1.1. A csapadékadatok

Az első problémák a csapadékadatok feldolgozásánál jelentkeztek, ugyanis a pontok földrajzi koordinátával (fi, lambda) voltak megadva, nekünk pedig EOV koordinátákra volt szükségünk. A koordináták átszámítását az Excelben egy Visual Basic for Applicationsben (VBA) megírt függvénnyel oldottuk meg. Úgy gondolom, hogy ez a függvény egyéb térképészeti feladatok megoldásánál is hasznos lehet, ezért a forráskódját az 1. mellékletben közlöm.
A diplomamunkámban háromfajta csapadékadattal dolgoztunk: napi, havi és éves adatokkal. Mindhárom adatcsoport az 1999. évre vonatkozik: az éves csapadék a teljes 1999. évre számított csapadék (151 mérőállomás adata), a havi 1999. július havának csapadéka (149 mérőállomás adata), a napi csapadék pedig 1999. július 10-re vonatkozik (157 mérőállomás adata). Témavezetőmmel azért ezt a napot választottuk, mert ezen a napon a vizsgált terület különböző pontjain mért csapadékmennyiségben igen nagy szórás mutatkozott, és ez a különbség nagyon jól látszik az elkészült térképeken.
További problémák jelentkeztek a havi adatoknál, itt ugyanis voltak olyan települések, amelyeknél ugyanazzal a koordinátával több különböző csapadékadat szerepelt. Az S-Plus nem tudja értelmezni az ilyen adatsort, tehát nem is lehetett futtatni ezen adatokkal a programot. A Surfer 7.0-nál viszont a variogramkészítésnél derült ki, hogy probléma van az adatokkal. A szakavatott szem számára egyből kitűnik a variogramfüggvény futásából, hogy mi lehet a probléma. Az egyszerűség kedvéért az összes olyan adatot kivettük az adathalmazból, amelynél ez a probléma felmerült, nem tudtuk, mi alapján lehet eldönteni, hogy melyik a valós adat. Így közel ötven adatot töröltünk az állományból, és a megmaradt 149 adattal dolgoztunk tovább.
Az éves adatoknál csupán egy kisebb nehézségen kellett túljutni, egyáltalán nem voltak koordináták rendelve az adatok mellé. A havi adatokból kellett átvenni a hiányzó információt, és összefésülni az éves adatokkal.


Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!