|
Guszlev Antal:
Többnyelvűség a térképeken
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés
A többnyelvűséggel mindig csak a baj van; így van ez Bábel tornyának
építése óta. Sokkal egyszerűbb lenne az életünk, ha mindenki egyazon világnyelven
beszélne, s a világ egyetlen nagy nemzetállam lenne. A történelem folyamán
számos szépreményű, hatalmas területen elterülő birodalom alakult ki. A
meghódított területek egységesítése, kordában tartása azonban nem könnyű
dolog, olyannyira nem, hogy gyakran a birodalmak széteséséhez vezetett.
Nem kell messzire mennünk egy jól ismert, kézenfekvő példáért: a XX. században
tanúi lehettünk a szovjet világbirodalom kialakulásának. Utóbb erről is
kiderült, hogy inkább csak utópia szintjén működik, mindenesetre határozott
lépéseket tettek a kulturális és nyelvi egyesítés felé.
Az akkori világ szovjet befolyás alatt álló felén az orosz nyelv hídszerepet
töltött be a nemzetek közti kommunikációban, s úgy tűnt ez lehet a jövő
útja. Időközben az ellenkező póluson is történtek hasonló jellegű törekvések:
1967-től kezdődően az ENSZ égisze alatt több konferenciát is tartottak
New Yorkban a földrajzi nevek egységesítésének ügyében. Ez a folyamat mindmáig
tart, 1998 januárjában volt sorrendben a hetedik ilyen ülés. A szervezet
ajánlásokat juttat el az illetékes szervekhez, melyeket többnyire be is
szoktak tartani. Az egyik ilyen ajánlás a "helyi név elve", azaz hogy lehetőleg
kerüljük a helyi használatú hivatalos névtől eltérő megjelölések (exonimák)
használatát. Láthatjuk tehát, hogy az igény megvan, de aki egy kicsit is
jártas a földrajzi nevek nemzetközi használatának terén, az tudhatja, hogy
bármennyire is ellenzi azt az ENSZ szakértői csoportja, az exonimákat mégiscsak
használják az átlagemberek a mindennapi kommunikációban.
A globalizáció korában jól megfér egymás mellett az otthonosság és
a nemzetköziség, melyek a térképi névírás szerkesztési elveiben is jelentkeznek.
Az otthonosságot az érvényben lévő államhatárokon is túlnyúló nemzeti névalakok
legteljesebb feltüntetése jelenti; a nemzetköziséget a térképen megjelenő
objektumok hivatalos formáinak és a nem latin betűs nevek nemzetközi átírási
gyakorlatának alkalmazása adja. Ebből az elvből következik, hogy a többnyelvűséget
térképen is ábrázolnunk érdemes és kell.
Az exonimákon túl e dolgozatban tárgyalandó másik terület, ahol a többnyelvűség
fontos szerephez jut: a kisebbségek ügye. Esetünkben csak a nyelvi
(és nem pl. vallási, kulturális, stb.) etnikumokkal fogunk foglalkozni,
mert ők környezetükben saját elnevezéseiket használják, a hivatalos államnyelvétől
sok esetben eltérőket. Attól függően, hogy az aktuális politika hogyan
ítéli meg és mennyire fogadja el a kisebbségek jogait, mennyire fogadják
el hivatalosnak a kisebbségi neveket, ez a hozzáállás a térképek névanyagában
is megmutatkozik. A térkép talán a legmegfelelőbb eszköz az etnikumok ilyen
téren történő kutatásaihoz: mivel sokféle nevet vonatkoztathatunk ugyanarra
az objektumra, így tetten érhetőek az államhatárok és a politikai attitűdök
szeszélyes változásainak hatásai a történelem folyamán.
Szeretném előrebocsátani, hogy jelen tanulmány kartográfus szemléletben
íródott azok számára, akiket érdekel a többnyelvű toponímia összetett problematikája.
