[Tajfutas] OTD

Herczeg Bálint hb1 at freemail.hu
2011. Május. 23., H, 21:14:14 CEST


Azért tökéletes versenyrendezésnek messze nem nevezném:
 1. A rajtkarantén szélén 2 ember állt, akik bemelegítő térképeket osztogattak, és mindenkinek a rajtszámát lyukasztóval megjelölték. De 2 ember erre baromi kevés volt, hatalmas tömeg várakozott ott egy helyen. Persze kérdés, hogy milyen funkciót látott el ez a lyukasztózás, hiszen azt kötve hiszem, hogy valaki kétszer állt volna sorba bemelegítő térképért, nem tűnt fel az sem, hogy rajtban nézték-e volna a lyukasztást, illetve ha mégis, akkor ne tudta volna ezt reprodukálni a rajtkaranténból késő versenyző. A rajtkaranténnak én amúgy sem látom sok értelmét(de ez csak az én véleményem), de itt aztán végképp nem volt, hiszen gyakorlatilag utcák határolták a rajtkarantén területét. 2. Mikor beálltam a rajtba a rövidtávon, 100-on túli időre, beállt egy másik versenyző is a rajtba az én kategóriámban(F21B), rajtszámra utólag ráírt rajtidővel. Feltételezem késői nevező lehetett, mikor észrevettük, hogy ugyanabban a kategóriában vagyunk egy percben, a verseny elnöke, Fehér Ferenc azt mondta, sebaj, mert én úgyis gyorsabban futok. Később hallottam, hogy nagyon sok volt az utólagos nevezés, F21B-ben pedig arra a futamra elfogytak a rajtidők. De ez akkor sem megoldás. Egyébként is, emiatt nagyon jó a Nyílt technikás kategória, hogy oda akár késve is benevezhessen bárki, de tudtommal a Zala kupán ilyen nem volt. 3. Jó, tudom hogy nem egyszerű feladat 2 futamot két külön terepen egy nap megrendezni, de megemlítem, hogy a tökéletességbe belecsúszott egy fél órás rajt késés is. 4. Az állványok eléggé furán, instabilan voltak elhelyezve, kidőltekkel is találkoztam. 5. A sprinten volt valami probléma a dugókákkal, nem tudom pontosan mi, amiért sok bérelt dugókás versenyzőnek vissza kellett mennie újra olvastatni. 6. A többnyire célban tartózkodó sapkás úriember, hát hogy is mondjam, nem volt éppen túlzottan barátságos... Üdv.Herczeg Bálint
"Kovács Gábor" <borea at is.hu> írta:
> 


Sziasztok! Annyit még mindenképpen megérdemelnek pluszban a rendezők dicséretként, hogy az egyik legnehezebb rendezéstechnikai feladatot oldották meg sikerrel a Diákolimpián. Két nap alatt 3 futamot, ilyen szoros időrendben, teljesen eltérő helyszíneken megrendezni igen nagy kihívás. Mindezt úgy, hogy mellette még kísérő versenyt is rendeztek, péntek este prológot is csináltak, a sprintre külön bemelegítő térképet kaptunk, pazar eredményhirdetés volt, stb. Köszönjük! Kovács Gábor From: Kéri GerzsonSent: Monday, May 23, 2011 1:12 PMTo: tajfutas at lazarus.elte.huSubject: Re: [Tajfutas] OTD Azt hiszem, valóban ez volt az utóbbi évek legszínvonalasabban rendezett tájfutó diákolimpiája. Hadd ne ismételjem a részleteket, de csatlakozom a mások által tett dicséretekhez. Inkább a kísérő versenyhez szeretnék még bővebben hozzászólni. Szép sorozat indult be: Gyöngyössolymoson, Ágasegyházán, Nagykanizsa térségében is nagyon szép és jó pályákat kaptunk. Sajnálhatják, akik nem jöttek el erre a Zala Kupára. Lehet, hogy ha országos rangsorolóként lett volna meghirdetve (változatlan nevezési díjjal) akkor nagyobb lett volna az érdeklődés!? A versenyek színvonalát tekintve ez nem regionális verseny volt. A normáltávú verseny igazán technikás pályáinak még kiemelt rangsoroló versenyként sem kellett volna szégyenkezniük. Az erdészet intenzív tevékenysége tovább fokozta a nehézséget: tájékozódás szempontjából szerintem nem volt most zavaró, de lassította a futást, haladást..Végül egy segítő szándékú kritikai észrevétel a rövidtávú verseny térképével kapcsolatban. A kerítések tüskéi nagyon rosszul látszottak, ezek számomra alacsony falaknak tűntek, amíg közel nem értem. A fő rendezvény, a diákolimpia viszonyában ezt sem lehet kifogásolni, mert fiatal szemeknek bizonyára nem okozott gondot. A szeniorok közül viszont mások is panaszolták. Üdvözlettel:Kéri Gerzson  
 
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




Sziasztok!
&nbsp;
Annyit még mindenképpen megérdemelnek 
pluszban a rendezők dicséretként, hogy az egyik legnehezebb rendezéstechnikai 
feladatot oldották meg sikerrel a Diákolimpián. Két nap alatt 3 
futamot,&nbsp;ilyen szoros időrendben, teljesen eltérő helyszíneken megrendezni 
igen nagy kihívás. Mindezt úgy, hogy mellette még kísérő versenyt is rendeztek, 
péntek este prológot is csináltak, a sprintre külön bemelegítő térképet kaptunk, 
pazar eredményhirdetés volt, stb. 
Köszönjük!
&nbsp;
Kovács Gábor



From: Kéri Gerzson 
Sent: Monday, May 23, 2011 1:12 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: Re: [Tajfutas] OTD

Azt hiszem, valóban ez volt az utóbbi évek legszínvonalasabban rendezett 
tájfutó diákolimpiája. Hadd ne ismételjem a részleteket, de csatlakozom a mások 
által tett dicséretekhez. Inkább a kísérő versenyhez szeretnék még bővebben 
hozzászólni.
&nbsp;
Szép sorozat indult be: Gyöngyössolymoson, Ágasegyházán, Nagykanizsa 
térségében is nagyon szép és jó pályákat kaptunk. Sajnálhatják, akik nem jöttek 
el erre a Zala Kupára. Lehet, hogy ha országos rangsorolóként lett volna 
meghirdetve (változatlan nevezési díjjal) akkor nagyobb lett volna az 
érdeklődés!? A versenyek színvonalát tekintve ez nem regionális&nbsp;verseny 
volt. A normáltávú verseny&nbsp;igazán technikás pályáinak még kiemelt 
rangsoroló versenyként sem kellett volna szégyenkezniük. Az erdészet intenzív 
tevékenysége tovább fokozta a nehézséget: tájékozódás 
szempontjából&nbsp;szerintem nem volt most zavaró, de lassította a futást, 
haladást.
.
Végül egy segítő szándékú kritikai észrevétel a rövidtávú verseny 
térképével kapcsolatban. A kerítések tüskéi nagyon rosszul látszottak, ezek 
számomra alacsony falaknak tűntek, amíg&nbsp;közel nem értem. A fő rendezvény, 
a&nbsp;diákolimpia&nbsp;viszonyában ezt sem lehet kifogásolni, mert fiatal 
szemeknek bizonyára nem okozott gondot. A szeniorok közül viszont mások is 
panaszolták.
&nbsp;
Üdvözlettel:
Kéri Gerzson
&nbsp;



_______________________________________________Tajfutas mailing 
listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110523/8aa3be39/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról