1847. december 7-én született Váriban, Bereg megyében
egy tiszaháti földbirtokos fiaként. Apja Ungváron
és Budapesten taníttatta. Mivel az ifjút vonzotta
az orvosi pálya, beiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára.
Tanulmányai befejeztével 1870. augusztus 3-án orvosdoktorrá
avatták. Ezután a bécsi Rudolf-kórházban
Drasche és Weinle professzorok mellett dolgozott, egészen
1872 tavaszáig, mikor is Drasche professzor az ifjú és
rátermett Kepes Gyulát ajánlotta az éppen akkor
Bécsben szervezõdõ Osztrák-Magyar Északi-sarki
Expedíció orvosának. A 24 fõbõl álló
legénység közt, õ volt az egyetlen magyar. Legtöbbjük
kipróbált dalmát tengerész volt, akiket mint
az expedíció orvosa, õ maga vizsgált meg, hogy
egészségileg alkalmasak-e a rendkívüli, s zord
természeti adottságok elviselésére. Szintén
az õ feladata volt, hogy összeállítsa az expedíció
élelmiszer készletét. Tanácsára nagy
mennyiségû Tokaji Aszut és citromlevet vittek magukkal,
hogy a vitaminszegény táplálkozásból
származó skorbutot elkerüljék. A két italt
valószinûleg keverve, fagyottan fogyasztották.
|
 Végül
az expedíció a Tegetthoff nevû hajóval 1872.
június. 13-án futott ki Bréma kikötõjébõl,
hogy felfedezzék az ún. "Északkeleti-átjárót".
Hogy Kepes Gyula mennyire ügyelt a részletekre, mutatja az
is, hogy mikor kikötöttek a norvégiai Tromsoben, egy ott
honos szederfaj tartósított gyümölcsébõl
vásárolt újabb készletre valót. Kepesnek
köszönhetõen a skorbutot elkerülték, és
a sok viszontagság ellenére csak egy embert vesztettek, aki
tüdõbajban hunyt el. A gyógyításon kívûl
még az õ feladata volt a növény- és állatgyûjtés,
de ezek rajta vesztek a jégbezárt hajón.
Kepes Gyula sok elõadást
tartott az expedícióról, még egy cikke is megjelent,
de mindezek együttvéve is kevésnek bizonyultak ahhoz,
hogy ez a roppant nagy jelentõségû felfedezõ
út a magyar történelem egyik kiemelkedõ eseményeként
maradjon ránk. Kepest azonban akkor nem felejtették el: törzsorvossá
léptették elõ, kitüntették a Vaskoronarend
III.fokozatával, több város díszpolgárává,
illetve többtudományos egyesület tiszteletbeli tagjává
választották. 1882-ben másodosztályú,
1895-ben elsõosztályú honvéd-fõtörzsorvossá
nevezték ki. Különbözõ helyõrségeken
szolgált, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi
Minisztérium egészségügyi osztályának
vezetésével. 1924. október 26-án halt meg Budapesten.
|