KÖSZÖNTŐ
A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, a versenynek otthont adó Sukoró község és a rendező Postás-MATÁV SE nevében szeretettel köszöntjük a 21. Hosszútávú Országos Bajnokság és az 5. Szenior Hosszútávú Tájfutó Bajnokság résztvevőit.
Több
különböző szakosztályok által rendezett hosszútávú verseny után a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 1978-ban rendezte az első hosszútávú bajnokságot a két felnőtt kategóriában, ahol Rostás Irén (HMV) és Kiss Zoltán (PSE) győzőtt. Csonti (aki nem tudná, Kiss Zoltán), a 20 évvel ezelőtti első férfi hosszútávú bajnok a mai versenyen a Rajt munkáját irányítja.A bajnoki program 1981-ben a férfi juniorokkal bővült, az első bajnok Lantos Zoltán (BEAC) lett.
1983-tól a női juniorok is csatasorba álltak, itt Pokk Mariann (Videoton) nyert. Legkésőbb, 1991-ben az ifi kategóriák kerültek a bajnoki programba. Az első bajnokok Nagyági Katalin (TTE) és Lévai Ferenc (TLS). A felnőtt nőknél a hosszútávú bajnokságok kiemelkedő alakjai Rostás Irén (6 bajnokság) és Oláh Katalin (9 felnőtt és egy junior bajnokság). A férfiaknál Lantos Zoltán 3, Dosek Ágoston, Kelemen János és Viniczai Ferenc 3-3 alkalommal szerzett aranyérmet.
A Velencei-hegység első alkalommal ad otthont tájfutó országos bajnokságnak. Kívánunk a bajnokság minden résztvevőjének kellemes időt, jó versenyzést, eredményes szereplést és maradandó élményeket.
a Rendezők
Rendező:
Az MTFSZ megbízásából a Postás-MATÁV SE tájfutó szakosztálya
Versenybíróság:
Elnök .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Schell Antal
Elnökhelyettes.. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Riczel Zsuzsanna
Titkár .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Sőtér Johanna
Pályakitűző .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Sőtér János
Versenyorvos .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Dr. Rózsa Emese
Szállás, szállítás.. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Vámos Péter
Kiértékelés .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Riczel Zsuzsanna
.. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Papanek Ernő
.. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Tóth Tamás
Ellenőrzőbíró .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Somlay Gábor
Rajt .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. Kiss Zoltán
Cél .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. dr. Rédl Gábor
Védnökök
Molnár Ferenc Sukoró polgármestereBottyán János Postás-MATÁV SE elnöke
Támogatók
Magyar Posta Rt.TUDNIVALÓK
Jelentkezés
április 3-án (péntek): 17 - 22 óráig a versenyközpontban:
Dr.Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Kollégiuma
2481 Velence, Ország út 19.
április 4-én (szombat): 7.30 - 9 óráig a Célban
a nevezési díjat, szállás- és szállítási költségeket jelentkezéskor kell befizetni a bevezetett
versenyzők után,
a kevés számú nevezés miatt az N60-as kategóriát megszü
ntettünk, az oda nevezett 2 versenyzőt azN55-ös kategóriákba sorsoltuk be.
Versenyközpont
(Cél)
április 3-án, pénteken Velencén a kollégiumban (lásd fent!);
április 4-én, szombaton Sukoró északi szélén a Célban (lásd a térképvázlatot!)
Szálláshelyek
Kollégium: Dr.Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Kollégiuma (B)2481 Velence, Ország út 19.
Tornaterem, saját felszereléssel:.Művelődési ház nagy és kisterme - Sukoró (C)
Utazás a szálláshelyre
A velencei kollégium ill. a sukorói tornatermi szállás gépkocsival, autóbusszal (vonattal) közelíthető meg. Autóbusz indul Velence vasúti megállóhelytől 16.05, 17.30 és 18.25-kor.
A kollégium szobáit 18 órától lehet elfoglalni és másnap reggel 8 óráig el kell hagyni.
Utazás a versenyre
A Cél megközelítése:
Gépjárművel érkezők a térképvázlat alapján a verseny útjelző tábláinak figyelembevételévelérhetik el a Sukoró északi szélén lévő Célt. Parkolás a Cél mellett kijelölt helyeken.
Vonattal érkezők Velence vasúti megállóig közlekedjenek, onnan autóbusszal vagy helyiszállítással érhető el a cél.
Vonat indul Bp. Déli pályaudvarról: 6.45 7.30 7.45
Velencére érkezik: 7.37 8.24 8.30
Az állomásról autóbusz indul Sukoróra 7.40-kor.
Az előre megrendelt
helyi szállítás a verseny napján, szombaton az alábbi időpontokban indul:7.45-kor a vasútállomásról: BJG, AGD, SSC (5 fő), 8 órakor a kollégiumból: NYV, ZSC (9 fő)
Öltözködés, ruhaelhelyezés, fürdés
: öltözni a sukorói Művelődési ház helyiségeiben, zuhanyozni a sportpálya öltözőjében lehet (térképvázlat Z)
Térkép
A térkép M = 1:15 000 (F21E, F20E, F18E, F35A, F40A, F45A, N21E, N20E, N18E, N35A) ill.
M = 1:10 000 (F50A, F55A, F60A, F65A, F70A, N40A, N45A, N50A, N55A) méretarányú, 5 m-es alapszintközzel, 5 színnyomású, IOF normák szerint helyesbítve 1996-98-ban.
Mérete: 315 x 222 mm, ill. 475 x 340 mm. A térképhez fóliatasakot biztosítunk.
A térképet célbaérkezés után 150 percig le kell adni.
Térképcsere
Az F21E, F20E, F18E és F35A kategóriákban térképcsere van. Az első kör végén az utolsó ponttól piros-fehér szalagozáson ismét a rajtba kell futni, ahonnan az adott kategória következő sorszámú ellenőrzőpontja következik.
Ellenőrzőpontok megnevezése
Az ellenőrzőpontok megnevezése (szimbol) és kódja a térképen található. A pontérintés igazolása: versenyzőkartonon lyukasztóval. Azokon a pontokon, ahol pontőr van, ellenőrzésre be kell mutatni a kartont.
A terepen a pontok helyét szórócédulával is jelöljük.
Rajtszám:
az F21E és N21E kategóriák versenyzői rajtszámot kapnak, amit jól láthatóan viselnikell.
Rajt:
a Céltól 400 méterre, megközelíthető kék-fehér szalagozáson.
0
idő: 9.00 óra
Frissítő:
a frissítőhelyeken enyhén cukros szörp, tiszta víz és keksz fogyasztható.A frissítő a kétkörös pályáknál a térképcsere ponton
, az egykörös pályáknál a pályák háromnegyedénél van.
Eltévedt versenyzők
D-i irányban haladva a Velence-Pákozd közötti országutat ill. Sukoró települést érik el, honnan a Célba juthatnak.
Eredményhirdetés:
14.15 órától a célban.Az F21E és N21E kategóriák első 3 helyezettje pénzdíjazásban részesül : 60 - 40 - 25 ezer Ft/kategória
A pénzdíjat a Synergon Informatika Rt. ajánlotta fel.
Egyéb fontos információk
A terepen helyenként szúrós aljnövényzet szeder, rózsabokor stb. található. Óvatosan haladjunk!
A terepen megművelt magánterületek, szőlők, gyümölcsösök találhatók, ilos ezekre a földekre behatolni, kerüljük ki ezeket a területeket.
A verseny különleges sziklákat, védett értékeket tartalmazó természeti környezetben folyik. Ügyeljünk a rendre és tisztaságra, használjuk a kihelyezett szeméttárolókat.
Ügyeljünk a szálláshelyek és versenyközpont létesítményeinek épségére, rendjére és tisztaságára.