1.5. A karsztvízszint-észlelés hálózata Magyarországon
Hazánkban a karsztvízszintészlelés törzshálózatának kialakítása az 1960-es években
kezdődött meg a bányászat megindulásával. A kutakat a bányavállalatok, illetve a VITUKI létesítette. Egy ideig nőtt a létesített kutak száma, majd némi visszaesés után az Eocénprogram megindításával ismét sokat létesítettek. A törzshálózatba tartoznak azon kutak, amelyeket állami finanszírozásból tartanak fenn. Ez azt jelenti, hogy a kezelő szerveknek, amelyek pillanatnyilag a vízügyi igazgatóságok, kötelességük leolvasni, ellenőrizni, javítani a kutakat, és csak külön engedéllyel szüntethetik meg azokat. Ma a törzshálózatban körülbelül 500 kút van, amelyből 240 esik a Dunántúli-középhegység területére.
A kutak karbantartása és üzemeltetése 1983. december 31-ig a VITUKI kezében volt,
1984. január 1-től azonban a vízügyi feladatok decentralizációjának jegyében kikerült a vízügyi igazgatóságok (12 az ország területén) hatáskörébe. A VITUKI megmaradt mint szakmai tanácsadó, illetve a vízügyi igazgatóságoknak adatszolgáltatási kötelezettségük van a VITUKI számára.
A mért adatokat eleinte úgy rögzítették, hogy egy ezzel megbízott ember kiment a
kúthoz, leolvasta az adatot és feljegyezte. A modernebb műszerek megjelenése óta nincs szükség rendszeres ellenőrzésre, mert ezeknek a műszereknek beépített memóriájuk van, és be lehet rajtuk állítani a mérés sűrűségét, tehát hosszabb időre kint lehet azokat hagyni.
Az észlelőkutak általában erre a célra készültek. Arra is van azonban példa, hogy más célra létrehozott, elhagyott kutat hasznosítottak vízszintészleléshez.
Az adatokkal nem kell különösebb számításokat végezni, hiszen van egy relatív
távolság a kútgyűrű pereméhez képest. Ha egységes rendszerben akarják vizsgálni az
értékeket, akkor átszámítják egy ismert alapszinthez képest (a kútgyűrű peremének abszolút magassága ismert).
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!