[Tajfutas] versenynaptár 2011

Harkányi Zoltán harzol at gmail.com
2010. Sze. 1., Sze, 10:56:05 CEST


  Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ha kikérnénk a felnőtt 
válogatottak véleményét, akkor ők mit mondanának a POCS-ról.
Mert az eddigi beszélgetéseink során én 90% fölé teszem közülük azoknak 
az arányát, akik a hátuk közepére sem kívánják.

Nekik számít igazán a 9 bajnokság, néhány válogató verseny, 2-3-4 
világverseny, plusz 1-2 skandináv váltó minden évben...
Leginkább azt kellene eldönteni, hogy kinek a szempontjai szerint 
rendezünk bajnokságokat! A váltogatottakat, vagy a kihívásra vágyó 
középmezőnyt és a szeniorokat kívánjuk jobban megcélozni? Esetleg a 
versenyrendezőknek akarunk a sok bajnoksággal kedveskedni? Mert én 
kicsit úgy érzem néha már ez utóbbi a cél.

Ki lehetne azt is számolni mennyibe kerül részt venni az összes 
bajnokságon egy évben. (utazás, szállás, nevezés)

Mindezen túlmenően rangját veszti egy esemény, ha túl sok van belőle. 
Olimpián is sokan vannak, sokan nézik. Mégsem rendeznek belőle minden 
hétvégén egyet. Bajnokságaink viszont lassan már itt tartanak.
Képzeljetek csak el egy TV interjút az év tájfutójával, amint beszámol a 
9 bajnoki érméről és azok részleteiről. Egy laikus már a középtáv és a 
normáltáv fogalmán is fennakad, nehogy a váltó, egyesületi váltó, csapat 
bajnokság, pontbegyűjtő csapatbajnokság fogalmán.
Azt se lehet mondani így eladhatóbb a sportág, mert ezen a téren a 
rajtban rajzolgató "futók" nem sokat lendítenek.

Én szeretem a hagyományos formájában a tájfutást úgy ahogy van. Nekem 
minden újítás csak "buli" verzió, beleértve kicsit már a sprintet is. :)

Üdv,
Harkányi Zoli

2010.09.01. 10:02 keltezéssel, Kovács Péter írta:
> /Még egy tiszteletkör a POCSB körül:/
> *Harkányi Zoli írta:*
> *Szerintem a pontbegyűjtő CSB egy teljesen felesleges és sehova nem 
> vezető játék. (amiből évi 1 verseny van, nincs nemzetközi esemény az 
> mitől lenne komoly versenyszám?*
> /Ha a Chio pontbegyűjtőjét és a megyei POCS-okat is beleszámoljuk, 
> akkor biztos több ilyen verseny van, mint hosszútávú. Ez utóbbiból 
> szintén nincs nemzetközi esemény. Mint ahogy éjszakaiból sincs. Tehát 
> vesszen a hosszútávú és az éjszakai is?/
> *Így is annyi bajnokság van évente, mint égen a csillag.*
> /Igen, azokon legalább van népes mezőny, a kupaversenyek nagy 
> többségéről ez sajnos nem mondható el.  Lehet, hogy sok az OB, de az 
> egyéni pontbegyűjtő (score) OB még nagyon hiányzik közülük! A mi gyík 
> terepeink nyújtotta tájékozódási feladatot ezzel azért lehetne 
> színesíteni!/
> *Egyik CSB-re sem lenne szükség, illetve a normáltávú OB 
> helyezésszámok összege alapján lehetne csapatbajnokot hirdetni és pont.*
> /Az OCSB esetében talán egyetértek a fenti állítással. Az utóbbi 
> években amúgy is az volt a tapasztalatom (a saját kategóriámban), hogy 
> messze ott vannak a legkeményebb pályák, az ONEB sétagalopp szokott 
> lenni az OCSB-hez képest./
> *
> *
> *Ha nem bajnokság lenne tuti nem indulnánk ennyien.*
> /Ez igaz. Akkor sorold fel azt a tíz normál tájfutó versenyt (sprint 
> és középtáv is jöhet), amelyik létszámban lenyomja az OB-kat! Ha nem 
> sikerült, próbákozz meg öttel! Ez talán összejön./
> /Összességében elmondható, hogy az OB-kon a legnagyobb az indulási 
> hajlandóság. Vagy mert mindenki bajnok akar lenni, vagy mert ott 
> népesebb mezőnyben versenyezhetünk. Vagy másért./
> *Buliversenynek, érdekességnek persze jó, de bajnokságnak...*
> /Ízlések és pofonok különbözők./
> Kovács Péter
> BBB
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100901/5f7c395b/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról