[Tajfutas] Ripszám: Veszélyhelyzet megszüntetésere javaslat

László Pap paplaco56 at gmail.com
2013. Feb. 4., H, 10:19:34 CET


vagy mióta védetté nyilvánították a hóvirágot. :)

2013. február 4. 7:27 Kéri Gerzson írta, <gfkeri at gmail.com>:

> Sziasztok!
>
> Én mint budakeszi lakó, Boxi leveléből először az ottani vadasparkra
> asszociáltam. Tulajdonképpen arrafelé is elmehetne a pálya. Esetleg lehetne
> a Ripszámnak 2 vagy akár 3 távja különböző pályákkal, volt egy cikk egy
> másik régi versenyről, amit talán szintén Ripszám úr szervezett. A
> pontokról csak annyira emlékszem, hogy a Homokhegyen volt az egyik pont. Ez
> Pesthidegkút, tehát Boxi egyesületének székhelye közelében van, Mozsárék
> biztos nem örülnének, ha egy helyett 2-3 pályát kellene telepíteniük vagy
> bontaniuk, tehát másoknak is be kellene segíteni a rendezésbe.
>
> A márciusi Hóvirág futásokat is jó volna felújítani, egy időben minden
> évben megrendezésre kerültek, de jó ideje feledésbe merültek. Lehet, hogy
> éppen azért, mert a verseny terepének áthelyezése miatt megszűnt az
> érdeklődés. De lehet, hogy csak nem volt azóta vállalkozó, aki megrendezze.
>
> Üdv:
> Kéri Gerzson
>
> 2013. február 1. 19:13 Bozán György írta, <bozan.gyorgy at gmail.com>:
>
>>  Gerzson korábbi leveléből is tudhatjuk, hogy az elmúlt években a
>> Ripszám pálya pontjai odább vándoroltak, ma már egy sincs az eredeti
>> helyén. (ebben mint szparis rendező én is közreműködtem).
>> A nehezen elkerülhető balesetveszély miatt időszerű lenne az útvonalat a
>> Hűvösvölgyi úttól É-ra, a Vadaskertbe
>>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>


-- 
Pap László
+36/20/356-2055
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130204/ef87c2dd/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról