óralátogatás

Márton Mátyás terkepmuhely at t-online.hu
2005. Sze. 15., Cs, 20:50:48 CEST


Tisztelt Ötödéves Hallgatóim!
Katalógussal továbbra sem töltöm az időt, mivel azonban az elmúlt félév "változó" részvételi szándékot mutató hallgatóit is sikerült személy szerint megismernem, tudom, hogy kik jelennek meg az órákon. Hogy senkit meglepetés ne érjen a félév végén, úgy vélem, időben szólok, hogy a gyakorlatok látogatása kötelező. Különös figyelmet fogok fordítani az elmúlt félév "változó" részvételi szándékot mutató hallgatóimra. 
Aki hétfőn megjelent, tudja, hogy NEM az Atlaszkartográfia, hanem az Üzemszervezés órával indulunk 1/2 9-kor. Ezt az órákon fogadott cégvezető hölgyek és urak, illetve a majd látogatásunkat élvező cégek kérésének megfelelően saját hatáskörben döntöttem el (az elmúlt hétfői órákon megjelent hallgatókkal egyetértésben). Aki nem volt ott "véletlenül", bár a félév már elkezdődött(!!!), kérem, az is vegye tudomásul. 
Ha úgy adódna, hogy Nemerkényi Zsombor nálamnál ifjabb kollégám névre szóló vagy általános e-maillal keresi meg az évfolyamot vagy annak egy-egy tagját, kérem, tekintsétek személyes megkeresésemnek. Az órán megjelenteket már tájékoztattam ennek okáról.
Mindenkit üdvözlök és szertettel várok az óráimon, egyelőre személyesen:
Márton Mátyás
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://lazarus.elte.hu/pipermail/hallgato/attachments/20050915/a7dcf95d/attachment.htm 


További információk a(z) Hallgato levelezőlistáról