[Tajfutas] Szabály az szabály

Kisházi Gábor gabor.kishazi at gmail.com
2016. Sze. 6., K, 09:02:16 CEST


Végigolvastam a leveleket.
A téma elment kerítés irányba, továbbra sem tartom szerencsésnek összemosni
a szándékos csalást a színtévesztőséggel.

Az itt és a magánban kapott levelek alapján akkor elvi lehetőség ugyan van,
de a gyakorlati megvalósítást a rendezők maguk eldönthetik (Bevallom, nekem
nagyon szimpatikus a lex TamásTibi, ahogy a tájbringások állnak hozzá ).

Számomra továbbra is marad a tippelgetés a versenyen, nem tudom van-e más
lehetőségem, mint bízni a mindenkori pályakitűzőben, hogy erre odafigyel.
(Érdekesség, hogy az ominózus verseny rendezője, ahol ez előfordult
felhívott és tök korrektül állt a jelenlegi és jövőbeli problémámhoz)

Volt egy megjegyzés, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy nem érdemes velünk
foglalkozni. Szerencsére ezt olyan kevés ember mondta, hogy nem foglalkozom
vele, aki "nincs benne", az nem érti ezt úgysem.

Köszi, üdv
KG

2016. szeptember 6. 7:47 Honfi Gábor írta, <honfig at szuperinfo.hu>:

> Szia Ábel,
>
> ez a polémia semmit nem von le az Eötvös remek térképéből, illetve a több
> klubból álló rendezőgárda lelkiismeretes ( és egyedülállóan rugalmas)
> munájának értékéből.
> A véleménycsere a szabályos versenyzésről szól, függetlenül egy erőpróba
> nagyságrendjétől, onnantól kezdve, hogy minimum két versenyző teljesítménye
> mérhető legyen, egészen odáig, hogy egy VB mezőny korrekt viadalban
> dönthesse el, hogyan készült fel.
> Abban van igazság, hogy ez lehet lelkiismereti kérdés is, de azért –
> gondolva a mezőny szabályosan haladó rajthoz állóira – nem tehetjük meg,
> hogy egy laza szabályokkal, ellenőrizetlenül zajló bulizássá váljon ez a
> szép és kemény sportág, melynek erdei változatánál ilyen kétségeket nemigen
> hagy az eredménylista.
> Még egyszer gratulálva az Eötvös szervezőinek, mert a látottak ( és a
> futottak) alapján Orsz.Ra- nak tűnt a régen talán az egyik  legrangosabb
> hazai BEAC rendezésű viadal.
>
> Üdv,
>
> Fifi
>
>
> Tel.: 06-36/312-701
> Mobil: 06-30/4711-593
> honfi.gabor at szuperinfo.hu
> www.szuperinfo.hu
>
>
> -----Original Message-----
> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazar
> us.elte.hu] On Behalf Of Hegedüs Ábel
> Sent: Tuesday, September 06, 2016 7:02 AM
> To: 'levlista'
> Subject: Re: [Tajfutas] Szabály az szabály
>
> Sziasztok
> Az előző levél mellékletei közül csak az 1-es való az Eötvösről. Kovács
> Robi (Panka) remeklése.
> Bevallom, nem gondoltuk, hogy többen is az átmászást választják, mi egy
> ilyen (lényegében) tét nélküli versenyen nem tartottuk szükségesnek
> fegyveres őrség kirendelését a helyszínre. Mindenki küzdjön meg a saját
> lelkiismeretével (már ha van neki).
> (Érdekes, hogy a 6-ostól ÉK-re a kerítés bekanyarodó, rövid ága
> vékonyabbnak tűnik, pedig azonos jel a többi résszel, lásd mell.) És akkor
> rajtszámot is adni kellett volna, újabb 400 papírszemét.
> Ez egy közepes, baráti verseny, ahol a térképre, pályákra nagyon ügyelünk,
> de nincs sörsátor, meg hasonlók, és terepi ellenőrök sem.
> És az Eötvös ezért csak RegRa verseny, úgy véljük, így is túl sok OrszRa
> van. Reméljük az elírás burkolt dicséret.
>  (Azért bevallom, hogy egyszer (külföldön) egy hibázást követően én is
> átmentem egy pár méteres zárt virágágyáson. De ma már a nyilvánvalóan
> nyitott kapukon se megyek át, ha zártnak van jelölve.) Reméljük a 61-es
> pont 23 méterrel való hibás felvezetése (lásd mell.) ellenére is jót
> versenyeztetek.
> A fáról a terület tulajdonosának kérésére hoztuk ki a pontot a
> közterületre, csak a pályákban a régi hely maradt.
> Ezért a hibáért elnézést kérünk, az ellenőrző bíróval közösen az
> eredmények megtartása mellett döntöttünk (lényegében nem befolyásolta a
> helyezéseket).
> És nem azért rendezünk sprinteket, mert egyszerűbb lenne az erdeinél
> (messze nem az), hanem mert szeretjük ezt a versenyformát, a váltót is.
> A térkép persze kisebb, de meglepődnétek, ha tudnátok, mennyi munka van
> benne.
> a Rendezőség nevében
> Ábel
>
> -----Original Message-----
> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazar
> us.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János
> Sent: Monday, September 05, 2016 10:08 PM
> To: levlista
> Subject: Re: [Tajfutas] Szabály az szabály
>
> Sziasztok,
> A Fifi által említett két átmenet mellékelve. 13-14 átmenetben egy plusz
> kapu volt nyitva, amivel rövidebbé vált az átmenet, az 5-6 átmenetben aki
> figyelmetlenül jobbra választott útvonalat az magát kerítette be.
> Nagyon nagy figyelmet igényel egy városi futam megrendezése.
> Üdv,
> Janó
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160906/0107daa6/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról