[Tajfutas] Versenyeztél már Egyesület Arab Emirátusokból érkezett tájfutóval?

Magyar Szektorlabda Szövetség gombfoci at gombfoci.hu
2014. Aug. 1., P, 00:35:45 CEST


Gyerekek! 

Én már Versenyeztem Egyesület Arab Emirátusokból érkezett tájfutóval.
Méghozzá Budapesten! 

Úgy, vagy 5 éve is annak már, hogy egy szerdai versenyre a debreceniek
felhoztak néhány arab tájfutót, akik azt hiszem szintén az Emirátusokból
érkeztek. Valami katonai bajnokságra készülve edzőtáboroztak náluk.

Erről én mit sem tudtam, csak beneveztem 21-be. A Macis parkolóból
indultunk, és a pálya vonalvezetése három oldalról is érintette a Vitorlázó
repteret, ami azt eredményezte, hogy akadt bozót, gazdagon. Azt hiszem, a
4-es pontomat foghattam egy bozótos részen, amikor ezt meglátván egy sötét
bőrű fiatalember a szúrós növényzetre fittyet hányva odacsörtetett mellém,
és fogta a pontot, majd figyelte, hogy merre megyek.

Úgy tűnt, hogy tetszhetett neki az irány, mivel beállt mögém kb. 10
méterre, és úgy követett, mint egykor egy fegyvertelen helybéli kalauz
Afrikában az európai bérvadászát. A pálya vége felé nekibátorodott, és
megszólított. Kiderült, hogy a 4-es pontot már egy órája kereste, és ha én
nem jövök, akkor még mindig ott bóklászna a bozótosban. Kiderült az is,
hogy ezen az edzőtáborozáson látott életében először erdőt. Így aztán nem
volt csoda zavarodottsága.

A célba érkezvén mindenkinek elmesélte, hogy - bár eltévedt -
szerencséjére egy nagy bajnokkal találkozott, aki segített neki. Látjátok?
Ugye minden relatív? Akad a földön olyan tájfutó, akinek a szemében még én
is nagy bajnok lehetek. Csak jó időben, és jó helyen kellett lennem :)

Nos, ha ugyanezek a fiúk jönnek, akkor én egyedül is vállalom a kihívást.
:) Persze, azóta ők is megtanulhattak tájékozódni, mert futni már akkor is
tudtak.

Imre



On Wed, 30 Jul 2014 22:53:51 +0200, "Hites Viktor" <tajfutas at freemail.hu>
wrote:
> Sziasztok!
> 
>  
> 
> A mai nap érkezett egy nevezés Ausztriából az idei évi Barátság Kupára
> 2014.
> augusztus 8-10. A Wiener Neustadtiak beneveztek 10 Egyesült Arab
> Emirátusokból érkező versenyzőt.
> 
>  
> 
> Még egy érv a korábbiak (három középtávú erdei futam nagyrészt új
> tereprészeken, olcsó sátrazási lehetőség, kedvezményes jegyek a környék
> nevezetességeihez, részvételi lehetőség a Bakonyi Betyárnapok
programjain,
> összemérheted magad szombat délután a VB-t, EB-t megjárt Trail-O
> válogatottakkal) mellé, miért érdemes eljönni jövő hétvégén a Bakonyba.
> Mérd
> össze magad az arab versenyzőkkel idehaza!
> 
>  
> 
> Holnap még él a kedvezményes nevezés az entryben:
> 
> http://nevezes.mtfsz.hu/index.php?page=414
> <http://nevezes.mtfsz.hu/index.php?page=414&event=5702> &event=5702
> 
>  
> 
> Várunk mindenkit barátsággal a Bakonyban!
> 
>  
> 
> üdv. Viktor
> 
> ui: Elsősorban Gerzsonnak még egy érv: mindhárom futam könnyed séta árán
> elérhető tömegközlekedéssel is!
> 
> 
> 
> ---
> A levél vírus, és rosszindulatú kód mentes, mert az avast! Antivirus
> védelme ellenőrizte azt.
> http://www.avast.com

-- 
Horváth Imre
menedzser-igazgató
+36-70-50-938-50



További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról