Guszlev Antal:
Többnyelvűség a térképeken

• Bevezetés 
• Kisebbségi földrajzi nevek 
• Többnyelvűség magyar térképeken 
• Exonimák 
• Gyakorlati megoldások 
• Irodalom- és forrásjegyzék

A Magyar Térképtörténethez!

 A többnyelvűséggel mindig csak a baj van; így van ez Bábel tornyának építése óta. Sokkal egyszerűbb lenne az életünk, ha mindenki egyazon világnyelven beszélne, s a világ egyetlen nagy nemzetállam lenne. A történelem folyamán számos szépreményű, hatalmas területen elterülő birodalom alakult ki. A meghódított területek egységesítése, kordában tartása azonban nem könnyű dolog, olyannyira nem, hogy gyakran a birodalmak széteséséhez vezetett. Nem kell messzire mennünk egy jól ismert, kézenfekvő példáért: a XX. században tanúi lehettünk a szovjet világbirodalom kialakulásának. Utóbb erről is kiderült, hogy inkább csak utópia szintjén működik, mindenesetre határozott lépéseket tettek a kulturális és nyelvi egyesítés felé.
Az akkori világ szovjet befolyás alatt álló felén az orosz nyelv hídszerepet töltött be a nemzetek közti kommunikációban, s úgy tűnt ez lehet a jövő útja. Időközben az ellenkező póluson is történtek hasonló jellegű törekvések: 1967-től kezdődően az ENSZ égisze alatt több konferenciát is tartottak New Yorkban a földrajzi nevek egységesítésének ügyében. Ez a folyamat mindmáig tart, 1998 januárjában volt sorrendben a hetedik ilyen ülés. A szervezet ajánlásokat juttat el az illetékes szervekhez, melyeket többnyire be is szoktak tartani. Az egyik ilyen ajánlás a "helyi név elve", azaz hogy lehetőleg kerüljük a helyi használatú hivatalos névtől eltérő megjelölések (exonimák) használatát. Láthatjuk tehát, hogy az igény megvan, de aki egy kicsit is jártas a földrajzi nevek nemzetközi használatának terén, az tudhatja, hogy bármennyire is ellenzi azt az ENSZ szakértői csoportja, az exonimákat mégiscsak használják az átlagemberek a mindennapi kommunikációban.
A globalizáció korában jól megfér egymás mellett az otthonosság és a nemzetköziség, melyek a térképi névírás szerkesztési elveiben is jelentkeznek. Az otthonosságot az érvényben lévő államhatárokon is túlnyúló nemzeti névalakok legteljesebb feltüntetése jelenti; a nemzetköziséget a térképen megjelenő objektumok hivatalos formáinak és a nem latin betűs nevek nemzetközi átírási gyakorlatának alkalmazása adja. Ebből az elvből következik, hogy a többnyelvűséget térképen is ábrázolnunk érdemes és kell.
Az exonimákon túl e dolgozatban tárgyalandó másik terület, ahol a többnyelvűség fontos szerephez jut: a kisebbségek ügye. Esetünkben csak a nyelvi (és nem pl. vallási, kulturális, stb.) etnikumokkal fogunk foglalkozni, mert ők környezetükben saját elnevezéseiket használják, a hivatalos államnyelvétől sok esetben eltérőket. Attól függően, hogy az aktuális politika hogyan ítéli meg és mennyire fogadja el a kisebbségek jogait, mennyire fogadják el hivatalosnak a kisebbségi neveket, ez a hozzáállás a térképek névanyagában is megmutatkozik. A térkép talán a legmegfelelőbb eszköz az etnikumok ilyen téren történő kutatásaihoz: mivel sokféle nevet vonatkoztathatunk ugyanarra az objektumra, így tetten érhetőek az államhatárok és a politikai attitűdök szeszélyes változásainak hatásai a történelem folyamán.
Szeretném előrebocsátani, hogy jelen tanulmány kartográfus szemléletben íródott azok számára, akiket érdekel a többnyelvű toponímia összetett problematikája. Nem tekinthető tehát sem politikai állásfoglalásnak, sem nyelvészeti kutatásnak, sem pedig kisebbségi kérdéseket feszegető szociológiai munkának.

 Mint a bevezetésben is említettem, a földrajzi nevek tekintetében a nyelvi kisebbségekkel érdemes mélyebben is foglalkozni. Több definíciója is létezik annak, hogy mit nevezünk kisebbségnek. A legkézenfekvőbb az, hogy "az állam nemzeti jellegét meghatározó néphez képest kisebb számarányú népcsoport" (Magyar Értelmező Kéziszótár). Egy kicsit közelebb jutunk az igazsághoz, ha hozzátesszük: "az emberek olyan csoportja, akiket fizikai vagy kulturális jellegzetességeik miatt kiközösít a társadalom; megkülönböztetett, egyenlőtlen bánásmódban részesülnek, s így egy kollektív diszkrimináció szenvedőalanyai" (Wirth, 1945). Ebből már sejthető, hogy a kisebbségeket nem mindig a számarányok fejezik ki. Érdemes inkább az élet különböző területein megjelenő alárendeltségi, hierarchikus viszonyokat taglalni. Ez utóbbira jó példa lehet az indiai gyarmatosítás: annak ellenére, hogy az ott tartózkodó angolok száma meg sem közelítette a többi nagy népcsoport (hinduk, bihárik, tamilok, stb.) számát, nem beszélhetünk a szó hagyományos értelmében vett kisebbségi státuszról.
A nyugati demokráciákban nagy hangsúlyt fektetnek az etnikai kérdésekre, azonban ez nem volt mindig így. Területtől és időszaktól függően sokféle politikai hozzáállással találkozhatunk. A világ majd' minden részén találhatunk kisebbségeket, vizsgálódásom tárgyát azonban Európára korlátozom. Ennek legfőbb oka az, hogy itt többnyire fejlett, sokszínű demokráciákat találunk, ahol a kisebbségi kérdéseket (már) nem rejtik véka alá, hanem igyekeznek azokat békés úton rendezni. Az EU Alapvető Jogainak Chartája természetesen megemlíti a nyelvi kisebbségeket is. Ahogy haladunk kelet felé, úgy ez a pozitív gondolkodás sajnos egyre kevésbé érvényesül, de még mindig sokkal jobb a helyzet, mint a fejlődő országokban, ahol mindennaposak a polgárháborúk. A nemzetközi sajtóban olvashatunk róluk is eleget, ám a fejlet nyugati világ egyfajta felsőbbrendű közönnyel viseltetik a téma iránt, s csak akkor avatkozik be, ha gazdasági érdekei azt megkívánják.
Kontinensünkön általánosan elmondható, hogy a nagy méretarányú topográfiai térképezés központosított, állami feladat. A terepen neveket gyűjtő topográfus feladata a különböző névváltozatok felkutatása is, de csak ha feltesszük, hogy erre felsőbb utasítást (vagy engedélyt) kapott. A gyűjtés csak akkor működhet hatékonyan, ha a feladattal megbízott személy valamennyire ismeri a régióban élő kisebbségek nyelvét is. A hagyományos (analóg) módszerek alkalmazásakor a térképkészítés különböző fázisai közben számos alkalommal fordulhattak elő kisebb hibák, félreértelmezések a nevekkel kapcsolatban. Az írásos vagy szóbeli források leírása, a törzskönyvezés, a névterv készítése, nyomdai eredetik létrehozása és még a sokszorosítás során is potenciális hibalehetőségekkel találkozunk, akkor is, ha mindenki precízen és lelkiismeretesen végezte dolgát. A szóbeli források leírása főként francia és angol nyelvterületen jelent nagy kihívást és odafigyelést, hiszen ott sem a kiejtett nevek leírása, sem a leírt nevek kiejtése nem teljesen egyértelmű. Az angol térképészek a walesi neveket "gyilkolták le" nagy előszeretettel, de a franciák is követtek el hasonló galádságokat flamand nyelvterületen: így lett pl. "de Moere" helyett "l'Amour" (De Flou, 1929).
Európa sokféleségére mi sem jellemzőbb, hogy van néhány egységesnek mondható ország is: Izland és Andorra - ahol tehát nem foglalkoznak etnikai kérdésekkel, s virul az egynyelvűség. Ezek kis népességű országok, stabil határokkal és államigazgatással. Néhány forrásmunka Portugáliát is ide sorolta, ám - mint utólag kiderült - nem volt meg a kellő alapjuk hozzá: 1999-ben ugyanis hivatalossá tették a miranda nyelvet is Miranda do Douro régióban.
Mindezekkel szemben pedig ott van Írország, ahol viszont hivatalosan is megvalósult a kétnyelvűség: az Ír Köztársaság egész területéről gael (ír) és angol nyelven is elkészült egy térképrendszer a teljes méretarány-tartományban. A kétnyelvűség a történelmi háttérből adódik. Az első részletes topográfiai térképek 1846-ra készültek el, melyen a brit korona városainak és falvainak "barbár és otromba" nevei helyett angolul is kimondható és értelmesnek hangzó változatokat használtak. Később ezt a folyamatot szabályozták, és a XX. század elejétől kezdve az Ír Királyi Akadémia szakértői is részt vállaltak a bizonytalan nevek tisztázásában, de az angol lett a vezérnyelv. Az évszázadokig brit fennhatóság alatt álló, 1921-ben függetlenné vált ország nemzeti érzéseinek ébren tartása végett az ősi gael nyelvet kötelezően oktatják az iskolákban. A legtöbb gyerek anyanyelve angol, az írt csak második nyelvként tanulják. Bár az elsősorban hivatalos nyelv az ír, a lakosok mégis csak kis százalékban használják a mindennapi kommunikációban a gaelt (hasonló a helyzet a Skóciában is). A hírhedt nacionalizmus azonban annál erősebb, semminthogy teljesen áttérjenek angolra. Az írek a második világháború után jutottak el oda, hogy a meglévő angol nevekből megpróbálják rekonstruálni az eredeti, angolosítás előtti helységneveket. Amiatt, hogy ilyen későn eszméltek, a rekonstrukció nem volt mindig egyértelmű, s ez a bizonytalanság a gael nyelvű térképeken esetenként még ma is megfigyelhető.
Az előző bekezdésben tárgyalt különleges eseteken túl azonban a többi országban nem ilyen egyértelmű a helyzet, tucatszám találunk kisebb-nagyobb etnikumokat Európa-szerte. A helyzet kezelését illetően találunk mind követendő, mind elutasítandó példát is. A teljesség igénye nélkül, csak néhány a "problémás" népek közül, akikről gyakran hallani ma a médiában:

• albánok Koszovóban 
• baszkok Spanyolországban 
• flamandok és vallonok Belgiumban 
• (észak-)írek, skótok, walesiek az Egyesült Királyságban 
• kaukázusi népek (csecsenek, ingusok, stb.) Oroszországban 
• magyarok a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában, Burgenlandban 
• németek szerte Kelet-Európában 
• oroszok Ukrajnában és a balti államokban 
• romák szerte Európában 
• zsidók szerte Európában

 A történelem folyamán sűrűn változó határok miatt mára a magyar névterület és az államterület nagysága között már jelentős különbségek mutatkoznak. Amennyiben a magyar térképészek nem érzéketlenek a magyar történetiséggel illetve a mai határokon túl élő magyarsággal szemben, s ezt a szemléletet a térképen is alkalmazzák, úgy nekik is fel kell készülniük a legkülönfélébb helyekről érkező támadásokra. Természetföldrajzi térképeken a nemzetiességen túl szakmai (geológiai, geomorfológiai) szempontok is indokolják a magyar névhasználatot. A Kárpát-medenceségben érdemes egységes és következetes tájszemléletet alkalmaznunk, hiszen a politikai határok többnyire nem esnek egybe a tájhatárokkal.
A XX. század "független" magyar térképészete a trianoni békeszerződéstől (1920) egészen a rendszerváltásig (1989) erős ideológiai ráhatásoknak volt kitéve. A csonkítást követő területi revízió miatt a térképészek is túlnyomóan magyar neveket használtak, még ha kicsit erőltetettnek tűnnek is (pl. Vihorlát - Viharlátó); ez utóbbi példa szerintem a nyelvújítás időszakában keletkezett, később szerencsére elfeledett (torz)szülemények szellemét idézi (pl. Stockholm - Istókhalma, Koppenhága - Kappanhágó). A magyarosítási folyamat a második világháborút megelőző bécsi döntések idején tetőzött. A húszas-harmincas években kiadott térképeken (pl. Kogutowicz földrajzi iskolai atlasz, ÁTI-Kisatlasz) a Kárpát-medence területén szinte mindenhol magyar névanyag szerepel, csak ritkán találkozunk kettős megírással (pl. Wien - Bécs). Az ÁTI-Kisatlaszban, amely egyébiránt a kor legszínvonalasabb térképi termékei közé tartozik, burkolt politikai nézetek is kifejezésre kerülnek: a "Csonkamagyarország" című lapon Horvát-Szlavónország területén egyetlen magyar településnév sincs.
A világháború utáni szocialista Magyarországon a kartográfia teljesen új irányt vett: az aktuális ideológiát követve a magyar névhasználat a mai határok közé szorult. Mivel akkoriban, az államközpontúság és a titkosítás korában nem volt divat etnikai kérdéseket feszegetni, ezért évtizedeken át minden térképen szinte csak a hivatalos államnyelven jelentek meg a nevek, s idővel a magyar exonimák szinte teljesen kikoptak a köztudatból és az oktatásból, teljességgel archaikussá váltak. E folyamat azt is bebizonyította, hogy a földrajzi nevek hétköznapi használatára milyen nagy hatással vannak a térképek. A teljes rehabilitáció csak a kilencvenes években következhetett be, a kartográfia és ezzel együtt a térképek minősége hatalmas léptekben, látványosan fejlődött. A kettős névhasználat és a többnyelvűség lassan nálunk is megszokottá válik. 

 Definíció szerint az exonima: egy bizonyos nyelvben használt földrajzi név egy olyan földrajzi alakulatra, amely kívül fekszik azon a területen, ahol ez a nyelv hivatalos. Az ilyen földrajzi név formájában eltér attól a névtől, amelyet a földrajzi alakulat fekvése szerinti terület hivatalos nyelvén (nyelvein) használnak. 
Megjegyzés: Az ENSZ 1977. évi konferenciájának 19. határozata kizárja az exonimák közül azokat a neveket, amelyek az eredetitől csak mellékjelek vagy névelő elhagyásában, pótlásában, módosításában, a név raggal vagy képzővel való ellátásában és a földrajzi köznév fordításában térnek el! (Földi E., 1992).
Itt érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a nemzetközi kiadványok esetében a nem latin betűs írást használó országok névanyagának készítésekor külön problémát okoz az, hogy mit tekintünk a "minden egyes ország hivatalos írásmódját követő névírásnak". Az adott ország Tudományos Akadémiája, a kiadványt megjelentető ország hasonló testülete, vagy az ENSZ e tárgyban illetékes bizottsága által meghatározott átírási táblázat a mérvadó? Hasonlóan érdekes kérdés az egyedüli szuverenitáson kívüli területek - úgy, mint az Antarktisz, valamint a nemzetközi vizek területe a Világtengeren - névanyagának használata, ahol nincs értelme exonimákról beszélni.
Az exonimákat kialakulásuk szerint különböző típusokra bonthatjuk. A leggyakoribb a nevek kiejtése miatti átalakítás, amikor is a név igazodni próbál egy másik nyelv struktúrájához, nyelvtani szabályaihoz. Ebben az esetben az eredeti tő csak kissé torzul, még viszonylag könnyűszerrel rekonstruálható (pl. Paris - Párizs). Külön alkategóriát alkotnak a "beszélő", azaz értelemmel bíró, lefordított nevek. Ezek többnyire természetföldrajzi entitások, mint például a Jóreménység foka: Cape of Good Hope, Kaap die Goeie Hoop, Cap de Bonne Espérance, Capo di Buona Speranza, Kap der Guten Hoffnung, ...
A következő típust a történelmi hagyományok miatt, régebben kialakult nevek használata jelenti. A ma ismeretes nyugat-európai magyar exonimák közül több is a középkorba nyúlik vissza (pl. Augsburg - Ágosta). Néha felmerülhet a kérdés, hogy az ilyen elnevezések még ma is használatosak-e, vagy inkább történelmi névnek minősülnek (pl. Pécs - Fünfkirchen).
Olyankor is alakulnak ki exonimák, amikor két vagy több helységet ugyanúgy vagy hasonlóan hívnak, vagy hívtak, még ha azok más országban vannak is. Erre különlegesen jó példa lehet Velence: a magyar falut olasz telepesek nevezték el így, a híres olasz város mintájára. Hogy megkönnyítsük az értelmezést, illetve elkerüljük a félreértéseket, a mai magyar nyelv kicsi, ám észrevehető különbséget tesz ragozásban a két hely között: Velencébe/Velencében vagy Velencére/Velencén utazunk/nyaralunk. 

