Kevés olyan kartográfus van vagy volt, aki annyit tett volna a térképek és a térképészet népszerűsítése érdekében, mint Irmédi-Molnár László. Végignézve publikációit azok között legalább 66 olyat találunk, amely a nagyközönség, a fiatalság számára íródott. Ebben is dicséretes példát mutatott és napjainkig ösztönzést ad.

Megjegyzendő még, hogy gyűjtésem szerint 240 publikációja jelent meg, de csaknem 30 olyan teljesen vagy félig kész munkája maradt kéziratban, amely sok adatot, tapasztalatot vagy előre mutató gondolatot tartalmaz. A készek közül említjük "A táj földrajz" c. könyvét, melynek öt kézirati kötete készült el; az 1927-ben íródott "Szeged és környéke régi vízrajza" c. tanulmányát. Még fogsága alatt írta az "Amerikai irodalom dióhéjban" 16 oldalas füzetét. Kéziratban maradtak kartometriai témájú előadásai.

Csaknem kész tanulmánya a "Tápé község háziipara", "A katonai térképező munkálatok Erdély szorosainál a 18. sz. elején", az I. katonai felmérés Máramarosban, a katonaföldrajz tárgya, a térkép helyszíni helyesbítése (egyetemi előadásai), a Conscriptio Josephiana térképészeti munkái Borsodban 1786-1788-ban, Lakos János térképészeti munkái és még néhány más.

Gyűjtötte az anyagot Budapest város történeti földrajzához (1925-1970), a Balaton feltárásához (1961-62), "a Magyar Földrajzi Társaság könyvtára és könyvtárosai" c. tanulmányához.

Nagyszámú az a témakör, amellyel foglalkozni kívánt, így Ázsia földrajza (1922), Budavidék természetföldrajza, a Dunakanyar, Zsámbék, Perbál, Torbágy, Tök községekkel, a Vértes-Gerecse választóvonalával stb. Ezekből elvétve, szinte kivonatszerűen jelent csak meg néhány gondolata.

Se szeri, se száma azoknak az ötleteknek, elgondolásoknak, amelyek megvalósítására törekedett: az említett egyetemi atlasz, a Földet közelebbről ismertető hazai intézmény (nevet is adott neki, ez lett volna a Geooptika nevű intézet, amely a Földdel kapcsolatos tudományos ismereteket közvetítette volna a nagyközönség számára és - mai szóhasználattal - megmutatta volna annak "környezet"-védelmét), a térképészeti és földrajzi múzeum (1942-1958), a térkép-katalogizálás (1958), a települések névrajz-átírása (1958), a bibliográfiai gyűjtés, a térképek korszerű tárolása stb.

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy 13 éves egyetemi tanári működése alatt kidolgozta a polgári térképészet egyetemi szintű oktatásának tervét, szervezetét, programját és módszerét. Így a tanszék mind az oktatás, mind a tudomány továbbfejlesztése terén figyelemre méltó utat tett meg, és jelentős sikereket elért térképész-generációkat bocsátott a szakterület rendelkezésére. 1970-ig mintegy 100 okleveles térképész hagyta el az egyetemet, akik a magyar polgári és katonai térképészszolgálat vezető, irányító és szerkesztő-tervező szakembereivé és tudományos munkatársaivá lettek. Többen kerültek közülük egyetemi tanári, vállalatigazgatói pozícióba és szereztek tudományos fokozatokat. Azt lehet mondani, hogy minden hatodik okleveles térképész egyetemi doktori szigorlatot is tett.

Az tűnik ki e fejezetben leírtakból, hogy a professzor széles látókörű, szerteágazó érdeklődésű, invenciózus egyéniség volt, aki tanítványait is mindig arra ösztönözte, hogy hozzák felszínre, alkossák meg és gyarapítsák a magyar kartográfia értékeit.

Mint emberről és egyéniségről el lehet még mondani, hogy töprengő, vívódó, istenfélő ember volt, aki azonban amikor kialakította véleményét, amellett kitartott. Fiatalabb korában verseléssel is próbálkozott, az általános emberi eszmék ragadták meg: a humánum, a szépség, a hazaszeretet és a család. Nagy élettapasztalattal rendelkezett, érdemes felidézni néhány gondolatot, amit "ars poeticájának" vagy inkább"ars topographicajának" lehetne nevezni.

A térkép társadalmi igényéről a Geodézia és Kartográfia 1964. évi 5. száma 360. oldalán így ír: "A térképszerkesztő nemcsak a földrajzi anyagból merít, hanem a kor folyton fejlődő társadalmi, művelődési követelményeit is figyelembe veszi, azok hatását regisztrálja, azok érdekében is alkothatja meg művét. A térkép felszínrajza csak lassan változik, de a társadalmi, művelődési hatás már másként rajzoltatja meg a felszínt is ma, mint egy korszakkal ezelőtt."

A térkép szerepéről, szintén ebben a hozzászólásában így nyilatkozik: "A térkép célját régebben kizárólag a domborzat és felszín rajzi anyagának képében ismerték. Ez csak akkor érvényes, ha csupán a Föld felszínének földrajzi ábrázolására tekintünk. Ma már nem ez az egyedüli célja a térképnek, mert a térkép minden tudományág segítőtársa lett, minden tudományos eredmény egyik legfontosabb hordozója (amint azt már a múlt század végén Wolkenhauer megállapította), tehát a domborzatra, továbbá a felszín rajza közé másféle rajzi anyag is rákerülhet."

Mindig hangsúlyozta a topográfus munkájában a táj képének fontosságát. Erről a 361. lapon ezt írja: "a terepfelmérők ne legyenek csupán a topográfia művészei, hanem ismerjék azokat az okokat, amelyek a földfelszín alakulásait létrehozzák, s tudják, hogy a felmérés során a domborzat rajzával miért is kell így vagy úgy kanyarogni. Ebből a célból az általános földrajzi ismeretek összeállítását készítették el, majd később egy tájföldrajzi vonatkozású munkát állítottak össze."

Milyen legyen a jó térkép? Erre azt válaszolja: "Különösen az a gondolat lépett előtérbe, hogy a térképről más egyén - de jó térképolvasó - maga elé tudja képzelni nagyjából a földrajzi tájat úgy, ahogyan azt a valóságban szemlélhetné."

A professzor a szellemiek mellett szerette a sportolást, gyakran talált módot, hogy testileg is felfrissítse magát. Mondottuk, hogy a nehézségek elviseléséhez jó testi-lelki kondícióra volt szüksége. Még középiskolás, amikor céllövészetben országos ifjúsági korcsoportos bajnokságot nyert (1914) és honvédelmi miniszteri dicséretben részesült. Egyetemista korában beiratkozott a BEAC-ba ( 1921 ).

Részben sport-indíttatásból, részben a légifényképezés miatt szakmai okokból elvégzi a Magyar Aero Szövetség repülőpilóta képző tanfolyamát.

Fiatalabb korában mint földrajzos és a geológia iránt érdeklődő, nagyon sokat kirándult és a turisztikával kapcsolatos publikációi is mutatják, hogy igen sok turistaúton vett részt. Különösen a Budai hegyeket kedvelte.

A Természetbarátok Turista Egyesületében több tanfolyamot tartott, természetesen nemcsak elméletieket. Maradtak fenn fényképek, amelyeken síelni látjuk.

Később topográfusi szakterületéhez tartozott azután a terepjárás. Még professzor korában is gyakran vezetett személyesen gyakorlatot diákjainak vagy adott ellenőrzései során hasznos észrevételeket a domborzat felméréséhez.

A tanszékvezető szelíd, útbaigazítást adó tanácsaival, egyéni példájával és tekintélye latba vetésével számos tanítványa és munkatársa szakírói, tudományos munkásságát indította el, s ezzel a magyar kartográfiát is az önállóság és a kiteljesedés felé vezető úton.

Irmédi-Molnár László a tanszék megszervezésével nemzetközileg is elismert és méltatott eredményt ért el. Tanszéke "temploma" lett a magyar térképészeknek ahova szakmai dolgaikkal, kérdéseikkel elzarándokolhattak. Itt megtalálták a tudományos adatokat, kaphattak módszertani útbaigazítást a térképtervezésről, a megszerkesztéstől kezdve a nyomdai kivitelezésig, vagy a névrajzi problémák megoldásáig. Munkatársaival olyan légkört alakított ki a tanszéken, amely műhelye és kedvelt tartózkodási helye volt tanítványainak.

