A kiegyezés utáni városreform
A feudális városhálózat az 1870-es évekig állt fenn. Ekkor a kiegyezést követő közigazgatási reform keretében - a megye- és járásrendszer reformjával, a székesfőváros megalapításával, a feudális autonóm egységek (Jászkunság, Hajdúkerület, XVI városok, székely és szász székek) eltörlésével, a Hátárőrvidék polgárosításával összekapcsolva - sor került a központosított polgári állam követelményeinek jobban megfelelő új városrendszer kialakítására, ami aztán a kapitalista korszak egészén át megmaradt, és a szocialista városfejlesztésnek is kiindulópontját képezte.
A városi reformról szóló 1871: XVIII. tc. a városoknak csak két típusát ismerte el: a törvényhatósági jogú és a rendezett tanácsú városokat. Az első kategória ki volt véve a megyék joghatósága alól (bár történelmi alapon továbbra is számon tartották, hogy mely megyéből származik az adott város). E körbe az ország legjelentősebb városai, a népesebb szabad királyi városok, valamint néhány - a szabad királyi jogcímre már korábban is aspiráló - nem szabad királyi város került. A második vonalbeli városok a megyék alá tartoztak ugyan, de a járásokból ki voltak véve. E körbe a visszaminősített kisebb szabad királyi városok, továbbá - jelentős módosításokkal - az 1870 előtti második vonal és néhány mezőváros került. A mezővárosok túlnyomó része városi jogállását elvesztve községgé minősült vissza.
A század végéig további módosítások nyomán néhány rendezett tanácsú várost (köztük egy-két volt szabad királyit is) községgé minősítenek vissza; a várossá emelésre viszont a második világháborúig csak néhány példa akad. Az "új" városok zöme - és ez még a szocialista korszakra is igaz - visszaminősített egykori mezőváros. Teljesen új városok csak a fővárosi agglomerációban, a bányavidékeken, majd az 1950-es évektől a "szocialista városok" létesítésével keletkeznek (még ez utóbbiak között is akadnak mezővárosi múltú helységek).
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!