Egy
kiállítás térképei- egy térkép-ritkaság felfedezése
A kiállításon a Tápió-mentét mint kistérséget szeretnénk bemutatni a régi térképek segítségével. Az anyag összegyűjtésekor felkerestem az országos jelentőségű gyűjteményeket, az Országos Széchenyi Könyvtár Térképtárát, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi Tanszékének gyűjteményét. Érdekes anyagot találtunk a Pest megyei Levéltárban is. Ezek az intézmények azonban a fővárosban vannak. Kezdettől fogva szerettünk volna olyan régi térképeket is kiállítani, amelyek sokkal közelebb vannak hozzánk, azaz olyanokat amelyeket ennek a vidéknek intézményei, könyvtárai vagy éppen tudós helytörténészei őriznek. Széleskörű tudakozódásunk azonban eredménytelen volt, pedig több település hagyományőrző civil szervezete is segíteni próbált. Talán nincsenek is ilyenek, vagy ha vannak is, nem tudunk róla!- tárták szét kezüket a megkérdezettek.
Már-már belenyugodtunk a sikertelenségbe, amikor egy napon, telefonon hívott Szegedi Pálné, Erzsike a könyvtár vezetője. Hamarosan kiderült, mégis vannak régi térképek a Tápió-mentén! Történt ugyanis, hogy a tervezett térképkiállítás híre eljutott Gócsáné Móró Csilla, a tápiószelei Blaskovics Múzeum igazgatójának fülébe, aki mindjárt tudta, hogy a Blaskovich-testvérek gazdag könyvtárában akad ilyen anyag is. El is küldte nyomban a kiválasztott vaskos köteteket azzal, hogy használjuk őket a kiállításhoz, ha érdekesnek bizonyulnak…
Nyomban siettem a könyvtárba, hogy szakértőként véleményt mondjak. Nem vártam túl sokat, mert sokszor kerestek meg már olyan “régi” térképekkel, amelyekről első pillantásra látszott, hogy nem régiek csak elhasználódtak, vagy réginek tűnnek, de csak másolatok…
Érthető tehát milyen izgalommal lapoztam bele az egyik könyvbe, amelynek címlapján azt olvastam: “Magyar Átlás”.
Ez a magyar atlasz bizony az elsők közül való, amelyeket magyar nyelven nyomtattak a magyar közönség számára címe szerint 1802-ben. Korábban ugyanis a Habsburg fővárosban, Bécsben nyomtatták a térképeket, és ezeket a német nyelvű lapokat árusították Magyarországon is. Ezeket nézegették, olvasgatták a magyar iskolákban is, mert nem volt más. A vármegyei mérnökök térképei magyarul íródtak, de nem mutatták az országot, csak egy megyét, azt is különbözőképpen. Ezen a gondon segített a Görög Demeter és Kerekes Sámuel által összeállított gyűjtemény, amelyben a vármegyék térképeit gyűjtötték össze. Görög Demeter a trónörökös nevelőjeként bejáratos volt a császári udvarba, ezért megnézhette a katonai térképeket is, hogy a munka pontosságát ellenőrizze. A térképeket a nyomtatás előtt még a vármegyékkel is átnézették. Összesen hatvan vármegye ábrázolását adták ki magyar főúri támogatóik segítségével. A Görög-Kerekes atlasz, ahogyan azóta is nevezik a magyar térképészet egyik nevezetes emléke. A munka több kiadásban egészen a 1860-ig megjelent, csaknem egy évszázadig hazánk legjobb térképgyűjteménye volt…
Mondanom sem kell, hogyan döntöttem, a kiállítás látogatói ezt az értékes kulturális emléket, csaknem kétszáz éves, magyar nyelvű munkát nem másolatban, hanem a Blaskovich Múzeum jóvoltából eredetiben tekinthetik majd meg.
Annál is inkább, mert az atlaszban lapozgatva még egy érdekes felfedezést tettem: a Magyar Átlás lapjai közé kötve még náluknál is egy évszázaddal korábbi térképre bukkantam, nem is akármilyenre. A négy lapból összeragasztott Magyarország-ábrázolás ugyanis a velencei Vincenzo Coronelli híresen szép és díszes munkái közül való, 1691-ből! A török háborúk korának országát mutatja tehát ez a ma is csodálatos, részletgazdag térkép. Igazi ritkaságra találtam, amely ráadásul ide, a Tápió-mentéhez kötődik.
A megviselt, és sajnos rossz állapotú lapok, a múlt tanúi láttán a látogatók majd elgondolkodhat: milyen volt az ország elmúlt három évszázada?
