Márton Mátyás:
Megjelent a Névtani Értesítő 14. számában 1992-ben Budapesten
A tengerfenék-domborzati nevekkel kapcsolatos kérdések két oldalról, a nyelvtudomány és a földtudományok oldaláról vizsgálhatók.
A térképi névrajz elkészítése kapcsán a „térképész olyan nyelvi anyagot használ, melyet a nyelv szokásos használatához képest sajátosan egységesítenie kell, egyes esetekben az egységesítés mellett a nyelvi eszközök bővítéséről is gondoskodnia kell. E két feladat egyikét sem végzi el a nyelvtudomány, mely a névtan keretében eddig hagyományosan csak a természetes névadással, az így keletkezett nevek rendszerével, a mesterséges névadás területén pedig csupán a már létrejött rendszerek elemzésével, közülük is csak a helységnevekével foglalkozott” (Földi E., 1991).
Jelen tanulmányban a Kartográfiai Vállalatnál 1984-tól folyó — a tengerfenék-domborzat ábrázolásával kapcsolatos — kutatások azon eredményeit foglalom össze, amelyek a térképi névrajz, a — mind a nyelvi, mind a földtudományi követelményeket kielégítő — magyar tengerfenék-domborzati nevek megalkotásával kapcsolatban születtek.
A Világtenger területén a nagy szélsőségeket mutató domborzati formákat (pl. a legnagyobb mélységeket magukban rejtő óceáni árkok egy részét) már régebben ismertük. Azt is tudtuk, hogy egyes területeken valóságos hegységrendszerek húzódnak az óceánok mélyén, mégis a Világtenger területének zöméről az a felfogás terjedt el, hogy a nagy mélységek egyhangú, sima vidéket rejtenek. Csak a legújabb idők kutatásai derítették föl, hogy az óceán- és tengerfenék tagoltsága, képződményeinek formagazdagsága a szárazföldi területekével vetekszik.
Ahogy az európai ember számára az új kontinensek megismerése hajdan a partvidéki területek feltérképezésével kezdődött, éppígy a tengeri területek esetében is a partközeli övek részletesebb megismerése időben messze megelőzte az azoktól távolabb levő mélytengeri területek feltárását. Természetesen ugyanezt követte az óceán- és tengerfenék képződményeinek elnevezése is.
Jelenleg a nagy technikai felkészültséggel és megfelelő anyagi bázissal rendelkező országok a tengerparthoz közel fekvő területeiket már jól ismerik. Ennek következtében igen gazdag névanyag áll rendelkezésünkre pl. az európai, az észak-amerikai, a japán, az ausztrál partok és a Szovjetunió utódállamainak parti vizei esetében. Napjainkban már a mélytengeri területek felmérése is igen intenzíven folyik, így egyre több részlet, sok eddig ismeretlen tenger alatti képződmény válik ismertté. Az újonnan felmért területek névadói azok a kutatók, akik a tengermélységmérés eredményeképpen az új képződményeket felfedezik: a névadók tehát számunkra idegen nyelvűek. Ennek ellenére már korábban is léteztek magyar nevek is a legnagyobb, legismertebb képződményekre.
A megismerési folyamat napjainkban vezetett el oda, hogy a már régebbről ismert tengerfenék-domborzati képződmények nevének részbeni megváltoztatására számos esetben kerül sor. Ennek oka végső soron az, hogy a kezdeti időszakban kizárólag morfológiai szempontok figyelembevételével történt a névadás, gyakran mindössze néhány mérés alapján. Mai ismereteink birtokában már van lehetőség a domborzati elemek genetikájának — kialakulási folyamatának — figyelembevételére is. E jelenség szemléltetésére mindössze egy példát említek: a Haack Weltatlas 1984-es átdolgozott kiadásában az 1980-ashoz viszonyítva azt tapasztaltam, hogy a fenékdomborzati nevek jelentős része megváltozott. E változás elsősorban az ún. földrajzi közneveket érintette.
Összefoglalva: a névanyag bővülésének oka az új objektumok felfedezését követő névadás; a már ismert képződmények névváltozásának oka pedig a földtudományi ismeretek gyarapodásában rejlik.
Néhány nyelvészeti alapfogalom tisztázása elengedhetetlen a kérdések további tárgyalásához:
a) Földrajzi névnek nevezünk minden olyan nyelvi alakulatot, amelyet a földfelszín természetes vagy mesterséges részleteinek azonosítására kisebb vagy nagyobb közösségek használnak. A földrajzi nevek mind tulajdonnevek.
b) A földrajzi nevek lehetnek egytagúak vagy egyeleműek és többtagúak vagy többeleműek. Tagnak vagy elemnek azokat az értelmes részeket nevezzük, amelyekre a földrajzi nevek felbonthatók.
c)
A több elemből (tagból) álló földrajzi neveknek és megjelöléseknek utolsó
eleme gyakran egy földrajzi fogalmat
jelölő főnév, úgynevezett földrajzi
köznév (Fábián P.—Földi E.—ifj. Hőnyi E., 1965). [A tag kifejezést a
földrajzi nevekkel kapcsolatban más értelemben is használjuk. A (földrajzi
köznévi) utótag azt a földrajzi
fogalmat jelöli, amely formacsoporthoz a megnevezett képződmény/objektum
tartozik. Maga is állhat több elemből (több értelmes részből), pl.
fenékhegy, de hiányozhat is a földrajzi névből (vö. hiányos földrajzi
nevek: 4.4.1. alfejezet). Az előtag
vagy megkülönböztető/egyediesítő elem biztosítja a képződménynek
a földrajzi köznévvel (utótaggal) meghatározott formacsoporton belüli
megkülönböztetését a csoport más tagjaitól, pl. a Pioneer-fenékhegy a
fenékhegyek közül a Pioneer nevű. Az előtag is lehet összetett
(állhat több elemből): pl. a Hunter-szigeti-hátság, a hátságok közül a
Hunter-sziget mellett fekvő. (Ebben az esetben a Hunter-sziget az előtag). A továbbiakban az
elő- és utótag kifejezéseket a fenti értelemben használom majd, kivéve, ha
erre külön utalok: az utótag a formacsoport-megjelölést, az előtag a
formacsoporton belüli megkülönböztetést szolgáló része a földrajzi névnek.]
d) A helyzetre (alsó, felső, külső, belső, hátsó, elő, keleti,
délkeleti stb.), nagyságra (nagy,
öreg = nagy, kis stb.), formára (görbe, lapos, sima stb.) utaló
melléknevet földrajzi nevek előtagjaként használva földrajzi jellegű jelzőnek nevezzük (Fábián P.—Földi
E.—ifj. Hőnyi E., 1965). [Mivel a földrajzi jellegű jelzők köre
bővíthető a településnevekből vagy más földrajzi objektumot
jelölő tulajdonnevekből képzett melléknevekkel is (pl. budapesti,
zöld-foki, fekete-tengeri), ezért a korábban említetteket célszerűen általános földrajzi jellegű jelzőnek
nevezhetjük (Márton M., 1987a, 1989b).]
e) A tengerfenék-domborzati nevek is
földrajzi nevek, így helytálló ezekre is az az osztályozás, ami szerint „beszélhetünk magyar, részben magyar és idegen nevekről“ (Földi E.—ifj.
Hőnyi E., 1965). Nézzünk egy-egy példát ezekre a „Nagy világatlasz“ (1985)
anyagából: Zöld-foki-medence — minden
eleme magyar; Pioneer-fenékhegy —
csupán földrajzi köznévi utótagja magyar; The
Gully — nincs magyar eleme.
Nemcsak hazánkban, de másutt is az
tapasztalható, hogy minden ország a saját nemzeti nyelvén (nyelvein) is
elnevezi a külországbeli legjelentősebb földrajzi objektumokat, és így
számos exonimát hozott, illetve hoz létre. Az exonima a megnevezett földrajzi objektumot birtokló országban
megállapított hivatalos névtől eltérő, más országban ugyanarra
vonatkozó földrajzi név.
Az exonimák használatával
kapcsolatban ellentétes törekvések figyelhetők meg: Az ENSZ keretében
tárgyalások folynak a földrajzi nevek egységesítésére, a használatban levő
exonimák számának csökkentésére az egy
objektum — egy név alapelvnek megfelelően. A korábban igen szigorú
ENSZ-állásfoglalások azonban utóbb odáig „szelídültek”, hogy az egységesítés
szempontjából nem tekintik exonimának azokat a neveket, amelyek a hivatalos
névtől csak mellékjelek vagy névelő elhagyásában, pótlásában,
módosításában, a név raggal vagy képzővel való bővítésében és a
földrajzi köznév lefordításában térnek el.
A földrajzi nevek egységes
használatának kialakítását célul kitűző ENSZ konferenciák törekvése
kétirányú: a nemzeti egységesítés és a nemzetközi egységesítés megvalósítása. A
konferenciák határozatai ajánlások az
ENSZ tagországai számára.
a)
A nemzeti egységesítés azt jelenti, hogy az egy országon belül található minden
elnevezett topográfiai részletnek hivatalos névtestület által elfogadott névvel
kell rendelkeznie. Ezeknek az egységesített neveknek meg kell felelniük a helyi
használatnak, írásmódjukat tekintve pedig — amennyire ez lehetséges — a nemzeti
helyesírás szabályait kell követniük. A nemzeti egységesítés a nemzetközi
egységesítés egyik előfeltétele. Az egy országon belüli hivatalos nevek
megállapítása sem egyszerű azonban az azonos
nyelvet beszélő különböző közösségek (pl. más-más falu lakói)
eltérő névhasználata miatt: pl. Tatai
(Öreg)-tó = Tatai-tó + Öreg-tó. Még komolyabb — és politikai szempontból
kényesebb — kérdés az egy országon belül élő több nemzetiség névhasználatának egységesítése: Novi Sad — Újvidék, Eisenstadt — Kismarton,
Bratislava — Pozsony, Mukacsevo — Munkács, Oradea — Nagyvárad stb. A
nemzetiségi jogok mind szélesebb körű elismerésének következményeképpen
(reméljük így lesz), ezeket a neveket hivatalos
változatoknak tekinthetjük. Így reálisan elérhető célként csak az
tűzhető ki, hogy az egy országon belül azonos nyelvet beszélő
népcsoportok egy adott földrajzi objektumra csak egy nevet használjanak. Azaz,
hogy a népcsoportokon belüli egységes
névhasználat valósuljon meg.
b)
A földrajzi nevek nemzetközi egységesítése az a tevékenység, amely a Föld
valamennyi földrajzi nevének, továbbá a
Naprendszer egyéb égitestjein található objektumok neveinek a világ minden
nyelvén való azonossá tételére vonatkozik a nemzeti egységesítés és/vagy a
nemzetközi megállapodások segítségével (beleértve a különféle írásrendszerek
közötti megfelelések egységességét is). Itt is bonyolult a kérdés az
„egyedüli szuverenitáson kívüli nevek”
— a több országhoz tartozó domborzati formák és a nemzetközi (?) szárazföldi
területeken (Antarktisz) illetve vizeken felfedezett képződmények neveinek
— esetében. A Világtenger jelentős része egyik ország területéhez sem
tartozik. Nincs tehát hivatalos nyelv, amiből az következik, hogy (jogi
szempontokat is figyelembe véve) e területek neveivel kapcsolatban nem is
beszélhetünk exonimákról. Tehát a nemzetközi vizeken fekvő ugyanazon
objektum különböző nyelvű megnevezései azonos értékű névváltozatok. Ezeknél a földrajzi név
megkülönböztető elemeiben is lényeges eltérések adódhatnak (a névalak
tekintetében), és különösen a nagyobb formák lehatárolásánál lényeges eltérések
mutatkozhatnak (topográfiai szempontból) a tengeri felmérésekben vezető
nemzetek között. Így azok az országok — mint mi is —, akik csak átveszik,
„fordítják” e tengeri neveket, válogathatnak a névváltozatok között (Márton M.,
1987).
Az ilyen „nem valódi exonimák”
számának gyarapodása figyelhető meg a különböző kiadványok,
szakkönyvek, térképek, atlaszok esetében az egyre szaporodó
tengerfenék-domborzati neveknél is: Nagy világatlasz (1985), Haack Weltatlas
(1984), Velky atlas Sveta (1988) stb.
A téma bonyolultságát az is jelzi,
hogy a tengerfenék-domborzati elnevezések kérdése le is került a
napirendről az ENSZ-ben mindaddig, amíg a tengerjogi viták folytak. 1982.
december 6-án azonban 119 nemzet képviselői látták el kézjegyükkel a
tengerjogról szóló megállapodást (Convention of the Sea) (Borgese, E. M.,
1983). Ma a tengerfenék-domborzati képződmények földrajzi neveinek
egységesítése, a Nemzetközi Vízügyi Hivatallal (IHO) való együttműködéssel
van napirenden az ENSZ-ben.
Az egységesített nevek használatának
biztosítása névtárak kiadását kívánja meg. A Gazetteer of Undersea Features (1971, 1981) címmel kiadott
tengerfenék-domborzati névtárakat a The United
States Board on Geographical Names (a továbbiakban BGN), az USA Szövetségi
Kormánya mellett működő, 1890-ben alapított hivatali testület
állította össze. A BGN mind az Egyesült Államok, mind a más országok területén
lévő földrajzi objektumok, képződmények USA-beli egységes hivatalos
névhasználatára tesz javaslatot a kormánynak. Az anyagok összeállításához
nyelvészek, földrajzkutatók és térképészek munkáját veszi igénybe, s szükség
szerint együttműködik a névtárak anyagában érdekelt országokkal is.
Az alábbiakban a névtár 2. és 3.
kiadása (1971, 1981) alapján tekintem át a BGN által a hivatalos névadás és
névegységesítés során követett eljárás gyakorlati tudnivalóit.
Ez a névegységesítési eljárás
összhangban van az ENSZ és a Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet (IHO) által
elfogadott — és a mindenkori kiadás időpontjában érvényes — szabályokkal.
1. A BGN figyelembe veszi az USA állampolgárainak, a nemzetközi vizeken
levő tenger alatti képződményekre tett alkalmas névjavaslatait.
2. A BGN ugyanolyan módon, mint más hazai (USA-beli szárazföldi) nevek
esetében, veszi figyelembe az USA felségvizein levő képződmények
elnevezésére tett javaslatokat.
3. Ahhoz, hogy egy képződményt elnevezzenek, elsőrendű
fontosságú a képződmény (földrajzi) jellegének, kiterjedésének és
helyzetének meghatározása. A helyzetet földrajzi koordinátákkal kell megadni.
Ha olyan képződményre kell hivatkozni, amelynek (az előbbi értelemben
vett) teljes elfogadása még nem történt volna meg, a hivatkozás a földrajzi
köznévvel és a koordinátákkal történjék. Ezekben az esetekben, ha a
(képződmény földrajzi) jellege nem meghatározott, (?) kövesse a földrajzi
köznevet, ha pedig a helyzete bizonytalan (PA) = (Position Approximate) [=
hozzávetőleges helyzet] kövesse a koordinátákat.
4. Más országok partjainak közvetlen közelében levő fenékdomborzati
nevek úgy használandók, mint az adott országban.
5. A BGN rendszerint jóváhagyja a más államok vagy más országok állampolgárai
által, az USA határain túl fekvő fenékdomborzati képződményekre
elfogadott neveket, kivéve ha vita vagy más probléma merül fel azokkal
kapcsolatban.
6. A (földrajzi nevek) megkülönböztető elemeinek kiválasztásánál
követett eljárások:
A)
A BGN által régóta követett gyakorlat, hogy a rövid és egyszerű neveket,
mint a leginkább használhatóakat, előnyben részesíti, amennyiben más
szempontból egyenrangúak.
B) A jelentős (nagy kiterjedésű) fenékdomborzati képződmények nevében a megkülönböztető elemek lehetőleg jelezzék — ha ez megvalósítható — annak a területnek a hozzávetőleges helyzetét, ahol az adott képződmények fekszenek, pl. Mariana-árok, Keleti kilencvenes hátság.
(1) Bizonyos esetekben ez könnyen megvalósítható a közelben fekvő (ismert) képződmények megkülönböztető elemeinek használatával, pl. Aleut-hátság, Aleut-medence, Aleut-árok, Mariana-medence, Mariana-árok, Bellona-sziklazátonyok, Bellona-homokzátony.
(2) Bizonyos esetekben a megkülönböztető elem nagy, jól ismert közel fekvő képződményekhez viszonyított irányt jelölhet, pl. Déli-Honshui-hátság, Nyugati-Karolina-medence.
(3) Abban az esetben, ha egy hosszan elnyúlt képződmény kiterjedését kell kifejezni és a végpontok már megnevezett földrajzi formákkal leírhatók, az utóbbi formák megkülönböztető elemei kötőjellel kapcsolva az új képződmény megkülönböztető eleméül használhatók fel, pl. Azori—Gibraltári-hátság, Peru—Chilei-árok.
(4) A kanyonok, mivel rendszerint szorosan a part közeléig húzódnak, rendesen folyók, földfokok vagy más könnyen azonosítható szárazföldi objektumok nevét kapják megkülönböztető elemül, pl. Hudson-kanyon, Barrow-kanyon, Norfolk-kanyon.
C) Más képződmények megkülönböztető elemei ún. emlékeztető nevek (vö. J. Soltész K., 1979 és Laursen, D., 1972), a tengerek tanulmányozásában jelentős szerepet játszó hajók, személyek, expedíciók, szervezetek és intézetek neve. Mindemellett a megemlékezés másodrendű szempont a névadásban; az elsőrendű szempont: hatásos, könnyen használható és megfelelő tájékoztatást nyújtani.
(1) Felhasználható a képződményt felfedező hajó neve. Ha azonban ezt a nevet korábban már azonos domborzati formára használták, akkor annak a hajónak a neve alkalmazható, amely (mérésekkel) megerősítette a képződmény létét.
[A 2. kiadás szerint: ilyen nevek
adhatók fenékhegyeknek, bérceknek, kanyonoknak, táblahegyeknek stb., pl. San
Pablo-fenékhegy, Atlantis II-táblahegyek.]
[A 2. kiadás további — a 3.
kiadásban nem részletezett — nevei, névcsoportjai példákkal:
(2) A képződmény felfedezésénél használt eszközök egyedi
nevei használhatók, mint pl. a Kiwi-fenékhegy esetében, melynek létét mágneses
anomália nyomán a MAGNET Project (kutatási program) keretében a „KIWI”
nevű földmágneses kutató repülőgépről fedezték fel.
(3) Expedíciónevek használhatók, pl.
Northern Holiday-fenékhegy.
(7) A tengerkutatással kapcsolatban
álló szervezetek és intézetek (neve használható), mint pl. a Scripps-kanyon
(esetében történt).]
(2) Személynevek a következők lehetnek:
a) A képződmény felfedezésével és leírásával kapcsolatos személy, ide értve a hajó kapitányát, az expedíció vezetőit vagy a kutatógárda vezetőit, és mindazokat, akik a felfedezés és leírás idején megbízást teljesítettek.
b) Azok a személyek, akik kifejezetten fontos szerepet játszottak az adatok interpretációjában (értelmezésében), amely a képződmény egyedi jellegzetessége felismeréséhez vezetett.
[A 2. kiadás szerint: ezek a
személyek a mélységmérők (=bathymetrists van
is ilyen fenékhegycsoport),
óceanográfusok, geológusok, hidrográfusok lehetnek.]
c) Azon személyek, akik jelentős mértékben hozzájárultak az óceánokkal kapcsolatos ismeretekhez.
[A 2. kiadás szerinti kiegészítés:
ide értve az óceáni adatok interpretációját vagy az óceáni térképek készítését,
azaz a rég múlt idők hidrográfusai, óceanográfusai és tudósai; pl.
Maury-csatorna, Ewing-fenékhegy.]
d) Egy nemzet történelmében kiemelkedő szerepet játszó személyiségek.
D. Képződménycsoportokat lehet elnevezni speciális fogalomkörbe tartozó (történelmi) személyiségek, mitológiai alakok, csillagképek, halak, madarak, állatok stb. nevéről a következő példák szerint:
Matematikus-fenékhegyek: Archimédesz-fenékhegy, Euklídesz-fenékhegy, Gauss-fenékhegy
Muzsikus-fenékhegyek: Bach-fenékhegy, Brahms-fenékhegy, Schubert-fenékhegy
[A 2. kiadásban szereplő
további példák valószínűleg fiktívek, mert a 3. kiadás ezeket az
Ampčre-fenékhegy kivételével nem tartalmazza.
Fizikus-fenékhegyek:
Volta-fenékhegy, Ampčre-fenékhegy, Galvani-fenékhegy
Kis Medve-hátság- és -hasadékvidék: Kochab-hátság, Polaris-hátság, Suhail-hátság (a csillagképről, illetve a csillagkép egyes tagjairól).]
E. A leíró nevek, ha még nem fordultak elő, elfogadhatók; különösen akkor, ha megkülönböztető jellegzetességre utalnak, pl. Horog-hátság, Patkó-fenékhegyek.
[Ezeket egyébként nem fordítjuk, vö. 4.4.5. fejezettel.]
F. Alkalmatlannak tekintett nevek a következők:
(1) Hasonló képződményre másutt már használt nevek.
(2) Teljes név, vagy személyek, intézmények, szervezetek nehezen kezelhető címe és elnevezése.
(3) Kereskedelmi termékek vagy gyártóik neve.
(4) A javaslattevővel rokoni vagy baráti kapcsolatban álló személyek neve.
7. Sok éven át használt nevek elfogadhatók akkor is, ha azok a fenti elvekkel nincsenek összhangban.
Természetesen a két idézett névtár nemcsak a földrajzi nevek előtagjaira (megkülönböztető elemeire) vonatkozó tudnivalókat foglalja össze, hanem a földrajzi fogalmakat és köznévi utótagokat is tárgyalja. Feltétlenül meg kell említeni itt, hogy az előbb felsorolt témakörökben a névtárakon kívül a GEBCO összkiadása (1984) mellékleteként hasonló részletességű anyag jelent meg, kiegészítve a francia nyelvű változatokkal is. Az előtagokra vonatkozó rész teljesen összhangban van az idézett BGN-elvekkel.
Minden különösebb elemzés és kommentár nélkül az I. táblázatban összefoglalom azt a magyar történeti névanyagot, amellyel a Nagy világatlasz megjelenését megelőző időszakban a földtudományokat művelők, illetve az igazán érdeklődő nagyközönség „hivatalosan” (értem ezen az oktatást) megismerkedhetett. (Természetesen kizárólag a tengerfenék-domborzat neveire gondolok.) Ezt az ismeretanyagot a tudományos és/vagy az ismeretterjesztő folyóiratok cikkeiből egészíthették ki az érdeklődők az 1985-öt megelőző időszakban.
Talán az egyik legkorábbi magyar nyelvű összeállítás — pontosabban három térképvázlat — Richard, J. (1912) "Oczeánográfia" című munkájában jelent meg, és valószílnűleg a mű magyar fordítójától, Pécsi Alberttől származik. A könyvbeli szöveg alapján bizonyosnak látszik, hogy az óceánok mélységvonalrajza és a névanyag, a közölt három térképvázlaton, a GEBCO első kiadásának felhasználásával készült. A táblázat első oszlopa tehát a „hőskort” idézi, amikor még tengerünk lévén a kor színvonalával lépést tartott a magyar tengerkutatás és az ezzel foglalkozó szakirodalom: 1912-ből, mely év éppen megelőzte az első és utolsó magyar Adria expedíciót (a korábbi osztrák—magyar kutatásokat nem számítva).
A táblázat további oszlopai a szerzők szakmai „becsületének” tanúbizonyságai. A második oszlopban az 1952-ben Bulla Béla szerkesztésében megjelent „Általános természeti földrajz”, egyetemi tankönyv I. kötetében „A víz természeti földrajza” című — Kéz Andor által írt — fejezetéből származó térképek; a harmadik oszlopban a Tasnádi Kubacska András szerkesztette, 1960-ban megjelent „A Föld” című ismeretterjesztő munka Koch Nándor tollából származó „A tenger” fejezete ábráinak névanyaga. A negyedik oszlop Haltenberger Mihály 1965-ben megjelent kiváló munkája, a „Tengerészeti földrajz” ábráinak; míg az ötödik a Szabó László szerkesztette „Általános természeti földrajz”, ugyancsak általa — Udvarhelyi Károly nyomán — írt, „A víz földrajza” c. fejezet ábrájának (mert csak az Atlanti-óceánról van ilyen!) neveit tartalmazza. A hatodik oszlopban Kurucz Andor „Tengerek földrajza” című munkájának névanyaga szerepel.
Az időközben kiadott magyar atlaszok az idézett munkák névanyagának csak kis töredékét tartalmazták. A Kartográfiai Vállalat által 1985-ben kiadott „Nagy világatlasz” az első olyan magyar tudományos munka, melyben a tengerfenék-domborzat magyar nevei tömegesen fordulnak elő.
A tengerfenék-domborzat egyre jobb megismerése folytán újabb és újabb földrajzi nevek jönnek létre függetlenül attól, hogy szabályozott-e a névadás, illetve a névírás. Hazánkban az 1970-es évek végén, a „Nagy világatlasz” készítése során mind sürgetőbben vetődött föl a magyar tengerfenék-domborzati nevek megalkotásának igénye. A jogi és szakmai szempontból is illetékes Földrajzinév-bizottság emiatt foglalkozott a kérdéssel 1979-ben. A földrajzi nevek előtagjainak megállapítására, valamint a földrajzi fogalmak, illetve köznévi utótagok magyar megfelelőinek meghatározására egyaránt sor került.
Az összesített jegyzőkönyvet — amely az említett témák elvi kérdéseinek összefoglalását tartalmazza — tekintettel jelentőségére, változtatás nélkül közlöm az alábbiakban:
1. Bizottságunk 31. ülésének határozata alapján az OFTH, a Földmérési Intézet, a Kartográfiai Vállalat és az Országos Pedagógiai Intézet képviselőiből munkacsoport alakult. Részt vett a munkacsoportban Dr. Takács József, bizottságunk tagja is, szakértőként pedig Dr. Galácz András egyetemi tanársegéd.
2. A munkacsoport két ülést tartott, melyek közül az első az általános fogalmak magyar megfelelőivel foglalkozott. Ahogyan erről a 31. ülésen szó esett, a tenger alatti domorzat általános fogalmainak megállapításához rendelkezésre állt az ENSZ földrajzi névi szakértői csoportjától származó anyag. Az ott közölt meghatározások alapján és a meghívott szakértő segítségével a 65 angol nyelvű fogalomra 42 magyar megfelelőt állapítottunk meg. A munkacsoport szükségesnek látta, hogy a felszíni formákat jelölő általános fogalmaktól való megkülönböztetés érdekében néhány esetben a tengerfenékre utaló előtag alkalmazását javasolja, pl. fenékhegy stb. A felszíni formáknál is előforduló legtöbb általános fogalom azonban minden megkülönböztetés nélkül áll, pl. árok, csúcs stb.
A megállapított magyar megfelelők
3. A munkacsoport második ülésén az egyes nevek megvitatására került sor. Az utótagként jelentkező általános fogalmak alkalmazása már nem jelentett gondot. Éppen ezért ekkor elsősorban az előtagként álló szavakkal foglalkoztunk.
a) Mivel már a bizottságban is szó volt az -i képzős formákról mint a magyar névhasználatban szokásos előtagi elemekről, ennek a munkacsoport különös figyelmet szentelt. Arra a megállapításra jutottunk, hogy az -i képző alkalmazása akkor lehet indokolt, ha az elnevezés alapja egy közeli ország, táj, sziget stb. Pl.: Madagaszkár —> Madagaszkári-medence, Hunter-sziget —> Hunter-szigeti-hátság, Honshu —> Honshui-hátság, Dél-Ausztrália —> Dél-ausztráliai-medence stb. Úgy találtuk azonban, hogy ezt az általánosságban érvényes képzésmódot nem lehet minden esetben következetesen alkalmazni. Másképpen úgy is mondhatnánk, hogy a nevek egy részében az előtagot nem helyzetre utalónak érezzük, hanem olyannak tekintjük, mint amiről vagy akiről az adott részletet elnevezték, pl.: Tonga-árok (nem Tongai-árok), Mariana-árok (nem Marianai-árok), Kókusz-hátság (nem Kókuszi-hátság). Az ilyen lehetőséget támasztja alá a már elterjedtnek számító Bermuda-háromszög, ami lehetne Bermudai-háromszög is. — A fennálló bizonytalanság érzékeltetésére zárójelbe tett -i betűt alkalmazunk ott, ahol korábban nem volt, és használatát kérdésesnek ítéltük. [A tételes névvizsgálatra történő utalás.]
b) Az előtagok magyaros formában való írását általában kerültük. Elsősorban azért, mert az ilyen típusú nevekben igen gyakoriak a hajók nevéből átvett előtagok, és ennek ellenkezőjét nincs módunkban felkutatni. Ilyen lehet pl. az Astoria, Albatross, Naturaliste, Nazareth stb.
c) Van az -i képzőnek egy másik szerepe is a névhasználatban. Ebben a névben: Északi-Atlanti-hátság azt érzékelteti, hogy az alaptag az Atlanti-hátság volt; hasonlóképpen az Északi-Fidzsi-medence is a Fidzsi-medence északi része, nem pedig egy elképzelt Észak-Fidzsiről elnevezett medence (az utóbbi esetben persze Észak-fidzsi-medence lenne).
d) A munkabizottság bizonyos egyszerűsítéseket is javasolt. Ahol pl. az Indiai-óceánt tartalmazó név négyelemű lenne, az óceán szót néha elhagytuk, tehát: Atlanti—Indiai-medence stb. A Novaja Zemlja-hasadék szó szerinti fordítása ez lenne: Kelet Novaja Zemlja-i hasadék. Itt a kelet szó elhagyása nem okoz zavart, mert nincs nyugati párja. Hasonló egyszerűsítés történt a Hawaii-fenékhegyek esetében és másutt.
e) Az Amerázsiai-medence előtagját a munkacsoport tagjai közül néhányan annyira szokatlannak találják, hogy alkalmazása kérdéses lehet.
f) Két esetben fordul elő, hogy a névben semmilyen magyar elem sincs: Broken Ridge, The Gully. Az első névben esetleg elképzelhető a Broken-hátság.
A tengerfenék-domborzati képződményekre kialakított földrajzi fogalmak (terminológia) és a földrajzi nevekben használt köznévi utótagok (nómenklatúra) összhangjának megteremtése érdekében a Földrajzinév-bizottság Galácz András személyében földtudományi szakértőt vont be az 1979-ben folyó munkába (Földi E., 1979; vö. I. melléklet). Akkor azonban még sem a földtudományi (geológiai, geofizikai, földrajzi, térképészeti), sem a névtudományi oldalról nem volt olyan mélységű magyar nyelvű (és ezt itt hangsúlyozni kell, hiszen magyar névadásról van szó) szakirodalmi háttér, amely a hozott döntések időtállóságát garantálhatta volna. Sajnos a helyzet alapvetően azóta sem változott. Így eltérő névhasználat alakult ki a földtudományok egyes szakterületei között. Néhány példával szemléltetem az elmondottakat:
A hátságokat harántirányban átszelő völgyeket a geofizikusok transzformvetőnek (Horváth F., 1972), a földrajzosok hasadéknak (Hédervári P., 1974), a térképészek törésövnek (Földi E., 1979) nevezik. Vagy: az (óceánközépi) hátság tengelyében húzódó völgy a geofizikában (központi) hasadékvölgy vagy rift(völgy), a földrajzban repedésvölgy, a térképészetben középárok (az idézett szerzők szerint).
Az a felismerés, hogy a magyar földrajzinév-alkotás, és így a köznévalkotás sem lehet egyetlen jónak elfogadott forrásmunka szolgai módon történő lefordításának eredménye (Márton M., 1986a, 1989b) vezetett ahhoz, hogy a kérdéssel mélyebben foglalkozzam. Több kísérlet után (Márton M., 1985a, 1986a) is csak részeredmények születtek, melyek a Földrajzinév-bizottság által összeállított anyag (Földi E., 1979) kibővítését jelentették. További — általuk nem tárgyalt, jórészt kisformákra vonatkozó — fogalmakkal, és az összes fogalom magyar definíciójával egészült ki az anyag.
Az általam megismert, különböző szerzőktől származó és különböző nyelvű (magyar, angol, német, francia, orosz valamint cseh) fogalmak és definíciók rendezése során ismertem fel, hogy az igazi rendszerezés a földrajzi fogalmak és köznevek területén csak szerkezeti-morfológiai alapon történhet.
A különböző nyelvű definíciók alapján egy-egy nagyalakú táblázatba összegyűjtöttem az azonos objektumra a különböző nyelveken fellelt földrajzifogalom-megjelöléseket. A táblázat soraiba nyelvek szerint, oszlopaiba forrásmunkák szerint kerültek be a fogalmak. Az 1. ábra egy ilyen kitöltött űrlapot mutat be. A fenti táblázatok — éppen a felhasznált irodalom sokszínűsége révén — jó kiindulópontnak bizonyultak a rendszerbe foglalt magyar földrajzi fogalom- és köznévalkotáshoz.
A Földrajzinév-bizottság a korábbiakban élt azzal a lehetőséggel, „hogy a felszíni formákat jelölő általános fogalmaktól való megkülönböztetés érdekében néhány esetben a tengerfenékre utaló előtag alkalmazását javasolja, pl. fenékhegy stb. [Meg kell jegyezni, hogy itt az előtag nem a földrajzi név előtagjára (= megkülönböztető elemére), hanem a több elemből (= több értelmes részből) álló földrajzi köznév első elemére vonatkozik].
Én továbbvittem ezt a gondolatot. A selfen levő formák elé a self-, a kontinentális lejtő formái elé a lejtő- előtagot tettem, ha az adott képződmény a tengerfenék különböző nagyszerkezeti-morfológiai területein is előfordul. Így már maga a név is utal a képződmény elhelyezkedésére és ezáltal lehetséges méretére is. Pl. a Murmanszki-hát a selfen van, relatív magassága 200—300 m, szemben a Keleti-Csendesóceáni-hát több ezer méteres relatív magasságával. A Murmanszki-selfhát név tehát jobban leírja a képződményt, ugyanakkor használata sem nehézkesebb. A továbbiakban ennek szellemében teszek kísérletet egy olyan egységes nevezékrendszer kialakítására, amely a földtudományok és ezen belül a térképészet művelői számára elfogadható: (a szakirodalomban) földrajzi fogalomként, (a térképeken) földrajzi köznévi utótagként egyaránt. Kiindulási pontként felhasználtam a Földrajzinév-bizottság korábbi döntéseit.
E fejezet az amerikai névtárak (1), (2) és
a GEBCO melléklet (3) anyagára építve, a felsorolt forrásmunkák
figyelembevételével, az angol forma szerint ábécébe rendezve tartalmazza a
földrajzi fogalmakat (közneveket) és azok definícióit. Az ezekben szereplő,
az angol definíciókban előforduló utalásokat megtartottam arra az esetre,
ha a fogalom magyar neve megváltozik (mivel ezeket a Földrajzinév-bizottság még
nem hagyta jóvá): pl. árok (—>trench). Ha egy fogalom valamely nyelvű
változata nem az illető nyelvű forrásmunkából származik, a forrásra utaló
számot „!” követi: pl. trough (6!) (II), azaz a trough fogalom második
változata (II), német forrásból (6!) származik. Az ábécébe sorolás alapját
képező angol fogalom után álló „°” kisformát jelöl. A magyar változatokat
követő kiemelt nevek az általam
javasolt névalakok. E feldolgozás francia, német, cseh és orosz fogalmakkal és
definíciókkal kibővített változatát terjedelmi korlátok miatt itt nem
közölhetem. A használt forrásmunkák a következők voltak (a
szövegrész utalásainak megfelelően):
(1) Gazetteer of Undersea Features, 1981
(2) Gazatteer of Undersea Features, 1971
(3) GEBCO összkiadás szöveges melléklete, l984
(4) Randall, R. R., 1980
(5) FNB: Földi E., 1979
(6) Gierloff-Emden, H. G., 1980: Stocks,Th., 1958—59 nyomán (német); Wiseman-Ovey, ? nyomán (angol); ?, ? nyomán (francia)
(7) Seznam hlavních názvů tvarů mořského dna, 1973
(8) Hédervári P., 1974: Fairbridge, R. W., 1966 nyomán
(9) Pécsi Albert, 1912: Supan, 1903 szerint, Richard, J., 1907 nyomán
(10) Bott, M. H. P., 1982
(11) Bonatti, E.—Crane, K., 1984
(12) Báldi T., 1979
(BSE) Bolsaja Szovjetszkaja Enciklopedija
A magyar ábécé szerint rendezett fogalmakat és közneveket (az angol megfelelők feltüntetésével) a II. táblázatban foglalom össze.
A felsorolt fogalmak, illetve földrajzi köznevek között számos olyan van, amellyel földrajzi nevekben még nem találkoztam. Ilyenek pl. küszöbmélység, völgytalp, selfperem stb. Az eddig elfogadott földrajzi nevekben ténylegesen előforduló közneveket a III. táblázat tartalmazza.
A terminológiai és nómenklatúrabeli összhang csak a földrajzi nevek utótagjának helyes kiválasztását biztosítja. Ezen kívül az előtagok vagy megkülönböztető elemek helyes megállapításának kérdése is figyelmet érdemel.
