[Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2018. Már. 5., H, 17:01:47 CET


Kedves György!

MM elég keményen nyomta, előbb sajnos nem tudott jönni. Amikor itt volt ő is meg a szán is, akkor gyakorlatilag amikor tudott menni a szán, akkor bizony ment is… Ha vállalod a szán kezelését a jövőben biztos nem utasítja majd vissza a Sítájfutó Bizottság!!!

Nem tudom, ki kíván ebből megélni, mi biztosan nem. Gondolkodó emberként viszont nagyon nem tartom szerencsésnek a jelenlegi elvárást, hogy rendezzünk világbajnoki színvonalnál magasabb színvonalú versenyt 26 embernek, úgy hogy a rendező az elvégzett munkájáért azt kapja, hogy még fizethet érte egy kicsit, mert minden egyes induló bajnoki érmet szeretne a nyakába, és színvonalas tárgyjutalmat a markába. Nyilván lehetett volna itt még 3-4 segítő, csak ki az, aki puszira le akar fagyni a hegyen rajtam és Mets Mikin kívül? Hát egy osztrák úriember, aki jelezte már korábban, hogy segítene, csak úgy érezte még az útiköltségére sem lesz pénz, nem hogy a tiszteletdíjára… Szerencsére egy másik osztrák úriemerrel el tudott jönni és önzetlenül segített nekünk. A szállását Gergő ágyában megoldottuk, kaja meg még jutott neki is. Ha körülnéztél volna drága feleségeddel együtt, akkor láttátok volna, hogy így is rajtuk kívül, még hárman (Márti, Anna és Niki) segítettek rendezni a versenyt, hogy a melegedőben legyen Nektek tea, meg meleg étel, én pedig fel tudjak menni a hegyre rajtoltatni.

Ahhoz, hogy a rajtban szerezz magadnak egy F35-ös térképet, szerintem nem kell nagy nyelvtudás, Te indultál már valaha külföldön versenyen? Ott is kértél magyar szinkrontolmácsot? Goggi egyébként tökéletesen tolja az angolt is, az orosszal szerintem lehetnek gondjai.

Mi szerettük volna, hogy ilyen kiváló hóviszonyok között legyen lehetőség sítájfutásra ezt sikerült összehozni, ha tetszett és lesz még kedvem kínlódni, akkor azokat, akik képesek értékelni az erőfeszítéseinket, és élvezni a hó és a verseny nyújtotta örömöket, várjuk majd szeretettel, aki erre nem képes, azt kérjük, hogy inkább kerüljön el bennünket jobb a béke… Szeretjük azokat a versenyzőket, akik hagyják a rendezőket tenni a dolgukat, és nem állandóan cseszegetik őket, meg végeláthatatlan kérésekkel bombázzák őket a feleségeik, edzőik, vagy ők maguk. Az osztrák versenyzők mindegyike élvezte a hétvégét és képes volt megköszönni nekünk a jól sikerült versenyt, térképet és pályákat, igaz lehet, hogy a többségük már rendezett sítájfutó versenyt életében. Kíváncsian várom az általad hiba nélkül megrendezett sítájfutó versenyeket!

Biztos, hogy a térkép lehetett volna még jobb, az utak, és a növényzet ábrázolását tekintve is, akár én, akár Mets Miki, akár Wolfgang, aki a pontokat élesztette észre vehette volna, hogy van egy frissen kinyomott út, amin síelhető a hó, annak ellenére, hogy nincs megjárva motorosszánnal, és hogy nem ér fel addig a kerítés, de azért én ahogy nézegetem az eredménylistákat egyértelműen az esélyesek nyertek!! A 38-as pontra szombaton az első versenyzőnek biztos, hogy nem vezetett keresztbe léccel kinyomott átvágás, de reggel mikor láttam az átvágást még azt is felvettem gyorsan a térképre…

Elnézést, hogy nem ismerünk minden traktorost a környéken így nem tudtunk mindenkit megkérni, hogy ne csessze szét a nyomokat, én már annak is örültem, hogy a vadászok nem járták össze terepjáróval azokat…

üdv. Viktor


From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Filó György
Sent: Monday, March 05, 2018 1:26 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten


Sziasztok!

