IKESZ Kupa– Egyesületi váltó OB


Harmadik alkalommal került megrendezésre az egyesületi váltó OB, ezúttal Tázlár környékén, a Szegedi Vasutas SE rendezésében. Négy kategóriában összesen 59 váltó rajtolt el, de ebből csak 42 fejezte be eredményesen a versenyt. A szenioroknak első ízben volt ebben a számban bajnokságuk. A verseny pályáit dr. Felföldi Károly és dr. Sindely Pál (szenior) tűzte ki az 1994-es helyesbítésű TÁZLÁR (Ládahomok) térképen. A terep nem sokat változott az elmúlt években, de a síkrajzi változásokat minden térképre rárajzolták a rendezők. Már az előző napi közelben rendezett (Pirtó) OCSB is bebizonyította, hogy technikailag bizony nem könnyű a homokbuckás alföldi terep és főleg a fiatalabb korosztály tagjai tudnak nagyokat keverni rajta. Így volt ez a váltón is, sőt a tömegrajt okozta izgalmak, csak fokozták a kollektív keverés esélyét. A verseny nagy esélyese mindkét kategóriában az OCSB-n hat bajnokságot nyert SZVSE volt, de a nőknél a Kőbányai TK fiataljai kitűnő futással megszerezték a bajnoki címet a szegedi lányok előtt. A férfiaknál az SZVSE biztosan nyerte a bajnokságot, annak ellenére, hogy az élen futó csapatának egyik tagja rossz pontot fogott, és így ezt a csapatot kizárták a versenyből. A reggeli eső után naposra fordult időjárásban az SZVSE gördülékenyen rendezte a versenyt, ugyanakkor 7(!) csapatuk a terepen küzdött a bajnoki címekért, nem kis sikerrel.

S.A.



Vissza a Tájoló 1999/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!