
lehet, hogy a szövetségi vezetők szája legörbed, mert nem sakkozhatnak
korlátlanul a befolyt pénzekkel.

Kis klub is beleszólhat a dolgok folyásába: vásároljanak minél több
versenyengedélyt, azaz szavazati jogot, ehhez szerezzenek szponzorokat, és
ez nem álom. Az elit klubok mindenütt szűkkörűek a világon. Nálunk is van
szűkkörű, de nagyon eredményes meg van szűkkörű tehetős klub is.  Kis
klubbot fenntartani amúgy meg ráfizetés. Svédországban 150-200 között van
az optimális klublétszám. Egy baráti társaság élheti saját belső életét egy
nagyobb klubon belül is.

Sajnos a tájfutáshoz akkor is pénz kell, ha mindenáron kicsik akarunk
maradni.
Boxi

miklos mets <miklos.mets at gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. febr. 23.,
Szo, 16:34):

> Csináltam egy gyors számítást, azaz kaptam adatokat és osztottam, de
> inkább csak összeadtam.
> A 2018 as adatokat figyelembe véve, és azt feltételezve, hogy minden
> egyesületnek/szakosztálynak  1 szavazata van,  szélsőséges esetben 405
> versenyzőt képviselő szakosztályok (a létszám szerinti második fele plusz
> 1) kettővel több szavazattal rendelkeznek mint a 2048 versenyzővel
> rendelkező "népesebb" egyesületek. (385 : 2068 taglétszámnál lenne egyenlő
> a szavazatok száma)
>
> Azaz most a kis egyesületeknek, versenyzőre vetítve,  ötszörös szavazati
> joguk van.
> Tökéletes megoldás nincs, de ennél minden más módszer
> igazságosabb-szerintem.
>
> De majd Gerzson pontosít, mekkora is itt most az aránytalanság?
>
> MM
>
> Marczis István <marczisi at gmail.com> ezt írta (időpont: 2019. febr. 23.,
> Szo, 8:19):
>
>> Sziasztok!
>>
>>
>> Mindegyikőtöknek van igazsága.
>> Ezek szubjektív igazságok. Ahhoz, hogy objektív igazság (mindenki érdekét
>> szem előtt tartó szabály) legyen belőle meg kell fogalmazni jól azt.
>> Ezt egy kis beleérző képességgel meg lehet tenni. Javaslom, hogy
>> fogalmazzátok meg az előterjesztést magatok. Konkrétan milyen szövegszerű
>> javaslatok van?
>> Ha van egy szabályterv azt akár pontonként szét lehet szeletelni,
>> indokoló részt (megjegyzest) be lehet fűzni ahol a szempontokat le lehet
>> írni, hogy megértsük a problémát. Ezek után pedig lehet róla szavazni. Akár
>> pontonként.   A kicsinek és a nagynak is engedni kell, ez nem kétséges.  És
>> konszenzusra lehet jutni.
>> A konszenzust pedig az minősíti hogy mekkora a támogatottsága. Szerintem
>> kellenne a 4/5 -ös támogatottság.
>>
>> Üdv MI
>>
>>
>>
>> Szieberth Péter <szieberth at vipmail.hu> ezt írta (időpont: 2019. febr.
>> 23., Szo 0:08):
>>
>>> Sziasztok!
>>> Megvártam amíg elül-rendeződik a vita. Vártam, hogy előjöjjenek a
>>> "farbával".
>>> Bizonyára nem azért van ez a szabálymódosítás, mert az éves
>>> közgyűléseken a küldöttek nem tudnák kivárnia a fél órát.
>>> Azt vártam, hogy megfogalmazódjon.
>>> Azt gondolom, hogy a "nagyok" -nak igen is legyen nagyobb beleszólása az
>>> irányításban. Aki ezt vitatja, azt is vitatja, hogy ezek a klubok a
>>> sportág motorjai. Aki közéjük akar tartozni, lehet dolgozni. Nem csak
>>> egy OB-t vagy helyi, egyesületi versenyt rendezni, ha nem minden áldott
>>> nap ott lenni az edzésen, családot félrerakva-meggyőzve ,
>>> versenyről-versenyre járva. Mert ezeknek az egyesületeknek motorjai
>>> akkor is ott vannak edzésen, mikor egy-két tanítvány szünetet tart, de
>>> NEKIK ott kell lenni és motiváltan vagy néha elkeseredetten edzést
>>> tartani.
>>> Van miért kérniük a közgyűléstől ezt a kiérdemelt előnyt!!!!
>>> A kérdésem, hogy miért most és miért ilyen mértékben szeretnék ezt az
>>> tiszteletet?!
>>> A miért most (?), azt értem, következőleg már az elnökségről lesz a
>>> döntés.
>>> Miért ilyen mértékben kérik ezt a szavazati többletet?
>>> A mérték az, mely kérdéses(lehet)!
>>> Mit akarnak elérni? Mi az amit a mostani rendszerben nem lehetséges?
>>> Ugye nem az a fél órás várakozás a gond amit beszélgetéssel tölt el a
>>> plénum a közgyűlésen?
>>> Ha sikerül az előterjesztés megszavazása, ettől jobb lesz?
>>> Mert valójában ez a kérdés?
>>> Nagyok szavazatai, figyelembe véve a kicsik egyre nagyobb várható
>>> növekvő frusztrációját, talán a végén már csak a nagyok maradnak?
>>> Mi az a végső cél ami miatt indolt.....ilyen nagy arányú szavazati
>>> különbség?!
>>> Aki dolgozni akart többnyire oda is lett engedve.
>>> Mélyen tisztelve a nagyok hosszú éves-évtizedes munkáját, talán ha
>>> megelégednének max 3x szavazattal, mindenki megnyughatna.
>>> Ezt szeretném ajánlani a nagyok képviselőinek. Ők a zászlóvivőink, de
>>> nem lehet cél, hogy csak a zászlóshajók vívják (egy idő után)
>>> magányukban a csatát.
>>> Talán nem kell nagyobb előny, mint ami célszerű.
>>> Szieberth Péter
>>> (pvm)
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190223/4de5fecf/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list