[Tajfutas] szegedkupa

Szokol Lajos szokol at rubinpaprika.hu
2014. Sze. 27., Szo, 16:02:46 CEST


Kedves Szabó László!

Ezek szerint nem egyértelmű a megjelent értesítő. Azért kimásoltam az értesítőben lévő térképet és a VK (cél) megközelítésre vonatkozó szöveges információt.
Az értesítőben pontosabban körül fogjuk írni a megközelítést az 53-as útról is. Ha Neked a szöveges információ kevés, javaslom itt lentebb vagy a verseny értesítő ötödik oldalán található térkép megtekintését. A térképen a bója jelzi a VK helyét.

  Valamennyi résztvevőnek két lehetősége van. Vagy a Tázlár – Kiskunmajsa közötti, vagy a Soltvadkert – Kiskunhalas közötti (53-as) útszakaszról (itt Kiskunhalason belől a város  északi részén van a letérés) közelíti meg a versenyközpontot. Ezeken az útszakaszon bármely irányból indul, addig kell mennie amíg a letérést jelző bójával és felirattal nem találkozik. A letérés utáni útszakaszokon is csak a jól láthatóan kihelyezett  jelzéseinket kell figyelni a VK-ba érkezésig.

Kellemes élményeket és eredményes versenyzést kívánok: Szokol Lajos VB elnök



Versenyközpont:          a mindkét nap azonos célban. Kiskunhalasról a Bernát Lajos Kollégiumtól (Bajza u. 1.),

kelet felől a Kiskunmajsa  és Tázlár közötti útról tájékoztató táblák segítik az odatalálást

                                            GPS koordináták: 46° 31' 15.9" N,    19° 32' 57.9" E



From: Ádám Petrócki 
Sent: Saturday, September 27, 2014 11:19 AM
To: tájfutó lista 
Subject: Re: [Tajfutas] szegedkupa

Sziasztok!

A Kiskunhalas-Bodoglár útról van szó (a másikat pedig én inkább Pirtó-Tázlárnak hívnám). A Bodoglár felőli oldalról kb. 4,5km-t kell menni Halas felé, majd jobbra (ÉNY) bekanyarodni. Ki lesz táblázva, de az elágazás ismertetőjegye, hogy balra (DK) egy másik betonút indul ki belőle.


Üdv:

Petrócki Ádám


2014. szeptember 27. 10:35 Szabó László írta, <lacoqa at t-online.hu>:

  Sziasztok!

  Még mielőtt Makacs Kerabanként keresgélni kezdeném a Szeged Kupa célhelyét áruljátok már el, hogy:

  a.) a Kiskunhalas-Tázlár
  b.) a Kiskunhalas-Bodoglár
  műúton érdemes-e megközelíteni, illetve honnan indul szalagozás a műútról a cél felé. Elegendő nekem annyi, hogy x-y közötti műút z kilométerétől.



  szabó laci

  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas





--------------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140927/c37667a2/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: clip_image002[2].jpg
Type: image/jpeg
Size: 44734 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140927/c37667a2/attachment.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Szeged_Kupa_Ertesito kiadott.pdf
Type: application/pdf
Size: 425323 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140927/c37667a2/attachment.pdf>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról