Ki volt Sass Flóra?



   Sass Flóra varázslatos szépségû magyar felfedezõnõ volt, a XIX. század második felében járta Afrikát férje, Samuel  White Baker oldalán. Kalandos felfedezõútjukról naplót vezetett, amely csak száz év múltán került napvilágra egy padláson porosodó régi ládából. Írását nem a nyilvánosságnak szánta, de minden más forrásnál érdekesebben és életközelibben mesél a fekete kontinens gyarmatosításáról, a számunkra ismeretlen világ hétköznapjairól.


 
 
 

Miért lett rabszolga?



   Bár Flóra gyerekkoráról nem sokat tudunk, talán még az afrikai idõszaknál is kalandosabb és nehezebb lehetett életének ez a szakasza. Sass Flóra saját születése napjául 1841. augusztus 6-át jelölte meg. 7 éves koráig Erdélyben élt székely családjában. 1848 õszén azonban a kislány szüleit és fiútestvérét lemészárolták a felkelõ román parasztok. Flóra úgy menekülhetett meg, hogy a család román szolgálója nagy lélekjelenléttel magáénak mondta a gyermeket. Késõbb egy örmény család vette magához, s tõlük kapta Finnián családi nevét is. Maga Finnián, a családfõ, Bem seregében volt õrnagy, s szabdságharc bukása után Törökország felé menekül családjával. Vidin városában a nagy fejetlenségben a kis Flórának nyoma vész, s egy évtizedig nem tudni róla semmit.
 
 

Ki volt Samuel White Baker?



   1821-ben született Londonban, népes és gazdag családban. A legjobb brit iskolák után egyetemi tanulmányait a Majna menti Frankfurtban fejezte be. 1842-ben megházasodott és elõbb Mauritius-szigetén, majd késõbb Ceylonban mintagazdaságokat alapított. 1855-ben felesége sárgalázban meghal, ezért négy gyermekével hazatér Londonba. Nagy tervei vannak: szeretne segíteni Livingstone-nak a Zambezi-vidék felfedezésében. Ám a Királyi Földrajzi Társaság elutasítja. Emiatt más elfoglaltság után nézett és a Dunát a Fekete-tengerrel összekötõ vasútvonal építésén kezdett fáradozni. A Balkánra utazozott, útközben Pesten is sokat idõzött. Szabadidejében vadászni járt. Meghívta Duleep Singh herceget is, akit indiában ismert meg, s jó vadásztársa volt. Egyik útjuk alkalmával, 1859. januárjában a Dunán a jég fogságába kerültek, s így kénytelenek voltak partra szállni Vidin városánál. Körülnéztek, s eljutottak a város illegális rabszolgapiacára is. Ott látta meg a gyönyorû Sass Flórát, s nyomban ki is váltotta.


 
 
 
 

Mit kerestek Afrikában?



   Ebben az idõben Afrika térképét még sok fehér folt borította. A felfedezõk egyik fõ célja a Nílus-forrás megtalálása volt. Ennek nem csak tudományos, hanem gazdasági okai is voltak, tehát a támogatókban nem volt hiány. A Királyi Földrajzi Társaág több expedíciót is indított már ilyen célból. Az újságokból értesült Samuel White Baker honfitársai próbálkozásairól. Az az ötlete támadt, hogy õ is megpróbálhatná a forrás felkutatását. Azon kívül idõt is nyerne, mert nem kell Flórát rögtön hazavinnie, henem elõbb megtanulhatja rendesen az angol nyelvet. Mivel támogatást korábban sem kapott, és mivel megtehette, saját maga erejébõl, pénzébõl készült fel az expedícióra, s 1861. április 15-én elindultak Kairóból a Níluson felfelé vitorlázva.


 
 
 
 

Megtalálták-e?



   Tudták, hogy ugyancsak a Nílus-forrás felfedezése céljából indult el két felfedezõ, John Hanning Speke és James Augustus Grant erre a vidékre. Tudták azt is, hogy õk dél felõl indultak, ezért Baker számításai szerint találkozniuk kellett. Valóban, 1863. február 15-én, Gondokoróban találkoztak a két megfáradt felfedezõvel, akik örömmel közölték a házaspárral, hogy megtalálták a forrást. "Hátha maradt számomra is babérlevél a fán!" - mondta Baker, és a számára kedvezõtlen hír ellenére is folytatta útját. Speke és Grant ugyanis a feltételezett forrás tavat, a Viktoria-tavat megtalálták, de Gondokoróig nem követték végig a Nílus folyását, így egy része még mindig ismeretlen volt. A bennszülöttek is emlegettek egy másik tavat.



   Útjuk során sok megpróbáltatás érte õket. Sokszor kellett megküzdeniük a lázadó embereikkel, vad benszülöttekkel. Sass Flóra, határozott fellépésével, és kitartó erejével többször kivívta mind férje, mind kisérõik elismerését. Útjukat siker koronázta. Felfedezték a Nílus második forrástavát, amit Albert-tónak neveztek el. Felfedeztek egy vízesést is, amely az Albert-tó elõtt található a Níluson. Ezt Murchison-vízesésnek nevezték el. Hazafelé sem volt könnyebb az útjuk, de tudták, hogy már beírták magukt a történelem könyvébe. Londonban örömmel várták a sikeres házaspárt. Flórát is megismerte és tisztelte mindenki, bár a királynõ sokáig nem fogadta, mert egy ideig "vadházasságban" élt együtt férjével.

(A Nílus-forrás rejtélyét megoldottnak tekintették, bár nem volt az. Az igazi forráságakat csak 1934-ben a Bruckardt-Waldecker-féle belga expedíció találta meg.)
 
 

Miért mentek vissza?



   1869-ben adták át a Szuezi-csatornát. Az ünnepség alatt Baker kapott egy titkos megbizatást a walesi hercegtõl. A Szudántól délre fekvõ afrikai királyságokat szerette volna Anglia meghódítani. Ennek végrehajtására kérték fel a Kelet-Afrika szakértõként nyilvántartott Samuel Bakert. Formálisan a török szultán nevében intézkedett. Baker pasaként indult el új, veszélyes expedíciójára, melynek célja volt a nílusi rabszolga-kereskedelem megszüntetése is. 1889-ben keltek útra. Bakernek nagy hatalma volt egy ideig. A mostoha körülmények, lázadások során sok embere elveszett, õket is jobban megviselte e második expedíciójuk. Küldetésüket is csak úgy sikerült végrehajtani, hogy egy Egyiptomhoz hû helyi, megfelelõ hadsereggel rendelkezõ törzsfõnököt tett meg Baker uralkodóvá. A rabszolgakereskedelmet csak látszólag szüntette meg: amerre járt ott sikerült felszámolnia, de amint tovább ment újraéledt az emberekkel való üzletelés.

Hogy nevezték el Flórát a bennszülöttek?




   Szokatlan látvány volt Afrika belsejében a fehér nõ. Csodálták Flórát, mert szép és különleges volt (pl. hosszú haja) és erõs, határozott fellépése többször mentette meg férje életét. A benszülöttek a Myadue, azaz Hajnalcsillag nevet adták neki. Negyed századdal késõbb is emlékeztek rá.

   A második útjukon készített naplója igen jelentõs alkotás. Belsõ szemlélõként, és férje iránti szeretettel írta a sorokat. Mégis hiteles képet ad a XIX. századi afrikai gyarmatosító módszerekrõl, körülményekrõl.

   Második expedíciójuk után nem tértek vissza többet Afrikába.