Mielőtt a kérdés vizsgálatába mélyednék, hangsúlyoznom kell azt, hogy a földrajzi nevekkel kapcsolatban használt elő- és utótag fogalmak csak a magyar nevek esetében egyértelműek. Nyelvünkben ugyanis a földrajzi név egyediesítő, megkülönböztető elemei mindig a név első részét alkotják, azaz előtagok. Minden esetben ezt követi a földrajzi köznévi rész — az utótag. (Számos idegen nyelvben azonban az egyediesítő, megkülönböztető elem(ek) és a földrajzi köznév néven belüli elhelyezkedése vagylagos — bármelyik állhat a név elején és végén is —, illetve a köznév áll a név elején.)
A magyar nyelvben a földrajzi köznévi utótag nélküli ún. hiányos nevek sem jelentenek kivételt a fenti szabály alól: Duna, Balaton, Bakony stb. Ezekben az esetekben a köznévnek (utótagnak) megfelelő földrajzi fogalom állhat a név után — Duna folyam, Balaton tó, Bakony hegység — segítve az értelmezést, de mivel nem része a névnek, kötőjel nélkül követi azt. Az ilyen nevek egy része nem más, mint tulajdonnévvé vált földrajzi köznév. Ismert magyar példák: Fertő, Séd, Bükk stb. Nyelvünkben azonban a név részeként ezek nem kapnak határozott névelőt, mint pl. az angolban: The Gully, csupán a nagy kezdőbetű utal arra, hogy arról a bizonyos Bükkről vagy Sédről van szó a többi -bükk és -séd közül.
A következőkben több ezer magyar, angol német, orosz és cseh tengerfenék-domborzati név elemzése nyomán a földrajzi nevek előtagjainak írásmódjára levont következtetéseket, mint szabályrendszert foglalom össze:
1.) A korábban létező földrajzi nevekből — az eredeti teljes név megtartásával — képzett új földrajzi nevekben az eredeti névhez -i képző járul:
Bellsund —>
Bellsundi-teknővölgy,
Madagaszkár —> Madagaszkári-medence,
Hunter-sziget
—> Hunter-szigeti-hátság.
Kivéve
a különírott, kételemű idegen neveket:
Puerto Rico —> Puerto Rico-árok,
Sierra Leone —> Sierra Leone-medence.
Ugyancsak kivételt képeznek a köznévi utótag nélküli, egytagú folyónevek:
Amazonas —> Amazonas-hordalékkúp,
Kongó —>
Kongó-kanyon.
2.) Már meglévő földrajzi névből képzett
új névben nem szerepel az -i képző, ha az eredeti név földrajzi köznévi
utótagja az új névből kiesik. (Azt is mondhatnánk, hogy a kieső földrajzi köznév „magával viszi” az
-i képzőt):
Barrow-fok —> Barrow(-foki)-szurdok —> Barrow-szurdok,
Mariana-szigetek —> Mariana(-szigeteki)-árok —> Mariana-árok.
1.)
Az égtájnevek felhasználásával történő előreképzéskor az égtájnév
végén -i képző áll:
a) A páros (vagy többes) nevek
esetében az égtájmegjelölés -i képzős akkor, ha az a névadóhoz
viszonyított helyzetre utal:
Mariana-szigetek —> Mariana(-szigeteki)-medence —> Mariana-medence
—> Keleti- és —> Nyugati-Mariana-medence.
(Nincs Keleti- és Nyugati-Mariana-szigetek, nem hátraképzés.)
b) A páros (vagy többes) nevek esetében
az égtájmegjelölés -i képzős akkor is, ha csupán a képzett nevekkel jelölt
területek egymáshoz (és nem a névadóhoz) viszonyított helyzetére utal:
Scotia-tenger —> Scotia(-tengeri)-medence —> Scotia-medence
—> Nyugati- és —> Keleti-Scotia-medence.
(Nincs Keleti-, illetve Nyugati-Scotia-tenger, nem hátraképzés.)
2.) Hátraképzés esetén az alapnévben szereplő égtájmegjelölés nem változik:
a) Az égtájmegjelölés -i képzős, ha az
alapnévben is az:
Déli-Georgia —> Déli-georgiai-hát,
Déli-Sandwich-szigetek —> Déli-Sandwich(-szigeteki)-árok —> Déli-Sandwich-árok.
b) Az égtájmegjelölés, az alapnévnek megfelelően, -i képző nélkül áll:
Közép-Amerika
—> Közép-amerikai-árok,
Nyugat-Európa —> Nyugat-európai-medence.
1.)
Az emlékeztető, beszélő neveket nem fordítjuk le.
a) Hajónevek:
Atlantis Seamount —> Atlantis-fenékhegy (nem Atlantisz),
Northwind Ridge —> Northwind-hátság (nem Északi szél).
b) Expedíciónevek:
Northern Holiday —> Northern Holiday-fenékhegy.
c) Más, nem azonosítható eredetű nevek:
\2uqel'e Sotrudni`estva\1 —> Szotrudnyicsesztvo-völgy (nem Együttműködés).
2.)
Az általános földrajzi jellegű jelzők közül az alakra, formára utaló
neveket sem fordítjuk le.
Hook Ridge —> Hook-hátság (nem Horog),
Horseshoe Seamounts —> Horseshoe-fenékhegyek (nem Patkó).
3.) A hiányos (köznevet nem tartalmazó) neveket nem fordítjuk. (Többnyire alakra utalóak.)
The Cow Pan, basin (nem Marhakarám),
The Gully, canyon (nem Szurdok),
The Stone Fence, escarpment (nem Kőkerítés).
4.)
Ne fordítsuk a számnevet (számnévi jelzőt),ha az a földrajzi név
belső tagjaként fordul elő!
Long Forties, bank —> Long Forties-pad
(nem Hosszú-Negyvenesek vagy Hosszú-Negyvenesek-pad).
5.)
A betűszókat ne oldjuk fel és ne fordítsuk, csupán a nem latin
betűseket írjuk át az átírási szabályoknak megfelelően és
nagybetűsítsük azokat!
Arlis Spur (Arctic Research Laboratory Island) —> ARLIS-nyúlvány,
\2kotlovina S&evernyj* P&ol[s*\1 —> (SP Basin) —> SZP-medence.
6.)
Ne erőltessük a magyarban egyszerűen nem kifejezhető fogalmak
fordítását:
\2kotlovina Podvodnikov\1 —> (Podvodnikov Basin; pánev Ponokáru; Becken der Unterseebootfahrer) —> Podvodnyik-medence (nem Merülőhajó-vezető).
