[Tajfutas] Szakvélemény

Kovacs Zoltan kovako at freemail.hu
2012. Május. 16., Sze, 00:09:36 CEST


Elnézést kérek, így utólagosan a versenyrendezőktől, de én rögtönöztem egy karantént a cél mellett, a beérkező válogatott aspiráns versenyzőket nem beengedve a melegítésre szolgáló területre. Igaz a cél személyzet először ezt zokon is vette, mert nem engedtem be a fiatalokat kiolvasni, de megértették és elfogadták döntésemet. A karantén a 62 percig tartott!Csak tájékoztatásul...
Kova   "Hajdu Kálmán " <hmarcell at startadsl.hu> írta:
> 

Nem kívánom értékelni a hétvégi válogató versenyeket, értékeljék azt az ifi mezőny tagja, és a résztvevők edzői.

Csupán volt egy szigorúan szakmai kérdésem, amire a kapott válaszok megerősítettek, hogy talán az én elképzelésem az adott pont szimboljáról a helyesebb.

De mivel versenyértékeléssé fajult a téma annyit azért szeretnék megjegyezni. hogy karantén híján ez a pont a verseny 25. perce előtt indultak számára trükkös pont volt. A 25 perc után indulók számára pedig egyenlőtlen versenyfeltétel! Ez némileg ellentmond annak amit Skuló írt a sprintversennyel kapcsolatosan.

Egyébként ahogy az a részidős eredményekből látszik, hogy nem sorsdöntő a 22-25 másodperces a valós különbség az alul és a felül futók között.

HK.

>-- Eredeti üzenet --
>Feladó: Csizmadia István <csizi at smtfsz.hu>Címzett: Hajdu Kálmán <hmarcell at startadsl.hu>Elküldve: 2012. május 14. 23:14Tárgy : Re: Re: [Tajfutas] Szakvélemény
>
>Szia!Abban igazad van, hogy nem volt karantén.De nem szerettük volna a gyerekeket ennyi időre összezárni a rajt területére.Gondolom erre megoldás lett volna az 1 perces rajtidő is, csak így is csökkenteni akartuk az együtt futást.Szerintem is jobb megnevezés lett volna a "K-i híd Ny-i szélén".De a Jankó Tamás felvetése is elég érdekes kérdés.Az Ő térképrészletén szabályos volt-e az utvonal választás?Csizi From: Hajdu Kálmán Sent: Monday, May 14, 2012 10:57 PMTo: Jankó Tamás ; 'Csizmadia István' ; 'Levelezö lista Lazarus' Subject: Re: Re: [Tajfutas] Szakvélemény A fő probléma, nem a pontfogással volt.
>
>Az eredeti kérdés egyébként az volt, hogy a szimból és a térkép, szabályos volt-e? Erre azonnal megkaptuk a választ, hogy igen. Legfeljebb trükkösnek nevezhető de ez adja a sprint versenyek savát borsát! Tanultunk belőle!
>
>De ha feltetted a kérdést akkor, akkor a verseny fő problémája az volt, hogy nem volt karantén.
>
>Az eredeti levelem témája nem probléma keresés, hanem az, hogy én nem így adtam volna meg a szimbólt, és kíváncsi voltam a tapasztaltabb versenybírók véleményére.
>
>HK.
>


>>-- Eredeti üzenet --
>>Feladó: Jankó Tamás <jankot at t-online.hu>Címzett: Csizmadia István <csizi at smtfsz.hu>, Csizmadia István <csizi at smtfsz.hu>, Levelezö lista Lazarus <tajfutas at lazarus.elte.hu>Elküldve: 2012. május 14. 22:30Tárgy : Re: [Tajfutas] Szakvélemény
>>
>>Azért kérdezném, hogy ez a pontfogás mennyire volt szabályos?
>>Tamás
>> 
>> 
>>From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Csizmadia István
>>Sent: Monday, May 14, 2012 10:04 PM
>>To: Levelezö lista Lazarus
>>Subject: [Tajfutas] Szakvélemény
>> 
>>Azért nem hiszem, hogy akkora gond volt az a pont, mint amit itt a listán elvitatkoztok.
>>Nézzétek meg a versenyzők berajzolásait: http://0x.hu/RouteGadget/cgi-bin/reitti.cgi?act=map&id=325&kieli=
>>Aztán vitatkozzatok, hogy mennyire okozott gondot.
>>Üdv: Csizi
>>
>>
>>__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 7137 (20120514) __________
>>
>>Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>>
>>http://www.eset.hu
>>_______________________________________________
>>Tajfutas mailing list
>>Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

