Tisztelt versenyzők!

Korábban is már többször szó volt róla a listán, mennyire sportszerűtlen (sőt szabály ellenes is) a többi versenyzőt zavarni kérdezősködéssel. Ha szigorúan vennénk a szabályt, minden ilyen külső segítség kérése kizárást vonna maga után.) A Postás Kupán sajnos annyian zavartak az ilyen kérdezősködős versenyzési szokással, hogy kénytelen vagyok ismét szóvá tenni a dolgot. A Postás Kupa első napján igen sokat hibáztam, sokszor elvesztettem a kontaktust a térképpel, ezért ha akartam volna, sem tudtam volna megmondani a kérdezősködőknek, hogy hol vagyunk, az esetek nagy többségében.

A Postás Kupa második napján viszont nagyon jól ment (saját képességemhez viszonyítva), de két helyen vesztettem (vagy veszíthettem volna) időt azért, mert kérdező versenyzők zavartak. Először egy utat történetesen úgy sikerült kereszteznem, hogy nem tudtam egész pontosan, hol kereszteztem, pedig fontos lett volna egész pontosan tudni. Ekkor zavartak meg egymás után hárman is, amiért aztán még jobban elbizonytalankodtam, és ténylegesen időt veszítettem. Később a cél közelében, attól nem egészen 300 méterre délre, már látszott a feltáruló nyílt tereprészen a befutópont is, meg a cél is. Már csak rohantam amennyire bírtam, de itt is valaki megkérdezte, meg tudnám-e mondani neki, hol vagyunk. Ismerős volt az illető, a nevemen szólított, tudom: nem kellett volna semmit válaszolnom. De nem tudtam megállni, hogy ne utasítsam rendre, mert ezt főleg hallatlan pofátlanságnak tartom, ha valaki ilyen szituációban is képes lenne megállítani a versenyzőtársát.

Kedves kérdezősködők!

Nem gondoljátok, hogy szemétség olyan módon törekedni jobb versenyeredmény elérésére, hogy egyúttal másokat feltartotok, tehát mások versenyeredményét rontjátok?

Kedves válaszolók!

Ne válaszoljatok, felnőttnek és szeniornak főleg ne, de még gyereknek se. Gondoljatok arra, hogy ezzel esetleg épp saját klubtársatokat fosztjátok meg egy jó eredménytől, mert előfordulhat, hogy akit útbaigazítotok, az fogja így miattatok megelőzni, és megfosztani a jó eredménytől a sportszerűen versenyző saját klubtársatokat. Ezenkívül, ha sikerül elérni, hogy mind kevesebben válaszolunk, akkor a kérdezősködések is talán csökkenő tendenciát fognak mutatni.

(Persze lehet olyan eset, hogy egy nagyon kétségbeesetten síró gyereknek helyesebb segíteni, mint otthagyni. A Postás Kupa igen nehéz pályáira azonban gondolom, nem lettek kizavarva ilyen szerencsétlenkedő gyerekek.)

Üdv:

KGF