[Tajfutas] kérdezősködők a versenyeken

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2013. Ápr. 21., V, 19:10:57 CEST


Tisztelt versenyzők!

Korábban is már többször szó volt róla a listán, mennyire sportszerűtlen
(sőt szabály ellenes is) a többi versenyzőt zavarni kérdezősködéssel. Ha
szigorúan vennénk a szabályt, minden ilyen külső segítség kérése kizárást
vonna maga után.) A Postás Kupán sajnos annyian zavartak az ilyen
kérdezősködős versenyzési szokással, hogy kénytelen vagyok ismét szóvá
tenni a dolgot. A Postás Kupa első napján igen sokat hibáztam, sokszor
elvesztettem a kontaktust a térképpel, ezért ha akartam volna, sem tudtam
volna megmondani a kérdezősködőknek, hogy hol vagyunk, az esetek nagy
többségében.

A Postás Kupa második napján viszont nagyon jól ment (saját képességemhez
viszonyítva), de két helyen vesztettem (vagy veszíthettem volna) időt
azért, mert kérdező versenyzők zavartak. Először egy utat történetesen úgy
sikerült kereszteznem, hogy nem tudtam egész pontosan, hol kereszteztem,
pedig fontos lett volna egész pontosan tudni. Ekkor zavartak meg egymás
után hárman is, amiért aztán még jobban elbizonytalankodtam, és ténylegesen
időt veszítettem. Később a cél közelében, attól nem egészen 300 méterre
délre, már látszott a feltáruló nyílt tereprészen a befutópont is, meg a
cél is. Már csak rohantam amennyire bírtam, de itt is valaki megkérdezte,
meg tudnám-e mondani neki, hol vagyunk. Ismerős volt az illető, a nevemen
szólított, tudom: nem kellett volna semmit válaszolnom. De nem tudtam
megállni, hogy ne utasítsam rendre, mert ezt főleg hallatlan pofátlanságnak
tartom, ha valaki ilyen szituációban is képes lenne megállítani a
versenyzőtársát.

Kedves kérdezősködők!

Nem gondoljátok, hogy szemétség olyan módon törekedni jobb versenyeredmény
elérésére, hogy egyúttal másokat feltartotok, tehát mások versenyeredményét
rontjátok?

Kedves válaszolók!

Ne válaszoljatok, felnőttnek és szeniornak főleg ne, de még gyereknek se.
Gondoljatok arra, hogy ezzel esetleg épp saját klubtársatokat fosztjátok
meg egy jó eredménytől, mert előfordulhat, hogy akit útbaigazítotok, az
fogja így miattatok megelőzni, és megfosztani a jó eredménytől a
sportszerűen versenyző saját klubtársatokat. Ezenkívül, ha sikerül elérni,
hogy mind kevesebben válaszolunk, akkor a kérdezősködések is talán csökkenő
tendenciát fognak mutatni.

(Persze lehet olyan eset, hogy egy nagyon kétségbeesetten síró gyereknek
helyesebb segíteni, mint otthagyni. A Postás Kupa igen nehéz pályáira
azonban gondolom, nem lettek kizavarva ilyen szerencsétlenkedő gyerekek.)

Üdv:
KGF
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130421/7bb1c5e9/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról