 |  |  |
Életrajzi adatok
A család a németországi Bambergből (nevük is innen ered: Bamberger) vándorolt a Pozsony megyei Szentgyörgyre. Édesapja az 1831 - es áldozata lett, így fia születését már nem érte meg. Édesanyja újabb házasságot kötött. és ezért a család Dunaszerdahelyre költözött (utazásának angol nyelven írt előszavában Dunaszerdahelyt jelölte meg szülőhelyéül). Szörnyű nyomorbyn éltek, így már tízévesen maga kereste a kenyerét (piócakereskedelem). Szegénységük ellenére a gyermek vasakarattal tanult először a Talmud - Tóra iskolában, majd a református elemiben. Az elemi iskola elvégzése után inasnak állt, és házitanítóskodott. Az így összekuporgatott pénzből 1845 - ben beiratkozott a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumba, az első két osztályt itt végezte kitűnő eredménnyel. A felekezeti elfogultságból adódó meg nem értés és a bénasága miatt elszenvedett bántalmazások a város elhagyására késztették. Tanulmányait a soproni evangélikus líceumban folytatta, ahol ismét a legjobbak közé küzdötte fel magát.
Nagy szenvedéllyel tanult nyelveket, s már itt komolyabban foglalkozott a közel - keleti nyelvekkel. Az 1848-49 -es eseményeknek még csak szemlélője lehetett. Elkeseredetten látta a koronázó városba bevonuló cári csapatokat, valamint a Haynau irányította kivégzéseket. Tanulmányait itt sem fejezte be, elhagyta Pozsonyt anélkül, hogy a hatodik osztály elvégzéséről szóló bizonyítványát kiválthatta volna. Ezután ismét házitanítóskodott s elmélyülten foglalkozott a keleti nyelvtudománnyal. Már az 1850 -es években kialakult benne célkitűzése: "a magyarok ősi hazája helyett nyelvészeti igazságokat" kívánt keresni. Munkásságára többen felfigyeltek pl.: Hunfalvy Pál, Kemény Zsigmond, Toldy Ferenc, Ballagi Mór, majd Eötvös József. Eötvös közbenjárására Konstantináplyba szóló útlevelet kapott. Ottartózkodása alatt (1857-1862) a török, és egyéb közel - keleti nyelvekben tökéletesítette tudását, s mint kiváló nyelvtanító a török előkelőségek és a diplomáciai képviseletek körében befolyásos barátokat szerzett. Barátai Resid efendinek nevezték el. Távollétében az MTA levelező taggá választotta. 1861 -ben megtartotta székfoglalóját: "nem csupán az emberek jellemét, viselt ruháit, fegyvereit, hanem élő zókat, a nyelveket" akarta összehasonlítani, "nem valami önkényes eljárással, hanem a nyelvhasonlítás biztos okszerű szabályai szerint".
1862 -ben ismét az Akadémia pénzbeli támogatásával indult híres keleti útjára. 1863 -ban Teheránból a Mekkából visszatérő "hadzsik" csoportjához csatlakozott. A Korán és a szent tudományok minden mozzanatát ismerő effendi a karaván bizalmát megnyerve testvéri egyetértésben tette meg az utat. Az 1500 km -es úton élete függött attól, hogy inkognitóját megőrizze. "Mi európaiak másként eszünk, iszunk, alszunk, sírunk, sóhajtunk, intünk, mint a keletiek." De mindezt el lehetett tanulni. Pl.: esténként nem mert túl sokat enni, nehogy álmatlanságából kifolyólag európai nyelven szólaljon meg, felkötötte a karját az árulkodó karmozdulatok elkerülésére.
Khivában (Héva) az emir tisztje mégis felismerte benne az idegent, angol kémet sejtett benne. Csak lélekjelenléte mentette meg a kínhaláltól.
Vámbéry 1500 km -es útja a Kaszpi - tenger partjától az Artek folyóig füves pusztán, onnan a Kara - kum sivatag nyugati szegélyén, majd horezmi oázison keresztül vezetett az Amu - Darjáig. A karaván egy hónapig időzött Khivában. Azután a Kizil - kum déli szegélyén, a rettenetes Khalata sivatagon keresztül haladtak Bokharáig, a kánság székhelyéig, majd onnan Szamarkandba, a mohamedán kultúra ősi fellegvárába, Timur Lenk egykori fővárosába jutottak.
A Khivába vezető ősi karavánút egy darabon a Nagy. és Kis-Balkáni-hegység peremén, majd kiszáradt folyómedrekben, homokgerinceken, s a köztük húzódó sós medencékben vezetett. A khivai karavánutat a törökök "40 állomás útjának"(40 kút) is nevezték. "A vízhiány pokoli kínokat okozott. Sokszor úgy éreztem, nem érem meg a holnapot."
A Kara - Kum akkoriban teljesen lakatlan volt, ahol csak a karavánok és a rájuk leselkedő rablkóbandák jártak.
Khiva a magas fák közül kiemelkedő minaretjeivel, az igéret földjének tűnt. "Belseje azonban egészen más, mint amit a külseje ígért. Kézeljünk el 3 -4000 sárkunyhót, amelyek darabos, és meztelen falaikkal a legnagyobb rendszertelenségben állnak, és fogalmuk lesz Khiváról... Khivában és Bokharában az egész földművelést rabszolgakezek hajtják végre."
"Bokhara a Zerfansból kapja a vizet (aranyszóró). Medre mélyebben fekszik a városnál, s ezt nyáron csak fukarul látja el. A víz csatornán érkezik a városba, de ezt nem tartják tisztán. Így láttatik el ivóvízzel a nemes Bokhara, hol a tanítványok ezrei tanulják azt a vallást, mely fennen hírdeti: A tisztaság a vallásból származik..."
Vámbéri ottjárta után két évvel a cár csapatai elfoglalják Taskentet, majd 1884-ben a Murgab völgyben elterülő Mari oázist is. A Nyugat-Közép-Ázsia "oroszturkesztán" néven a birodalom része lett. Vámbéry Útja tehát azért is jelentős, mert a khivai, és a bokharai önálló kánságok utolsó éveiről rajzol mgbízható, hiteles képet.
Az orosz kutatók utazásai később 1890 -es években indultak Abramov, Fedcsenkó majd Szevercov, Musketov, Middendorf útjaival.
Vámbéry Szamarkandban egy Mekkába tartó zarándokcsoporthoz csatlakozott, és afganisztánon át tért vissza Teheránba. Visszatérve kiegészítette az útközben apró papírdarabokra, arab betűkkel, de magyar nyelven írt titkos ceruzajegyzeteit. Ezek alapján dolgozta ki a híressé vált útleírását. 1864-ben visszatért Pestre. A tudományos körök hűvös fogadtatásban részesítették. Vámbéry népünk török eredetét vallotta az akkor már általánosan elfogadott finnugor elmélettel szemben. A csalódott ember 1871 -ben Londonba utazott, ahol nagy tisztelettel fogadták.
Több európai tudományos társaság tiszteletbeli tagjául választotta, a Royal Geographical Society -ben több nagysikerű előadást tartott. Útirajza is Londonban jelent meg először. A legmagasabb körökben is megfordult, s a királyi udvar is nagy szívélyességgel fogadta.
1865 -ben Pestre visszatérve a keleti nyelvek tanítójává nevezték ki az egyetemre.
1867 -ben rendkívüli, majd 1870 -ben rendes egyetemi tanár lett.
Mint nemzetközi utazó és felfedező, vezető szerepet töltött be a Magyar Földrajzo Társaság megalapításában, és további tevékenységében.
1889 -90 MFT elnöke.
1876 -ban akadémiai rendes tag.
1883 -ban az Akadémia tiszteletbeli tagja.
1894 -ben az igazgatóság tagja.
1913 -ban bekövetkezett haláláig a tudományos munkának szentelte minden idejét.
Értékes úti tapasztalataival felkeltette maga iránt mind az oroszok, mind az angolok érdeklődését. A cáriakban a szabadságharc elnyomóit látta, s ezért inkább az angolokhoz fordult. Az angol kormánynak értékes tanácsokat szolgáltatott a közel - keleti ügyekben.