>
>
>__________ ESET NOD32 Antivirus - Vrusdefincis adatbzis: 7137 (20120514) __________
>
>Az zenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenrizte.
>
>http://www.eset.hu
>
>
>__________ ESET NOD32 Antivirus - Vrusdefincis adatbzis: 7137 (20120514) __________
>
>Az zenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenrizte.
>
>http://www.eset.hu

Nem kívánom értékelni a hétvégi válogató versenyeket, értékeljék azt az ifi mezőny tagja, és a résztvevők edzői. Csupán volt egy szigorúan szakmai kérdésem, amire a kapott válaszok megerősítettek, hogy talán az én elképzelésem az adott pont szimboljáról a helyesebb. De mivel versenyértékeléssé fajult a téma annyit azért szeretnék megjegyezni. hogy karantén híján ez a pont a verseny 25. perce előtt indultak számára trükkös pont volt. A 25 perc után indulók számára pedig egyenlőtlen versenyfeltétel! Ez némileg ellentmond annak amit Skuló írt a sprintversennyel kapcsolatosan.Egyébként ahogy az a részidős eredményekből látszik, hogy nem sorsdöntő a 22-25 másodperces a valós különbség az alul és a felül futók között.HK.-- Eredeti üzenet --Feladó: Csizmadia István Címzett: Hajdu Kálmán  Elküldve: 2012. május 14. 23:14Tárgy : Re: Re: [Tajfutas] Szakvélemény    Szia! Abban igazad van, hogy nem volt karantén. De nem szerettük volna a gyerekeket ennyi időre  összezárni a rajt területére. Gondolom erre megoldás lett volna az 1 perces rajtidő  is, csak így is csökkenteni akartuk az együtt futást. Szerintem is jobb megnevezés lett volna a "K-i híd Ny-i  szélén". De a Jankó Tamás felvetése is elég érdekes  kérdés. Az Ő térképrészletén szabályos volt-e az utvonal  választás? Csizi    From: Hajdu Kálmán  Sent: Monday, May 14, 2012 10:57 PM To: Jankó Tamás ; 'Csizmadia István' ; 'Levelezö lista Lazarus'  Subject: Re: Re: [Tajfutas] Szakvélemény A fő probléma, nem a pontfogással volt. Az eredeti kérdés  egyébként az volt, hogy a szimból és a térkép, szabályos volt-e? Erre azonnal  megkaptuk a választ, hogy igen. Legfeljebb trükkösnek nevezhető de ez adja a  sprint versenyek savát borsát! Tanultunk belőle!De ha feltetted a  kérdést akkor, akkor a verseny fő problémája az volt, hogy nem volt karantén.  Az eredeti levelem témája nem probléma keresés, hanem az, hogy én nem  így adtam volna meg a szimbólt, és kíváncsi voltam a tapasztaltabb versenybírók  véleményére.HK. --    Eredeti üzenet --   Feladó: Jankó Tamás       Címzett: Csizmadia István    , Csizmadia István , Levelezö    lista Lazarus    Elküldve: 2012. május 14. 22:30   Tárgy : Re: [Tajfutas] Szakvélemény         Azért    kérdezném, hogy ez a pontfogás mennyire volt szabályos?   Tamás                 From:    tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu]    On Behalf Of Csizmadia IstvánSent: Monday, May 14, 2012    10:04 PMTo: Levelezö lista LazarusSubject: [Tajfutas]    Szakvélemény             Azért nem    hiszem, hogy akkora gond volt az a pont, mint amit itt a listán    elvitatkoztok.      Nézzétek    meg a versenyzők berajzolásait: http://0x.hu/RouteGadget/cgi-bin/reitti.cgi?act=map&id=325&kieli=      Aztán    vitatkozzatok, hogy mennyire okozott gondot.      Üdv:    Csizi   __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós    adatbázis: 7137 (20120514) __________Az üzenetet az ESET NOD32    Antivirus ellenőrizte.http://www.eset.hu      _______________________________________________Tajfutas mailing    listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas__________  ESET NOD32 Antivirus - Vrusdefincis adatbzis: 7137 (20120514)  __________Az zenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenrizte.http://www.eset.hu  __________ ESET NOD32 Antivirus - Vrusdefincis adatbzis: 7137 (20120514) __________  Az zenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenrizte.  http://www.eset.hu    
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20120516/3cec0a6f/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról