![]() |
1943. január 22-én született Budapesten. 13 éves koráig a Fejér megyei
Tordason él, középiskoláit már Budapesten végzi. Elvégezte a budapesti
Tanítóképző Főiskolát, az egri Tanárképzőt és szintén Budapesten a Képzőművészeti
Főiskolát. 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.
Nős, két gyermek édesapja. Első lemeze 1974-ben jelent meg Levél Nővéremnek címmel, melyet Másik Jánossal készített, és melynek “folytatása” 20 évvel később, 1994-ben jelent meg. (Reméljük, hogy 2014-ben új levelet írnak...) Ha jól számolom, akkor eddig összesen 13 lemezt adott ki. Az utolsó a Levélváltás, amely a Republic együttessel közösen készült. Nem kevés díjat is kapott, 1988-ban Az év lemeze díjat, 1992-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc díjat. 2001-ben vehette át a Kossuth-díjat. Több filmben is szerepelt (a teljesség igénye nélkül): Csinibaba, 6:3 (Tímár Péter), Turné (Bereményi Géza), Nyom nélkül (Fábri Péter). A 2000-ben bemutatott Cseh Tamás Film főszereplője pedig nem más, mint Cseh Tamás. |