Részletek Kepes Gyula 1874. október 19-én tartott utibeszámolójából

"Szép tervekkel, merész reményekkel hagytuk el julius 14-én, 1872-ben az éjféli nap gyönyörü ragyogása mellette, a Tromsoe-i kikötőt. Tudva levő dolog, hogy az Expeditiónak tulajdonképi czélja vala, az éjszakkeleti átmenetelt megkisérteni. Noha egyesek közülünk ezen czélt mint idealist tekinték mégis sokan azon hiu reménynyel kecsegtettük magunkat, hátha mégis sikerülend a Behringi szorost elérni; azt azonban bizton reméltük, hogy Cseljuszkim fokig előhatolunk, - ami már magában véve is ritka eredmény lett volna ...

Cap Celjuszkim elérése volt folyton gondolatunk, de a sors könyvében másképp volt megírva. Körülbelül éjfél lehetett, midőn a hajó sűrűn fekvő jégzaj közé jutott, a mely eleintén némiképpen még szét vala oszolva, hanem negyedóráról negyedórára hajónk közelében sürűbb és sürűbb lőn, oly annyira, hogy 2 óra múlva a hajó tökéletesen be volt kerítve, és mozdulatlanul feküdt. Mi minden bú és gond nélkül mentünk, az éji nyugalomra, azt hivén, hogy a mint a jég bekerített, ugy ismét szét fog oszlani. De a " Tegetthoff " azon percz óta rabja és martaléka lőn a hatalmas jégnek, elveszté akaratát."

"Szeptember 9-én kerekedett heves éjszakkeleti szél az egyes jégdarabokat szétzúzta, a jégmezőket szétoszlatta; - mi azt hivők, hogy végre ütött a szabadulás órája, rögtön gőzerővel kisértettük a kimenetelt, és daczára annak, hogy a hajót fogva tartó jégtelep alig volt nehány száz lépésnyire, - minden munka és fáradalom hasztalan volt; jégbörtönünkből nem szabadulhatánk ... Október 13-ikáig nyugodt vala a jég, és vigasztaltuk magunkat a gondolattal, hogy az első telet jégzaj között, kikötő nélkül töltendjük."

"Október 13-dika óta a jég többé nem vala nyugodt, egyik napon gyengébben, másikon erősebben préselt. A hajó többször változtatta állását, majd jobbra, majd balra hajlott, hátulja mindig magasabbra emelkedett. Ezen ostromállapot február 25-ikéig tartott. Ezen idő alatt minden perczben készen valánk a hajót elhagyni; két ladikot, élelmiszereket, szenet tettünk a jégre. Két jégházat építettünk, hogy azon esetben, ha a hajót elvesztjük, és zivatar lenne legalább az első pillanatban óvhassuk magunkat a megfagyástól ...

Február 25-ikén a jég búcsú ostromlását tartá hajónk ellen; Tegetthoff az egész hadjárat alatt győztes maradt. Ezen nap óta a rég nélkülözött nyugalmat folyton élveztük. April 15-ikétől 1873. szept. végéig folyton dolgoztunk, hogy a hajót megszabadítsuk vagy legalább rossz állása miatt új vízmedencébe hozzuk; - hasztalan volt az egész nyári munka; elül képeztünk ugyan egy medencét, de a hajó hátulsó részénél 40 lábnyi ásásnál még folyton jeget találtunk ... Két és 1/4 óra lehetett, - a köd tökéletesen eloszlott ekkor mint egy isteni szózatra egy hatalmas bérczes föld mutatkozik hinni nem akaró szemeinknek, - látcsövek után rohanunk, teli torokkal kiáltjuk: "Föld, föld, föld!"

"Most közelgett az ünnepélyes pillanat, az ujonnan felfedezett föld megkeresztelése. Mint minden keresztelési ünnepélynél a bor kimaradhatatlan kellék, ugy itt is elkerülhetetlen. A törzs és a legénység tehát poharakkal felszerelve megjelen, a háromszoros " Hurrah" kiáltással végbemegy a keresztelés, - s az ismert világ ezen percz óta " Ferenc-József-császár-földel" gazdagabb ...

Az első pontot melyet megpillantánk, "Tegetthoff-foknak" neveztük el. Szeptember s Október hóban a part hosszában ide-oda hajtattunk, s a legéjszakibb pont, melyet elértünk, körülbelül 80. szél. fok volt; november hó 3. vagy 4-kén 79° 51' é. szélesség és 58° 56' kel. hosszúságban mintegy 2 1/2 mérföldnyire valánk a szárazföldtől, - s a hajó ezen pontot nem is hagyta el többé… Itt állapodott meg s ott fog maradni Isten tudja meddig ... Egész télen át kiki munkálkodott, -Weyprecht, Brosch, Orel ernyedetlen szorgalommal jégházakban tették az ily expeditióknál oly fontos delejes észleléseket. Azon percz óta midőn az első jeget láttuk, 1872. julius 15-ike óta majdnem folytonosan tétettek meteorológiai vizsgálatok; az első és második nyáron át, a meddig a jégzajjal utaztunk, a midőn csak lehetett, zoológiai gyüjteményekkel foglalkoztam ...

Február hó 23-án tartott tiszti tanácskozmányban elhatároztatott, hogy a hajót részint tarthatatlansága miatt, részint orvosi véleményezésem következtében, május 20-án este nyolc órakor elhagyjuk. Három csolnak jelöltetett ki tovább három élelmiszerekkel megrakott szán - egy szánon 14 mázsányi teher volt - s egy-egy csolnak 7-8 mázsát nyomott - állott rendelkezésünkre."

"Eleinte három részre voltunk oszolva; azt hittük, hogy heten képesek leszünk egy szánt huzni. Heten befogtuk, felszerszámoztuk magunkat, és huztuk teljes erőnkből - de a szán nem mozdult; ezután tizen és tizenegyen kisérettük meg. Ez ment, de hogyan? Minden perczben hasig hóban esve. Négy óra reggel volt már és alig valánk egy negyed órányira hajónktól. Két hónapi kinlódás után két-három órányi távolságra valánk a hajótól ... Végre julius 15-én Boreas megkönyörült és egy lehelletével megszabadított fogságunkból, szétoszlani kezdett a jég, és ezen pillanat óta oly szerencsések valánk, hogy augusztus 15-én jégvilágon keresztül hatolánk. De nem vala kényelmes és élvezetteljes ezen utazás: a jégmezőkön huztuk a szánokat, és a nyílt vizeken eveztünk ... Este hat órakor egy csolnakot pillantánk meg két emberrel. Örömünket nem kísértem meg leírni, csak annyit mondhatok, hogy nem sok hiányzott, hogy meg nem őrültünk. Mint tengeri rablók rohantunk a csolnakra, és a huszonegyedik ember, a ki után oly rég óta, oly hévvel sóvárogtunk, elbeszélte nekünk, hogy az öböl belsejében két arhangelszki hajó vagyon. Ezen egyszerű orosz halászok oly szivélyesen, oly szeretetreméltóan fogadtak minket, hogy nem emelhetem ki elegendően. Vorinin kapitány rögtön hajójára vett, és minket 9 napi zivataros vitorlázás után civilitasio karjaiba vezetett."