[Tajfutas] Fw: FN10D

Katalin Vékonyné Árva vekony.arva at gmail.com
2010. Jún. 22., K, 19:29:41 CEST


Nem hiszem én sem, hogy lekésnének bármiről is. De...
... ha csinálsz egy bemutató kisversenyt egy suliban, a legtöbb gyerek aki
lelkesen végigcsinálja, már valamelyik sportágban részt vesz 12 éves korára
(amikor érdemes kezdeni, mert érett lesz a térkép olvasására) Vagyis
foglalt, belőle nem lesz tájfutó.
A többi nem is akar sportolni, mert az fárasztó és különben is inkább
számítógépezik.
Van értelme tehát korábban is megkeresni a gyerekeket, például a 10-es
pályákkal, azért, hogy más sportág ne vigye el. Nem hinném, hogy a többi
sportágban óvodás korban kéne kezdeni az eredményes felnőtt versenyzéshez,
de az érdeklődést a lehető leghamarabb lefoglalják maguknak.
Annak idején én 9 évesen kezdtem tájfutni az osztályfőnököm hatására.
Szüleim nem tájfutók. Egy évig nem is voltunk leigazolva, azt ki kellett
érdemelni. Hétvégente a Budai-hegyekben kisversenyekre jártunk. Rangsorolóra
csak sok kisverseny után vittek el, és csak a legjobbakat. Nem a Diákolimpia
döntőjén ismerkedtem meg a tájfutással.
Egyébként az akkori edzéseknek hála, hogy jól tájékozódom ma is és nem félek
az erdőben.(Edzőm Madár volt). Fizikai, technikai, lelki felkészítés.
Miért akartok ezek nélkül gyereket kiküldeni az erdőbe? Egy bajnokságon???
Szerintem jó a szabályzat. A megyei népszerűsít, az országos döntő meg
bajnokság.
Arra miért nem reagál senki, hogy FNI kategóriát rendezzünk a DOL-n?

Egyébként a kisebbik lányom 8 éves lesz. Nem indítottuk a diákolimpián, mert
nincs azon a szinten. Marad még elég verseny a versenynaptárban, ahol
ismerkedhet a sportággal.

ui:
Szalagos pálya akkoriban nem volt. Ilyenen először Szlovák Nagydíjon
indultam 10,5 évesen. Ott viszont kód nélküli pontok voltak. Ha levágott a
gyerek, figyelnie kellett hogy ne csalipontot fogjon meg. Ugyanis a logikus
útvonalon a térképen jelölt ponthoz közel szintén raktak ki kódnélküli
pontot. Aki azt (is) megfogta 10 perc büntetőidőt kapott, de a versenyből
nem zárták ki. Így biztosították, hogy térképet olvasson a gyerek.

Kati


2010. június 22. 14:47 Viniczainé Kovács Ildikó írta, <
ildiko.kovacs at profood.hu>:

>  Ez nem az a sport ahol óvodában kell válogatni, itt nincs miről lekésni (
> a fociban ,RG-ben, tornában lehet így van ).
> 9- 10 évesen csak próbál rájönni a tájékozódás elvont létére... Pont ezért
> kell segíteni és rávezetni, nem elvenni a kedvét... és még fokozhatjuk.
>
> A Te kislányod 11 éves és már nem ebben a korosztályban fut a Diákolimpián
> kívül, de gondolom, hogy az előző évek Diálolimpiáin neki is erőt és
> biztonságot adott a nem extrém hosszú és nehéz pálya, egyben megalapozta
> jelenlegi eredményeit is.
>
>
> ----- Original Message -----
> *From:* Katalin Vékonyné Árva <vekony.arva at gmail.com>
> *To:* Viniczainé Kovács Ildikó <ildiko.kovacs at profood.hu>
> *Cc:* Tájfutó levelezõ lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> *Sent:* Tuesday, June 22, 2010 2:33 PM
> *Subject:* Re: [Tajfutas] Fw: FN10D
>
> Két dologról beszélünk.
>
>    1. Diákolimpia, bajnokság
>    2. 10D és 10DK
>
>
>    1. Ez az egyetlen olyan verseny ahol a 14 év alatti korosztályokban
>    futók összemérhetik erejüket egy rangos országos versenyen.
>
> Annak idején mikor először indult DOL-n a csapatunkból 2 kislány, sikerült
> megmagyarázni nekik, hogy mivel akár két évvel idősebbek között indultak,
> nem a nyerés volt a lényeg. Csak a pálya teljesítése, amit mind a ketten
> sikeresen kiviteleztek is. Mindenféle rossz érzés, utóhatás nélkül.
> Tulajdonképpen ki kéne írni az FNI korosztályt, ami szalagos lenne és az
> FNII korosztályt, ami az FN12C-vel azonos.Mi ennek az akadálya?
>
> 2.  10D és 10DK
> egyéb kupaversenyeken megrendezett kategória. Mivel nagyon szenvedünk az
> utánpótlás hiánytól, mindig mind a kettő kategóriát ki kéne írni. A
> rendezőség pedig figyeljen rá, hogy ne keveredjenek össze, vagyis 10D-ben ne
> kísérjen szülő, ha van DK is. Kihirdetni ki lehet, sőt kell is. Úgy, hogy
> minden gyereket kíhívnak, mint a gyerekversenyen.
> Ezen egyéb kupaversenyen megrendezett 10D, DK kategóriára igaz, hogy
> előszobája az igazi tájfutásnak, és az edzettlen gyerekhez kell mérni a
> pálya hosszát, és a szalag igazi vezető- felfogóvonal legyen stb.
>
> Edzésekről:
> Hány olyan sportág van, ahol már az óvodába elmennek az edzők gyerekeket
> válogatni?! Ha nem fogjuk meg a gyerekeket időben, nekünk már csak a többi
> sportágra alkalmatlan vagy lusta (számítógépfüggő stb) gyerek marad. Az már
> az edző dolga, hogy az edzésen milyen játékos feladatokkal képzi a
> gyerekeket. Amik megfelelnek a sokoldalú terhelésnek. Mellesleg a sokoldalú
> testi képzés helye a testnevelés óra lenne, de ezt nem is érdemes említeni.
>
> Kati
>
>
> 2010. június 22. 13:52 Viniczainé Kovács Ildikó írta, <
> ildiko.kovacs at profood.hu>:
>
>>  Nem hiszem , hogy ez a válasz helyes, ugyanis ennek a korosztálynak az a
>> meghatározó , ha pozitív élménye van,  és egyátalán nem biztos, hogy a 9-10
>> éves gyerek kifejezetten tájfutó edzésekre jár heti kétszer !! És igenis ez
>> a korosztály még félhet az erdőben !
>>
>> Ennek a korosztálynak edzéselméletileg is még az a jó, ha sokmindenben (
>> értem ez alatt több fajta sportág )  kipróbálja magát és nem egyoldalúan
>> van terhelve, nincs edzés- szaga a munkának.
>>
>> Niggli sokszors világbajnoknőnk is azért járt gyerekkorában edzésekre ,
>> mert élvezte a társaságot , nemcsak tájfutó specifikusan volt okítva.
>>
>> Valljuk meg őszintén ez a versenyszám egy „bevező versenyszám a
>> tájfutásba”, tehát szerintem ehhez kell mérni a pályákat.
>>
>> Azok a gyerekek, aki pedig már 11 évesek, azonban iskolai rendszer szerint
>> még szalagozott pályákon indulhatak DO-n, ne ezáltal tegyék fel a kezdők és
>> kisebbek előtt a lécet .
>>
>>  ----- Original Message -----
>> *From:* Katalin Vékonyné Árva <vekony.arva at gmail.com>
>> *To:* Hites Viktor <tajfutas at freemail.hu>
>> *Cc:* Tájfutó levelezõ lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>   *Sent:* Tuesday, June 22, 2010 1:28 PM
>> *Subject:* Re: [Tajfutas] Fw: FN10D
>>
>> Olyan gyereket aki fél az erdőben és a fizikai terhelést sem bírja, ne
>> vigyél ki egy bajnokságra. Népszerűsíteni ott van a megyei verseny.
>> A bajnokság - ide tartozik a DOL is - rangját az adja meg, hogy az ország
>> legjobbjai mérik össze tudásukat.
>> Mivel sportról beszélünk, feltételezem, hogy valamennyi ( kb. heti kettő)
>> edzésen részt vesznek a gyerekek. Ezen edzett gyerekekhez kell mérni a
>> pályák hosszát, nem pedig a csak versenyen megjelenőkhöz.
>>
>> Kati
>>
>> 2010. június 22. 12:10 Hites Viktor írta, <tajfutas at freemail.hu>:
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Itt szerintem elsősorban az a kérdés, hogy a 8-11 éveseknek az 5 km-e az
