1.7. Kézzel szerkesztett karsztvízszinttérkép

A kézzel szerkesztett karsztvízszinttérképet a VITUKI-ból kaptuk meg.
Mint azt korábban említettük, a karsztvízszintadatok területileg nem illeszkednek, emiatt a diplomamunkának azon részét, ahol a kézzel illetve a számítógéppel szerkesztett térképeket hasonlítottuk volna össze, nem tudjuk megvalósítani. A VITUKI térképe megtalálható a diplomamunka végén.
A lefedett terület szinte teljesen megegyezik az általunk vizsgált területtel, amit a térkép címe is mutat: A Dunántúli-középhegység karsztvízszint térképe. 1 : 200 000-es méretarányú, és az 1997. év január 1-i állapotot tükrözi, tehát ugyanazon év adataiból szerkesztették, amelyet mi is használtunk. A VITUKI I. Vízrajzi Intézete adta ki, a MÁFI térképeit felhasználva, hidrogeológiai alaptérképnek. A topográfiai alaptérképen fel vannak tüntetve szürke-kék nyomásban a települések, az utak három kategóriában, a vasutak, szintvonal és vízrajz. A tematikus rész ábrázolja a földtani képződmények elterjedését, tektonikai és törésvonalakat, feltolódásokat, felszín alatti képződmények határát. A karsztvízszinttel kapcsolatos tematikában ábrázolja a karsztvízszintészlelő kutakat, a szerkesztéshez használt egyéb kutakat, a hévízkutakat, a kutak jellemző adatait és a karsztvízszinteket 10 m-es alapszintközzel feltüntetve, ahol szükséges felező és negyedelő szintvonalakat alkalmazva. A térkép melletti kiegészítő ábrákról leolvasható a Dunántúli-középhegység főkarsztvíztároló képződményeinek a vízvezető-képessége, a tároló felszínének hőmérséklete, és néhány jellemző karsztvízszintészlelő kút 1996. évi havi átlagos vízszintidősora.


Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!