 Többnyelvű térképek szerkesztésekor figyelemben kell tartani, hogy az nemzetközi olvasóközönségnek készül. Törekedni kell arra, hogy a térképen megjelenő jelek, piktogramok a jelmagyarázat tanulmányozása nélkül is jól értelmezhetőek legyenek. Kerülni kell a rövidítések alkalmazását. Csak akkor lesz a térkép igazán jó, ha a térképszerkesztő ismeri az adott nyelveket és az adott kultúrkörben használatos sajátos térképi megoldásokat is.
A térkép többnyelvűsége alatt alapvetően két dolgot érthetünk. Első megközelítésben egy olyan térképre gondolhatunk, ahol az egyes objektumokra több név is vonatkozik. Azaz megjelenhetnek egy névnek a különböző változatai más nyelveken vagy nyelvjárásokban. Ez a megoldás nem mai találmány, a módszert évszázadok óta alkalmazzák. A baloldalon látható térképrészleten Székesfehérvár korabeli névváltozatait láthatjuk franciául, magyarul, németül, törökül és latinul. Technikai megoldások szempontjából ide sorolhatjuk azokat az eseteket is, amikor ugyanazon a nyelven adunk meg egy másik verziót (Szentpétervár, Leningrád), ami a történelmi témájú térképeken lehet gyakori, de a földrajzi nevek etimológiájának kutatásához is nagy segítséget nyújthat. Különböző hibrid megoldásokkal találkozhatunk nem latin betűs írású országokban. Egy idegenforgalmi célokra készült Moszkva várostérképen a cirill betűs utcanevek mögött általában megtaláljuk a latin betűs átírást is; az utca, sugárút, tér típusú utótagokat pedig pl. angolul olvashatjuk.
A második - egyszerűbb és olcsóbb - megoldás az, ha csak a térképlap címét, a jelmagyarázatot és az egyéb kereten kívüli megírásokat szerepeltetjük több nyelven (pl. NATO JOG térképek). A hagyományos papírtérképeknél ez utóbbi változatot preferálták, s ez a gazdaságosságon túl térképészeti szempontokkal is magyarázható. A hivatalosan is kétnyelvű, sűrűn lakott területeken (pl. Brüsszel környékén és Katalóniában) a dupla mennyiségű névanyag miatt a térkép olvashatatlanná, értelmezhetetlenné válhat. A nevek a vonatkoztatott objektumtól távol kerülhetnek. Megnő a nevek által kitakart terület aránya. S hogy ne kelljen neveket elhagyni, ezért gyakran a térképi hátteret egyszerűen felnagyítva, a tervezettnél nagyobb méretarányban valósítható meg a térkép, és így az nem lesz részletesebb.
Amikor egy helyre több név is vonatkozik, általában döntenünk kell, hogy melyik változatot szerepeltetjük első helyen. A vezérnyelv kiválasztása kényes dolog lehet a hivatalosan többnyelvű területeken is, hiszen úgy tűnhet, hogy valamelyik nyelvvel így kivételezünk a többi rovására. Politikailag korrekt megoldás az lehetne, ha mindig ábécé-rendben tüntetnénk fel őket, ám ez a gyakorlatban nem működik, mert így kevésbé lesz áttekinthető a névanyag.
A digitális kartográfia megjelenésének köszönhetően a fent említett szempontokat (is) újra kell értékelnünk. Egyrészt meg kell barátkoznunk az olyan digitális térképekkel, amelyek csak a számítógép képernyőjén láthatóak. Itt már nem a rajzeszközök és a nyomda lehetőségei szabnak határt, sokkal inkább a monitor és a szoftver képességei, amelyek viszont folyamatosan fejlődnek. Másrészről az átalakulással járó paradigmaváltást az is jelzi, hogy a piacon ma rengeteg olyan digitális úton előállított papírtérképet találunk, amelyek már meglévő térképek valamilyen (akár nyelvi) mutációi. A nemzetközi kiadók előszeretettel jelentetnek meg magyarul olyan atlaszokat, melyek külföldön, azaz "nyugaton" már népszerűvé váltak.
A ma használt térképészeti és térinformatikai programok - néhány extrém kivételtől eltekintve - az egyszerű megírásokat és a szórt neveket is egyszerűen módosítható szövegként tárolják, melyhez hozzárendelnek bizonyos jellemzőket. Ilyen attribútumok lehetnek: betűtípus, betűnagyság, stílus (kurzív, aláhúzott), szín, kezdő koordináta (x és y), vonatkoztatási pont (balra, középre vagy jobbra zárt), illesztési görbe (szórt neveknél), forgatási szög, betűköz, sorköz, stb. Egy általános térképnézegető szoftverrel szemben tehát ma joggal elvárjuk, hogy a kétdimenziós grafikus objektumokon (pontszerű jel, egyenes, görbe, felület) kívül a szövegeket is kezeljék, jelzett attribútumaikkal együtt. Ezen túl pedig akkor lehet egy ilyen program igazán használható és interaktív, ha a térképek réteges szerkezetét is megtartja. Ilyen megjelenítő modult minden elektronikus atlasz tartalmaz, de mivel még nem igazán alakult ki egy standard, ezért többnyire saját, egyedi programokat íratnak maguknak a kiadó cégek (pl. a Cartographia Világatlaszának számítógépes változatához a Psoft cég készített ilyet).
Ezekkel a modulokkal tehát végső soron az is megoldható kell legyen, hogy a szöveges rétegek megfelelő váltogatásával ugyanarra az objektumra több különböző névváltozatot jelenítsünk meg, s ezzel forradalmasítsuk az eddigi térképhasználati kultúrát. Egy ilyen módszert dolgoztam ki a gyakorlatban, a szakdolgozatomban szereplő térképhez.

• FARAGÓ IMRE: A magyar névhasználat változásai a Kárpát-medencét ábrázoló térképeken. ELTE Térképtudományi Tanszék kézirat, 2000.

 

 
 
 
 
 

• FÖLDI ERVIN: Térképi névírás. ELTE Térképtudományi Tanszék jegyzet, 1992.

 

 
 
 
 
 

• KISS LAJOS: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, 1978.

 

 
 
 
 
 

• MÁRTON MÁTYÁS: Atlaszkartográfia. ELTE Térképtudományi Tanszék jegyzet, 2000.

 

 
 
 
 
 

• ORMELING, FERDINAND JAN: Minority Toponyms on Maps. Utrechtse Geografische Studies, 1983.

 

 
 
 
 
 

• ZENTAI LÁSZLÓ: Számítógépes térképészet. Eötvös Kiadó, 2000.

 

 
 
 
 
 

• A Föld világatlasz. Szarvas, Top-o-gráf, Kárpátia, Nyír-Karta, 1999.

• www.eki.ee - Észt Nyelvi Intézet 
• www.eurolang.net - Az EU nyelvi kisebbségei 
• www.eurominorities.de és euroflag.free.fr - Európai kisebbségek 
• geonative.tsx.org - Kisebbségi nyelvek és exonimák 
• www.elandnet.org/links - Hivatkozásgyűjtemény nem elismert országokról és nemzeti kisebbségekről