Kezdeném a pozitív dolgokkal: Volt melegedő és kulturált átöltözési lehetőség, vendégszerető falusiak akik megengedték a házuk előtti parkolást (én lapátoltam magamnak egy bejárót), volt aki összetoborzott egy kisebb, de lelkes csapatot. A kaskantyú - boróka térképet nem a Viktor javította emlékezetből. Miki motorszán biztosítása a versenyhez és a munkája. A szombaton a 38-ra délre vezető "önkéntes" nyom valóban vasárnapra felkerült a térképre. Kiváló hóviszonyok.

Javítani valók: A nyomhálózat térképi ábrázolása nem tükrözte azok síelhetőségét. A folytonos vonalként szereplő nyomok amik szélességük alapján alkalmasak lettek volna korcsolyázni messze nem voltak igazak, de a szaggatott is problémás volt egy buzgó traktoros jóvoltából aki tönkretette a nyomot vagy a MM. trükkösen ugyan arra ment. (36-ra menet, oda - vissza, 33-32 között az erdő D-i vonalán végig, 47-46-ra a keleti vonal, de a 46-31 között a kerítés melletti. A kerítésen még ha romos is az átjárást lila kapuval jelölni, sível még ha megengedett is nehéz átmászni, vagy átugrani.  Átvágások: valóban azok voltak szó szerint: 49-45 között át a kerítésen majd a zöld-sárga, ligetesen kb: 150 m-t bevállalni 50 cm-es friss hóban emelkedőnek? én nem vállaltam érdekes módon többen igen hiszen volt ott út csak nem mindenki tudta. A 45-47 között csak 100m délre emelkedőn a vastagra az jól járt én a térkép alapján K-re magasles, majd forduló D-re a pontnak. MM szemben teljesen pozitívan meg is kérdezte, Te nem fordítva csinálod a pályát. A pontokat illett volna a szombatihoz képest átrakni. A pályatervezést nem az asztal mellől végezni, és csak bontásnál szembesülni a dolgokkal. A Vasárnapi 1 fő rajtszemélyzet célszerű lett volna magyar embert alkalmazni, igaz több nyelven beszélek és felsőfokú nyelvvizsgám is van, de pechemre németül nem értek és ez már szombati rajtnál is kiderült. A ebből akar megélni, vagy meggazdagodni az állom világban él. Amúgy a több motorszánozás csak alkalmas ember kérdése, hisz a MM biztos lefagyott, talán cserével a már meglévő nyomokat rendezni. Viktor ha nem magad rendezed, egy személyben akkor még jó is lehetett volna.

Ui: Kálmán ahogy a felett útvonaladat nézem nem tudnék belekötni, hisz bár én is úgy mentem volna sikeresen az "átvágásokon" amúgy gratula Neked!

Filó György





2018.03.05 12:23 időpontban Hites Viktor ezt írta:

Szia Kálmán!



Ha lenne Lókúton egy lelkes 50 fős sífutó sereg, akkor természetesen síléccel is egész gazdag nyomhálózat lenne lefektethető, így marad a motoros szános megoldás, nem beszélve, hogy ma már sokkal inkább a szabad stílus dominál a sportágban...



Ha lenne saját motoros szánunk, akkor biztos, hogy sokkal gazdagabb lett volna a nyomhálózat, mert nem egy napot lehetett volna rászánni, hanem akár 3-4-et is. A tervezésnél sokkal több utat is terveztem be, de bő egy nap szánozással ennyire futotta, főleg úgy, hogy érezhető volt, hogy szeretne a mezőny szélesebb utakat is a korcsolyázáshoz, amihez viszont ugyanazt az utat többször is meg kellett járni.



Az esetleges átvágást én pályakitűzőként ezzel együtt is a szakág sajátjának érzem, azt semmiképpen nem tiltanám.

Egyrészt nem tudod ellenőrizni, másrészt mindenképpen az útvonalválasztási játék része, még ha ha a sorsolás valamelyest így befolyásolja is a végeredményt adott esetben.



üdv. Viktor



-----Original Message-----

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>] On Behalf Of Marosffy Dániel

Sent: Monday, March 05, 2018 11:24 AM

To: tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>Subject: Re: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten



Kálmán, ez jogos, de az a helyzet, hogy sítájfutásban nincs igazság.

Nemzetközi versenyeken is nagy jelentősége van annak, ki indul elöl és ki a végén, ezért (is) van a Red Group. Nem csak az átvágások miatt (ami egyébként elég ritka), de már magán a nyomon is elég jól követhető, hol ment végig 30-40 ember, tipikusan arról lehet tudni, ha baj van, hogy a nyom érintetlen.



Ilyen a box. Az első mindenképp szív, de legalább ebben az egyben a skandinávok előtt járunk, mert a mi maroknyi mezőnyeinkkel és a kis nyomhálózat miatt összetekert pályáinkkal ez nálunk sokkal kevésbé kritikus.



És milyen jól ki lehet cseszni a másodikkal, ha az ember mégsem vág át. :)



D.



2018.03.05. 11:03 keltezéssel, Kálmán Kinde írta:
Kedves Viktor, sporttársak, Nagyszerű volt a hétvégi verseny, nagyon örülök, hogy sikerült egy kicsit sí(táj)futni végre. Tavaly egyáltalán nem jött össze. Nehéz készülni erre a szakágra a benne rejlő nagyfokú bizonytalanság / kiszámíthatatlanság miatt. Talán ez az oka annak, hogy ritkán jön össze teljesebb mezőny. A fentieken túl azért ragadtam "tollat" mert a tudatos átvágásokra tervezett pályákkal kapcsolatban már tegnap megfogalmazódott az a versenyzői vélemény - a Szász családdal is egyeztetve - hogy ezt nem sportszerű alkalmazni. Ugyanis más feltételekkel vág át az élen induló versenyző illetve a mezőny végén rajtoló. Nem szeretnék telhetetlennek tűnni, de nyilván gazdagabb nyomhálózattal könnyebb technikásabb pályákat tervezni, levágások nélkül. Így vagy úgy ez a sport döntő részben a sífutó technikán múlik, nehéz bele tájékozódási feladatot csempészni. Leginkább az útvonal-választások jöhetnek szóba, amihez hosszú távú futamokon a hosszú átmenetek adnak általában több variációs lehetőséget. Annak idején, amikor ismerkedtem a sportággal a hargitai fennsíkon még gépi segítség nélkül fektették a nyomokat. Ugyan korcsolyázni nem lehetett - egy két esetleges dózer utat leszámítva - de így is kellően gazdag nyomhálózat született. Több volt a rendező, és sokkal több a versenyző is. És a telek is kiszámíthatóbbak voltak. A tanulságokkal együtt nagyon köszönöm a rendezőség elkötelezettségét és rugalmasságát, és alig várom, hogy újra sítájfuthassunk :-). Üdv., Kálmán 2018. március 5. 10:31 Hites Viktor írta, <tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu> <mailto:tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>>>: Szia Tamás! ____ Az általam rajzolt térképet abból a szempontból biztosan nem nevezném semmiképpen „az év sítájfutó térképének”, amit problémaként felróttál neki. ____ A kifogásolt rész az utolsó pár napban rajzoltam hozzá a korábbi tájfutó térképhez, nagyrészt emlékezetből, illetve az EOTR alapot valamint a googlemaps-et felhasználva plusz amit éppen észrevett az ember a ködben nyomfektetés közben. ____ Az egyik általad kifogásolt kerítés kiterjedése teljesen jogos. A bontáskor már én is láttam a térképhibát. Rosszul emlékeztem, azt hittem az egész le van kerítve az úttól lefelé, de kb. csak a fele van a kérdéses területnek lekerítve tavaly még nem volt ott egyáltalán kerítés… ____ __ __ Ahol csak oszlopok voltak, ott romos kerítés jelet alkalmaztam, az szerintem úgy rendben volt. ____ A zölddel ábrázolt erdősáv ősszel még valóban zöld is volt, szerintem most a télen tisztíthatták ki a favágók… ____ __ __ Az elvárásokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nyilván szeretne a rendező minél jobb, pontosabb térképet a versenyzők kezébe adni, de lássuk be 26 induló nevezési díja, levonva belőle a költségeket nem ad túl sok mozgásteret a térképhelyesbítésre… Amennyi időt most rá tudtam szánni, azt rászántam, azt hiszem élvezhető versenyt lehetett rajta futni. A befektetett munkámért óránként nagyjából – 1000 Ft-ot sikerült zsebre vágnom, így azt hiszem nem túl reális elvárás, hogy egy kifogástalan év térképe készüljön úgy, hogy én fizetek érte, hogy térképet készítek és versenyt rendezek a mezőnynek…JEttől még persze akár az is készülhetett volna.____ __ __ A negyedik-ötödik itt rendezett versenyre már biztos jobban kiforott lesz a térkép is, igaz még más részeit is szeretném térképre vinni a Lókút környéki réteknek, erdőknek, így akár az is lehet, hogy egy adott terepre, csak minden 2-3. alkalommal kellene visszatérnünk.____ __ __ Az átvágási opciók egyébként tudatosan kerültek beépítésre a pályákba (persze a rosszul ábrázolt kerítés, és az adott esetben tisztább növényzet nem volt szándékos) a mostani hóhelyzetben, amikor a nyomokban lényegesen gyorsabban lehetett haladni, mint a szűzhóban. Az egyik ilyen átmenetet kifejezetten Miki ajánlotta, hogy tegyem be, megfogadtam a tanácsot, azt hiszem az is adott a mezőnynek útvonalválasztási lehetőséget. ____ __ __ üdv. Viktor____ __ __ ____ __ __ *From:*dr. JANKÓ Tamás [mailto:jankot at t-online.hu<mailto:jankot at t-online.hu> <mailto:jankot at t-online.hu<mailto:jankot at t-online.hu>>] *Sent:* Monday, March 05, 2018 10:11 AM *To:* 'Honfi Gábor' <honfig at szuperinfo.hu<mailto:honfig at szuperinfo.hu> <mailto:honfig at szuperinfo.hu<mailto:honfig at szuperinfo.hu>>>; 'Hites Viktor' <tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu> <mailto:tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>> *Subject:* RE: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten____ __ __ Miki videóján még a nyomok minőségét is lehet látni. Véleményem szerint az utóbbi idők egyik legjobb pályája volt, jól síelhető nyomokkal, kevés és lankás emelkedőkkel, lejtőkkel, egyáltalán nem volt küzdelmes a haladás. Kivéve talán a mélyhavas átvágási opciókat, de ezek által még nagyobb kihívás lett az útvonalválasztás. ____ Amin talán fejleszteni lehetne, különösen az átvágási opciók értékelése szempontjából, az a térkép növényzet és kerítésábrázolása. Konkréten zölddel jelölt szép tiszta szálerdőt is láttam, a kerítés meg nem ott ért véget, ahol a térképen jelölve volt, hanem több száz méterrel arrébb. Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször csak oszlopok voltak, így semmi gondot nem jelentett (volna) a keresztezése.____ T____ __ __ __ __ *From:*tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:*tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>] *On Behalf Of *Honfi Gábor *Sent:* Monday, March 05, 2018 9:50 AM *To:* 'Hites Viktor' <tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu> <mailto:tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com> <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>> *Subject:* Re: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten____ __ __ Szervusz Viktor,____ __ __ Mets Mikiék biztosan építenek erre a helyzetelemzésnek is beillő értékelésedbe, amivel nem nagyon lehet vitatkozni. Ami engem elgondolkodtat az az, hogy egyre nagyobb érdeklődés mellett a konkrét bajnokságokon indulók száma nem növekedett, sőt, mint látjuk talán csökkent is, de ez lehet, hogy csak a sok halasztás  „eredménye”.____ Biztos lehetsz benne, hogy látva a térképet és pályákat, sokan eljönnek a következő lókúti derbyre… J____ __ __ Üdv,____ __ __ Fifi____ __ __ __ __ __ __ __ __ Honfi Gábor____ hálózati igazgató____ __ __ Szuperinfó Média Kft.____ 3300 Eger, Csiky S. u. 19.____ Tel.: 06-36/312-701____ Mobil: 06-30/4711-593____ honfi.gabor at szuperinfo.hu<mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu> <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu<mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>____ www.szuperinfo.hu<http://www.szuperinfo.hu> <http://www.szuperinfo.hu/>____ __ __ *Feladó:*Hites Viktor [mailto:tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>] *Küldve:* 2018. március 5., hétfő 9:32 *Címzett:* Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu<mailto:honfig at szuperinfo.hu> <mailto:honfig at szuperinfo.hu<mailto:honfig at szuperinfo.hu>>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com> <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>> *Tárgy:* RE: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten____ __ __ Kedves Fifi!____ __ __ Azt hiszem nem lenne nehéz belátni se a Sítájfutó Bizottságnak, se a versenyrendezőknek, de a versenyzőknek sem ártana…J, hogy Magyarországon ez a szakág nagyfokú rugalmasságot igényel. Nincsenek magasan fekvő hóbiztos terepeink, így a szakág kedvelői előtt két lehetőség áll. Egyrészt szervezett versenyzői utak és rendezvények a környező országok hóbiztosabb terepeire. (Az elmúlt években még Ausztriában is sorra maradtak el a versenyek...) Rugalmas versenyrendezés és versenyzés hazai terepeken, amikor esik elég hó, és úgy néz ki az előrejelzés, hogy az meg is maradhat a hétvégéig. Mi ez utóbbiban tudunk partnerei lenni a Bizottságnak, és a mezőnynek. Elsősorban nyilván idehaza Lókúton, mert itt vannak a bérelhető sífutó felszereléseink, amit ha szállítani kellene, az nagy macera. Itt van melegedő nem horror áron, itthonról vihetem ki az állványokat, bójákat a terepre, úgy hogy a saját ágyamban alhatok, gyűjtögethetem be a pontokat a verseny után (ma reggel már sikerült az állványok két harmadát behoznom, délután vagy holnap még lesz egy körömJ. Így nincs szállás és útiköltség, és nem kell a versenyfelszerelést sem szállítanunk. Persze akár utaznék is rendezőként a hóért, mint korábban Sopronba, Galyatetőre, vagy Normafára, de annak költségei már garantáltan nem jönnek ki ennyi induló nevezési díjából. Vagy nagyobb mezőny kell ehhez, vagy támogatás egyének, vagy a Szövetség részéről. Természetesen a legszerencsésebb az lenne a szakág szempontjából, ha lenne hozzánk hasonló hazai pályával rendelkező rendező 4-5 az országban, így ha valamelyik lehetséges terepen leesik a hó, azonnal tud a szakág versenyt rendezni, max a szánt kell mozgatni. (Az igazi persze az lenne, ha minden terepnek lenne saját szánja…) Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján Lókút egyébként az egyik „leghóbiztosabb” magyarországi sítájfutó terep…J____ __ __ Örülünk, hogy megmutathattuk néhányatoknak Lókút kiváló adottságait, azt gondolom a terep lehetőségeit, adottságait még messze nem merítettük most ki. Reméljük, hogy még máskor is találkozhatunk, és aki akarta az jól érezhette magát nálunk a hétvégén.____ __ __ Csak ismételni tudom magamat, hogy pl. a Ti helyetekben ilyen messzire biztosan nem egy napra utaznék el. Mi ilyenkor mindig bepakoljuk a családot, és legalább 2-3 napra megyünk el az ország másik végébe, mert 1-2 óra élményért nem vagyok hajlandó napi hat órát autóban ülni és vezetni…J____ __ __ üdv. Viktor____ __ __ __ __ __ __ *From:*Honfi Gábor [mailto:honfig at szuperinfo.hu<mailto:honfig at szuperinfo.hu>] *Sent:* Monday, March 05, 2018 8:59 AM *To:* 'Hites Viktor' <tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu> <mailto:tajfutas at outlook.hu<mailto:tajfutas at outlook.hu>>>; tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com> <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>> *Subject:* RE: [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten____ __ __ Szervusz Viktor,____ __ __ az a legkevesebb, hogy a Hosszútávú OB-n indulók nevében megköszönjem a valóban remek körülményeket és pályákat.____ A sok halasztás után már a szokatlan márciusban kellett összejönnünk Lókúton, de megérte 5-kor kelni ezért a látványért, amit a fennsíkszerű lókúti terep nyújtott.____ Azért szerintem is nagy kár, hogy sokan nem bíztak abban, hogy valami delikát élményben lehet részük, pedig ez a környék remek adottságokkal a profiknak és a kezdőknek egyaránt tökéletes.____ __ __ Köszönjük a térképjavítást, a pályákat és a hólepte téli falu hangulatát, ami már nem a pálya része, de ritka élmény volt.____ __ __ Üdv,____ __ __ Fifi ____ __ __ __ __ __ __ Honfi Gábor____ hálózati igazgató____ __ __ Szuperinfó Média Kft.____ 3300 Eger, Csiky S. u. 19.____ Tel.: 06-36/312-701____ Mobil: 06-30/4711-593____ honfi.gabor at szuperinfo.hu<mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu> <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu<mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>____ www.szuperinfo.hu<http://www.szuperinfo.hu> <http://www.szuperinfo.hu/>____ __ __ *Feladó:*tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:*tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>] *Meghatalmazó *Hites Viktor *Küldve:* 2018. március 5., hétfő 7:41 *Címzett:* tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>>; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com> <mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>> *Tárgy:* [Tajfutas] FW: Sítájfutó OB-k a RouteGadgeten____ __ __ Sziasztok!____ __ __ Szeretném itt is megköszönni Jankó Tamásnak és Mets Mikinek a hétvégi sítájfutó rendezvényhez, az OB-k megrendezéséhez nyújtott segítségüket. ____ Örülök, hogyha komoly erőfeszítések árán is, de sikerült ilyen remek hóviszonyok között egy márciusi (!) sítájfutó hétvégét megrendeznünk Lókúton.____ __ __ Bízom benne, hogy megnyerte a tetszéseteket a terep és élveztétek a pályákat, én úgy éreztem már korábban és most versenyrendezés közben is - felvezetve és bontva a pontokat - , hogy ezt a terepet kifejezetten sítájfutásra találták ki az égiek. Kellemes lejtők, legyőzhető emelkedők, nyomfektetési lehetőség szinte bármerre.:) ____ __ __ Júliusban a Vakáció Nagydíjra várunk majd ide nagy szeretettel Benneteket, akkor inkább az erdős részeit igyekszünk jobban kihasználni a terepnek.____ __ __ Tamásnak köszönhetően már elemezhetőek az útvonalválasztások, a részidők is a RouteGadgeten: http://rg.mtfsz.hu/cgi-bin/reitti.cgi <http://rg.mtfsz.hu/cgi-bin/reitti.cgi> ____ __ __ Ha valakinek véletlenül épp szabad a hétfő – keddje mostanra még hideget és még további (!) havat mondanak, így ki lehet próbálni a terepet, aki még nem tette a hétvégén, vagy lehet egy jót repetázni. Aztán szerdától már megérkezik itt is a tavasz.____ __ __ Kívánok mindenkinek sok mozgást, és kellemes tájfutó szezont!____ __ __ üdv. Viktor____ __ __ _______________________________________________ Tajfutas mailing list Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas <http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient> Mentes a vírusoktól. www.avg.com<http://www.avg.com> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&u tm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient> <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> _______________________________________________ Tajfutas mailing list Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



_______________________________________________

Tajfutas mailing list

Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>

http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

_______________________________________________

Tajfutas mailing list

Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>

http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180305/b05ac535/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról