Magyar Laszlo

Magyar László munkásságának értékelése, térképészeti, földrajzi és kulturális-antropológiai elemzés alapján
(OTKA jelentés)

A XIX. század térképein még nagyon sok fehér folt homályosította el az európai földrajzi gondolkodásban Afrikáról kialakított összképet. Számos tudományos expedíciót szerveztek különböző neves kutatóintézetek, hogy megfejtsék ezeknek a rejtélyes birodalmaknak a titkait. Magyar László, amikor 1843-ban elhagyta otthonát, még nem tudós kíváncsiságtól hajtott magasztos céllal indult el. A hányattatott ifjúkori évek után, a világ tengereinek járásában látta megvalósulni álmait. Dél-Amerikában eltöltött évei során magasra jutott a tengerész pályán, de egy tengeri ütközetben argentin flotta-hadnagyként fogságba esett. Szabadulása után Rio de Janeiróba hajózott, hogy távolmaradjon a hadieseményektől. Ekkor fogalmazódott meg benne az első tudományos igénnyel tervezett út gondolata. Ehhez azonban nem tudta megszerezni sem a hazai, sem a helyi tudományos körök támogatását.

Anyagi fedezet hiányában kénytelen volt más lehetőséget találni, melyben ismeretlen területek feltárásában vehetne részt. Így vetődött el a kalabári uralkodó szolgálatába, kinek támogatásával első kutatóútját tette a Kongó folyamon. Visszaérve a tengerparti Benguelába, rögtön tervezni kezdte a következő útját. Ekkorra már egyetlen célja volt: ismereteket szerezni és a tudománynak szolgálatot tenni azáltal, hogy tudósításait rendszerezi, térképekkel látja el és elküldi hazájába. Mindezt úgy, hogy eredményeivel saját hazájának hasznára váljék.

Bihéi szállásán berendezkedve kezdte meg belföldi utazásait. Az uralkodó felajánlotta neki leánya kezét, de azt nehezen fogadta el. Házassága a további kutatásaiban nagy előrelépést jelentett. A helyi társadalommal való évtizedes érintkezésben részese lehetett az ottani életnek, így még teljesebbek a szokásokról, nyelvekről, törzsekről szóló néprajzi leírásai és a más, európai utazó számára teljesen megközelíthetetlen területekről szóló geográfiai tudósításai. Mindezekről igyekezett mindvégig tájékoztatni a Magyar Tudományos Akadémiát. Innen pénzbeli segítséggel azonban nem tudták támogatni, de az európai földrajztudomány számára folyamatosan küldött beszámolók hatására egyre többen fordultak eredményei felé. Petermann földrajzi közlönyeinek szinte mindegyik számában jelent meg róla szóló írás. Munkája elismeréseként a bécsi cs. k. földrajzi társaság is tagjának választotta. Persze kritikusai is akadtak jószerivel, akik földabroszainak és helyzet-meghatározásainak földrajzi pontatlanságait rótták fel. Ezek részben jogosak, de a korabeli, illetve a későbbi térképekkel egybevetve kiderül, hogy ezek a tévedések a műszerek hiányából adódtak és ezektől függetlenül kiválóan használhatók voltak a tartományokra vonatkozó forrásként.

Nehezen felfogható veszteség az egész földrajztudomány számára, hogy tervezett háromkötetes munkájából csak az első kötetet tudta teljes egészében és térképpel mellékelve megküldeni Hunfalvynak, aki azt kiadatta. A meglévő naplótöredékekből, feljegyzésekből, tudósításokból és térképekből fennmaradtak számos újdonsággal szolgáltak a fekete földrész fehér foltjainak eltüntetésében.

Magyar László tizenhat éven keresztül élt Afrikában. Ez idő alatt négy jelentős, egymástól elkülöníthető utat tett. Sorrendben az első a Kongó folyó torkolatán való felhajózás volt 1848-ban. Ezt a folyószakaszt elsőként mutatta be a tudományos köröknek. Másik három útja a szárazföld belseje felé vezetett. Bihében való letelepedését követően 1850-ben indult el a nagy Kuanza folyam forrását felkutatni. Ebben az évben jutott el Yah-Quilembe is, ami utazásainak legészakibb pontját jelentette. Visszafelé való útján érintette Muata Jamvo birodalmának fővárosát, Kabebét, amiről őelőtte csak William Desborough Cooley és Joaquim Rodrigues Graças közölt leírást. Második nagy belföldi útjára 1852-ben indult. Ezen útja végén Linyántiban szándékozott találkozni David Livingstone misszionáriussal, de ez feltételezett pár napos "késés" miatt nem valósulhatott meg. Utolsó szárazföldi útját 1855-ben tette, amelynek során Lobálországot kereste fel. Innen küldött beszámolóját olvasta fel Hunfalvy János a Magyar Tudományos Akadémiában Magyar László székfoglaló előadásaként, akit távollétében az Akadémia levelező tagjává választott.

A kalabári uralkodótól anyagi támogatást kapva - hat kabendai néger hajóssal és a szükséges felszereléssel ellátott ladikon - indult el 1848. május 9-én Ambriz városából a Kongó torkolatához, hogy azon felhajózzon. Ezen útja során a Fároszongói-vízesésekig jutott el. Az útjáról szóló tudósítást elküldte hazájába, ahol Hunfalvy János egyéb levelekkel és naplótöredékekkel együtt 1857-ben kiadta [1] . A felfedezés eredményeiről nagy elismeréssel számolt be August Petermann is földrajzi intézetében megjelenő közleményekben. [2] Ezáltal Magyar László leírása gyorsan elterjedt az Afrikával foglalkozó szaktekintélyek között, akik közül ezt sokan kritikával fogadták. Kétségtelen, hogy Magyar László a földrajzi koordináták megadásában hibás értékeket közölt, minthogy hiányában volt megfelelő műszereknek, ennek ellenére beszámolóit még helymeghatározás tekintetében sem lehet koholmánynak nyilvánítani. A későbbi utazások eredményeivel egybevetve ezek a kritikák alaptalannak bizonyulnak. Az pedig, hogy számos névalakot összehasonlítva más leírásokban olvashatókkal eltéréseket találni, annak az eredménye, hogy a különböző törzsek eltérő nyelvjárásaiban más és más névvel illetnek ugyanazon földrajzi helyeket és jelenségeket. Ily módon érthető, hogy az elsőnek általa leírt Fároszongói-vízesések [3] a közeli falu hasonló neve miatt Henry Morton Stanleynél Jellala néven kerülnek említésre, bár még Magyar is használja ugyanerre az Úpá [4] nevet.

E tudósításnak legjelentősebb része a Kongó vagy Zaire felső folyásának tartott Kuangó forrásának bemutatása:

A Zaire vagy Kongó folyam Déli-Afrikának belsejében, a moluvai magas plateaukon a szélesség 5° és 6°, a keleti hosszaság 25° és 26° (Greenwich) fokjai között az úgynevezett Lu-bá tartományokban veszi eredetét,& hol nagy bőségben találkoznak a források, melyeknek éjszakról és délről jövő vizeit fölvéve most már Kuangó névvel... tart." [5] Sajnos ezen ismertetésében is akad hiba, mivel a Kuangó a Kongónak nem forrásága, hanem egyik mellékfolyója. Emellett a koordináták is tévesek, de az a nevezéktani hiba következménye lehet, hogy a tudós világ Hermenegildo de Brito Capello és Roberto Ivens utazóknak tulajdonítja az első bemutatást. [6] Ez azonban a földrajzi leírást illetően teljesen egyező Magyaréval. A valóban téves adatokat Magyar László egy későbbi levelében kijavította. [7]

Egy karavánhoz csatlakozva 1849. január 15-én útnak indult Benguelából Bihé tartomány felé. Masisi-Kuito falu mellett keresett letelepedésre alkalmas helyet, hogy felépítse libátáját (tanya). Bihé "tartomány a déli szélesség 14°, a keleti hosszúság 18° 22' fokai alatt helyeztetve mintegy 4500 lábnyi felemelkedésen" [8] található. Célját, hogy Afrika ismeretlen vadonjait beutazhassa, csak úgy látta elérhetni, ha előbb a lakosok nyelvével és szokásaival is tökéletesen megismerkedik. Ezen elgondolásának megfelelően alakította a helybéliekkel való kapcsolatát. Ezért is fogadta el fenntartásai ellenére Kajája Kajángula felajánlását, hogy vegye feleségül a bihéi uralkodó leányát, Ina-Kullu-Ozorót. Bízott abban, hogy házassága révén növekszik a tekintélye, megtanulja a kimbundák nyelvét és megismerheti szokásaikat. Mindezek elsajátításával nem csak Bihé tökéletes leírását tehette meg, hanem a további utazások során sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülhetett a helyi népekkel, mint bárki más az európai utazók közül.

A hercegnővel kapott testőr- és elefántvadász-sereggel együtt mintegy 400 főt számláló karavánnal tett belföldi utak közül a legkiemelkedőbbek a Kimbunda országokba vezetett kutatóutak voltak. Ezek során készítette legrészletesebb térképét, amely megjelenése után sokáig szolgált a kartográfusok számára a kérdéses területek ábrázolásánál forrástérképül. [9] Magyar László a Kimbunda országokat a következő lehatárolással adta: nyugatról az Atlanti ocean, északról és keletről a Koánza folyam, délről pedig a Kilengues és Kakonda tartományok. Később egyre inkább háttérbe szorult ez a térkép és az újabban készített térképeket használták, mert azok pontosabbak voltak. Kétségkívül a helymeghatározásokban ezen a térképen is nagy tévedések figyelhetők meg. Ezekből a hibákból is arra lehet következtetni, hogy Magyar vagy nem volt eléggé jártas a csillagászati mérésekben vagy pedig nem álltak rendelkezésére a megfelelő pontosságú műszerek. Ő is említi egyik levelében, hogy a már meglévő tengerészeti ismeretei ellenére "hat hónapig egy jeles nauticus professornál a nevezett czélra órákat fizettem, hol magamat elegendőleg kiképezve, és a szükséges műszereket megszerezve" [10] látta jónak felszerelnie magát. Ebből sokkal inkább lehet arra következtetni, hogy a Dél-Amerikában beszerzett műszerek már nem voltak birtokában, semmint hogy nem értett volna a mérésekhez. A megfelelő csillagászati műveletekre alkalmas eszközök hiányában a távolságbecslés is alkalmas a kutató számára a helyzet-meghatározáshoz. A megtett távolságokat azonban szinte következetesen túlbecsülte. Így érthető, hogy az útjainak végpontját mindig 1-2 földrajzi fokkal keletebbre, északabbra tette. Ennek oka, hogy amíg egy néhány fős kutatóút során könnyen meg lehet határozni a csoport haladásából és az időből a megtett utat, addig egy többszáz fős karavánnál ez csak nehezen állapítható meg.

Magyar László saját térképével kapcsolatban említi, hogy "a főbb pontoknak fekvését személyes tapasztalásom után astronomiai figyelések utján határoztam meg. ... A hegységek irányát, de kivált a nagyobb folyók forrását, futását és torkolatát, kevés esetet kivéve, személyesen vizsgáltam meg s astronomiai figyelésekkel határoztam meg." [11] Sajnos arra nem találni említést, hogy az astronomiai méréseket mely pontokra és milyen eszközzel, módszerrel végezte.

Az így előállott hibákkal együtt is nagy érdemekkel bír ez a térkép. A távolságmérésekben állandónak mondható hiba eredményeként az egyes földrajzi elemek egymáshoz viszonyított helyzete jól azonosítható a más térképeken szereplőkkel. Sok esetben azonban az ábrázolás jóval részletesebb, mint a máshol meglévő földabroszokon. A több mint 450 földrajzi nevet tartalmazó Dél-Afrika térképe újabb kori felfedezések által hozott leírásokkal egyezően ábrázolja a területet.

Utazásainak legészakibb pontját 1850. augusztus végén érte el a nagy Kasszábi folyam partján, Yah-Quilemnél. Ennek helyét valószínűleg hibásan a déli szélesség 4° 41' és a keleti hosszúság 23° 43' közé tette, bár ez a település a többi korabeli térképeken is más és más koordináták alatt található.

Magyar Belső-Afrikába vezető expedícióiról a "Kirándulás némely középafrikai országokba" [12] valamint utazásainak első és egyben utolsó kiadott kötetében számolt be [13] . Ezekben a földleírásokban a térképen szereplő és a fel nem tüntetett helyekről nyújtott szöveges adatokat. Így a koordináták mellett számos pont magasságát is megadja. Ezeket az értékeket barométeres méréssel állapította meg. A leírások gazdagságát növeli, hogy amennyire természettudományos előképzettségéből telt, Magyar az ott élő népek szokásait, nyelveit, a látott természeti-, növény- és állatritkaságokat is igyekezett feljegyezni. Mindezt egyszemélyben, hazájától és a többi utazótól való teljes elszigeteltségben tette.

További utazásai során leírta a Moluva vagy Moropu és Lobál országokat, valamint a tudomány számára azokban az időkben szinte még teljesen ismeretlennek számító vidékeket, a Kunéne és Kubángo folyók között elterülő tartományokat.

Az előbbiről szóló tudósításhoz [14] Magyar egy térképet is mellékelt az érintett területről, amelyet August Petermann leírásával együtt közzé is tett. [15] Afrika e részeiről hosszú időn keresztül ez volt a legrészletesebb térkép, így a Petermann által kiadott közleményekben megjelent mellékletet sokáig használták forrásként. Minthogy hibáktól ez sem volt teljesen mentes, Petermann kisebb javításokat eszközölt. Thirring Gusztáv, hogy az eredeti térképet vizsgálni lehessen, már 1888-ban megpróbálta felkutatni, de az mind a mai napig nem került elő. Mindenesetre az, hogy oly sokáig szolgált alaptérképnek a földírók számára, Magyar László érdemeit növeli. Ez az első tudósítás a nagy afrikai folyamok - Kuangó, Koánza, Kasszai, Kubángo és a Zambézi - forrásait magában rejtő hegyvidékről. Tévedése abban állt, hogy Magyar szerint a Kasszai folyása északkeleti irány után keleti irányt vesz és az Indiai-óceánba ömlik. Ennek a hibának az lehetett az oka, hogy neki csak a folyam felső szakaszát volt módjában szemügyre venni, az alsó szakaszról szóló tudósítást pedig, a helybéli népektől vette. Külön érdekesség, hogy mivel hiányában volt a korabeli európai utazók tudósításainak, csak utólag tudta meg, hogy leírásával milyen nagy tévedést sikerült tisztáznia, "melyben David Livingston délafrikai utazó keveredett a Moluva és Lobál országok geographi, nem különben e tartományokat öntöző, nagyobb rendű folyamok neve, léte és futások körül, melynek következtében még a legújabb földabroszok is hibásak maradtak;" [16] .

Ezekben az időkben a legkevésbé ismert területnek a Kunéne és Kubángo vagy Okavango folyók között kiterjedő vidék számított, amelyet Magyar László 1852-1853-ban járt be. A területről - a más európai utazóknál jóval korábban - készített leírásainak csak egy része maradt fenn naplótöredékek formájában. [17] Ebben a Kámba határait " a déli szélesség 16° és 17°, a keleti hosszaság 18° 19° (Greenwich) fokjai" míg Oukanyamát "a déli szélesség 19° és 23°, a keleti hosszaság 21° és 26 (Greenwich) fokjai közt" [18] állapította meg.

Szintén ezen a tájékon járt Serpa Pinto is 1877 és 1878 között, aki útjáról részletesen be is számolt. [19] A portugál utazó számos helyen keresztezte Silva Porto nevű honfitársának útvonalát, aki 1841-1890 között járta Közép-Afrika ismeretlen területeit. Őt minden bizonnyal ismerte Magyar László, sőt esetleges találkozásuk sem kizárt, bár erről írásos feljegyzés nem került elő. Tudósításaikban a szokásosnak mondható időbeli változásoktól eltekintve egymást megerősítő leírásokat adtak. Meglepő módon sok esetben még a későbbi felfedezőutak által megadott névváltozatok is egyezést mutatnak Magyar László korábbi beszámolóival.

Livingstone munkája mellett eljutott hozzá néhány tudományos munka és folyóirat melyekből bepillantást nyerhetett más kutatók és utazók eredményeibe és földirati mappájukba is. Ilyen írásokból szerzett tudomást, hogy az általa kutatott részeken mely utazók végeznek még hasonló felméréseket. Szeretett volna személyesen is találkozni velük, kiváltképpen az általa is nagyra becsült Livingstone skót utazóval. Magyar felkereste tartózkodási helyét, a Bihétől hatnapi járóföldre lévő Sikeretut, de a remélt találkozás tíznapos késedelem miatt nem jött létre. Ez a tíz napos késedelem azért is különös, mert Livingstone ezen a szálláshelyén fogadta Silva Portót. A két utazó biztosan tudott arról, hogy Magyar a közelben tartózkodik, mégis a tudományos szempontból is jelentős találkozásba, melynek során kicserélhették tapasztalataikat, valami ok miatt nem kívánták bevonni. [20]

A bihéi tartózkodásának kilenc éve alatt beutazott kevéssé ismert országokat Magyar László mind leírta, és tervében állt a tudósításokat térképekkel kiegészítve hazájába elküldeni, hogy a tudós világot tájékoztathassa.
"A földleírás bővebb ismeretségére minden kötetben a benne leírt tartományokat tárgyaló és általam készített földabroszt rajzoltam, az eddigieknél egészen különbözőt és bővebbet, mert észrevehetőleg tapasztaltam amazokban a tartományok nevei és astronómiai helyeztetésük részint említés nélkül, részint hibás följegyzetét, mitsem szólok azoknak folyóiról, melyeknek nagyobb része ott ismeretlen." [21]

Ebben a levélben részletesen leírta, hogy tudományos munkáját három részre osztotta fel. Az első kötetet még 1857-ben el is küldte apjának, Magyar Imrének, aki azt átadta Hunfalvy Jánosnak. A mű a hozzá csatolt térképpel együtt 1859-ben került kiadásra, sőt még ugyanebben az évben németül is megjelent. [22] Miután Magyar távoli afrikai szálláshelyén értesült első kötetének megjelenéséről, felbuzdulva hozzálátott a hátralévő két kötet tisztázásához is. Eközben Hunfalvynak megküldte a már leírt rövidebb tudósításait Munda-Evámbo, Lungo és Kapota ismeretlen tartományokról.

Magyar László nem fogadta el sem a portugál, sem az angol támogatást. Mindvégig hazájától remélte ügyének felkarolását, ami túl sokat késett. Az Akadémia csak 1868. október 5-én felolvasott leiratokból tudta meg, hogy Magyar László 1864. november 9-én Ponto do Cuióban meghalt.

A hagyatéki anyag máig tisztázatlan körülmények között elégett. Így az Akadémia által remélt második és harmadik kötet és ezzel együtt sok hasznos feljegyzés naplótöredék és térképvázlat vált minden bizonnyal a lángok martalékává. A sajnálatos balesetben semmivé lett értékes anyagokra csak a hagyatéki leltárban találhatók valószínűsíthető utalások. [23] Az is csak az írásaiból derül ki, hogy csupán hőmérője és légsúlymérője volt, melyekkel "rendes meteorologiai naplót" [24] vezetett, illetve a barométerrel magassági méréseket végzett, de ezekre a műszerekre utaló feljegyzés a hagyatéki anyagban nem szerepel.

Beszámolói Hunfalvy János közreműködésével kerültek August Petermannhoz és Rónay Jácinthoz, akiken keresztül az afrikai felfedezésekkel foglalkozó tudósok értesülhettek Magyar eredményeiről. Kutatásaihoz a portugál hatóságok több alkalommal is támogatást ígértek. Ennek, illetve a londoni Királyi Földrajzi Társaság segítségének elfogadására buzdította a magyar Akadémia, mert tényleges anyagi pártfogást otthonról az akadémiai pénztár állapota miatt nem lehetett várni. Magyar László az egész tudomány számára remélte átadni eredményeit, de csak a magyar körökön keresztül, hogy ezzel szeretett hazája hírét növelje. Ez csak részben történt meg, de talán mind a mai napig akad tudományos életének olyan része, mely méltatásra tarthat számot.

A kartometriai mérések alapján történő összehasonlításhoz beszerzett térképek felsorolása

Magyar László tudományos működésének elemzéséhez elengedhetetlen a portugál fennhatóság alá tartozott területen járt utazók beszámolóinak számbavétele illetve a tartomány történelmét bemutató ismertetések. Ezt szolgálta az a hazai és portugáliai könyvtárakban, térképtárakban, különböző gyarmatügyi intézetekben végzett kutatómunka, amelynek során egy részletes irodalomjegyzék készült. Ebben a jegyzékben szereplő források egy része a Térképtudományi Tanszéken már hozzáférhetőek, de számos tételt állományvédelmi okokból még másolatban sem lehetett beszerezni.

[1] Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857).

[2] "Die Reisen von Ladislaus Magyar in Süd-Afrika."Petermann's Geographische Mittheilungen (1857): 181-199.

[3] "Magyar László felhajózása a Kongo vagy Zaire délafrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákig." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 42.

[4] "Magyar László felhajózása a Kongo vagy Zaire délafrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákig." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 43.

[5] "Magyar László felhajózása a Kongo vagy Zaire délafrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákig." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 45.

[6] Capello-Ivens, De Benguela ás Terras de Iacca; descriço de uma viagem na África Central e Ocidental. Compreendo NarraçQes, aventuras e estudos importantes sobre as cabeceiras dos rios Cunene, Cubango, e de grande parte do curso dos dois últimos; além da descoberta dos rios Hamba, Canali, Sussa e Cugo, e larga notícia sobre as terras de Quiteca NBungo, Sosso, Futa e Iaca. (Lisboa, Imprensa Nacional, 1881).

[7] Magyar László, "Rövid tudósítás a Moluva vagy Moropuu és Lobál országokról."Akadémiai Értesítő 11 (1859): 26.

[8] Magyar László, "Kirándulás némely középafrikai országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 54.

[9] Dél-Afrika térképe, a 8dik és 15dik szélességi, s a 11dik és 19dik hoszasági fokok között. Készitve Magyar László által 1857 évben. Fakszimile kiadás, (Budapest, Cartographia, 1993).

[10] Levél Magyar Imréhez. (Yak-Quielem, 1851. április 20.). in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 14.

[11] Magyar László délafrikai utazásai 1849-57 években. vol. 1 [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1859), 461.

[12] Magyar László, "Kirándulás némely középafrikai országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 51-59.

[13] Magyar László délafrikai utazásai 1849-57 években. vol. 1 [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1859).

[14] Magyar László, "Rövid tudósítás a Moluva vagy Moropuu és Lobál országokról."Akadémiai Értesítő 11 (1859.): 921-941.

[15] "Ladislaus Magyar's Erforschung von Inner-Afrika. Nachrichten über die von ihm den Jahren 1850, 1851 und 1855 bereisten Lander Moluva, Moropu und Lobal."Petermann's Geographische Mittheilungen (1860): 227-237., 10. tábla.

[16] Levél Hunfalvy Jánoshoz. (Lucira, 1858. november 16). in: Magyar László élete és tudományos működése. Kritikai adalék a magyar földrajzi kutatások történetéhez. Magyar László kiadatlan írásaival. [ed.]: Thirring Gusztáv (Budapest, Kilián, 1937), 148.

[17] Magyar László, "Kirándulás Kámba és Oukanyama országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 60-92.

[18] Magyar László, "Kirándulás Kámba és Oukanyama országokba." in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 71, 88.

[19] Serpa Pinto, Como eu atravessei a África: do Âtlantico ao mar Indíco, viagem de Benguela U contra-costa a-través de regiQes desconhecidas; determinaçQes geographicas e estudos ethnographicos. vol. 1-2 (London, Sampson Low, Marston, Searle, e Rivington, 1881).

[20] Manuscripto de Silva Porto Encontrado no seu espólio. Sociedade de Geographia de Lisboa, 1891.

[21] Levél Hunfalvy Jánoshoz. (Bihé, 1857. február 20. és március 1.). in: Magyar László élete és tudományos működése. Kritikai adalék a magyar földrajzi kutatások történetéhez. Magyar László kiadatlan írásaival. [ed.]: Thirring Gusztáv (Budapest, Kilián, 1937), 137.

[22] Magyar László's Reisen in Süd-Afrika in den Jahren 1849 bis 1857. vol. 1 (Pest-Leipzig, Lauffer-Stop, 1859).

[23] Sebestyén Éva: "Levéltári kutatástörténet: Magyar László."Africana Hungarica 1.2 (1998): 303-327.

[24] Levél Magyar Imréhez. Benguela, (1849. július 1.). in: Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. [ed.]: Hunfalvy János (Pest, Eggenberger, 1857), 19.