>>> életkoruknak megfelelő táv, és jól szolgálja-e a népszerűsítést a
>>> sportágválasztást egy ilyen távon rendezett szalagos verseny. A válasz pedig
>>> szerintem nem olyan egyszerű. A menő etióp, kenyai atlétákról, akikről
>>> tudjuk, hogy azért elég jó futók:), szinte mindig kiderül, simán futottak
>>> ennyit a suliba menet-jövet ilyen korukban. Tapasztalatom szerint a magyar
>>> gyerekek között is van, aki szívesen fut ilyen távot is a maga tempójában.
>>> Ez nyilván kiválóan fejleszti a keringést és később aztán majd jól
>>> kamatozik. Ugyanakkor van sok gyerek, aki ebben a korban még nem tud ennyit
>>> futni, fél is egyedül ennyi ideig az erdőben, nem ízlik még neki a sár a
>>> bozót stb.. Lehet, hogy később se fog és komoly tájfutó nem is lesz belőle
>>> soha, de az is lehet, hogy 12-14 évesen már a vaddisznózáshoz is megjön majd
>>> a kedve:). Emellett abban sem vagyok teljesen biztos, hogy az a jó, ha
>>> mindenkitől, aki megfordul a tájfutásban azt várjuk el, hogy profi tájfutó
>>> legyen. Számomra azt is jelentené a sportág nyitottabbá tétele, hogy egy
>>> kicsit több teret tudunk biztosítani az amatőröknek, azoknak, akik szeretik
>>> a városi versenyeket a kicsit kulturáltabb környezetet, de igénylik a
>>> tájékozódás és a futás támasztotta kihívást.
>>>
>>> üdv. Viktor
>>>
>>> -----Original Message-----
>>> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:
>>> tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of karolyi at cs.elte.hu
>>> Sent: Tuesday, June 22, 2010 11:48 AM
>>> To: Molnár Attila
>>> Cc: Tájfutó levelezõ lista
>>> Subject: Re: [Tajfutas] Fw: FN10D
>>>
>>>  Igen. Ha kulon szabalyokat kell hoznunk csalo szulok ellen, az mar
>>> regen
>>> rossz. Az ilyeneket vesse ki magabol a tajfuto tarsadalom, talan azert
>>> maradunk meg nehanyan. A versenyt nem megovni kell, hanem a csalokat
>>> megnevezni es kizaratni.
>>>
>>> A palyahossz mizeriat sem egeszen ertem. Egy honapja olvashattuk
>>> ugyanitt,
>>> hogy a gyerekek ugy keszulnek a diakOLIMPIARA, mint az ev legfontosabb
>>> versenyere. Gondolom nemcsak azzal, hogy egy evig ezt mantrazzak
>>> magukban.
>>> Esetleg megismerkednek leendo ellenfeleikkel is, es azzal hogy egy XY
>>> gyoztes idore tervezett palyan plusz-minusz 10% mire szamithatnak. Ebben
>>> a
>>> felkeszito edzo vagy szulo kello odafigyelese segithet. A 3000 akadalyt
>>> se
>>> roviditik le 2500-ra, ha 5-6 elversenyzo mellett 10-20 amator is rajthoz
>>> all.
>>>
>>> A sportnak velemenyem szerint igen lenyeges eleme, hogy megtanitson arra,
>>> a hibat ne mindig masokban, vagy a korulmenyekben keressuk. Ha szulokent,
>>> nevelokent ennek ellenkezojet tudatositjuk a gyerekekkel, 30 ev mulva
>>> majd
>>> miket foganak ok irni a listara?
>>>
>>> Udv, Gyula
>>>
>>>
>>> > Ezen a verseny elõtt én is gondolkodtam.
>>> > Más felé kellene vitetni a tervezõvel a pályákat?
>>> > Kellene rajtlista a nyíltnak?
>>> >
>>> > De rájöttem, hogy felesleges ezen görcsölni:
>>> > Aki az értesítõbe írt "kérés" ellenére ezt ilyen etikátlan módon teszi
>>> > (ezek
>>> > szerint tette) meg, az elé felesleges akadályokat gördíteni.
>>> > Így is - úgyis csalni fog! Mert megtalálja a módját, hogy kimenjen a
>>> > terepre.
>>> >
>>> > Én azt kérem mindenkitõl, hogy ha legközelebb ilyent lát, akkor szóljon
>>> a
>>> > rendezõknek.
>>> > Illetve a rendezõk pedig írják ki a versenyeiken a DK kategóriát is
>>> (nem
>>> > áll
>>> > semmibõl és szerintem hirdetni sem szabad), ugyanis szükség van arra
>>> is.
>>> > Viszont így elkerülhetõ, hogy az egyedül versenyzõ gyerekben rossz
>>> emlék
>>> > maradjon és egy-egy szülõ-szülõ (edzõ?) közti vita is.
>>> >
>>> > Mozsár
>>> >
>>> >
>>> > ----- Original Message -----
>>> > From: "Kinde Kálmán" <kindek at t-email.hu>
>>> > To: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>> > Sent: Tuesday, June 22, 2010 7:31 AM
>>> >
>>> >
>>> > Sziasztok,
>>> > ...
>>> > A szülöi kíséretre vonatkozóan viszont a magam részérõl nem
>>> > értem miért engedélyezték a rendezõk(nek), hogy a DO-val térben
>>> > és idõben egyszerre nyíltban lehessen indulni.
>>> >
>>> > Üdvözlettel,
>>> >
>>> > Kálmán
>>> >
>>> >
>>> > _______________________________________________
>>> > Tajfutas mailing list
>>> > Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> > http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>> >
>>>
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>
>>  ------------------------------
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100622/3f59a517/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról