[Tajfutas] CBC Orient Cup - Eszéken jártam 3

Kelemen János kelemen.janos111 at t-online.hu
2017. Sze. 3., V, 22:22:59 CEST


Sziasztok,

és zárásként küldöm a CBC Orient Cup M21E pályáját. Mint látható a 
pályakitűző alapos munkát végzett.

Pontosan ki lettek mérve az útvonalválasztós átmenetek. Ez igaz a a 
12-13 és 15-16 átmenetekre is, ahol szintén csak pár méter van az 
alternatívák között.

Én a kék útvonalakon haladtam és a 12-13-t balra, míg a 15-16 átmenetet 
jobbra sétáltam meg.

Miért is mentem az 1-2-ben középen és a 5-6 átmenetben jobbra? Mert ezen 
logikus útvonalak mentén tudtam a legtöbb még később érintendő pontot 
megtekinteni.

Így a 15, 13, 4, 12, 11 pontok vissza felében már ismert helyen voltak. 
Ezt csak egy a 11 ponton lévő térképcserével lehetett volna kivédeni.

Valszeg nagyon látványos sebességgel, ténylegesen elit tempóban 
közlekedhettem, mert egy paparazzina már az 1-2 átmenetben is 
lencsevégre próbált kapni, de ezt csak a 12-s pontra visszaérkeztemben 
tudta abszolválni.

Kemény párbajt vívtunk. Engem szíven talált. (Várom az Ő fotóit.)

Térképjavítók, pályakitűzők, ellenőrző bírák figyelmébe: az 1:4000 és az 
1:5000 méretarányú térképek jelei egyformák, és méretüket, ha már 
hivatkoznak rá a kiírásban az ISSOM határozza meg. Azért olyan nagyok az 
X, O és emlékmű stb. pontszerű alakzatok minimum méretei, hogy nagy 
futósebesség mellett is olvashatók legyenek. Most is felajánlom, hogy 
szívesen lektorálok kiadás előtti munkákat.

Ennek a területnek az átnézése nem tart tovább egy munkanapnál a 
helyszínen, egy jó állapotban lévő javítónak. Térképen történő 
átvezetése pedig fél nap. Csak saját magam szocpol. problémáján múlott, 
hogy most nem saját magam munkáját észrevételezem.

Üdv,

Janó, aki várja az eredményeket (41:01 felett továbbképzés javasolt)



--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Eszék_8_9 átmenet.jpg
Type: image/jpeg
Size: 187764 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170903/5a5078f5/attachment-0005.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Eszék_fogat.jpg
Type: image/jpeg
Size: 212165 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170903/5a5078f5/attachment-0006.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Eszék_M21E.jpg
Type: image/jpeg
Size: 381904 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170903/5a5078f5/attachment-0007.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Eszék_paparazzina.jpg
Type: image/jpeg
Size: 227924 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170903/5a5078f5/attachment-0008.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Eszék_9ep.jpg
Type: image/jpeg
Size: 184094 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170903/5a5078f5/attachment-0009.jpg>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról