[Tajfutas] Mecsek Kupa 1.nap pályái a RG-en

Tamás Magyar magyar.g98 at gmail.com
2019. Ápr. 21., V, 20:59:10 CEST


Sziasztok!

Ábel jól összefoglalta. A térkép rajzolásába, illetve a pályaberajzolásba
is csúsztak hibák, illetve ezek terepi jelölése sem volt teljesen
megfelelő, azonban gondolkodom a pályán is, tehát vagyok. Valószínűleg a
leghasznosabb idei sprint versenyen vehettünk részt itthon. Úgy hiszem most
már mindig erre kell számítani egy, a hazai gyakorlatnál magasabb
színvonalú pálya esetében, vagyis értetlenkedésre főleg az offline térben.
Erdőben ha "hiba" szerepel az eredménycetlin, akkor általában fel tudják
dolgozni a versenyzőink. Esetünkben nem ilyen egyszerű a helyzet,
értelmezéséhez jártasság szükséges, amit a Margitszigeten, illetve a
János-hegyen készülő kollégák valószínűleg nem sajátítottak el. Habár
valószínűsítem, hogy a leghangosabb hozzáértők legutóbbi versenye tavaly
ősszel volt, az előtte lévő pedig még 25 ezres térképen. A normáltáv
sokaknak fizikailag okoz nehézséget, a sprint egy fájóbb ponton. De persze
ezt pont nem a lista olvasóinak kéne ecsetelnem.

Kitartást a rendezőknek, a most felnövekvő versenyzők már értik a csíziót!

Üdv:
Tamás

Hegedüs Ábel <abel.terkep at chello.hu> ezt írta (időpont: 2019. ápr. 21., V,
19:41):

> Sziasztok
>
> Szerintem az utóbbi idők messze legjobb sprintversenye volt az M1.
>
> Sajnálatos, hogy egyesek felkészületlenségüket, hiányos jelkulcs- és
> szabályzatismeretüket úgy állítják be, mintha a pályakitűző mindenféle
> hibákat követett volna el.
>
> Én egy apróságot látok, hogy a vastag szintvonalak keveredtek a lila
> vonalakkal, néhol épp sorsdöntő helyzetben. Az lenne talán a megoldás, hogy
> a pálya felülnyomásban legyen, de a lila többi, fontosabb(?) része
> kiszorítós legyen, és így jobban olvasható.
>
> És a Zsolnay területén is talán jobb lett volna megszakítani a
> szintvonalakat a kritikus helyeken, hogy ne lehessen feketének nézni.
> (Engem nem zavart meg, de határeset.)
>
> Aki a rajtnál tévedett, azt még a háromszög előtti szalagozás bejelölése
> is segíthette volna. Ez a megoldás amúgy szerintem nem teljesen szabályos
> és szokatlan is, de érdekes.
>
> Ábel
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190421/6afdc900/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list