Nem tekinthető tehát sem politikai állásfoglalásnak, sem nyelvészeti kutatásnak,
sem pedig kisebbségi kérdéseket feszegető szociológiai munkának.
[Vissza a lap elejére]
2. Kisebbségi földrajzi nevek
Mint a bevezetésben is említettem, a földrajzi nevek tekintetében
a nyelvi kisebbségekkel érdemes mélyebben is foglalkozni. Több definíciója
is létezik annak, hogy mit nevezünk kisebbségnek. A legkézenfekvőbb az,
hogy "az állam nemzeti jellegét meghatározó néphez képest kisebb számarányú
népcsoport" (Magyar Értelmező Kéziszótár). Egy kicsit közelebb jutunk az
igazsághoz, ha hozzátesszük: "az emberek olyan csoportja, akiket fizikai
vagy kulturális jellegzetességeik miatt kiközösít a társadalom; megkülönböztetett,
egyenlőtlen bánásmódban részesülnek, s így egy kollektív diszkrimináció
szenvedőalanyai" (Wirth, 1945). Ebből már sejthető, hogy a kisebbségeket
nem mindig a számarányok fejezik ki. Érdemes inkább az élet különböző területein
megjelenő alárendeltségi, hierarchikus viszonyokat taglalni. Ez utóbbira
jó példa lehet az indiai gyarmatosítás: annak ellenére, hogy az ott tartózkodó
angolok száma meg sem közelítette a többi nagy népcsoport (hinduk, bihárik,
tamilok, stb.) számát, nem beszélhetünk a szó hagyományos értelmében vett
kisebbségi státuszról.
A nyugati demokráciákban nagy hangsúlyt fektetnek az etnikai kérdésekre,
azonban ez nem volt mindig így. Területtől és időszaktól függően sokféle
politikai hozzáállással találkozhatunk. A világ majd' minden részén találhatunk
kisebbségeket, vizsgálódásom tárgyát azonban Európára korlátozom. Ennek
legfőbb oka az, hogy itt többnyire fejlett, sokszínű demokráciákat találunk,
ahol a kisebbségi kérdéseket (már) nem rejtik véka alá, hanem igyekeznek
azokat békés úton rendezni. Az EU Alapvető Jogainak Chartája természetesen
megemlíti a nyelvi kisebbségeket is. Ahogy haladunk kelet felé, úgy ez
a pozitív gondolkodás sajnos egyre kevésbé érvényesül, de még mindig sokkal
jobb a helyzet, mint a fejlődő országokban, ahol mindennaposak a polgárháborúk.
A nemzetközi sajtóban olvashatunk róluk is eleget, ám a fejlet nyugati
világ egyfajta felsőbbrendű közönnyel viseltetik a téma iránt, s csak akkor
avatkozik be, ha gazdasági érdekei azt megkívánják.
Kontinensünkön általánosan elmondható, hogy a nagy méretarányú topográfiai
térképezés központosított, állami feladat. A terepen neveket gyűjtő topográfus
feladata a különböző névváltozatok felkutatása is, de csak ha feltesszük,
hogy erre felsőbb utasítást (vagy engedélyt) kapott. A gyűjtés csak akkor
működhet hatékonyan, ha a feladattal megbízott személy valamennyire ismeri
a régióban élő kisebbségek nyelvét is. A hagyományos (analóg) módszerek
alkalmazásakor a térképkészítés különböző fázisai közben számos alkalommal
fordulhattak elő kisebb hibák, félreértelmezések a nevekkel kapcsolatban.
Az írásos vagy szóbeli források leírása, a törzskönyvezés, a névterv készítése,
nyomdai eredetik létrehozása és még a sokszorosítás során is potenciális
hibalehetőségekkel találkozunk, akkor is, ha mindenki precízen és lelkiismeretesen
végezte dolgát. A szóbeli források leírása főként francia és angol nyelvterületen
jelent nagy kihívást és odafigyelést, hiszen ott sem a kiejtett nevek leírása,
sem a leírt nevek kiejtése nem teljesen egyértelmű. Az angol térképészek
a walesi neveket "gyilkolták le" nagy előszeretettel, de a franciák is
követtek el hasonló galádságokat flamand nyelvterületen: így lett pl. "de
Moere" helyett "l'Amour" (De Flou, 1929).
Európa sokféleségére mi sem jellemzőbb, hogy van néhány egységesnek
mondható ország is: Izland és Andorra - ahol tehát nem foglalkoznak
etnikai kérdésekkel, s virul az egynyelvűség. Ezek kis népességű országok,
stabil határokkal és államigazgatással. Néhány forrásmunka Portugáliát
is ide sorolta, ám - mint utólag kiderült - nem volt meg a kellő alapjuk
hozzá: 1999-ben ugyanis hivatalossá tették a miranda nyelvet is Miranda
do Douro régióban.
Mindezekkel szemben pedig ott van Írország, ahol viszont hivatalosan
is megvalósult a kétnyelvűség: az Ír Köztársaság egész területéről gael
(ír) és angol nyelven is elkészült egy térképrendszer a teljes méretarány-tartományban.
A kétnyelvűség a történelmi háttérből adódik. Az első részletes topográfiai
térképek 1846-ra készültek el, melyen a brit korona városainak és falvainak
"barbár és otromba" nevei helyett angolul is kimondható és értelmesnek
hangzó változatokat használtak. Később ezt a folyamatot szabályozták, és
a XX. század elejétől kezdve az Ír Királyi Akadémia szakértői is részt
vállaltak a bizonytalan nevek tisztázásában, de az angol lett a vezérnyelv.
Az évszázadokig brit fennhatóság alatt álló, 1921-ben függetlenné vált
ország nemzeti érzéseinek ébren tartása végett az ősi gael nyelvet kötelezően
oktatják az iskolákban. A legtöbb gyerek anyanyelve angol, az írt csak
második nyelvként tanulják. Bár az elsősorban hivatalos nyelv az ír, a
lakosok mégis csak kis százalékban használják a mindennapi kommunikációban
a gaelt (hasonló a helyzet a Skóciában is). A hírhedt nacionalizmus azonban
annál erősebb, semminthogy teljesen áttérjenek angolra. Az írek a második
világháború után jutottak el oda, hogy a meglévő angol nevekből megpróbálják
rekonstruálni az eredeti, angolosítás előtti helységneveket. Amiatt, hogy
ilyen későn eszméltek, a rekonstrukció nem volt mindig egyértelmű, s ez
a bizonytalanság a gael nyelvű térképeken esetenként még ma is megfigyelhető.
Az előző bekezdésben tárgyalt különleges eseteken túl azonban a többi
országban nem ilyen egyértelmű a helyzet, tucatszám találunk kisebb-nagyobb
etnikumokat Európa-szerte. A helyzet kezelését illetően találunk mind követendő,
mind elutasítandó példát is. A teljesség igénye nélkül, csak néhány a "problémás"
népek közül, akikről gyakran hallani ma a médiában:
-
albánok Koszovóban
-
baszkok Spanyolországban
-
flamandok és vallonok Belgiumban
-
(észak-)írek, skótok, walesiek az Egyesült Királyságban
-
kaukázusi népek (csecsenek, ingusok, stb.) Oroszországban
-
magyarok a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Vajdaságban, Horvátországban,
Szlovéniában, Burgenlandban
-
németek szerte Kelet-Európában
-
oroszok Ukrajnában és a balti államokban
-
romák szerte Európában
-
zsidók szerte Európában
A konfliktusok illetve a bizonytalanság velejárójaként a térképi megjelenítések
is problémákba ütközhetnek, hiszen az adott kisebbségi nyelv hivatalossá
tétele túl nagy szabadságfokot és autonómiát jelenthet, holott a kormányzatok
célja gyakran inkább az, hogy minél inkább beolvasszák az etnikumokat,
földrajzi neveikkel együtt. A negatív példák között még meg kell említenünk
a Balkán-félszigetet, amely nem véletlenül érdemelte ki az "Európa
lőporos hordója" címet. Úgy tűnik ebben a régióban jobban kedvelik a fegyveres
megoldásokat. A régóta tartó konfliktusok és egyéb most nem részletezett
okok következtében sajnos a térképhasználati kultúra sincs túl magas szinten,
nem könnyű feladat erről a térségről megbízható térképeket beszerezni.
Alapanyag hiányában pedig térképész legyen a talpán, aki képes jó és pontos
terméket előállítani. A másik, hogy itt nem könnyű ideológiáktól mentes
térképet készíteni, de ha mégis megpróbáljuk, érdemes felkészülni az ilyen
jellegű panaszlevelekre, szakmai és politikai támadásokra is.
A jó példák között, előkelő helyen szokták említeni Finnországot.
Aki gyakran néz térképeket Finnországról, az már megszokta, hogy a finn
nevek alatt szinte mindig ott találjuk a svéd megfelelőket is, s az lenne
furcsa, ha Helsinki mellett nem lenne ott Helsingfors, illetve Turku mellett
Abo. A svéd nevek minden olyan helyen hivatalosnak számítanak, ahol a svéd
kisebbség aránya eléri a 6%-ot. Hasonlóan jó bánásmódban részesülnek a
lappok (számik) is, akik viszonylag kevesen vannak, ráadásul a gyéren lakott
északi területeken szétszórva, nomád körülmények között élnek.
Különböző kultúrák békés egymás mellett élésére és a soknyelvűségre
klasszikus példa Svájc. De két ok miatt is kilóg a sorból ez az
ország. Egyrészt nem beszélhetünk nyelvi kisebbségekről, mert a négy hivatalos
nyelv (német, francia, olasz, rétoromán) egyenlő jogokkal bír. Másrészt
az államigazgatás itt nem országos, hanem kantoni szinten folyik, azaz
minden kanton maga döntheti el, hogy melyek az ott hivatalos nyelvek. A
térképszelvények nyelve pedig alkalmazkodik a lingvisztikai határokhoz.
[Vissza a lap elejére]
3. Többnyelvűség magyar térképeken
A történelem folyamán sűrűn változó határok miatt mára a magyar
névterület
és az államterület nagysága között már jelentős különbségek mutatkoznak.
Amennyiben a magyar térképészek nem érzéketlenek a magyar történetiséggel
illetve a mai határokon túl élő magyarsággal szemben, s ezt a szemléletet
a térképen is alkalmazzák, úgy nekik is fel kell készülniük a legkülönfélébb
helyekről érkező támadásokra. Természetföldrajzi térképeken a nemzetiességen
túl szakmai (geológiai, geomorfológiai) szempontok is indokolják a magyar
névhasználatot. A Kárpát-medenceségben érdemes egységes és következetes
tájszemléletet alkalmaznunk, hiszen a politikai határok többnyire nem esnek
egybe a tájhatárokkal.
A XX. század "független" magyar térképészete a trianoni békeszerződéstől
(1920) egészen a rendszerváltásig (1989) erős ideológiai ráhatásoknak volt
kitéve. A csonkítást követő területi revízió miatt a térképészek is túlnyomóan
magyar neveket használtak, még ha kicsit erőltetettnek tűnnek is (pl. Vihorlát
- Viharlátó); ez utóbbi példa szerintem a nyelvújítás időszakában keletkezett,
később szerencsére elfeledett (torz)szülemények szellemét idézi (pl. Stockholm
- Istókhalma, Koppenhága - Kappanhágó). A magyarosítási folyamat a második
világháborút megelőző bécsi döntések idején tetőzött. A húszas-harmincas
években kiadott térképeken (pl. Kogutowicz földrajzi iskolai atlasz, ÁTI-Kisatlasz)
a Kárpát-medence területén szinte mindenhol magyar névanyag szerepel, csak
ritkán találkozunk kettős megírással (pl. Wien - Bécs). Az ÁTI-Kisatlaszban,
amely egyébiránt a kor legszínvonalasabb térképi termékei közé tartozik,
burkolt politikai nézetek is kifejezésre kerülnek: a "Csonkamagyarország"
című lapon Horvát-Szlavónország területén egyetlen magyar településnév
sincs.
A világháború utáni szocialista Magyarországon a kartográfia teljesen
új irányt vett: az aktuális ideológiát követve a magyar névhasználat a
mai határok közé szorult. Mivel akkoriban, az államközpontúság és a titkosítás
korában nem volt divat etnikai kérdéseket feszegetni, ezért évtizedeken
át minden térképen szinte csak a hivatalos államnyelven jelentek meg a
nevek, s idővel a magyar exonimák szinte teljesen kikoptak a köztudatból
és az oktatásból, teljességgel archaikussá váltak. E folyamat azt is bebizonyította,
hogy a földrajzi nevek hétköznapi használatára milyen nagy hatással vannak
a térképek. A teljes rehabilitáció csak a kilencvenes években következhetett
be, a kartográfia és ezzel együtt a térképek minősége hatalmas léptekben,
látványosan fejlődött. A kettős névhasználat és a többnyelvűség lassan
nálunk is megszokottá válik.
[Vissza a lap elejére]
4. Exonimák
Definíció szerint az exonima: egy bizonyos nyelvben használt földrajzi
név egy olyan földrajzi alakulatra, amely kívül fekszik azon a területen,
ahol ez a nyelv hivatalos. Az ilyen földrajzi név formájában eltér attól
a névtől, amelyet a földrajzi alakulat fekvése szerinti terület hivatalos
nyelvén (nyelvein) használnak.
Megjegyzés: Az ENSZ 1977. évi konferenciájának 19. határozata kizárja
az exonimák közül azokat a neveket, amelyek az eredetitől csak mellékjelek
vagy névelő elhagyásában, pótlásában, módosításában, a név raggal vagy
képzővel való ellátásában és a földrajzi köznév fordításában térnek el!
(Földi E., 1992).
Itt érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a nemzetközi kiadványok
esetében a nem latin betűs írást használó országok névanyagának készítésekor
külön problémát okoz az, hogy mit tekintünk a "minden egyes ország hivatalos
írásmódját követő névírásnak". Az adott ország Tudományos Akadémiája, a
kiadványt megjelentető ország hasonló testülete, vagy az ENSZ e tárgyban
illetékes bizottsága által meghatározott átírási táblázat a mérvadó? Hasonlóan
érdekes kérdés az egyedüli szuverenitáson kívüli területek - úgy, mint
az Antarktisz, valamint a nemzetközi vizek területe a Világtengeren - névanyagának
használata, ahol nincs értelme exonimákról beszélni.
Az exonimákat kialakulásuk szerint különböző típusokra bonthatjuk.
A leggyakoribb a nevek kiejtése miatti átalakítás, amikor is a név igazodni
próbál egy másik nyelv struktúrájához, nyelvtani szabályaihoz. Ebben
az esetben az eredeti tő csak kissé torzul, még viszonylag könnyűszerrel
rekonstruálható (pl. Paris - Párizs). Külön alkategóriát alkotnak a "beszélő",
azaz értelemmel bíró, lefordított nevek. Ezek többnyire természetföldrajzi
entitások, mint például a Jóreménység foka: Cape of Good Hope, Kaap die
Goeie Hoop, Cap de Bonne Espérance, Capo di Buona Speranza, Kap der Guten
Hoffnung, ...
A következő típust a történelmi hagyományok miatt, régebben
kialakult nevek használata jelenti. A ma ismeretes nyugat-európai magyar
exonimák közül több is a középkorba nyúlik vissza (pl. Augsburg - Ágosta).
Néha felmerülhet a kérdés, hogy az ilyen elnevezések még ma is használatosak-e,
vagy inkább történelmi névnek minősülnek (pl. Pécs - Fünfkirchen).
Olyankor is alakulnak ki exonimák, amikor két vagy több helységet
ugyanúgy vagy hasonlóan hívnak, vagy hívtak, még ha azok más országban
vannak is. Erre különlegesen jó példa lehet Velence: a magyar falut olasz
telepesek nevezték el így, a híres olasz város mintájára. Hogy megkönnyítsük
az értelmezést, illetve elkerüljük a félreértéseket, a mai magyar nyelv
kicsi, ám észrevehető különbséget tesz ragozásban a két hely között: Velencébe/Velencében
vagy Velencére/Velencén utazunk/nyaralunk.
[Vissza a lap elejére]
5. Gyakorlati megoldások
Többnyelvű térképek szerkesztésekor figyelemben kell tartani,
hogy az nemzetközi olvasóközönségnek készül. Törekedni kell arra, hogy
a térképen megjelenő jelek, piktogramok a jelmagyarázat tanulmányozása
nélkül is jól értelmezhetőek legyenek. Kerülni kell a rövidítések alkalmazását.
Csak akkor lesz a térkép igazán jó, ha a térképszerkesztő ismeri az adott
nyelveket és az adott kultúrkörben használatos sajátos térképi megoldásokat
is.
A
térkép többnyelvűsége alatt alapvetően két dolgot érthetünk. Első megközelítésben
egy olyan térképre gondolhatunk, ahol az egyes objektumokra több név is
vonatkozik. Azaz megjelenhetnek egy névnek a különböző változatai más nyelveken
vagy nyelvjárásokban. Ez a megoldás nem mai találmány, a módszert évszázadok
óta alkalmazzák. A baloldalon látható térképrészleten Székesfehérvár korabeli
névváltozatait láthatjuk franciául, magyarul, németül, törökül és latinul.
Technikai megoldások szempontjából ide sorolhatjuk azokat az eseteket is,
amikor ugyanazon a nyelven adunk meg egy másik verziót (Szentpétervár,
Leningrád), ami a történelmi témájú térképeken lehet gyakori, de a földrajzi
nevek etimológiájának kutatásához is nagy segítséget nyújthat. Különböző
hibrid megoldásokkal találkozhatunk nem latin betűs írású országokban.
Egy idegenforgalmi célokra készült Moszkva várostérképen a cirill betűs
utcanevek mögött általában megtaláljuk a latin betűs átírást is; az utca,
sugárút, tér típusú utótagokat pedig pl. angolul olvashatjuk.
A második - egyszerűbb és olcsóbb - megoldás az, ha csak a térképlap
címét, a jelmagyarázatot és az egyéb kereten kívüli megírásokat szerepeltetjük
több nyelven (pl. NATO JOG térképek). A hagyományos papírtérképeknél ez
utóbbi változatot preferálták, s ez a gazdaságosságon túl térképészeti
szempontokkal is magyarázható. A hivatalosan is kétnyelvű, sűrűn lakott
területeken (pl. Brüsszel környékén és Katalóniában) a dupla mennyiségű
névanyag miatt a térkép olvashatatlanná, értelmezhetetlenné válhat. A nevek
a vonatkoztatott objektumtól távol kerülhetnek. Megnő a nevek által kitakart
terület aránya. S hogy ne kelljen neveket elhagyni, ezért gyakran a térképi
hátteret egyszerűen felnagyítva, a tervezettnél nagyobb méretarányban valósítható
meg a térkép, és így az nem lesz részletesebb.
Amikor egy helyre több név is vonatkozik, általában döntenünk kell,
hogy melyik változatot szerepeltetjük első helyen. A vezérnyelv kiválasztása
kényes dolog lehet a hivatalosan többnyelvű területeken is, hiszen úgy
tűnhet, hogy valamelyik nyelvvel így kivételezünk a többi rovására. Politikailag
korrekt megoldás az lehetne, ha mindig ábécé-rendben tüntetnénk fel őket,
ám ez a gyakorlatban nem működik, mert így kevésbé lesz áttekinthető a
névanyag.
A digitális kartográfia megjelenésének köszönhetően a fent említett
szempontokat (is) újra kell értékelnünk. Egyrészt meg kell barátkoznunk
az olyan digitális térképekkel, amelyek csak a számítógép képernyőjén láthatóak.
Itt már nem a rajzeszközök és a nyomda lehetőségei szabnak határt, sokkal
inkább a monitor és a szoftver képességei, amelyek viszont folyamatosan
fejlődnek. Másrészről az átalakulással járó paradigmaváltást az is jelzi,
hogy a piacon ma rengeteg olyan digitális úton előállított papírtérképet
találunk, amelyek már meglévő térképek valamilyen (akár nyelvi) mutációi.
A nemzetközi kiadók előszeretettel jelentetnek meg magyarul olyan atlaszokat,
melyek külföldön, azaz "nyugaton" már népszerűvé váltak.
A ma használt térképészeti és térinformatikai programok - néhány extrém
kivételtől eltekintve - az egyszerű megírásokat és a szórt neveket is egyszerűen
módosítható szövegként tárolják, melyhez hozzárendelnek bizonyos jellemzőket.
Ilyen attribútumok lehetnek: betűtípus, betűnagyság, stílus (kurzív, aláhúzott),
szín, kezdő koordináta (x és y), vonatkoztatási pont (balra, középre vagy
jobbra zárt), illesztési görbe (szórt neveknél), forgatási szög, betűköz,
sorköz, stb. Egy általános térképnézegető szoftverrel szemben tehát ma
joggal elvárjuk, hogy a kétdimenziós grafikus objektumokon (pontszerű jel,
egyenes, görbe, felület) kívül a szövegeket is kezeljék, jelzett attribútumaikkal
együtt. Ezen túl pedig akkor lehet egy ilyen program igazán használható
és interaktív, ha a térképek réteges szerkezetét is megtartja. Ilyen megjelenítő
modult minden elektronikus atlasz tartalmaz, de mivel még nem igazán alakult
ki egy standard, ezért többnyire saját, egyedi programokat íratnak maguknak
a kiadó cégek (pl. a Cartographia Világatlaszának számítógépes változatához
a Psoft cég készített ilyet).
Ezekkel a modulokkal tehát végső soron az is megoldható kell legyen,
hogy a szöveges rétegek megfelelő váltogatásával ugyanarra az objektumra
több különböző névváltozatot jelenítsünk meg, s ezzel forradalmasítsuk
az eddigi térképhasználati kultúrát. Egy ilyen módszert dolgoztam ki a
gyakorlatban, a szakdolgozatomban szereplő térképhez.
[Vissza a lap elejére]
6. Irodalom- és forrásjegyzék
-
FARAGÓ IMRE: A magyar névhasználat változásai a Kárpát-medencét ábrázoló
térképeken. ELTE Térképtudományi Tanszék kézirat, 2000.
-
FÖLDI ERVIN: Térképi névírás. ELTE Térképtudományi Tanszék jegyzet,
1992.
-
KISS LAJOS: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó,
1978.
-
MÁRTON MÁTYÁS: Atlaszkartográfia. ELTE Térképtudományi Tanszék jegyzet,
2000.
-
ORMELING, FERDINAND JAN: Minority Toponyms on Maps. Utrechtse Geografische
Studies, 1983.
-
ZENTAI LÁSZLÓ: Számítógépes térképészet. Eötvös Kiadó, 2000.
-
A Föld világatlasz. Szarvas, Top-o-gráf, Kárpátia, Nyír-Karta, 1999.
[Vissza a lap elejére] [Vissza
az esszék kezdőoldalára]
© Guszlev Antal 2001
E-mail: guszlev@ludens.elte.hu
Minden jog fenntartva.
|