D) Az eredetileg nem latin betűs (elsősorban az orosz eredetű nevek) írásakor a „földrajzi név... részleges fordításával egyidejűleg visszaállítjuk a nem lefordított rész alapalakját...” (Hadrovics L. [főszerk.], 1985):
\2kotlovina Podvodnikov\1 —> Podvodnyik-medence,
\2uqel'e Sotrudni`estva\1 —> Szotrudnyicsesztvo-völgy,
Wrangel Plain —> Vrangel-fenéksíkság.
1.) A számnévvel (számnévi jelzővel)
kezdődő neveket lefordítjuk:
Sixtymile Bank, seamount —> Hatvanmérföldes-fenékhegy,
Thirtymile Bank, ridge —> Harmincmérföldes-hátság.
2.) Lefordítandók az általános földrajzi jellegű jelzők közül a helyzetre és az alapformára utaló típusúak. Ezek a következők:
North, Northern —> Észak-, Északi-
South, Southern —> Dél-, Déli-
East, Eastern —> Kelet-, Keleti-
West, Western —> Nyugat-, Nyugati-
Central —> Központi-
Mid —> Közép(ső)-
Middle —> Középső-
Great —> Nagy-
Little —> Kis-
Inner —>
Belső-
Outer —>
Külső-, Elő-
Ezeket nemcsak az
angolból, hanem bármely más nyelvű forrásmunkából származó nevek esetében lefordítjuk.
Eastern Shoals —> Keleti-zátonyok,
Outer Shoal —> Külső-zátony.
Kivéve
az egybeíró (pl. skandináv) nyelvekben, az általános földrajzi jellegű
jelzőből és köznévből álló (kételemű, de egybeírt) név
továbbképzésével kialakult új neveket. Ekkor a kételemű előtag
egybeírt marad és felveszi az -i képzőt:
Forlandsbanken
—> Forlandi-pad,
Vestfjord Valley
—> Vestfjordi-teknővölgy.
3.) „Fordítani” kell azokat a földrajzi
jellegű jelzőket is, amelyeket -i képzővel nyerünk olyan
földrajzi nevekből, melyeknek van magyar exonimájuk:
Lisboa Canyon —> Lisszaboni-kanyon,
Azores-Gibraltar Ridge —> Azori—Gibraltári-hátság.
4.)
Általában „fordítani” kell az előtagot, ha van korábbról létező
exonima-előzménye:
Celtic Shelf —> Kelta-self (Kelta-tenger),
Kong Karls Basin —> Károly király-selfmedence (Károly király-föld).
5.) A foglalkozásnevek fordítandók. Vagy egyes objektumokat vagy képződménycsoportokat jelölnek:
a) Csoportnevek:
Bathymetrists Seamounts —> Mélységmérő-fenékhegycsoport,
Mapmaker Seamounts —> Térképész-fenékhegycsoport,
Mathematicians Seamounts —> Matematikus-fenékhegycsoport.
b) Egyedi képződmények nevei:
\2otrog Geofizikov\1 —>(Geofizikov Spur)—> Geofizikus-nyúlvány,
\2dolina Gidrografov\1 —> Hidrográfus-repedésvölgy.
1.)
A földrajzi nevek idegen elemekből álló részeit ne tömbösítsük!
East Novaya Zemlya Trough —> Keleti Novaja Zemlja-teknő,
West Novaya Zemlya Trough —> Nyugati Novaja Zemlja-teknő-völgy.
2.)
Tömbösíthetők a magyar elemekből álló, háromtagúnál több tagú nevek:
Csendes-óceáni-medence —> Keleti-Csendesóceáni-medence,
Pacific-Antarctic Ridge —> Csendesóceán-Antarktiszi-hátság.
1.) Amerasia Basin —> Amerázsiai medence:
(vö. Eurázsia, Ausztrálázsia, Afroázsia stb.)
2.) Frants-Viktoriya Trough —> Ferenc—Viktória-teknővölgy:
(a Ferenc József-föld és a Viktória-sziget között).
„Összevont” objektumok neve:
Atacama Trench: see Peru Chile Trench —> Peru—Chilei-árok.
Helyes a résznevek megtartása is!
Peru—Chilei-árok = Perui-árok + Atacama-árok + Tűzföldi-árok.
A térképi névanyag e speciális részének — a tengerfenék-domborzati képződmények magyar neveinek — meghatározása, helyes — mind a magyar névképzési szabályokat, mind a megfelelő földtudományi ismereteket figyelembe vevő — megalkotása a térképkészítési gyakorlat során felvetődő valós kérdések megválaszolását jelenti, nem valamiféle „önmagáért való” tudományos tevékenységet.
E munkának az előzőekben összefoglalt bemutatásán keresztül jól láthatóvá válik, hogy ezen a területen a „tiszta” elméleti tevékenység kizárt, és nem vezethet eredményre. Idő kell a felismert, vagy annak vélt nyelvi szabályok letisztulásához. Igen sok név tételes vizsgálata erősítheti csak meg a szabályok létét, de sok név elemzése szükséges a hibás felismerés elvetéséhez is. A nyelv bonyolult és kivételek gyakran akadnak. A térképen megjelenő kivételek névtörténeti vizsgálata azonban — amellyel csupán érintőlegesen foglalkoztam — számomra megerősítette az előzőekben összefoglalt névalkotási szabályok működését nyelvünkben. Ezt egyetlen példával mutatom be: Labrador —> Labrador-tenger (hiányzik az -i képző!).
A történeti előzmény viszont a Labrador-félsziget (Világatlasz, 1958), de a Képes politikai és gazdasági világatlasz (KPGVA, 1966) már csak Labrador. Az is nyelvi törvényszerűség tehát, hogy az ismert(nek feltételezett) földrajzi nevekből a köznév „lekopik”: Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk (hegység), Duna (folyam) stb. A kivételek erősítik a szabályt, mint annyi más esetben. Ez a kérdéskör is további vizsgálatokat érdemel.
Az ismertetett elvek figyelembevételével elkészült „A Jeges-tenger földrajzinév-tára” (Márton M., 1988—1991). Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi tanszékén készül „Az Északi-Atlanti-óceán földrajzinév-tára”. Ha e kéziratos anyagok szélesebb körű publikálására lehetőség adódik, talán ezen — az ismeretekben gyorsan gyarapodó — területen is egységes névalkotás és névhasználat honosodhat meg hazánkban.