BESZÁMOLÓ
A SPORTident RENDSZER 2002. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL
A
Sportident rendszer harmadik évét zárta. A rendszer bevezetésének idején a
tervek a beszerzéshez felvett kölcsönök ötéves visszafizetési futamidejével
számoltak. A számítottnál gyorsabb elterjedés és gyakoribb alkalmazás
következtében lehetővé vált a kölcsönök három év alatti visszafizetése. Ez
egyben azt is jelenti, hogy 2003. elejétől a rendszer átmegy az MTFSz
tulajdonába és kezelésbe. Ennek részleteit és feltételeit az MTFSz elnöksége fogja
kidolgozni és jóváhagyni.
A
fentiek következtében 2002. december 31.-ével a Sportident Szponzori Tanács
megszűnik. Ez a tény alkalom arra, hogy a rendszer bevezetését kölcsönnel, illetve
támogatással lehetővé tévő sporttársainknak és szervezeteinknek a sportág
nevében ismételten köszönetet mondjunk.
A
kölcsönadók a következők voltak (szervezetek esetén a kölcsönajánlatot
közvetítő személy neve után zárójelben szerepel a kölcsönadó klub, szövetség): Bogdanovics András, Bogdány Miklós (TTE),
Bognár Ildikó, Bokodi Blanka, Boros Zoltán, Cseh Balázs, Cserna András,
Csongrádi Jenő, Erdélyi Tibor, Fekete Gyula, Friedrich Vilmos, Gyulai Péter,
Gyulai Tamás, Gyulai Zoltán, Halla Ernő (ARAK), Harkányi Ádám, Harkányi Máté,
Harkányi Nándor, Hegedüs András, Hegedüs Kata, Hegedüs Márton, Hídvégi Nóra,
Jankó Tamás, Jankó Dániel, Jelinek István, Jenővári Gabriella, Kármán Katalin,
Kéri Gerzson, Kiss Endre, Laki Balázs, Lux Iván, Makrainé Tóth Rita, Máthé
István, Mets Miklós (OSC), Moór Sándor (THS), Nemesházi László, Riczel Zsuzsa
(PSE), Székely Zsuzsanna, Szokol Lajos (SZV), Takács István, Varga Sándor, Vass
László (BTFSz), Vass Tibor (VHS), Vincze István.
Jelentős
mértékű, vissza nem térítendő hozzájárulást adott Nógrádi Csaba (Penograin Rt) és az Ifjúsági és Sportminisztérium, míg a rendszer üzemeltetésének
segítésére az ICON Kft egy
nagyteljesítményű notebook gépet ajánlott fel, míg a Gerevich Alapítványtól egy nyomtatót kaptunk. A zökkenőmentes
üzemeltetéshez és a csúcsidőszakok áthidalásához önzetlen segítséget kaptunk az
AES GmbH-tól (a Sportident
fejlesztőitől).
1. A rendszer 2002. évi használatáról
A rendszer harmadik évében kihasználtsága még mindig képes
volt növekedni. A 2000. év 44 versenynapja és a 2001. évi 60 versenynap után
2002.-ben 66 versenynapon szerepelt (az egy napon rendezett több versenyt külön
nem számítva). A versenynaptárban
szereplő rangsoroló versenyek túlnyomó többsége már a rendszerrel zajlott,
pusztán a hajdú-bihari és szabolcs-szatmári versenyekre (feltehetőleg a nagy
távolság miatt), valamint a Veszprém kupára nem jutott el.
A hagyományos szakági versenyek mellett a rendszer szerepelt
a szlovák-magyar sítájfutó bajnokságon és a lövészettel egybekötött Solathlon
váltón is.
Az egy időben rendezett Európa-bajnokság és Balaton Nagydíj
mindegyikén a Sportident üzemelt, ezt a gyártók által kölcsönadott kiegészítő
felszerelésekkel lehetett megoldani.
A kisverseny-csomag használata még nem széleskörű, szerepelt
két éjszakai versenyen, egy klub-házibajnokságon és egy túraversenyen. Szponzori
ajánlat volt a szerdai budapesti edzőversenyek edzéscsomaggal történő
rendezésének finanszírozására, azonban a rendezők nem vállalták a rendszer
alkalmazásából adódó kényelmetlenségeket.
Kisebb fennakadások, apróbb hibák idén is előfordultak,
ennek ellenére összességében ismételten megállapítható, hogy a rendszer úgy
működött, ahogyan egy bejáratott, kiforrott alkalmazásnak működnie kell. A
saját dugókák száma 1250 fölé nőtt ennek ellenére még jelentős a kölcsönzések
száma is.
A tavalyi következtetést megerősítve kijelenthető, hogy az
SI egyértelműen csatát nyert a magyar tájfutásban és ma már a tájfutó
társadalom elvárja ezt a kényelmi szolgáltatást.
2. A rendszer üzemeltetése
Az üzemeltetést 2002-ben is többnyire a Hungária99 Bt csapata (vezetője Riczel
Zsuzsanna) végezte, és továbbra is ugyanők vállalták a rendszer
beszerzésével, vámkezelésével, pénzügyi bonyolításával és nyilvántartásával
összefüggő feladatokat. Örvendetes ugyanakkor, hogy egyre több klub és
szervezet saját üzemeltető csapattal is képes volt magas színvonalú
szolgáltatásra.
Az év során összesen 5 ellenőrződobozt tűnt el, ez továbbra
sem éri el az általunk valószínűsített mértéket. Megfontolandó az a javaslat,
amelyik szerint be kellene vezetni a biztosítás-jellegű bérlési lehetőséget,
amely valamelyest megnövelt bérleti díj (és bizonyos biztonsági feltételek)
mellett mentesíti a bérbevevőt a dobozokra vonatkozó felelősségvállalás
alól. A rögzítő mechanika valódi
védelmet nyújt a lopás ellen, ennek ellenére több rendező kényelmi okokból nem
használta a mechanikákat, ami jelentősen megnövelte a kockázatot.
3. Fejlesztések és fejlemények az év során
A 2002. év során is továbbfejlesztettük a rendszert. A beszerzések a Szponzori Tanács és az elnökség által jóváhagyott terv szerint történtek, az alábbiak ezekből a legfontosabbakat tartalmazzák.
Beszereztünk egy-egy új nyomtatót és notebook gépet, 30 ellenőrző-dobozt és 200 dugókát, megvásároltuk a szpíker-felszereléshez tartozó eszközöket.
Miháczi
Zoltán továbbra is gondozza
az SI rendszer hazai internetes honlapját.
Ezen, a különféle tájékoztatók mellett megtalálható a SPORTident rendszerrel
rendezett összes hazai verseny teljes részidős eredménylistája. A honlap
élvezhetőségét még tovább növelték a Kovács
Balázs által üzembe állított grafikus animációs, illetve megjelenítő
rendszerek.
Az SI Szponzori Tanácsnak ebben az évben nem volt
eldöntenivalója, ez is arra mutat, hogy a rendszer szabályos működési pályára
állt.
4. A pénzügyi helyzet
A végleges pénzügyi adatok csak a jövő év elején állnak majd rendelkezésre, az alábbi számok inkább csak nagyságrendi tájékoztatást adnak.
A
2002. évben a kiadások teljes értéke 2,5 MFt, a bevételeké 5,3 MFt volt, a
pénzügyi eredmény 2,8 MFt.
A
három év alatt összesen mintegy 7,1 MFt bevétel halmozódott fel, amelyet a
kölcsönök utolsó részletének 2,1 MFt-os tétele terhel. Megállapítható tehát,
hogy az SI rendszer hároméves működése során, amellett, hogy beruházási és
működési költségeit megteremtette, további, mintegy ötmillió forint bevételhez
juttatta a Szövetséget.
5. Végezetül
Az
SI rendszer bevezetése ékesen szóló példája annak, hogy összefogással milyen
jelentős pozitív változások válnak lehetővé viszonylag rövid idő alatt. A
Szponzori Tanács tagjai nem tettek mást, mint anyagi eszközeiket és kollektív
bölcsességüket a tájfutó sport szolgálatába állítva, minden feltűnés nélkül
forradalmi változást hoztak a sportág életébe. Ez a változás nem csak egy új,
korszerű és kényelmes technikai eszköz bevezetését jelenti, hanem egy olyan
pénzügyi konstrukcióé is, amely jelentősen hozzájárul a sportág további
fejlődésének anyagi hátteréhez is.
Egyszerűen
arról van szó, hogy a színvonalasabb szolgáltatásért a versenyzők hajlandók
magasabb árat fizetni. Ez a többlet (egy ideig még akár nevezhető extraprofitnak
is) azonban nem magánzsebekbe került, hanem a kölcsönadók nagyvonalúságának
köszönhetően a Szövetség anyagi erőit növeli. A konstrukció következő lépése
az, hogy az SI rendszerből származó bevételeket közvetlenül a sportág
fejlődésének elősegítésére fordítsuk. Az MTFSz elnöksége dolgozik ennek a
koncepciónak a megvalósításán.
Budapest,
2002. december 7.
Lux
Iván