Tudományos és testületi téren több bizottságban is kikérték véleményét. Tagja volt az MTA Geodéziai és Geofizikai Főbizottságának és az MTA Földrajzi Bizottságának. Mégis tudományos fokozatának elnyerése sok borús órát okozott neki. Feltehetően a tudomány politikai irányítói gördítettek akadályt az elé, hogy tartalmas életműve alapján nyerje el az Akadémia valamelyik tudományos fokozatát. Már 1952-ben benyújtotta több mint húsz addig írt dolgozatát. A Tudományos Minősítő Bizottság felszólítására arra kényszerült, hogy sok kezdő kandidátussal azonos módon még egy dolgozatot (disszertációt) nyújtson be (1963.) Témaköre: "Magyarország térképtörténete". Nem volt nehéz számára erről dolgozatot írni, újabb kutatásokat is folytat, dolgozatát nemzetközi kartográfiai kongresszuson is előadja, azonban a földrajzosok, történészek nem érzik magukénak a témát. Azzal az ürüggyel, hogy a földrajztudomány területeit alig érinti, átdolgozásra kérik fel. Azonban, akik a professzor szakmai értékeit ismerték, ha nem is a földrajztudományok, hanem a műszaki tudományok szakterületén jelentősnek méltatták dolgozatát. A Tudományos Minősítő Bizottság 1969. október 22-én nyilvános vitára bocsátja a dolgozatot és a műszaki tudományok kandidátusává nyilvánítja. Opponensei Rédey István, Bendefy László, és Rabi István voltak.

Érdekes párhuzam és ellentét látszik pályáján elindító professzora Cholnoky Jenő életpályájával: Irmédi Molnár Lászlót földrajztanári képesítésével a műszaki tudományok terén ismerték el, a mérnök Cholnokyt viszont a tudományegyetemen, ahol filozófiából doktorált és földrajzprofesszor lett.

Bár Irmédi professzor eléggé visszahúzódó természetű volt, közéleti téren messzemenően elismerték, tiszteletbeli elnökségi tagja volt a Geodéziai és Kartográfiai Egyesületnek és tiszteletbeli tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak. Az is a térképész közvélemény iránta megnyilvánuló tiszteletét mutatja, hogy a legmagasabb térképészeti elismerésben részesítik, megkapja a Lázár deák emlékérmet (1964).

1965-ben elnyeri "Az oktatás kiváló dolgozója" miniszteri kitüntetést, majd a "Kiváló Szolgálatért" emlékérmet.

Professzori működése akkor ér véget, amikor a tanszék méltó helyet kapott a volt Ludovika Akadémia épületében. Itt azonban nem tudott már igazi munkahelyre lelni, és nehezményezte, hogy utódlása kérdésében nem kérték ki véleményét.

1967-ben, 72 éves korában nyugdíjazzák.

Gyakran betegség kínozza, több hónapos szenvedés után 1971. augusztus 22-én lehunyja szemét.

Temetésén (1971. szeptember 1-jén) Kádár László professzor, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke és Stegena Lajos professzor, utóda tart gyászbeszédet. Méltatása több szaklapban megjelenik. A budai Farkasréti temető 1/1-1-314. parcellájában nyugszik.

Életéről - Kádár professzor szavaival egyetértve - elmondhatjuk "mint katona tanár, geográfus, térképész, tudománytörténész és életrajzíró mindig és mindenhol becsülettel és kiválóan megállta helyét: harcolt, dolgozott, kutatott és tanított fáradhatatlanul és fedhetetlenül úgy, hogy mindig és mindenütt csak barátokat, tiszteletet és megbecsülést szerzett magának. A maga szerény, de öntudatos módján szolgálta a magyar tudományt és a magyar népet, tudván és vallván, hogy ezzel szolgálja leghívebben és legjobban az egyetemes és nemzetközi tudományt, az emberiséget.

Ország-világnak meg akarta mutatni ezzel a munkásságával, hogy a magyar kartográfia és az egész magyar tudomány mélyen gyökerezik a múltban és nemcsak a nyugatról frissen átvett ismereteket fejleszti tovább." 39

Akik ismertük őt, szeretettel emlékezünk 100. születésnapján lankadatlan és eléggé nem értékelhető munkásságára, közvetlen, szerény, megértő, figyelmes egyéniségére, tisztelettel adózunk kimagasló tudásának és szellemi hagyatékának.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!